Erste Liga: nehéz túra előtt a listavezető Sportklub

Már Debrecenben van a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata, amely második idegenbeli túráján ezúttal már „csak” három meccset kell letudjon. Igaz egyik sem ígérkezik könnyűnek, hiszen sorrendben az igencsak remeklő Debreceni DEAC, majd legutóbbi két meccsét megnyerő Hokiklub Budapest, hogy végül a tabella rivális Ferencváros-Telekom legyen az ellenfél.

A Sportklub edzőinek – Leo Gudas és Hozó Levente – dolgát igencsak nehezítheti, hogy több játékosára nem számíthat, ami alapjaiban határozhatja meg a túra sikerességét. Ugyanakkor nőhet a csapat légiós potenciálja, miután a szerdán bejelentett Alekszej Mihnov akár már Debrecenben bemutatkozhat, amennyiben az edzők is úgy találják.

A csapat sikeres szereplését továbbá alapjaiban határozhatja meg, hogy védekezésben maximális teljesítményt kell nyújtani. Minimalizálni kell a hibákat, hiszen a csapat sok gólt kap. Stabilabbá kell válni ezen játékelemben. Ezt eddig kompenzálta az előre való játék, amely igencsak eredményes.

„Nehéz meccsek elé nézünk ezen a túrán. Teljes odafigyeléssel kell nekiálljunk mindhárom találkozónak és elsősorban a védekezést kell rendbe tegyük, sok gólt kapunk. A Debrecen nagyon masszív csapat, amely remekül védekezik és onnan a gyors csatáraiknak köszönhetően veszélyes ellentámadásokat vezetnek. Nagyon oda kell figyeljünk az elveszített korongokra és jól kell zárjunk. Ugyanez vonatkozik a további két meccsünkre is. Ugyanazzal a szellemben megyünk neki a meccseknek, mint eddig: nyerni szeretnénk” – fogalmazott Hozó Levente másodedző.

A Sportklub pénteken 19 órától a Debrecen, vasárnap 19.40-től a Hokiklub Budapest, míg hétfőn 21 órától a Ferencváros-Telekom vendége lesz.

Kapcsolódók

Kimaradt?