Harminc év után tér vissza a vízilabda Marosvásárhelyre

Harminc év szünet után lesz ismét felnőtt férfi vízilabdacsapata Marosvásárhelynek. 

A sportágnak nagy hagyományai vannak a városban, évekig az ország legerősebb vízilabdacsapata működött itt, azonban fedett uszoda hiányában lassan elsorvadt, a rendszerváltás után pedig teljesen meg is szűnt.

A marosvásárhelyi felnőtt férfi vízilabda újjáélesztését a víkendtelepi uszodasátor működése mellett a Városi Sportklub megalakulása tette lehetővé. A csapat egyelőre elsősorban a helyi ifjúságiakra alapoz, a kispadra azonban a sokszoros román bajnok és válogatott Eduard Andrei ülhet le. Utóbbi elmondta, az elején látványos eredményekre nem lehet számítani, elsősorban azt szeretnék, ha a marosvásárhelyi sportszerető közönség ismét felfedezze a sportágat, amely annyi év után gyakorlatilag feledésbe merült a városban.

„Pedig egy nagyon szép sportágról van szó, nem véletlenül vízilabdáztam én is harmincegynéhány éven keresztül. A célkitűzésünk, nekem személyesen és a teljes vízilabda szakosztálynak, hogy minél jobb helyezést érjünk el, ne legyünk éppen utolsók, és szerintem ez teljesíthető” – fogalmazott az Erdély TV-nek adott nyilatkozatában Eduard Andrei, a Marosvásárhelyi CSM edzője.

Azt azonban hozzátette, hosszabb távra tervez, és nem látja akadályát, hogy két-három éven belül a marosvásárhelyi csapat a dobogós helyekért szálljon versenybe. A férfi vízilabda-bajnokságban kilenc csapat indul, az első kettős fordulót október 13-14-én rendezik, amelynek keretében a CSM az aradi AMEFA otthonában játszik két találkozót.

Kimaradt?