Női kosár: negyedik bajnoki címére hajt idén a Sepsi SIC

Hétvégén kezdődik a női kosárlabda bajnokság, amelyben a háromszoros bajnok Sepsi SIC egy szinte teljesen megújult játékoskerettel de változatlan célkitűzéssel próbálja megszerezni negyedik címét is. A Román Kosárlabda Szövetség a klubokkal való egyeztetést követően jelentősen megváltoztatta az idei bajnokság menetrendjét, hiszen két csoportra osztotta a bajnokságban részt vevő 13 csapatot.

Az A-csoportban a háromszoros bajnok sepsiszentgyörgyi zöld-fehér csapat mellett az előző idényben ezüstérmes Szatmárnémeti CSM, a bronzérmes Brassó, a Kolozsvári U, az Arad és a Târgoviște szerepel. A B-csoportban a Kézdivásárhelyi SE mellett a Konstancai Phoenix, a Nagyvárad, a Bukaresti Rapid, a Bukaresti Agronomia, az Alexandria és a Marosvásárhelyi CSM lép pályára. Mindkét csoportban oda- és visszavágós rendszerben minden csapat játszik minden csapattal.

A bajnoki idény második szakaszában már változik a besorolás, lesznek Piros és Sárga csoportok, az élvonalban szereplő hat csapat mellé csatlakozik a B csoport első helyezettje és ismét két alkalommal találkozik egymással minden csapat. Ezt követően a Sárga csoportból az első helyezett ismét feljebb ugrik. Ezáltal alakul ki a nyolc csapatos élboly, akik a rájátszásban majd a negyeddöntőben, elődöntőben és a döntőben három nyert mérkőzésig küzdenek egymással. Az 5–8. helyekért háromból két találkozót kell behúznia az egyik csapatnak, a 9–13. helyeken érdekeltek két teremtornán vesznek részt. A bajnokságot jövő év május 21-én fejezik be.

Új csapattal ismételné meg a régi eredményeket a Sepsi SIC

A bajnokság első fordulójában a háromszoros bajnok és háromszoros kupagyőztes Sepsi SIC szombaton 19 órától a Sepsi Arénában játsszanak Târgoviște csapatával. Várhatóan ismét megtelik lelkes háromszéki szurkolókkal a Sepsi Aréna, de Dâmbovița megyéből is elkíséri egy szurkolótábor Cătălin Tănase együttesét.

A Sepsi SIC csapatát idén is a bosnyák sikeredző, Zoran Mikes irányítja, viszont a játékoskeret szinte teljesen átalakult, gyakorlatilag két játékos maradt a tavalyi csapatból. A zöld-fehér csapat kapitánya maradt a már sepsiszentgyörgyi lakos, Annemarie Gödri Pârâu, és a tavalyi keretből meghosszabbították még Kovács Renáta szerződését. A fiatal, helyi játékosok sorát bővíti Jankó Edit és Ioachim Adrienn. Ők azért is fontosak mert szabály szerint két negyeden keresztül kell a pályán lennie U23-as játékosnak. A kézdivásárhelyi Demeter Nóra a pécsi akadémiáról tért haza a zöld-fehér csapathoz, míg Kolozsvárról érkezett Ioana Ghizilă. Ugyancsak a hazai játékosok sorát erősíti Anca Șipoș, aki Franciaországból érkezett a Sepsi SIC-hez. Az Alexandria csapatától pedig Viorela Voicu centert igazolták le, aki viszont sérülése miatt egyelőre nem állhat pályára.  

A sepsiszentgyörgyi csapathoz igazolt külföldi játékosok között van Kristina Higgins, aki tavaly a brassói csapatnál a legtöbb dupla-duplát teljesítette. A Sepsi SIC-hez érkezett a litván Marina Solopova, aki az elmúlt idényben a szatmárnémeti csapat játékosaként sok borsot tört a sepsiszentgyörgyiek orra alá. Montenegróból Jovana Pasic érkezett, aki korábban játszott Aradon is. Angliából jött a 192 centiméter magas Dominique Allen, aki egyelőre ugyancsak sérülése miatt nem  segítheti csapatát. Amerikából egy nagy reménységet Payton Whitted-et igazolták Sepsiszentgyörgyre, ahol egy szlovákiai magyar lány, Angelika Slamová is játszik.

Az A-csoport programja:
1. forduló (október 6.): Sepsi-SIC–Târgoviște, Kolozsvári U–Brassó, Szatmárnémeti CSM–Arad
2. forduló (október 13.): Târgoviște–Kolozsvári U, Arad–Sepsi-SIC, Brassó–Szatmárnémeti CSM
3. forduló (október 20.): Arad–Târgoviște, Szatmárnémeti CSM–Kolozsvári U, Sepsi-SIC–Brassó
4. forduló (október 27.): Târgoviște–Szatmárnémeti CSM, Brassó–Arad, Kolozsvári U–Sepsi-SIC
5. forduló (november 3.): Brassó–Târgoviște, Sepsi-SIC–Szatmárnémeti CSM, Arad–Kolozsvári U
6. forduló (november 9.): Târgoviște–Sepsi-SIC, Brassó–Kolozsvári U, Arad–Szatmárnémeti CSM
7. forduló (november 28.): Kolozsvári U–Târgoviște, Sepsi-SIC–Arad, Szatmárnémeti CSM–Brassó
8. forduló (december 1.): Târgoviște–Arad, Kolozsvári U–Szatmárnémeti CSM, Brassó–Sepsi-SIC
9. forduló (december 8.): Szatmárnémeti CSM–Târgoviște, Arad–Brassó, Sepsi-SIC–Kolozsvári U
10. forduló (december 19.): Târgoviște–Brassó, Szatmárnémeti CSM–Sepsi-SIC, Kolozsvári U–Arad.

Öt éve a Sepsi SIC egyetlen csapatként képviseli az országot az Európa Kupában

A sepsiszentgyörgyi női kosárlabdacsapat idén is megméretkezik nemzetközi szinten is. A Zoran Mikes által irányított csapat az Európa Kupa D-csoportjába került, ahol nagyon erős ellenfeleket kapott, így az orosz WBC Enisey és a török Mersin BSB ellen lépnek pályára. Negyedikként a selejtezőből csatlakozik majd a csoporthoz a török Orman Genclik és a lengyel Arka Gdynia párharc győztese.

Mint ismert a Sepsi SIC az előző idényben igen jól teljesített az Európa Kupában, ahol kiharcolta a csoportból való továbbjutást, majd a playoff első körében az Olympiacos Piraeus csapatával játszott. Az első mérkőzést a zöld-fehér csapat hazai környezetben megnyerte, majd a visszavágón vereséget szenvedett, így jobb összesítésének köszönhetően a görög együttes lépett a rájátszás következő szakaszába.

A Sepsi-SIC programja az Európa Kupa D-csoportjában:
1. forduló (október 25.): Sepsi-SIC–WBC Enisey
2. forduló (november 1.): Sepsi-SIC–Mersin BSB
3. forduló (november 8.): Orman Genclik/Arka Gdynia–Sepsi-SIC
4. forduló (november 28.): WBC Enisey–Sepsi-SIC
5. forduló (december 5.): Mersin BSB–Sepsi-SIC
6. forduló (december 13.): Sepsi-SIC–Orman Genclik/Arka Gdynia

A csoportkörből az első és a második jut a rájátszásba.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?