Erste Liga: legjobbkor vette át a vezetést a Sportklub

Háromszor volt hátrányban, mindannyiszor egyenlíteni tudott, sőt a meccs hajrájában a győztes találatot is bevitte a Csíkszeredai Sportklub a Hetényi Zoltán által vezényelt Debreceni DEAC ellen.

Az első másfél perc már nagyon eseménydús volt, hiszen a kapuralövést 2–1 arányban nyerte a DEAC, ám az egyik gólt is ért, méghozzá egy lecsorgó korong után. A találat után a kék-fehérek kecsegtető helyzetbe kerültek – kettős emberelőnybe –, de nem tudták kihasználni a lehetőséget, hogy majd Hetényi húzza le a rolót Részegh T., Panov, vagy épp Rokaly N. nagy helyzeténél. A kihagyott ziccerek pedig megbosszulták magukat és az utolsó percben Novotny egy újabb kipattanót értékesített.

A második felvonás első percében, másodpercek alatt, gyorsan egyenlített a Sportklub. Előbb Valchar lepte meg a röviden Hetényit, majd Taratuhin lőtt védhetetlen gólt. Azonnal időt kért a vendégek mestere David Musial, aki rendet rakott a fejekben, olyannyira, hogy Silló akár már vissza is vehette volna a vezetést, de Lakosil a helyén volt, miképpen a túloldalon Hetényi Panov szólójánál, majd Becze lehetőségénél, amelyet a gólvonalról húzott ki a bárddal. A 33. perc ellenben meghozta az első vendég emberelőnyt, amelyet 17 másodperc alatt értékesítettek. Az újabb kipattanót Kovács pofozta be a hálóba. Némiképp csapkodóbb percek következtek, ám az eredmény nem változott.

Az utolsó felvonás elején Valchar egyenlített majd nagyon nehéz helyzetbe kerültek a kék-fehérek, Előbb sima, majd kettős emberhátrányba kerültek. Ezt sikerült kivédekezni, ami akkora erőt adott számukra, hogy a fokozatosan elfáradó DEAC-ra ráborították a pályát. Hetényi viszont szó szerint brillírozott, de Becze lövésénél már ő is tehetetlen volt. Az utolsó perceket a Sportklub pedig lepörgette.

Mestermérleg
Leo Gudas, Csíkszeredai Sportklub: – Három gólt kaptunk kipattanókból, nem figyeltünk kellőképen ezen helyzetekre. Lőttünk viszont négy gólt és ez volt ma a különbség a két csapat között. Rengeteg helyzetet kidolgoztunk és végül kijöttek azon apró lehetőségek, amelyek benne vannak a csapatba. Nincs sok időnk készülni a Brassó ellen, de nekik is meccsük volt a Vasas ellen. Amennyiben úgy játszunk miként tettük ma, akkor úgy érzem rendben leszünk, de tudjuk, hogy minden meccs más és más.
​David Musial, Debreceni DEAC: – Az első harmadban szereztünk két szerencsés gólt, de összességében jól játszottunk. A második harmad első percét átaludtuk és könnyedén egyenlített ki a hazai csapat. Innen még sikerült felállni, de végül kikaptunk, ám úgy érzem nagyon közel voltunk a sikerhez. Egy picit más csapat vagyunk, mint Csíkszereda. Sok a fiatal, tanulnunk kell még. A meccsen elkövetett hibákból például és újra kell kezdeni mindent.
Eredmények
Csíkszeredai Sportklub – Debreceni DEAC 4–3 (0–2, 2–1, 2–0)
Dunaújvárosi Acélbikák-Gyergyói HK 7-2 (2-0, 3-1, 2-1)
Brassói Corona - Schiller-Vasas HC 4-0 (2-0, 2-0, 0-0)
UTE - FTC-Telekom 4-5 (0-1, 3-1, 1-2, 0-1) - hosszabbítás után

A tabella:

  •  1.  Dunaújvárosi Acélbikák       6  4   -   -   2  30-16  12 pont
  •  2.  DEAC                                   6  3   1   1   1  24-15  12
  •  3.  Csíkszeredai SportKlub        4  3   1   -   -  21-12  11
  •  4.  FTC-Telekom                        6  1   3   2   -  21-19  11
  •  5.  UTE                                      5  2   1   2   -  21-12  10
  •  6.  Brassói Corona                     5  3   -   -   2  21-14   9
  •  7.  EV Vienna Capitals II            5  1   1   -   3  15-22   5
  •  8.  Fehérvári Titánok                  4  -   2   -   2  10-17   4
  •  9.  Gyergyói HK                         4  1   -   1   2  10-18   4
  • 10.  Schiller-Vasas HC               6  -   1   2   3  10-24   4
  • 11.  Hokiklub Budapest               5  -   -   2   3   8-22   2

Kapcsolódók

Kimaradt?