Magabiztosan nyert, és ideiglenesen élre állt a Sepsi OSK

Nagy nyomást helyezett moldvai vetélytársára a sepsiszentgyörgyi futballcsapat már az első perctől az élvonalbeli bajnokság 4. fordulójának szombat esti, a Jászvásári Poli elleni meccsén.

Az elszántságnak félóra elteltével lett meg az eredménye, amikor is a székelyföldi csapat kapitánya megszerezte a vezetést. Az elefántcsontparti légiós, Ousmane Viera a jobb oldalról, kapásból ívelt a kapu elé egy labdát, ám az megpattant a jászvásáriak játékosán, Andrei Sinen, és irányt változtatva a Poli hálójában kötött ki.

Térfélcsere után ismét egy külföldi játékos villant a házigazdáknál: a bolgár Velev kapott remek indítást az ellenfél tizenhatosának vonalán, és a szentgyörgyi drukkerek megelégedésére higgadtan fejezte be az akciót, két-három lépés után elgurítva a labdát a menteni igyekvő Poli-kapus, Cobrea lába mellett.

A megduplázott előny birtokában a Neagoe-legénység kezdeményezőbb volt a folytatásban is, rövidpasszos játékkal építkezett a Sepsi, és néhány ígéretes akciót is vezetett, de a befejezés pontatlan volt. A 78. percben már a precizitással sem volt baj: Tandia a felezővonalnál remekül ugratta ki a védők mögé kerülő Yasin Hamedet, és a nagyszalontai születésű csatár 17 méterről becsavarta a labdát a kivetődő hálóőr mellett a rövid sarokba.

A háromszékiek meggyőző játékkal tartották otthon a három pontot, a moldvaiak pedig levonhatják a következtetést: ilyen az este a székelyeknél.

A Sepsi OSK ideiglenesen a bajnokság élére állt, ugyanis négy meccs után 7 pontja és 5–2-es gólaránya van, míg az eddigi listavezető, és szintén 7 pontos Gaz Metannak 6–4; a medgyesiek azonban csak vasárnap este kilenc órától játszanak a legutóbbi ezüstérmes FCSB-vel. Szintén vasárnap, 18 órától lép pályára a Voluntari vendégeként a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR, illetve aznap rendezik a Dunărea Călărași–Craiovai Universitatea meccset is. A forduló záró mérkőzése, a Dinamo–Viitorul összecsapás hétfőn 21 órától kezdődik.

1. Liga, 4. forduló: Sepsi OSK–Jászvásári Poli 3–0, gólszerzők: Viera (29. p.), Velev (56.), Hamed (78. p.).
További eddigi eredmények: 
Botoșani–Astra 1–1
Chiajna–AFC Hermannstadt 2–0.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?