• 2018. november 17., szombat
    Hortenzia, Gergõ
  • Kolozsvár
    • -4°
      Csíkszereda
    • Székelyudvarhely
    • -3°
      Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • -5°
      Kovászna
    • -3°
      Kézdivásárhely
    • -4°
      Barót
    • -4°
      Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • Gyulafehérvár
    • Nagyvárad
    • -4°
      Beszterce
    • -3°
      Déva
    • Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • Zilah
    • Szatmár
    • Nagyszeben
    • Temesvár
    • -4°
      Brassó
    • Bukarest
  • 1 EUR = 4.6639 LEI
    • 1 USD = 4.1179 LEI
    • 1 GBP = 5.2762 LEI
    • 100 HUF = 1.4490 LEI

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (június 14-20.)


-A A+

HVG: „Amerikai nyomásra békülhet ki az Orbán-kormány Ukrajnával, ahol már nemzetbiztonsági kockázatnak értékelik a Magyarországról érkező támogatásokat”.

Megszólalt a héten a HVG-ben a hetilap Egy határon túl című cikkét név nélkül jegyző munkatársa és miután áttekintette a tavaly szeptemberben elfogadott, az Ukrajnában élő magyarokat és a többi ott élő kisebbségeket súlyosan diszkrimináló oktatási törvény miatt elmérgesedett magyar-ukrán viszony kronológiáját, arra a következtetésre jutott, hogy Washington rávette a kijevi és budapesti kormányt a vitás kérdések tárgyalásos rendezésére. A két fél közötti „diplomáciai hidegháború” lecsengőben van, mert „most az ukrán tárgyalási szándék jelére, illetve ígéretekre alapozva úgy tűnik, hogy a magyar kormány hajlandó feloldani Ukrajna nyugati kapcsolatainak eddigi blokkolását. Az ukrán oktatási tárca a múlt héten tárgyalt a kárpátaljai magyarok képviselőivel, s június végén kormányközi munkacsoportot is összehívnak.”

„Michael Pompeo külügyminiszter szerdán Washingtonban találkozott Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel. Kettőjük találkozóján megbeszélték a közös érdeklődésre számot tartó ügyeket és az országaink közötti együttműködés növelésének lehetőségeit. Pompeo külügyminiszter aláhúzta az életerős civil társadalom fenntartásának fontosságát. Az amerikai külügyminiszter hangsúlyozta továbbá Ukrajna orosz agresszióval szembeni segítésének sürgető szükségességét, beleértve Ukrajna NATO kapcsolatai elősegítésének és támogatásának fontosságát, valamint az Oroszország veszedelmes kelet-európai befolyása elleni fellépés szükségességét. Mindkét fél egyetértett abban, hogy Európának diverzifikálnia kell energiaforrásait, és megbeszélték az amerikai befektetések növelését Magyarországon. A külügyminiszterek elkötelezték magukat, hogy a napokban aláírják a Védelmi Együttműködési Megállapodást.”

Szó szerint idéztük az Egyesült Államok külügyminisztériuma szóvivői irodájának hivatalos közleményét, melyet a State Department adott ki azt követően, hogy május 30-án Washingtonban találkozott Pompeo amerikai külügyminiszter magyar kollégájával, Szijjártó magyar külgazdasági- és külügyminiszterrel.

A Heather Nauert külügyminisztériumi szóvivő által kiadott és az USA budapesti nagykövetsége által azonnal nyilvánosságra hozott tömör hivatalos kommünikéhez hasonló közleményt a két tárcavezető találkozójáról a magyar külügyminisztérium nem adott ki. Ehelyett, számos részletet is megosztva a tárgyalásairól, maga Szijjártó miniszter számolt be  az amerikai fővárosban a közmédiának, mely szintén még a magas szintű konzultáció napján felkerült a magyar kormány hivatalos honlapjára. Az alig hatmondatos  State Department közleménybe  belefért, hogy az amerikai diplomácia első embere – mint láthattuk – nyomatékosan szólt „az életerős civil társadalom fenntartásának fontosságáról”, de Szijjártó Péter erről megfeledkezett vagy valamiért nem tartotta fontosnak ezt megemlíteni. 

Hasonlóképpen a nyúlfarknyi amerikai hivatalos tájékoztatóban szerepelt az orosz agresszió is, mivel Pompeo hangsúlyozni kívánta budapesti kollégájának, hogy az orosz agresszivitás miatt haladéktalanul segítséget kell nyújtani Ukrajnának, többek között elősegítve Ukrajna és a NATO együttműködését, illetve ellensúlyozva Oroszország veszedelmes befolyását Európa keleti felében. A kifejezetten terjedelmes magyar külügyminiszteri nyilatkozatban az oroszok egyetlen alkalommal sincsenek megemlítve. Ezek szerint a magyar diplomácia irányítója erről a témáról is megfeledkezett vagy úgy ítélte meg, hogy erről is teljesen fölösleges szólnia.

Egy harmadik ellentmondás is felfedezhető a találkozóról született két hivatalos tájékoztatás között. Mint olvashattuk már az idézett Potomac-parti dokumentumban, a State Department úgy emlékezett, hogy a konzultáción Ukrajnáról hangsúlyosan szó esett a területén kialakult háborús cselekmények okán, de a Bem-rakpart nyilatkozatában Ukrajna csak annak okán került említésre, hogy a magyar külügyminiszter szerint szó volt az ukrán oktatási törvény kérdéséről. Íme, hogyan fogalmazott a magyar külügyi tárcavezető: „Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a találkozón szó volt az ukrán oktatási törvény ügyéről is. Tájékoztatta amerikai kollégáját, hogy egyeztetett Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel, akivel abban maradtak, hogy a megoldásra koncentrálnak, és a jövővel, nem a múlttal foglalkoznak. Ez a megközelítés az Egyesült Államok támogatását is bírja – mondta a találkozó után Szijjártó.”

Ezek a cseppet sem árnyalatnyi különbségek a jelek szerint sokkal hamarabb feltűntek az általunk a mai magyar hetilapok legigényesebbjének tartott HVG redakciójában, mint azokéban, akik nem kis késéssel, csak most hétvégén figyeltek fel egy magyar részről nagyon régóta várt magyar-amerikai külügyminiszteri találkozón történtek sajátosan eltérő kommunikációjára. Minden bizonnyal ennek az eltérő optikájú washingtoni, illetve budapesti megközelítésnek is szerepe volt abban, hogy megszületett és a népszerű hetilap legfrissebb számában meg is jelent a névvel nem jegyzett, tehát az egész szerkesztőség véleményét tükröző, Egy határon túl címet viselő összegző elemzés, melynek bemutatására ezúttal vállalkozunk.

Tesszük ezt azért, hiszen a népszerű hetilapnak ebből az elemzéséből kiderül: áttörés történhet a tavaly szeptemberben elfogadott, az Ukrajnában élő magyarokat és a többi ott élő kisebbségeket súlyosan diszkrimináló oktatási törvény miatt elmérgesedett magyar-ukrán viszony rendezése érdekében. Az esélyt pedig erre az adja meg, hogy Washington rávette a kijevi és budapesti kormányt: a vitás kérdéseket a tárgyalóasztalnál igyekezzenek mihamarabb rendezni.

A jelek szerint erre a felek igent mondtak. A szóbahozott nemrégi magyar-amerikai külügyminiszteri találkozó talán legfontosabb hozadéka is ennek a tárgyalási szándéknak a kinyilvánítása volt. Ugyanakkor nem vitás: a Pompeo-Szijjártó megbeszélés utólagos kommunikációja világosan jelzi, hogy számos más kérdés megítélésében eltér az amerikai és a magyar álláspont.

Ilyen körülmények között nem kockáztatunk nagyot, ha megjegyezzük: alighanem már az első napoktól kezdődően lesz bőven tennivalója a héten budapesti állomáshelyét átvevő David Cornstein új amerikai nagykövetnek, akit néhány nappal ezelőtt telefont ragadva maga Trump elnök ajánlott Orbán Viktor kitüntető figyelmébe.

Természetesen ismertetjük majd a HVG cikkírójának az értékelést arról, hogy mi állhatott annak a hátterében, hogy különböző módon nyilatkozott az amerikai és a magyar fél a külügyminiszterek konzultációjáról. De előbb lássuk az összefoglaló cikk első részét, melyből kiderül: mi is vezetett el ahhoz, hogy Washington végül a nyomásgyakorláshoz folyamodjon, milyen nemtelen eszközöket vetett be az ukrán kormány, hogy a kárpátaljai magyarok megfélemlítésétől sem visszariadva „jobb észre térítse” az érdekükben határozottan fellépő Budapestet?

„Natalija Derhacsova, az Ungvári Városi és Járási Bíróság vizsgálóbírója ideiglenes hozzáférést engedélyezett az ukrán nemzetbiztonsági szolgálatnak, az SZBU-nak, hogy a számlavezető OTP ukrajnai leányvállalatánál betekintsen az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány dokumentumaiba. Így az ukránok bármihez hozzáférhetnek a 2016. augusztus 1. és 2018. május 18. közötti időszakból. A vád Ukrajna területi integritásának a megsértése, mégpedig azzal, hogy a gazdasági vállalkozások pénzügyi támogatására létrejött alapítvány szeparatista, illegális mozgalmat pénzel.

Az ukrán fellépés a magyar állam által finanszírozott gazdaságfejlesztési program ellen jól illeszkedik az utóbbi egy évben elmérgesedett ukrán-magyar vitába. Ezzel Ukrajna jelzi, hogy nemcsak a magyar kormány tud keménykedni, hanem Kijev is kellemetlen perceket szerezhet az Orbán Viktor vezette kormánynak. És még van a tarsolyukban néhány eszköz: például állandóan lebegtetik a szigorúbb, akár büntetőjogi fellépést is az ukrán-magyar kettős állampolgárokkal szemben, hiszen az ukrán törvények tiltják a kettős állampolgárságot.”

A kárpátaljai magyarság körében általános megdöbbenést és felháborodást kiváltó fentebb ismertetett nemrégi kezdeményezés nem az első volt a kárpátaljai magyar intézmények ellen irányuló ukrán hatósági vegzálások sorában. 2017 márciusában már sor került egy ilyen akcióra. Akkor az ukrán nemzetbiztonsági szervezet, az SZBU vizsgálatot indított a Keleti Partnerség program lebonyolításával foglalkozó iroda tevékenységével kapcsolatban, melyet aztán az Orbán-kormány határozott tiltakozását követően leállítottak.

Értelemszerűen a kedvezőtlen gazdasági körülmények között élő kárpátaljai magyarokat a szülőföldjükön való megmaradásában és megtartatásban támogatni hivatott alapítványnál határozottan visszautasították a szeparatizmusra utaló vádakat.

Nemcsak a támogatásokat menedzselő alapítvány vezetői, hanem Brenzovics KMKSZ elnök is rámutatott a légből kapott aljas rágalmak tarthatatlanságára. Elmondták: az Egán Ede-alapítvány az ukrán törvényeknek megfelelően, hivatalosan bejegyzett szervezetként működik Kárpátalján, az általuk kiírt valamennyi pályázat nyilvános volt. Azt is hozzátették: az SZBU egyelőre semmilyen konkrét, a szeparatizmus gyanúját alátámasztó ténnyel nem állt elő. Ez már csak azért sem volt meglepő, hiszen Ukrajna az EU tagja szeretne lenni, márpedig az Unióba tartó Ukrajnában az Unióból érkező támogatásokban semmilyen hatóság nem láthat az ország területi integritására jelentő veszélyt. Könnyű volt a szitán átlátni: ennek az akciónak is az egyetlen célja a magyar közösség megfélemlítése volt.

Miközben efféle módszerekkel igyekeztek és igyekeznek a kárpátaljai honfitársainkat megrémíteni, a hatalom élt a kommunikációs hadviselés jól bevált eszközével, melyre nincs jobb szó a parasztvakításnál. Demonstrálandó, hogy a kárpátaljai magyarok úgymond maximális figyelmet kapnak Kijevtől például Hrojszman ukrán miniszterelnök az oktatási tárca vezetőjével együtt májusban Ungvárra látogatott és tévés kamerák kíséretében felkereste a magyar tannyelvű Dayka Gábor Középiskolát. Arra kiterjedt a figyelme, hogy ékes magyarsággal „Jó napot kívánok!”-kal köszöntse a nebulókat és barátságosan elbeszélgessen velük, akárcsak az ottani pedagógusokkal. Arra viszont már nem, hogy szót váltson a látogatása során a kárpátaljai magyar szervezetek képviselőivel, akiket messze elkerült.

Visszatérve a titkosszolgálatok bevonásával történő elrettentetésre, rögzítsük a pontosság kedvéért, hogy a „sok hűhó semmiért” titkosszolgálati bohózatnak alighanem hamarosan vége lesz. Ugyanis Derhacsova vizsgálóbíró május 24.-i végzése, melyben ideiglenes hozzáférést engedélyezett a nyomozást vezető, az engedélyében meg nem nevezett SZBU-tisztnek az OTP Bank ukrajnai leányvállalatánál az Egán Ede KGK dokumentumaihoz, többek között számlanyitási kérelmekhez, aláírás- és pecsétmintákhoz, bankszámla-szerződésekhez, banki szolgáltatásokról kötött megállapodásokhoz, számlakivonatokhoz – csupán egy hónap időtartamra szól. Tehát három nap múlva okafogyottá válhat az egész kutyakomédia.

Hadd jegyezzük meg azt is, hogy ez az elrettentési kísérlet szerencsére látványos kudarcot vallott. Az Egán Ede-program egy újabb fordulójának, immár a harmadiknak eredményhirdetése épp a múlt csütörtökön történt meg, amikor több mint ezerkétszáz kárpátaljai magyar vállalkozó írt alá szerződéseket Beregszászban.  Talán nem fölösleges elmondani: ezzel a Magyarországról érkezett kárpátaljai gazdaságfejlesztési támogatások összege már meghaladja a 10 milliárd forintot.

Hasonlóképpen kudarcot vallott az a kezdeményezése is az obskúrus erőknek, mely az ukrán állampolgárság megszüntetését helyezte kilátásba mindazok esetében, akik az ukrán mellett további állampolgársággal is rendelkeznek, illetve akik élnek egy másik állampolgárság biztosította jogaikkal. Az április 19-én beterjesztett törvénymódosító indítványt, melyet számos bírálat ért belföldön és külföldön egyaránt, többek közt a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek részéről is, Porosenko elnök egy hónap multán visszavonni kényszerült.

Lássuk a továbbiakban a HVG hírmagyarázatának kronológiai fejezetét:

„A viszony tavaly szeptemberben mérgesedett el, amikor Ukrajnában elfogadták az új oktatási törvényt, s meghatározták, hogy lényegében csak államnyelven lehet tanulni. A magyar kormány azóta blokkolja Ukrajna nyugati kapcsolatainak bővítését, például már háromszor megakadályozta, hogy összehívják a NATO-ukrán tanácsot. Az ukránok természetesen a kelet-ukrajnai orosz nyomulással magyarázzák, hogy az oktatási törvénnyel is erősíteni szeretnék a nemzeti identitást, s az orosz nyelvet ki akarják szorítani a nyilvános szférából.

Szerencsétlen módon az ukrán törvény körüli vita egybeesett Magyarország látványos közeledésével Oroszországhoz. Sokan nem értették meg a magyar kormány szándékait, például az oktatási törvénnyel egyébként szintén érintett lengyelek egyszerűen nem tartották egy súlycsoportba tartozónak a kérdést azzal, hogy Ukrajnát is be kellene léptetni az oroszellenes koalícióba. Emiatt a lengyelek többször is interveniáltak a magyar kormánynál, éppen úgy, mint a NATO vezetőinél és az amerikaiaknál.”

A lengyelek tavaly ősszel tehát nem csatlakoztak a magyar kormány kezdeményezéséhez, ami a kisebbségek nyelvhasználatát korlátozó ukrán oktatási törvény módosítása érdekében megpróbálta egységbe kovácsolni a térségbeli államokat. Mi több Waszczykowski lengyel külügyminiszter interjút adott a Heti Válasznak, múlt év októberében, melyből egyértelműen kiderült: Varsó az orosz veszély keretén belül értelmezi a kialakult helyzetet, és a magyar kisebbség jogsérelmeire „járulékos veszteségként” tekint. A lengyel kormány nem is ítélte el az ukrán oktatási törvényt, mert szerintük a fenyegető orosz veszély miatt teljesen érthető az új oktatási szabályozás bevezetése. Mi több ezzel egy időben meglehetősen érdekes nyilatkozatot tett a Rzeczpospolita számára: Nem fogom elítélni (az oktatási törvényt), mert ez Magyarország és Ukrajna kétoldalú kapcsolataihoz tartozó ügy. Átpolitizálni sem fogom a kérdést, tekintve, hogy Ukrajna nehéz helyzetben van az orosz agresszió miatt. Meggyőződésem, hogy a helyzet rendezhető békésebb, kevésbé érzelmileg túlfűtött úton is.” Ezzel kendőzetlenül kimondta: az Orbán-kabinet szerinte „túltolta a biciklit”, mert érzelmileg túlfűtött reakciókkal reagált az ukrán oktatási jogszabályra. 

Nem így Bukarest, mely a magyar álláspontot osztotta és osztja ma is. Ennek legfrissebb bizonyítéka volt az az eheti fejlemény is, hogy Szijjártó Péter telefonon egyeztetett Valentin Popa román oktatási miniszterrel az ukrán oktatási törvényről. Mindketten egyetértettek abban, hogy a jogszabály elfogadhatatlan, mert megfosztja a nemzeti közösségeket már meglévő, szerzett jogaitól és megállapodtak arról: a szükséges lépésekről a jövőben is egyeztetni fognak.

Ismeretes, hogy a román kormány a magyarhoz hasonlóan kiáll az Ukrajnában élő honfitársai mellett és természetesen osztja az ottani román közösség jogos aggodalmait. Hogy ezek mennyire azonosak a magyarokéval, azt jól példázza a jajkiáltással felérő kétségbeesett hangvételű, Conducerea statului ucrainean este surdă la doleanţele românilor din Ucraina címet viselő nyilatkozata a bukovinai román kulturális szervezeteknek, melyben így fogalmaztak: „Azt követően, hogy az elmúlt években Ukrajna parlamentje olyan törvényeket fogadott el, melyek nyílvánvaló módon megsértik az ország Alkotmányát és az ország nemzeti kisebbségeinek a jogait, az Ukrajnában élő román közösségek helyzete súlyosbodott eljutva oda, hogy közösségünk etnikumként és létében is fenyegetve érzi magát.”

A folytatásban a HVG cikke a washingtoni diplomácia szerepvállalására tér ki, s ennek kapcsán esik szó a már ismertetett, magyar-amerikai külügyminiszteri találkozóról, illetve annak sajátos kommunikációs utóéletéről. Az áttörés esélyével kecsegtető konzultáció jelentőségét a cikkszerző ekképp ismerteti, illetve értékeli:

„Az Egyesült Államok is folyamatos nyomás alatt tartotta a magyarokat, hogy változtassák meg álláspontjukat, s közben persze az ukránokat is győzködték, hogy adjanak valami engedményt a magyaroknak. Nemrég Magyarországra látogatott Wes Mitchell amerikai államtitkár, majd Szijjártó Péter külügyminiszter Washingtonban találkozott amerikai Kollégájával Mike Pompeóval. Mindegyik találkozón hangsúlyosan szóba került Ukrajna.

Az amerikai prioritásokat jelzi, hogy a találkozóról kiadott közleményben egy szó sem esett a kisebbségi problémáról. Viszont hangsúlyosan szerepel benne, hogy támogatni kell Ukrajna közeledését a NATO-hoz, és meg kell előzni az orosz befolyás növekedését Közép-Európában. Szijjártó ugyanakkor azt állította, hogy az ukránok amerikai nyomásra teljesítik a magyar feltételeket. Ez azonban csak az igazság egyik szelete, mert eddig a magyar kormány mindig azt mondta, hogy ígéretekkel nem éri be, csak azzal, ha az ukrán oktatási tárca tényleges lépéseket tesz, azaz megváltoztatja a vitatott rendelkezést.”

Garanciák helyett egyelőre ígéretek vannak, de jobb híján az Orbán-kabinetnek és a kárpátaljai magyaroknak ezzel és ennyivel kell megelégedni. Amint ezt egy, a magyar kormányhoz közelálló Magyar Hírlapnak nyilatkozó szakértő megállapította: hiába tiltakozott hónapokig Budapest az ukrán oktatási reform nemzetiségi anyanyelvi oktatást felszámolni kívánó előírásai ellen, végül „Washington szava döntött a magyar–ukrán vitában”, mert „az amerikaiak úgy döntöttek, hogy a biztonságpolitikai érdekeik fontosabbak az elveiknél.” Ily módon Magyarország lépéskényszerbe került.

Fedinec Csilla, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa meglátása szerint: „az engedmények feltehetőleg csak további öt év „tárgyalgatást” jelentenek az ukrán nyelv hatékony oktatásáról, közben a magyar közösség fogy, miközben Kijev katonák és családjuk betelepítésével tovább csökkenti a magyarság számarányát a térségben.” Következtetése, miszerint „az ukránok tehát kihasználják a helyzetet a nemzetállam-építésre, ameddig csak lehet”, cseppet sem megnyugtató, de sajnos nagyon igaznak tűnik.

„Ehhez képest most az ukrán tárgyalási szándék jelére, illetve ígéretekre alapozva úgy tűnik, hogy a magyar kormány hajlandó feloldani Ukrajna nyugati kapcsolatainak eddigi blokkolását. Az ukrán oktatási tárca a múlt héten tárgyalt a kárpátaljai magyarok képviselőivel, s június végén kormányközi munkacsoportot is összehívnak.

Emellett benyújtottak egy törvénytervezetet a kijevi parlamentben, hogy az oktatási törvény vitatott rendelkezéseinek életbeléptetését 2023-ig elhalasztanák. Szijjártó lelkesedett az ötlet iránt, az azonban mindenképen furcsa, hogy amikor ugyanezt az ukránok év elején már elővezették, magyar részről nem mutatkozott fogadókészség.

Egy másik ukrán ígéret arra vonatkozik, hogy a magániskolákat kivennék a törvény hatálya alól. Ez utóbbi lehet az, ami a konfliktus feloldása felé vezethet, ugyanis így magyar állami pénzből lehet a magyar oktatási rendszert fenntartani a Kárpátalján. Az alig több mint százezres magyarságnak mintegy hetven iskolája van, amelyek fenntartását ezek szerint a kormány elviselhető tehernek tartja.”

A jövőt illetően a kárpátaljai magyarok gyakorlatilag csak Magyarországra támaszkodhatnak. Ebben előreláthatólag nem kell csalódniuk. A kényszer szülte helyzetben ez az egyetlen reményük, s mivel ennek a támogatási szándéknak már komoly előzményei is vannak, ebbéli bizakodásuk nem alaptalan. Ez ügyben aligha kell attól tartaniuk, hogy az illetékes kormányzati szereplők körében történt friss változások számukra negatív következményekkel járhatnak, hogy számukra a „tiszteletbeli kárpátaljai” elismerésre szert tett Grezsa István volt kormánybiztos lesz a partner, vagy

Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter, az számukra indifferens.

„Kárpátalja magyarok lakta területein már amúgy is a magyar kormány vette át az ukránoktól néhány szakterületen a feladatellátást, például külön programmal segíti az ottani magyar gyerekek óvodáztatását. Az ukrán nemzetbiztonságiak célkeresztjébe került Egán Ede-terv 32 milliárd forintot irányoz elő kárpátaljai vállalkozásfejlesztésre, de magyar állami támogatásban részesülnek a háziorvosok éppen úgy, mint a pedagógusok és az újságírók. Még a kötelező oltások jó része is magyar finanszírozásból valósul meg, s szó van egy beregszászi kórház magyar költségvetési pénzből történő építéséről is.

A támogatásokat eddig egy irodahálózaton keresztül Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa, Grezsa István irányította. Az ő megbízatása azonban a választások után megszűnt, s utódját nem nevezték meg. A múlt héten kormánybiztos lett viszont Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter, aki nemcsak Kárpátalja, de az összes Kárpát-medencei gazdaságélénkítő program és összehangolt fejlesztési feladat koordinációjáért lesz felelős. Arról azonban nincs szó a kinevezéséről szóló kormányhatározatban, hogy megtarthatná a korábbi kormánybiztos jogosítványait és a munkáját támogató szervezeti hátteret.”



HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X