• 2018. november 19., hétfő
    Erzsébet
  • Kolozsvár
    • -1°
      Csíkszereda
    • -0°
      Székelyudvarhely
    • -3°
      Gyergyószentmiklós
    • -0°
      Székelykeresztúr
    • -1°
      Kovászna
    • -1°
      Kézdivásárhely
    • -1°
      Barót
    • -3°
      Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • Gyulafehérvár
    • Nagyvárad
    • -1°
      Beszterce
    • Déva
    • Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • Zilah
    • Szatmár
    • -1°
      Nagyszeben
    • Temesvár
    • -3°
      Brassó
    • Bukarest
  • 1 EUR = 4.6650 LEI
    • 1 USD = 4.0855 LEI
    • 1 GBP = 5.2540 LEI
    • 100 HUF = 1.4511 LEI

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (január 3-9.)


-A A+

Magyarországtól 2017-ben „a közösség léptékét nézve talán mértéken felüli támogatást kaptunk” – Horváth Ferencnek, a muravidéki magyar érdekképviselet vezetőjének interjúja a lendvai Népújságban

Megszólalt a héten a szlovéniai magyarok hetilapjában, a Népújságban Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának (MMÖNK) elnöke és az „Indulok a parlamenti választásokon” címmel megjelent interjújában értékeli második elnöki mandátumának négy évét. Elmondja e mellett, hogy miért kíván a ljubljanai törvényhozás tagja lenni. Szól továbbá a rövid és hosszú távú terveiről, valamint arról is: „nincs olyan muravidéki magyar család, amely valamilyen módon ne részesült volna” abból a támogatásból, melyet a magyar kormány juttatott az itt élő honfitársainknak az elmúlt esztendőben

„A muravidéki magyarságnak igazán nincs oka arra, hogy ne bizakodással, optimizmussal kezdjen bele az éppen elindult 2018-as évnek. A pillanatot – habár vannak általános globális és helyi vonatkozású aggodalmakat is kiváltó események – talán a negyed évszázaddal ezelőtti rendszerváltási időszakkal, a kibontakozó demokrácia és a kisebbségi jogok javításának időszakával lehetne összehasonlítani, sőt, sok tekintetben a mai helyzetet jóval kevesebb ismeretlen tényező terheli. (…)

Az anyaországi támogatás mind szellemi, mind anyagi szempontból ténylegesen történelmi méreteket ölt, mindez együtt talán már a kiegyezés utáni polgárosodási korszak fejlődési lehetőségeit idézi. A szkeptikusok szerint persze néhány évtizeddel elkésett mindez ahhoz, hogy az úgynevezett „kritikus tömeg” alá esett muravidéki magyarság újjá tudja építeni magát. Véleményem szerint mindig jobb félig tele látni a poharat és legalább megpróbálni. Megpróbálni megállítani az elvándorlást, a közösség fogyását, lehetőséget teremteni a fiataloknak az emberhez méltó életre. Nem valószínű, hogy a csillagok állása még egyszer ilyen kedvező lesz, kötelességünk tehát küzdeni tovább, magyarnak maradni a Muravidéken...”

A szlovéniai magyarság „fővárosában” Lendván megjelenő hetilap, a Népújság idei első számában, a lapigazgató-főszerkesztő Tomka Tibor A lehetőségek éve?! címmel közreadott vezércikkében bukkantunk a fentebb idézett mondatokra. Nem kockáztatatunk sokat, ha azt állítjuk: a Kárpát-medence kisebbségi helyzetben élő magyar közösségeinek lapjai közül sem a minálunk, sem Felvidéken, Vajdaságban vagy bárhol máshol megjelenők között nem képzelhető el efféle derűlátó megközelítése a most beköszönő 2018-as esztendőnek.

Vajon indokolt-e ez a bizakodó hozzáállás, ez a már-már gyanúsan „kincstári optimizmusnak” tűnő főszerkesztői szemlélet? – kérdezhetné joggal az olvasó. Annál is inkább megtehetné, hiszen a közelmúltban napvilágot látott évértékelőkből, legyenek azok az érdekvédelmi szervezetek élvonalbeli politikusainak megszólalásai Csíkszeredában, Pozsonyban vagy éppen Ungváron, távolról sem ez a viszonyulás érhető tetten. A híradásokban ugyanis azzal szembesültünk, hogy a régiónkban mindenfelé a többségi nemzetekben tovább élnek a régi görcsök s ezekre durván „rájátszik” a politikai elit.

Van ahol a „mély állam” garázdálkodása bénít meg mindent a Minority SafePack kapcsán történő sunyi perbeszállástól az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának elszabotálásáig és kvázi megfellebbezhetetlenül azt is kimondják: „Székelyföld autonómiája alkotmányellenes és elfogadhatatlan, tárgyalni sem lehet róla."  Van, ahol merénylet készül a nemzeti közösségi autonómiát biztosító, oly annyira dicsért nemzeti tanácsokról szóló törvény ellen és van ahol, miután egy diszkrimináló oktatási törvénnyel durván megsértik az anyanyelv használatára való jogot, már javában készül az újabb kisebbségellenes jogszabály.

Mindezek ismeretében, ne habozzunk kijelenteni: Tomka Tibor optimizmusa megalapozott, Szlovéniában, napjainkban a magyaroknak egészen más lehet a közérzete, mint a többi, határon túl élő nemzettársaiknak. Ezért valóban üdítő kivételnek számít az, amiről és ahogyan a lendvai lapigazgató írhat.

Tomka, aki a muravidéki Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet vezetője is, s ez csak az általa mondottak hitelességét erősít, – nemcsak ezzel a

szerkesztőségi álláspontot tükröző véleménnyel hozza most tudomásunkra, hogy a Szlovéniában élő nemzettársainknak jó okuk van arra, hogy derűlátóan tekintsenek a most kezdődő 2018 esztendőre, hanem interjút is készít a legilletékesebbel, a muravidéki magyar érdekképviselet vezetőjével. Beszélgetőpartnere pedig visszaigazolja ezt az optimizmust.

A Horváth Ferenccel, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnökével folytatott beszélgetés bemutatását több megfontolásból is indokoltnak ítéltük. Egyrészt az előbb elmondottak miatt, másrészt pedig azért is, hiszen Horváth, aki 2011 óta áll az MMÖNK élén és közben az Araddal több, mint egy évtizede kitűnő kapcsolatokat ápoló Lendva alpolgármestere is, váltani készül és 2018-ban a szlovén parlament magyar képviselője lesz.

Mielőtt az interjú ismertetésébe belekezdenénk, a Lendva-Arad egymásra találás okán érdemes erről a kontaktusról néhány szót szólni, illetve némi magyarázatra szorul az is, miért jelenthető ki már most, 2018 január elején, hogy Horváth Ferenc biztosan tagja lesz a ljubljanai törvényhozásnak, holott az idén esedékes szlovéniai választásoknak még az időpontja sem ismeretes.

A több mint tíz éves Lendva–Arad kapcsolatot a Szabadság-szobor megalkotójának, a lendvai születésű Zala Györgynek közös tisztelete alapozta meg még 2007-ben. Ekkor a muravidéki magyar önkormányzat kezdeményezésére Lendva városvezetői ellátogatva Aradra nemcsak közösen koszorúzták meg a Szabadság-szobrot, hanem hitet tettek a jövőbeni városközi együttműködés mellett. Ez előbb kulturális téren, a legutóbbi időben pedig már az intenzív gazdasági kooperációban is testet öltött.

A partnerré válás motorjai a két alpolgármester, Horváth Ferenc és Bognár Levente voltak. Elsősorban nekik köszönhető, hogy – amint arról a maszol is hírt adott tavaly májusban: „a magyar–magyar kapcsolatból román–szlovén kapcsolat is lett” és „az együttműködés a kultúrán túl most már a gazdaság, az EU-s pályázatok, a turisztika és a fenntartható energiaforrások területére is kiterjed.”

Ami pedig Horváth Ferenc biztosra vehető majdani parlamenti mandátumát illeti, el kell mondanunk: Szlovénia alkotmánya, az olaszokkal együtt, a magyarságot őshonos közösségnek tekinti és egy képviselői helyet biztosít a számukra a parlamentben függetlenül az elnyert szavazatok számától.

Lássuk ezek után az interjút, melynek már a címe, az „Indulok a parlamenti választásokon” előrevetíti, hogy a szlovéniai magyar érdekvédelmi szervezet elnöke nyolc esztendő elteltével már az ország törvényhozójaként is képviselni akarja saját közösségét.

Hogy miért gondolja így, erre a lépésére milyen motivációk késztették, továbbá, arra a kérdésre, hogy a magyar csúcsszervezet elnöki tisztsége és a parlamenti mandátum vajon nem zárja ki egymást, így felel:

„Hosszabb megfontolás után úgy döntöttem, megpróbálkozom az országgyűlési választásokkal, leginkább azért, mert a jelenlegi képviselő, Göncz László bejelentette, nem indul a választásokon. Úgy vélem, folytatni tudom a jelenlegi képviselő minőségi munkáját. Az elhatározásomat bejelentettem már a munkatársaimnak, illetve, ahogy kérdezte, az MMÖNK Tanácsának is. A két funkció jogilag nem üti egymást, tehát amennyiben megválasztanak nemzetiségi parlamenti képviselőnek, a fennmaradó néhány hónapban folytathatom a munkát az MMÖNK Tanácsának elnökeként is. Ennek tehát nincs jogi akadálya, és mára az MMÖNK keretein belül felállítottunk egy olyan szakmai stábot, amely biztosítja a zökkenőmentes működést ebben az esetben is.”

A jelenlegi nemzetiségi képviselő, a Kárpát-medence szerte inkább történészként és íróként ismert Göncz László munkáját a majdani utód nagyra értékeli. Viszont úgy látja, talán nála is sikeresebben fogja tudni közössége elvárásait érvényre juttatni országos szinten, mivel a szlovén politikai klíma a jelek szerint sokkal kedvezőbbnek tűnik, mint volt az Göncz mandátuma idején. Ezért is szeretne nála kezdeményezőbb lenni:

„Göncz László véleményem szerint nagyon nehéz időpontban, időszakban lett nemzetiségi képviselő. Ne felejtsük, tombolt a válság, kormányok jöttek-mentek. Ennek ellenére, úgy gondolom, jó munkát végzett az említett helyzetben, ez pedig személyes képességeit dicséri. A kapcsolatunk végig jó volt. Nem értettünk mindig mindenben egyet, de mindig egy irányba húztuk a magyar közösség szekerét. Hogy a munkám sikeresebb lehet-e a parlamentben, nem tudom. Majd kiderül, ha megválasztanak. Egyetlen képviselő nyilván nem sokat tehet, ha nincs kormányzati támogatása, kompromisszumokra is késznek kell lennie, de soha sem szabad szem elől tévesztenie az eredeti célt, ez pedig a magyarság érdeke. Egyértelműen növelnünk kell a magyar nyelv presztízsét a közigazgatásban, egyébként az oktatási különtörvénynek és más jogszabályoknak sincs értelme. A magyarul beszélőknek előnyt kell kapniuk a kétnyelvű területen. Ennek érdekében már januárban a tanács elé tárunk egy, a területet rendező tervezetet, amely alap lehet majd a községeknek, a közigazgatásnak. Mondjuk úgy, hogy egy ’Gentleman’s Agreement’-re, keretre gondolok.”

Egy közel öt évvel ezelőtti, e rovatban megjelent cikkünkben, mely Horváth Ferenc akkori megszólalását ismertette, elmondtuk: a szlovéniai magyar közösség helyzetét a többi Kárpát-medencében kisebbségben élő honfitársaink lehetőségeihez képest a legkedvezőbb jogi-politikai feltételek határozzák meg, mivel az öt muravidéki, nemzetiségileg vegyesen lakott községben (Lendva, Dobronak, Alsómarác, Hodos, Sal), ahol a szlovéniai magyarság 83,5 százaléka él, kiépülhetett a régiónk legteljesebb magyar kulturális autonómiája.

Az azóta eltelt időszakban a megmaradást és megtartatást a közelmúlt pozitív fejleményeként megélt budapesti megkülönböztetett odafigyelés szolgálta, melyről Horváth csak a legnagyobb elismeréssel tud beszélni:

„Összességében nézve véleményem szerint a muravidéki magyar közösség számára az éppen lepergő 2017-es esztendő történelmi jelentőségűnek nevezhető. Magyarországtól, a magyar kormánytól ebben az évben ugyanis soha nem látott mennyiségű és minőségű támogatást kaptunk különböző projektek keretében. Ezt ezen alkalommal is illik megköszönni, ugyanis a közösség léptékét nézve talán mértéken felüli támogatást is kaptunk. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezt a támogatást nem az MMÖNK élte fel, hanem az eszközöket különböző csatornákon a muravidéki magyarsághoz sikerült eljuttatnunk. Szerintem nyugodtan kimondhatom, nincs olyan muravidéki magyar család, amely valamilyen módon ne részesült volna az említett támogatásokból, legyen az az oktatási-nevelési keret, az egyházi támogatás vagy más forrás. A projektjeink egyébként mind az ütemtervek szerint zajlanak.”

A legnagyobb visszhangot Muravidéken egyértelműen a budapesti gazdaságfejlesztési támogatás kapott. Vajon sikeres volt ez? – kérdezi Tomka Tibor, majd óhatatlanul adódik innen számára az újabb kérdés is: vajon számíthat-e hasonlóra 2018-ban is az itt élő magyarság?

„Igen, ez egyértelműen sikeres volt. Sokan szkeptikusak voltak, sikerül-e ezt egyáltalán nyélbe ütni, lesz-e egyáltalán elegendő érdeklődő. Kitartóak voltunk, és őszintén megmondva az érdeklődők száma engem is meglepett. Ehhez nagyban hozzájárult a Lendvai Magyar Főkonzulátus, illetve a községi magyar önkormányzatok is, akiknek ezúttal is nagyon köszönöm a segítséget. A két pályázaton összességében több mint háromszáz jóváhagyott pályázat született, ami muravidéki mércével igencsak szép eredménynek számít. Az említett pályázatok által 2,26 millió euró került a vidékre. Igaz, ennek egy része már a jövő évi keretből kerül felhasználásra, vagyis a második kiírásban forrásfüggőnek jelölt pályázatok ebből lesznek kifizetve. Az ígéretek szerint 2018-ban is hasonló mértékű keretösszegre számíthatunk, a tervek szerint azonban ebből a keretből már középnagyságú, akár munkahelyeket is teremtő projekteket is szeretnénk támogatni. Termelőket, akár vállalkozásokat, a gazdasági szférát is integráló szövetkezeti formákban gondolkozunk. Ennek előkészítése éppen most zajlik. Sajnos nem nagyon rendelkezünk középméretű gazdaságokkal, vállalkozásokkal, éppen ezért, ha egy kicsit talán mesterségesen is, de egyesíteni, integrálni szeretnénk. Készül egyébként a turisztikai stratégiánk is, ami nagyon fontos, mert a mezőgazdaság mellett talán ezen a területen tudunk nagyobbat lépni.”

Közbevetőleg hadd jegyezzük meg, hogy a muravidéki gazdaságfejlesztési tervet Lendva legismertebb és mindenki által tisztelt személyiségéről, Kakasdi Hajós Mihályról nevezték el. Őróla ott, mindenki tudja, de mifelénk sajnos csak kevesen… hogy ő szűkebb pátriánk szülötte volt.

Éppen az előbb említett Göncz László kutatásaiból derült ki, hogy e tőlünk elszármazott jeles férfiú családja Székelykakasdról származott, ő maga pedig 1836-ban Kolozson született. Jogi egyetemet végzett, később ügyvédként tevékenykedett előbb Tapolcán, majd 1872-től Lendván, ahol elévülhetetlen érdemeket szerzett a várost érintő vasút létrehozásában, amely Lendvát, egykori nevén Alsólendvát bekapcsolta az ország és a szélesebb régió vérkeringésébe. Kakasdi Hajós Mihály a rendezett tanácsú várost megcélozó mozgalomnak is élharcosa volt, aminek 1891-ben meg is lett eredménye.

Kakasdi Hajós Mihály, aki a későbbiek során a királyi tanácsos címet is elnyerte, számos társadalmi egylet, mozgalom kezdeményezője és vezetője volt. Az akkoriban polgárosodó Lendva legkedveltebb és legnépszerűbb személyiségéről írta ugyancsak Göncz László: „ötletei, a város és a közügy érdekében kifejtett mintegy négy évtizedes tevékenysége nem ismert határt, sem lehetetlent. Távoli tájról származó emberként is felmérte e város központi szerepét, fejlődési lehetőségeit, és tett annak érdekében annyit és oly módon, hogy hozzá méltó hasonló szerepvállalást aligha tudunk máig felmutatni.”

A Kakasdi Hajós Mihály Muravidéki Gazdaságfejlesztési Program révén korszerű középiskolai kollégium épül és fociakadémia is, továbbá munkahelyteremtő beruházások, turisztikai beruházások és fejlesztések, mintagazdaságok, kis és nagyléptékű mezőgazdasági beruházások és fejlesztések egész sorát finanszírozzák – mindezekről részleteket is megtudhat az érdeklődő, ha ide kattint. Horváth Ferenc maga is beszél a megvalósításokról és tervekről, és persze az óhatatlanul felmerülő gondokról is. Mi itt nem kívánunk visszaélni az olvasó türelmével. Ezért is javasoltuk a még többet tudni akarók számára előbb a klikkelést.

Ehelyett hadd adjuk itt közre végezetül a Horváth Ferenc–Tomka Tibor dialógusnak azt a négy kérdését és az azokra adott válaszokat, melyek a Szlovéniában élő magyarok és a szlovén állam viszonyát taglalják, az ottani, elfogadás előtt álló oktatási törvényt, illetve a szlovén-magyar kisebbségi kormánybizottság munkáját értékelik. Úgy hisszük, a válaszokból kiderül: ha vannak is gondok, hisz miért is ne lennének, összességében igaza volt az interjúkészítő Tomka Tibornak abban a más minőségében tett véleményével, mellyel kezdtük: „A muravidéki magyarságnak igazán nincs oka arra, hogy ne bizakodással, optimizmussal kezdjen bele az éppen elindult 2018-as évnek.”

Íme, a beharangozott kérdések és válaszok:

„– Hogyan értékeli az elmúlt időszakot a magyar kisebbség és a szlovén állam kapcsolata szempontjából?

– Úgy gondolom, elégedettek lehetünk ezzel a viszonnyal is. A törvényhozásban két fontos törvényben sikerült előrelépni, a községi magyar önkormányzatok közvetlen állami finanszírozása, illetve szintén az önkormányzatok területén az uniós projektek előfinanszírozása terén. Az említett közvetlen finanszírozás igazából egy köztes lépés, felemás megoldás, mert nem sikerült elérnünk teljes mértékben, amit szerettünk volna. Annyi biztos, léptünk egyet előre, a kérdést legalább megnyitottuk, és majd a szintén készülőben lévő nemzetiségi alaptörvény, vagy más néven kerettörvény keretében véglegesíteni tudjuk. Sajnos az említett kerettörvény elfogadását szinte egy évtizede húzzuk, már szinte megállapodtunk, amikor az olasz közösség kihátrált. Jelenleg van egy újra egyeztetett tervezetünk, szövegünk, amely reményeim szerint hamarosan a nyilvánosság elé kerül. Nem hiszem, hogy ez elfogadásra kerül ebben a parlamenti mandátumban, de mindenképpen egy erős, előkészített alapot jelenthet majd a jövő évben megalakuló új kormánnyal folytatott tárgyalásban.

– Mi a véleménye az elfogadás előtt álló oktatási különtörvényről?

– Az oktatási különtörvény módosítását, amely nagyon fontos a megmaradásunk szempontjából, a kormány már jóváhagyta és a parlamenti procedúrában van. Az előkészületek, az általunk javasolt módosítások vitája véleményem szerint rámutatott számos olyan kérdésre, amelyek túlmutatnak az oktatás területén és egy picit más fényben tüntetik fel a sokszor idillikusnak vélt együttélést. Nagyjából két évet egyezkedtünk, főleg az oktatási intézmények vezetőivel, de a kisebbség számára nem született ebben az esetben sem ideális eredmény, véleményem szerint azonban egyértelműen kimondható, sokkal jobb lett, mint a mostani. Természetesen ebben az esetben is, ahogy minden törvény esetében, a fő kérdés a gyakorlati megvalósítás lesz. A különböző mendemondákkal ellentétben a magyar közösség nem „szigorított”, éppen ellenkezőleg, inkább „lazított” a mostani törvényhez képest, igaz, azt szinte senki sem tartotta be.

– Mit ért konkrétan a „lazítás” alatt?

– Arra, hogy a jelenleg még érvényben lévő törvény szerint elvileg minden kétnyelvű intézményben dolgozó tanítónak, tanárnak azonos szinten kellene birtokolnia a szlovén és a magyar nyelvet, míg a módosítással a magyar nyelv kompetenciáit megkülönböztetjük a legmagasabb C1 szinttől lefelé. Hozzáteszem, a C1-es sem a legmagasabb fokozat a nemzetközi rendszer szerint. Ráadásul a C1-es nyelvtudási szint csak azoknak feltétel, akik többnyire magyar nyelven tanítanak a szaktantárgyaknál, valamint természetesen a magyartanárok számára is.

– Idén ünnepeltük a szlovén–magyar kisebbségi egyezmény aláírásnak 25. évfordulóját. Az egyezmény szellemében viszonylag rendszeresen összeül a szlovén–magyar kisebbségi vegyesbizottság is. Mi a véleménye ennek munkájáról?

– Nagyon fontosnak tartom Szlovénia és Magyarország együttműködése szempontjából. Többek között ezáltal is ápol a két ország nagyon jó kapcsolatokat, annak ellenére is, hogy jelenleg a két ország kormányzata nem „azonos színezetű”. Már több ízben együttes ülést tartott a két ország kormánya is. Ez tervben volt idén is, de sajnos elmaradt, reményeim szerint azonban még a jövő évi választások előtt összeülnek. Ez is mindenképp pozitív hatással van a két kisebbség életére, a miénkre és a rábavidékiekére is. Remélem, hogy ez az irányzat folytatódik a parlamenti, majd az önkormányzati választások után is. A munkában az elmúlt években mi is fontos szerepet vállaltunk, a kifejezetten kisebbségi témák mellett olyanokat is felvetettünk, amelyek szélesebb jellegűek, de hát végül is minden, ami a Muravidéken történik, az egyben kisebbségi téma is, így például szerződés-aláírás előtt áll a Lendva–Pince kerékpárútprojekt, de említhetnék más egyebeket is.”



HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X