Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (augusztus 31.–szeptember 6.)


-A A+

Duray Miklós, az „egyszerű párttag” értékel: „Az MKP nem folytatott sikeres politikát a választók megnyerése érdekében”

Megszólalt a héten a Felvidék.mában Duray Miklós a szlovákiai magyar közélet emblematikus alakja és a Miért fontos Bugárnak a közlekedési tárca? címmel közölt nagyinterjújában kritikus szemmel elemzi a felvidéki magyar polgárok politikától való eltávolodásának okait, azt, hogy az MKP-nak miért nem sikerült a legutóbbi választások során bejutni a parlamentbe, illetve miért lenne tévedés a Most-Híd vegyespártot liberálisnak tekinteni, mert az szerinte „inkább gazdaságilag, pénzügyileg orientált” politikai formáció. Helyzetértékelésben – egyebek mellett – elárulja, hogy miért nem lett az MKP 2006-ban az első Fico-kormány tagja, elmondja véleményét az autonómia kérdéséről és szól a szlovák-magyar viszonyról, mely megítélése szerint „soha nem volt rossz.” Úgy látja: az államközi kapcsolatokat Pozsony és Budapest között azért lehet pozitívan értékelni, mert a feleknek „sikerült ráébredniük, hogy valóban közösek az érdekeik.” 

A pontosság kedvéért szolgálati közleménnyel kell kezdenünk: Duray Miklós a héten magyarul szólalt meg. Szlovákul ezt már napokkal korábban megtette. A Felvidék.ma minap ugyanis egy, még augusztus 23-án, a Parlamentne Listy szlovák online lap szerkesztői által készített Duray-interjú magyar fordítását közölte.

A Szlovákiában a csak PL-nek becézett, rendkívül népszerű internetes portál egy hallatlanul izgalmas interjúsorozata keretében szólaltatta meg ezúttal Durayt, akit az ország többségi lakosai a Charta 77 aláírójaként ismerhettek meg még évtizedekkel ezelőtt. A Parlamentné Listy nagyinterjúinak megvallatottjai azok a veterán politikusok, akik nem is oly régen politikacsinálók voltak, az események középpontjában álltak és csaknem mindenki ismerte őket. Aztán, ki önként, ki pedig kényszerből viszont mára eltűnt a csúcspolitikából és éppen ennek köszönhetően most már őszinték lehetnek, azaz kendőzetlenül elmondhatják véleményüket. A Parlamentné Listy most pedig arról kérdezi őket: mit csinálnak napjainkban, mivel foglalkoznak, és miként látják utódaikat? Meg arról is: miben bírálnák felül korábbi cselekedeteiket, mit tennének másként és mi, vagy ki bosszantja őket a leginkább?

Duray előtt egy héttel korábban a Parlamentné Listy a nem is oly régen szebb napokat megélt szlovákiai Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) veterán jobboldali politikusát, egykori csehszlovák miniszterelnök-helyettest, Jozef Mikloškot vallatta saját pártjának eljelentéktelenedéséről, főleg annak okairól. Hangsúlyosan esett szó ebben a beszélgetőpartnert egyáltalán nem kímélő kérdésekkel megtűzdelt dialógusban olyan jelenségekről, melyek korántsem csak Szlovákiában jellemzőek és másutt is megérnének „egy misét”. Így kertelés nélkül kimondatott ebben az interjúban: nem lehet következmények nélkül politikusoknak a keresztényi életformáról naphosszat papolni s közben politizálásban és életvitelben egyaránt, vizet prédikáló, de bort ivó farizeusként ennek a szónoklatokban hirdetett magatartásnak két lábon járó cáfolata lenni.

Kiderült egyebek mellett például ebből a Jozef Mikloško-megvallatásból az is, hogy a választói bizalom kíméletlenül elfogy és egy korábban általános közmegbecsülésnek örvendő kereszténydemokrata párt a parlamentnek is búcsút mondhat, mint történt az idén márciusban, ha a soraiban alkoholista regionális vezetőt, csapodársága miatt médiacéltáblává vált polgármestert vagy korrupciós ügyekben jeleskedőket tűr meg. Tegyük hozzá: ebben a kérdezz-felelekben egy tekintélyes, saját jogon presztízst szerző, a voksolók tíz- és tízezrei által támogatott kereszténydemokrata pártról szólt a diskurzus és nem egy, csak a „nagy testvér” kegyelméből létező, sőt virtuskodó, de a közvélemény-kutatások által semmilyen társadalmi támogatottsággal nem rendelkező placebo-kereszténydemokrata politikai formációról esett szó… 

A Duray Miklóssal készült, magyar fordításban a némiképp rövidített, Miért fontos Bugárnak a közlekedési tárca? címet kapott interjú (az eredeti szlovák nyelven közölt beszélgetés címében kérdésként merül fel még a Híd és az oligarchák viszonya, illetve az autonómia kérdése is – Prečo chce Bugár rezort dopravy? Most a oligarchovia? Pre PL.sk čo-to aj o autonómii prezradil exposlanec Duray) 27 kérdésének legtöbbje, akárcsak a többi megkeresett egykori politikus esetében, ezúttal sem volt intejúalany-kímélő. Ami viszont meglephette a Felvidék.ma olvasótáborát és bennünket nemkülönben az volt, hogy az oly gyakran sarkosan fogalmazó veterán felvidéki politikus ezúttal nem kívánt, – mint írtuk egykor e rovatban – „belecsapni a lecsóba”, hanem korábbi harcias megnyilvánulásaihoz képest kifejezetten higgadtnak és visszafogottnak mutatkozott.

Természetesen arra az elkövetkezendőkben esély sincs, hogy a tiszteletben tartandó terjedelmi korlátokat figyelmen kívül hagyjuk és a több mint kéttucatnyi kérdésnek, illetve az azokra adott válaszok mindegyikének helyt adjunk. Ehelyett arra teszünk kísérletet, hogy ismertetve e mélyinterjúban foglaltak fontosabbnak ítélt tartalmi elemeit, azokat a dialógusrészleteket emeljük ki, melyek egyrészt beavatnak minket olyan „konyhatitkokba”, melyeket nemhogy a maszol olvasói, de még a szlovákiai magyar választópolgárok többsége se ismerhetett az általa voksokkal támogatott pártjának kulisszák mögötti egyezkedéseiből. Másrést pedig azokra a párbeszédekre fókuszálunk, melyek megindokolják azt a kijelentésünket: az általában szelet vető és vihart arató Duray Miklós ebben a mérlegmegvonó interjújában viszonylag mértéktartónak bizonyult. Bizonyára nem kevesen vélik szűkebb pátriájában úgy a most elhangzottakat megismerve: bár lett volna korábban is ennyire diplomatikusan fogalmazó, ennyire mértékletes.

Mindenekelőtt, hiszen az interjú készítője számára is ez a kiindulópont, lássuk, mivel foglalkozik jelenleg a most 71 éves Duray Miklós és milyen a viszonya ahhoz a párthoz, melynek hosszúidőn keresztül meghatározó egyénisége volt?

A bemutatkozásból kiderül: az aktív politizálással jó ideje felhagyott, de jelenleg is sok munkája van:Összegzem mindazt, amit életem során írtam, hogy rendet teremtsek a fejemben is (nevet), hogy ne történjen meg az, ami már oly sokszor, azaz ne feledkezzünk meg elődeink cselekedeteiről és ne kövessük el ugyanazokat a hibákat.” Viszonylag sokat utazik, éveken át tanított magyarországi egyetemeken, most, 71 évesen úgy érzi, eljött az életút-összegzés ideje. Emlékiratot nem tervez megírni, helyette inkább esszé- és tanulmányírásban gondolkodik.

Pártjában ma már csak „egyszerű tag” s ehhez rögtön hozzáteszi: „Nem nagyon kapcsolódom be a párt belső ügyeibe. Ha valamivel kapcsolatban kikérik a véleményemet, igyekszem választ adni, de nem fejtek ki aktív politikai tevékenységet.”

Azóta, hogy márciusban a Most-Híd kormánykoalíciós szövetséget kötött Robert Fico pártjával nem múlt el nap, hogy ezért a lépésért az MKP-hoz közelálló orgánumokban, mindenekelőtt a mostani Duray interjúnak helyt adó Felvidék.mában ne ostoroznák az „áruló” Bugár Bélát, aki kiegyezett Ficoval.

Távolról sem csak mellékesen megjegyezve, hogy az elmúlt hónapokban Bugár pragmatizmust olyan lépések igazolták, mint a régi és eddig mindig elutasított magyar követelések teljesülése (a magyar kisiskolák megmentése, a jövőre már működő Kisebbségi Alapról szóló törvény kidolgozása, mely a kulturális önkormányzatiság törvényes garanciáját jelenti a felvidéki magyarságnak, az oly sokáig elszabotált vasúti kétnyelvű táblák kérdésének közeljövőben várható megoldása, stb.) most Duraytól megtudjuk: kevesen múlt és nem is az MKP-n, hogy 2006-ban a felvidéki magyarság pártja nem lett a nacionalista Slotáék helyett Fico koalíciós partnere. (Erről legfeljebb az értesülhetett korábban, aki a volt KDH volt elnök Ján Čarnogurský három évvel ezelőtti, meglehetősen szubjektívnak tűnő politikai naplójában előadottaknak hitelt adott.)

Amikor 2006-ban az első Fico-kormány megalakult, érdekes konfliktus adódott a pártban. Abban mindenki egyetértett, hogy keresni kell annak lehetőségeit, miként lehet bejutni a következő kormányba. Politikai és ideológiai szempontból Dzurinda kormánya nem volt a legmegfelelőbb. Ideológiája lényegében nem volt, s az utolsó két évben parlamenti többségét is elvesztette. Másfél évig pénzért kellett a független képviselők köréből szavazatokat szerezni.

Semmilyen ideológiai vagy érzelmi szálak nem kötöttek bennünket a Dzurinda-kormányhoz. Ugyancsak nem voltak ideológiai kapcsolataink a következő kormánnyal sem, de abban egyetértettünk, hogy a pragmatizmus szempontjából keresni kell a kormányba lépés lehetőségeit. De mindössze hárman tudták a pártban, hogy megváltoznak a kormányba lépés feltételei.

Kik voltak azok?

Nem akarok senkit megnevezni, de egyiküknek az elnöknek kellett lennie (nevet).

Miként akarták megváltoztatni a feltételeket?

Arról volt szó, hogy nem ugyanazokat a minisztériumokat kérjük, mint előtte. Visszaadjuk a környezetvédelmi tárcát, de kérjük a közlekedésit. Ezzel Fico nem értett egyet, ezért nem jutottunk be a kormányba. Ismert tény, hogy a közlekedési minisztérium a leglukratívabb.

Ön egyetértett volna ezzel a lépéssel?

Nem tudtuk, hogy erről tárgyalnak. Végül a Szlovák Nemzeti Párt lépett helyettünk kormányra. Érdekes volt, hogy amikor néhány hónap múlva találkoztam Mečiarral, ezekkel a szavakkal fordult hozzám: „Még én sem tudtam róla, hogy az MKP nem lesz a kormányban”. Lényegében Fico az utolsó pillanatban döntött, hogy az MKP helyett a Szlovák Nemzeti Pártot választja partneréül, mert az nem kért semmit.”

Duray Miklósnak, aki 1990 és 2010 között húsz éven keresztül megszakítás nélkül volt parlamenti képviselő, 1999 és 2007 között ügyvezető elnökként az MKP második embere, majd 2007 és 2010 között az MKP stratégiai alelnöke, ma pedig egyszerű tagja a pártjának, természetesen van véleménye arról, hogy az elmúlt négy esztendőt az MKP volt elnöke Berényi József a törvényi változások tekintetében a legsikertelenebbnek ítélte volt a magyar kisebbség számára. Szerinte: „Amint egy párt nem kerül be a kormányba, máris minimális lehetőségei maradnak a törvényi elképzeléseinek az érvényesítésére.”

Csakhogy a Parlamentné Listy zsurnalisztáit nem olyan fából faragták, hogy megelégedjenek a diplomatikus, kitérő válasszal. Mivel pedig felkészültek és jól ismerik Berényinek azt a nyilatkozatát is, melyben az idén lemondott MKP elnök arról nyilatkozott, hogy más választási időszakokban, amikor szintén nem volt a pozsonyi törvényhozásban magyar képviselet, sokkal többet sikerült elérni, Duray számára nincs kibúvó, állást kell foglalni és értékelni az elmúlt esztendők MKP-s politizálását:

Egyetértek azzal, hogy az utóbbi évek kevésbé voltak sikeresek, minderre azonban nemcsak abból a szempontból kellene tekinteni, hogy nem tudtunk valamit keresztülvinni a parlamentben, mert kormányon kívül voltunk, hanem abból a szempontból is, hogy egészében véve sikeresek voltunk-e a társadalomban. Úgy tűnik, nem.

Az MKP nem folytatott sikeres politikát a választók megnyerése érdekében.  Igaz ugyan, hogy 2016-ban 2012-höz képest az MKP csaknem azonos választói bázissal rendelkezett, mindössze négyezer szavazattal kapott kevesebbet, ami igazán nem sok. A politikai erőviszonyok viszont megváltoztak.

Szlovákiában 2016 előtt politikai változásra utaló jelek mutatkoztak, miszerint új politikai pártokat kell támogatni, mert azok talán képesek lesznek a változtatásra. A politikai spektrum változatossága Szlovákiában a lakosság ezen követelményének eredménye. A 2016-os évi választások a részvétel szempontjából sikeresek voltak. Az emberek úgy gondolták, hogy változtatni tudnak, ez azonban nem sikerült.

Mit kellett volna az MKP-nak másként csinálnia?

Személy szerint nincs rá receptem. Nem tartanám helyesnek, hogy erről véleményt mondjak. Egyértelmű azonban, s ez az MKP mellett minden pártra vonatkozik, hogy ha nem szerzi meg a széles választói bázis bizalmát, akkor megszűnésre van ítélve. Látjuk ezt néhány népszerűségét vesztett, valamikori erős politikai párt esetében. Vajon hová lett a HZDS, Dzurinda pártja vagy a KDH?

Az MKP-ra is hasonló sors várhat?

Amennyiben nem szedi össze magát.”

Még ezt megelőzően, az interjúban szó esik arról, hogy a két évtizeden keresztül aktív, de ma már a pártjának belső ügyeibe „nem nagyon bekapcsolódó” Duray miben látja az idei parlamenti megmérettetésen elszenvedett MKP-kudarc okait és mi a véleménye a Most-Híd vegyespártról, annak állítólagos liberalizmusáról. A kérdező és politikus párbeszédéből mintha az is átsejlene kimondatlanul, hogy Duray Miklós számára nem szitokszó a liberális, mint történik ez nap, mint nap az elvbarátainál a Dunától délre. Ő a jelek szerint a szabadelvű felfogást és politizálást értéknek tartja, és persze cáfolja is mindenkori politikai riválisának Bugár Bélának liberálisként történő aposztrofálását. Csak javára írható, hogy nem száll be a most oly hevesen károgók sorába. Hadd tegyük ehhez hozzá: ezek szerint ő nem olyan szelektív memóriájú, mint más Soros-ösztöndíjasok. Ő nem felejtette el, hogy kényszerű pennsylvaniai emigrációja idején, amikor a börtön után amerikai közbenjárásra az Egyesült Államokba utazhatott, ott pedig éppen Soros Györgynek is köszönhetően sikerült exisztenciát teremteni maga és családja számára.

Ön szerint miért nem sikerült az MKP-nak a legutóbbi választások során bejutnia a parlamentbe?

Egyszerűen szólva, mert nem volt meg hozzá a kellő számú szavazat. Ha a Hídhoz viszonyítjuk, az MKP-nak nagyobb a támogatottsága a magyarok körében.

Amikor 1998-ban sor került a magyar pártok egyesülésére, ez akkor sem felelt meg mindenkinek. Vagy azért, mert a konkrét párt a három közül valamelyikkel nem értett egyet, vagy, mert csak egyetlen pártot támogatott és a másik kettőt nem. Ez akkor eléggé megosztotta a választókat, ennek ellenére az MKP megközelítőleg 280 ezer szavazatot szerzett. Azóta azonban folyamatosan csökkent a támogatottság a magyarok körében.

Feltehetőleg a párt politikájában kéne keresni a probléma gyökerét. Igaz ugyan, hogy csökkent a magyar nemzetiségű lakosság száma, de ez közvetlenül nem függ össze a párt támogatottságának csökkenésével. A legutóbbi választásokkor úgy becsültük, hogy a szlovákiai magyarság választói bázisa mindössze 45 százalékban aktivizálódott.

Ehhez képest egyes szlovák településeken 90 százalékos aktivitást is mértek. Abból kell kiindulni, hogy mindkét párt elkövet politikai vagy módszertani hibákat, amelyek elégedetlenséget szülnek választóik körében. Kíváncsi vagyok azonban, hogy a Most-Híd szlovák választóinak aránya milyen mértékben csökken azt követően, hogy kormányra lépett a Smer-rel. Egyértelmű volt, hogy a szlovákok ezzel a lépéssel nem értettek egyet.

A Híd esetében is várható a magyar választók számarányának csökkenése?

Azt nem tudhatjuk, bár olyan hírek keringenek, hogy a magyarság egy részének szintén nem tetszett a Híd kormányba lépése. Ha pragmatikusan nézzük a dolgokat, sok választási lehetőség nem volt, mert a többiek, akik bejutottak a parlamentbe, sem jobbak, mint azok, akik kormányt alakítottak. A választóknak tehát nem sok választásuk maradt (nevet).

Úgy hírlik, hogy a Most-Híd liberálisabb magyar párt, míg az MKP konzervatívabb…

Az ilyen jelzőkkel óvatosan bánnék. Ismerem azokat, akik az MKP-ból távozva megalapították a Híd pártot. Egyikük sem volt liberális, inkább gazdaságilag, pénzügyileg orientált. Ha az ilyen orientáltságot liberalizmusnak neveznénk, bizony tévednénk.

Ha már a pénzügyi, gazdasági orientáltságról beszélünk, itt a gazdasági témákra való irányultságra, vagy a különféle pénzügyi csoportokkal és oligarchákkal való kapcsolatra gondol?

Ez utóbbira.

Egyesek azt állítják, hogy az egyik ok, amiért Bugár Béla 2007-ben elvesztette az MKP elnöki tisztségének elnyeréséért folyó vetélkedést, éppen a Világi Oszkárral való kapcsolata volt…

Nem közvetlenül a személyekben kell keresni az okot, inkább az orientációban. 1998-tól, amikor az MKP belépett a Dzurinda-kormányba, lényegében olyan célok elérésre törekedett, melyek bizonyos személyek számára gazdasági előnyökkel jártak, miközben háttérbe szorultak a társadalmi érdekek.

A pénzügyi orientáltságú csoport végül száz százalékban megnyerte Bugárt és ezáltal azt az előnyt is megszerezte, hogy gyakorlatilag az elnökség tagjainak bevonása nélkül bizonyos csoportok döntöttek.”

Mint láttuk, az MKP tegnap és mai helyzete, lehetséges jövője, a Most-Híd vegyespárt megítélése hangsúlyosan került terítékre a Parlamentné Listy által készített és most a Felvidék.mának köszönhetően magyarul is olvasható dokumentumértékű Duray interjúban.

Értelemszerűen a faggatózás nem kerülheti meg, hogy a Szlovákia-szerte jól ismert, olykor vitatott, de még a politikai ellenfelei által is becsült és tisztelt Duray Miklós véleményt mondjon arról: milyennek látja magyar honfitársainak helyzetét, az autonómia ügyét, miként ítéli meg a szlovák magyar együttélés honi állapotát és a Pozsony és Budapest közötti államközi kapcsolatok alakulását.

Zárásképpen ismerjük meg a beszélgetésnek ezeket a kérdéseket érintő dialógusát.

„Milyennek ítéli meg a szlovákiai magyar kisebbség jogait és helyzetét, miként változott az utóbbi évek alatt?

Még Csehszlovákia létezése idején, 1992 júliusának elején sajtótájékoztatót tartottam. Már akkor sok szó esett az ország feltételezhető széteséséről. Akkor kifejezésre juttattam azt a véleményemet, hogy Csehszlovákia szétesésével olyan helyzet alakul ki, amikor az emberek Szlovákiából külföldre kényszerülnek megélhetésük érdekében.

Ezt akkor senki sem hitte el, mert azok, akik önálló Szlovákiát akartak, meg voltak róla győződve, hogy az önállósulással javul a gazdasági helyzet. Azzal érveltek, hogy a csehek nem fognak bennünket kizsákmányolni.

A közös állam elkötelezett hívei szerint azonban semmi nem változik: „Eddig Csehországba jártunk dolgozni, s ezután is ezt tesszük”. Csakhogy a mai helyzet bizonyította, hogy az embereknek külföldre kell menniük, hogy munkát találjanak. A munkanélküliség Szlovákiában és a megélhetés külföldön történő keresése bizonyos területeken közvetlen, másutt közvetett összefüggésben van.

A legnagyobb arányú munkanélküliség a keleti és a déli járásokban van, így a munkahely utáni elvándorlás éppen ezeken a területeken a legnagyobb. Feltehetően összefügg ezzel a szlovákiai magyarság választói aktivitásának csökkenése is. Egyszerűen nincsenek itthon. S hogy visszatérnek-e, azt senki nem tudja.

Amennyiben javítani szeretnénk az életszínvonalat, elsősorban itt kell segíteni gazdasági szempontból, a helyi lehetőségekre építve. Itt óriási tartalékaink vannak, miközben Dél-Szlovákiában a turizmusra komolyan lehet építeni.

Az MKP éppen emiatt javasolta a területi közigazgatási elrendezés megváltoztatását úgy, hogy a déli régiók maguk dönthessenek a sorsukról. Az MKP egy jelöltje óriásplakátokon autonómiát javasolt. Ön szerint is ez lenne Dél-Szlovákia helyzete javításának a megfelelő módja?

Hogy a településeken javuljon a gazdasági helyzet, az nem függ össze sem a területi közigazgatási megoszlással, sem pedig a létező, vagy nem létező autonómiával. Igaz ugyan, hogy bizonyos területi gazdasági érdekeltségek, mint a közlekedés vagy a beruházások, összefüggenek a területi megoszlással, mert ezekről a megyék döntenek.

Ebből a szempontból Dél-Tirolt hozhatnám fel példának. Korábban, amikor még nem volt ilyen erős jogi helyzetük, mint ma, Olaszország legszegényebb területének számítottak, ma pedig a leggazdagabbnak. Tehát van ennek jelentősége. Ostobaság azonban azt állítani, hogy az autonómia elszakadási szándékot jelent.

Az autonómia belügy, s amennyiben ez külső üggyé válik, már nem függ össze az autonómiával. Nézzük csak, mi történt 1938-ban. A területi elosztás rosszabb volt, mi ma. Az adott helyzetben mindig két megoldás van, a szomszédok megegyezése, vagy a viszály. Már megtanulhattuk a 20. században, hogy hová vezet, ha nem tudunk megegyezni.*

(* Az interjú eredeti, szlovák nyelvű szövegében a jelzett mondat értelemzavaró hibával jelent meg. Duray Miklós mindkét változatot a fenti tartalommal hagyta jóvá.)

Gyakran halljuk, hogy Szlovákiában javult a szlovákok és magyarok közötti viszony. Ön is így látja?

A szlovák-magyar viszony soha nem volt rossz. A kilencvenes évek elején Szlovákiában szociológiai felmérést végeztek, mely a szlovák-magyar viszonyra irányult. Nagyon érdekes volt, hogy a magyarokhoz azok a szlovákok viszonyultak a legpozitívabban, akik együtt éltek velük.  Ezzel szemben Észak-Szlovákiában viszonyultak a magyarokhoz a legkedvezőtlenebbül. Ebből adódik, hogy amennyiben együtt élünk, meg tudunk egyezni.

Nagyon jónak mondható a Pozsony és Budapest közötti viszony is…

Sikerült ráébredniük, hogy valóban közösek az érdekeik. Ez nagyon lényeges, mert az a helyzet, ami Európában kialakult, még eltart akár évtizedekig is. Nagyon fontos, hogy a szomszédos országok képesek megegyezni.

Én a magam részéről tovább bővíteném a visegrádi tagországok számát, legalább arra a területre kiterjesztve, melyre az eredeti visegrádi hármas 1335-ben kiterjedt. Ez V7 lehetne (nevet), s kapcsolatokat építhetnénk további szomszédokkal, melynek eredményeként még erősebb csoportosulás jöhetne létre. Annál is inkább, mert Európa ezen része mindig alá volt rendelve a Nyugatnak.”

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X