Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (május 25-31.)


-A A+

Új Szó: „Minden attól függ, kijózanodik-e az MKP a választások utáni sírva vigadós, magyar virtusos részegségből, vagy a macskajaj határozza meg a következő hónapokat is, ami viszont végzetes lehet.”

Megszólalt a héten Molnár Norbert, a pozsonyi Új Szó főszerkesztője és az MKP-s macskajaj címmel megjelentetett jegyzetében a rendkívüli tisztújító kongresszusát jövő szombaton tartó felvidéki magyar pártban uralkodó állapotokat górcső alá véve arra figyelmeztet: a március eleje óta „tetszhalott” Magyar Közösség Pártjának jövőjét korántsem csak a minden bizonnyal nemsokára pajzsra emelendő Menyhárt József elnökké válása határozhatja meg. Szerinte a „hogyan tovább?” kérdését illetően az elnök személyénél is nagyobb jelentősége van annak, hogy „kik kerülnek be még a párt vezetésébe, és ők képesek lesznek-e leszámolni a párton belül az utóbbi időben egyre inkább elhatalmasodó önáltatással.” Véleményét konkrét példázatokkal is alátámasztja, melyek megalapozottságát csak az vonhatná kétségbe, aki maga is a közösséget bénító önbecsapás folytatásában és fennmaradásában érdekelt.

„Lassan három hónapja tetszhalott a Magyar Közösség Pártja. Az elbukott választások után lemondott a pártvezetés, a párt azóta gyakorlatilag csak önmagával foglalkozik. Nem egész két hét múlva új vezetése lesz, s elvileg elkezdődhetne a politikai munka is.” 

A Kárpát-medencében kisebbségben élő magyar közösségek legnagyobb példányszámban megjelenő napilapjában, a pozsonyi Új Szóban a lapredakció vezetője indította ezekkel a mondatokkal a két napja megjelent cikkét, az MKP-s macskajaj-t.

Első látásra, a címadás és a bevezető sorok is blikkfangosnak tűnhetnek sokak számára, a felületes szemlélőknek biztosan. Szögezzük le gyorsan, hogy valójában nem így van: szó sincs itt a közkedvelt és általában jól beváló újságírói leleményről, a manapság oly divatos harsány figyelemfelkeltésről, bulvár ízű szenzációtálalásról. Molnár Norbert, aki sosem akart újságíró lenni, de mégis az lett, és ráadásul imponáló sajtókarriert is magáénak tudhat, melynek megkoronázása, napra pontosan épp ma tizenegy esztendeje lett a főszerkesztői kinevezés, nem a figyelmet minden áron megragadni akaró bevett reklámfogással kívánt élni. Ő pusztán tényeket közölt. Diagnosztizálta a felvidéki magyar párt jelenlegi állapotát és most, immár sokadjára figyelmeztetni akart MKP tagokat meg szimpatizánsokat: elég volt a sokkoló március 5-i választási kudarcot követő önbecsapással fűszerezett tesze-toszaságból és tessék felébredni. Tessék végre a párt házatáján rendet teremteni, mert nagyon eljött az ideje a tükörbenézésnek, az önáltatással való teljes szakításnak és a mihamarabbi érdemi munka megkezdésének.

Március végén, ezen a helyen arról számoltunk be, hogy szintén az Új Szóban, Molnár Norbert kollégája, Mózes Szabolcs a bizarr pozsonyi kormánykoalíció megalakulásának napjaiban, szemügyre véve a felvidéki kis magyar világot és főleg annak jövőbeni kilátásait, hiába is igyekezett volna némiképp optimista lenni, a próbálkozása eleve kudarcra ítéltetett. Hamar rá kellett döbbennie, erre már csak azért nincs semmi oka, mert „jó esély van arra, hogy a Híd mélyrepülésével párhuzamosan az MKP-ban pont fordítva csináljanak mindent, mint ahogyan végre kellene.” Cikkének konklúziója ezért is ért fel egy lármafagyújtással: „A 2016-os parlamenti választás mélypont volt magyar szempontból, ám ha az érintettek nem kapják össze magukat – és a társadalom nem gyakorol rájuk kellő nyomást –, 2020 még tragikusabb lehet.”

Az akkori intés, a Hogyan lesz ebből magyar kiegyezés? megjelenése óta eltelt két hónapban nem sok jel mutatott arra, hogy – hadd éljünk a felvidékiből kényszerűségből erdélyivé lett Balogh Edgár kedvenc terminus tehnicusával – az önösszeszedést illetően bekövetkezett volna az áttörés az MKP-ban. A pártelnök, majd a pártvezetés a választási vereség után a konzekvenciákat levonva, talán túl sietősen is, a gyeplőt a lovak közé csapva távozott ugyan, de ennél több, legalábbis a hírekre éhes közvélemény előtt, nem nagyon történt. Az ügyeletes mindenkori megmondóemberek, beleértve a tekintélyes meg a renomésóvárgó alkalmi közvéleményalakítókat is, a „Hogyan tovább MKP?”-kérdésénél sokkal „hálásabb” témát találtak úgy, hogy közben valóságos vagy vélt írói hajlamaikat is „megcsillogtathatták”.

A szálka-gerenda effektus tort ült az MKP-közeli sajtóban, az itt szót kérők számára a saját portán történő seprésnél sokkal kézenfekvőbb volt „a szlovákiai magyar liberálisok által lízingelt Bugárt” leárulózni, mint tette ezt Csáky Pál vagy pedig a Híd elnökét „Szlovákia egyik leghitványabb jellemének keretet adó hústömegeként” definiálni, amire képes volt Duray Miklós lapjának, a Felvidék.mának egyik gyakran foglalkoztatott publicistája, aki egy Bugár Bélára kihegyezett, kurucinfós emelkedettségű kirohanásában még ennél az idézett otrombaságnál is tudta lejjebb adni: De ha egyszer kilövik majd az utolsó szélesszájú rinocéroszt is Dél-Afrikában, még mindig lesz itt egy Bugár Béla, aki segíthet a vastag bőrt tanulmányozni óhajtó kutatóknak.”

Persze az is igaz, hogy nagy ritkán történtek kísérletek az elmúlt hetekben a higgadtabb, a vereség okait feltárni kívánó józanabb hangú önértékelésekre és az MKP jövőjére vonatkozó és továbbgondolásra érdemes elképzelések vázolásra is, de ezek, még akkor is, ha az elemzések, értékelések ismert közszereplők részéről fogalmazódtak meg, azok jobbára inkább csak az általánosságok szintjén mozogtak, vagy olyan „eredeti” eszmefuttatásokat is tartalmaztak, melyeket olvasva úgy nullázták le a megszólalások egészét, hogy az olvasó azt sem tudta: sírjon-e vagy nevessen.

Hogy ne essünk mi is az általunk elmarasztalt általánosítás bűnös vétkébe, hadd szolgáljunk rögvest konkrétumokkal is. Például az MKP Országos Elnökségének egyik jeles tagja felfedezte a meleg vizet és arról volt képes cikkezni: „Ha az MKP bent lenne, soviniszták nélküli jobboldali kormánya lenne Szlovákiának!” Egy másik elnökségi tag pedig arról kívánta meggyőzni a híveit, hogy csupán egyéni nézőpont kérdése, hogy valóban kudarc volt-e az MKP újabb, immár harmadik kimaradása a szlovák parlamentből, mert „a küszöb egy fikció, ez a fő ellenfelünk”. Mi több, azt se volt rest ehhez a fenomenális okoskodáshoz hozzátenni: ha az fránya küszöb nem 5 % lenne, hanem csak 3%, „akkor most fütyörészve bent lennénk.” Tegyük hozzá, ez az elmésen „eredeti” értelmezés világra kürtölője nem holmi botcsinálta kezdő politikus felejthető és felejtendő elszólása volt, hanem az MKP egykori elnökéé, aki ma történetesen pártjának EP-képviselője.

Az egyetlen fajsúlyos megszólaló, aki egészen más hangot ütött meg s ráadásul rögtön a március kezdeti MKP választási kudarc után, az Menyhárt József egyetemi tanár, az MKP Dunaszerdahelyi járási elnöke volt. Ő, a „Nekünk most magunkat kell újra felépíteni, ne a Hídra mutogassunk”-jelszót meghirdetve, mint a választásokon, mindenki meglepetésére, kiemelkedősen sok voksot begyűjtő MKP-s képviselő-jelölt, alapvető felvidéki kisebbségi érdeknek tartotta, hogy a magyar érdekeket képviselő pártok között egy új alapokra helyezett párbeszéd induljon el. Mi több, ő nem retorikai fogásnak szánta a mondanivalóját, hanem bejelentette, hogy ennek szolgálatára is vállalkozna: késznek mutatkozott a megbecsült egyetemi katedrát is feladni a közössége iránti szolgálat érdekében.

A 39 éves, eddig jobbára inkább nyelvészként és sikeres zenészként ismert Menyhárt József, akinek a „Mi mindig jobban didergünk, mint amennyire fázunk. Búvunk magunkba, mély a csigaházunk”-vallomással kezdődő és itt elérhető Összefogás című tavaszi kampánydala valóban egy eleddig ismeretlen megközelítést tartalmazott politikusi hitvallásként. Álláspontját, mely élesen szembement az ellenségkeresésben és a kirekesztésben élenjárók fenekedéseivel, külön is hangsúlyozni kívánta egy hatalmas visszhangot kiváltó, a március 15-i ünnepre időzített interjújában: „mi mindig jobban belelovaljuk magunkat a félelmeinkbe, mint a lehetőségeink továbbgondolásába. Jobban szeretünk elbújni, és bezárkózni, mert úgy gondoljuk, ha kizárjuk a körülöttünk lévő problémákat, akkor azok megszűnnek.”

Két nappal ezelőtt mi is beszámoltunk röviden arról, hogy Felvidéken, a június 11-én esedékes tisztújításra a helyi MKP szervezetek három személyt, Bárdos Gyula Csemadok elnököt, volt államelnök-jelöltet, a párt veterán politikusát, Őry Péter polgármestert, az MKP önkormányzati alelnökét és már szóbahozott Menyhárt Józsefet jelöltek a pártelnöki tisztségre.

Közülük Menyhárt a legesélyesebb arra, hogy az Érsekújváron megtartandó kongresszuson az MKP elnökévé válasszák meg. A szavazás kimenetele már csak azért is előre borítékolható, mert a szintén nagyon népszerű Bárdos már rég bejelentette, hogy nincsenek elnöki ambíciói („Azt a megoldást tartanám a legjobbnak, ha új ember kerülne a párt élére, aki eddig még nem töltött be semmilyen tisztséget. Új arcra, új munkamódszerekre van szükség.”), míg Csallóközcsütörtök polgár-mesterének, Őrynek az ismertsége és kedveltsége meg sem közelíti a nyitrai egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete oktatójáét, aki nem mellesleg a Kicsi Hang néven 16 esztendeje alapított zenekarával már elnyerte a legjobb szlovákiai magyar zenekarnak járó Harmónia díjat is.

Menyhárt esélyét növeli, hogy a parlamenti választások idején kiemelkedően magas számú választói preferenciaszavazatot szerzett meg (Szlovákiában a választásokon preferenciális szavazás folyik, azaz a választópolgárok rangsorolják a jelölteket) és ezzel rácáfolt az előzetes várakozásokra. Személye megkerülhetetlen lett a párt élvonalában.

Molnár Norbert számára is egyértelmű, hogy Menyhárt lesz a biztos befutó. Csakhogy – mint az a folytatásból kiderül – a jövő vasárnapi tisztújításnak, az Érsekújváron megtartandó rendkívüli országos MKP-kongresszusnak korántsem csak Berényi József utódjának a megválasztása lesz a legnagyobb tétje. Legalább ekkora jelentőséggel bír, ha nem ennél is nagyobbal az, hogy milyen összetételű csapattal fog majd az új elnök dolgozni, továbbá. hogy ez a team vajon sikerrel veheti fel a harcot a zavarosban eddig mindig halászni tudókkal, azaz a valóságot egyre jobban kozmetikázó önbecsapók siserehadával:

„Az új elnök minden bizonnyal Menyhárt József lesz, aki a választások egyik nagy meglepetését produkálta. Most úgy néz ki, Menyhárt mögött fel tud sorakozni a párt. Ki azért, mert tényleg benne látja a megoldást, ki azért, mert a jelölést elvállalók közül őt tartja a legalkalmasabbnak. A párt szempontjából azonban két másik momentum is fontos lesz, ha nem fontosabb, mint az elnök személye: kik kerülnek be még a párt vezetésébe, és ők képesek lesznek-e leszámolni a párton belül az utóbbi időben egyre inkább elhatalmasodó önáltatással.”

Az önáltató propagátorok, ki megfelelési kényszerből, ki gyarló egyéni érdekektől vezérelve, voltaképpen az egész szlovákiai magyar közösséget demoralizálják. Molnár Norbert nem kertel és ki is mondja: a lehető legkedvezőtlenebb forgatókönyv érvényesülhet az MKP számára, ha nem szabadul meg a párt levitézlett hamis prófétáitól: „Ez utóbbi azért is fontos, mert ha ezt nem teszik meg, az MKP nem fog tudni elrugaszkodni a jelenlegi vesztes pozícióból.”

Szerzőnk nem ragad le az általános kijelentések szintjén, hanem állítása fedezeteként konkrétumokat is elővezet. Példázatai önmagukért beszélnek:

„Azt ismételgetni, hogy az MKP valójában jól szerepelt a választásokon, miközben harmadszor nem került be a parlamentbe, százalékos arányban pedig csökkent a támogatottsága, olyan hazugság, amit nem kellene bevennie a pártgyomornak. Azzal pedig egyenesen röhejes áltatni a választókat és a párttagokat, hogy a választási küszöb csak fikció, hiszen ezt a fikciót a párt nem tudja sem eltörölni, s mint az megmutatkozott, (egy képzavarral élve) megugrani sem. Meg kell próbálni túllépni azon a mantrán is, hogy jöjjenek a fiatalok. 

Jöjjenek azok, akik ezt tudják és akarják csinálni. Ha ezek nagy öregek, akkor jöjjenek azok. Persze, néhány arcot nem kellene visszaengedni az élvonalba, olyanokat, akik a párt jelenlegi helyzetéért felelősek. 

A legfontosabb azonban a negyedik pont. A csónak háromszor elment.”

A már általunk korábban szóbahozott választási küszöb, mint agyszülemény Molnár Norbert számára is éppúgy értelmezhetetlen, mint bárki másnak és egész cikkén átsejlik, hogy az erre vonatkozó, ráadásul profi politikustól származó okfejtést nem tudja megemészteni. Mi tagadás, ezzel magunk is így vagyunk. Ha valaki történetesen egy söntés pultjánál négy-öt féldeci borovicska vagy néhány üveg Zlatý Bažant fogyasztása után bocsátkozna ilyen „mélységű” politikai eszmefuttatásba akkor bizonyára számíthatna az alkalmi hallgatósága megértésére és buzgó helyeslésére. De hogy egy tapasztalt, korábban általunk is nagyrabecsült politikus ennyire elrugaszkodik a realitásoktól, azt már csak egy minden elismerést megérdemlő egykori közéleti szerepvállalás ismeretében sem szeretnénk itt bővebben kommentálni.

„És el fog menni negyedszer is, ha nem fogja fel a párt, hogy nincs több választója, mint amennyi eddig is volt, vagyis egyedül nem képes megküzdeni a fikcióval. Ezért minél gyorsabban tárgyalni kellene a Híddal egy esetleges választási koalíció lehetőségének megalapozásáról. A párt ehelyett a szlovák partnereket erőlteti, ami nagyon fontos ugyan, de ez a barátkozás másodrendű amellett, hogy egyáltalán a felszínen maradhat-e az MKP. Kissé elhamarkodott, érzelmileg túlfűtött döntés volt a választások után elutasítani a Híd meghívását a tárgyalásokra, de érthető is, hiszen a Híd egy olyan kamikazekoalícióba ment bele, amiről nem lehetett sejteni, mit tesz a párttal és a preferenciáival. Most azonban úgy tűnik, a Híd stabilizálta a támogatottságát, s lehetősége lesz azt még növelni is. Ismerve a Híd rátartiságát, pár hónap múlva már Bugárék is azt gondolhatják, hat százalék fölött vannak stabilan, minek tárgyaljanak egy négyszázalékos párttal. Így ha valaki itt komolyan gondolja a lehetséges együttműködést, igen gyorsan lépnie kell. Vagyis az MKP új elnökének a háttérbe kell szorítania azokat a kelepelőket, akik szerint az idő fogja megoldani a párt helyzetét. Ezért nem mindegy, kik kerülnek be az MKP vezetésébe. 

Minden attól függ, kijózanodik-e az MKP a választások utáni sírva vigadós, magyar virtusos részegségből, vagy a macskajaj határozza meg a következő hónapokat is, ami viszont végzetes lehet. Kivéve, ha tényleg helyi szinteken akar csak működni, és megelégszik azzal, hogy rendszeresen kiküld egy kiszolgált politikust az EP-be.” 

Nem lennénk túlságosan meglepődve, ha azok az önáltatók, akik az egyetlen szlovákiai napilapban eddig is – persze alaptalanul – gyakran ellenséget láttak és nyíltan elfogultsággal vádolták meg az újságot, az Új Szó főszerkesztőjének e jegyzete után ismét rágalmazás fegyveréhez nyúlnának.

Nekik, az áskálódni képeseknek szíves figyelmébe ajánlanánk annak az MKP-ról eddig, sőt következetesen mindig csak kedvezően vélekedő Körkép.sk felületén megjelent Csipkerózsika-álomban az MKP! című publicisztikát a pártelit nagy hallgatásáról és tétlen szemlélődéséről. Ebből a publikációból most csupán egy beszédes részletet idéznénk: „Ha június 11-ig, az MKP tisztújító kongresszusáig a Magyar Közösség Pártja megőrzi ezt a választások óta gyakorolt teljes passzivitását, félő, hogy soha nem fogja kiheverni a márciusi sikertelenség traumáját, és a kongresszuson megválasztott új vezetőség sem fogja tudni felébreszteni a tagságot ebből az apátiából. A fejét vesztett párt igazi vezetők hiányában sodródik az eseményekkel, nincs önálló véleménye a történésekről!”

A cikkíró, Száraz Dénes ezeket a sorokat, még áprilisban, jóval Molnár Norbertet megelőzve írta le. Azóta pedig történt egy és más Szlovákiában, amire önbecsapás, ha az egyedüli válasz a zsigeri gyűlölködés. Mert tény és való: az a lesajnált és megvetetett Bugár Béla, akit „Szlovákia egyik leghitványabb jellemének keretet adó hústömegeként” aposztrofált az MKP orgánuma, ma Szlovákiában a legszimpatikusabb és az egyik legszavahihetőbb pártelnökként jegyzi a közvéleménykutatás. Ahogyan az is tény és való: a felvidéki magyarság egyik legfontosabb követelése, a bezárásra ítélt kisiskolák ügye Bugárék kormányzati részvételének köszönhetően megoldódott. Mert épp ma egy hete, május 25-én gyorsított eljárásban a pozsonyi kabinet jóváhagyta az oktatási törvény módosítását, amely a jövőben biztosítja, hogy nem szűnnek meg azok az úgynevezett kisiskolák, amelyek nem tudják teljesíteni a minimális osztálylétszámot. Ezzel egy időben és nem mellesleg, közben a Fico-kabinet intézkedett a pedagógusbérek emeléséről is.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X