Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (január 13-20. )


-A A+

A „kábító csok” vajon halálos csókot jelent külhonban?a Népszabadság a magyar kormány családi otthonteremtési kedvezményéről

Megszólalt a héten M. László Ferenc és Az erdélyi magyarság megkapta kábító csokját címmel közölt írásában arról cikkezik, hogy az egyszerűsített honosítás bevezetése után a magyar kormány újabb intézkedése, a közbeszédben csak csok-ként emlegetett családi otthonteremtési kedvezmény javíthat ugyan Magyarország demográfiai és gazdasági mutatóin, de akár végzetes következményekkel járhat a Kárpát-medence kisebbségi közösségei számára. Azzal, hogy az Orbán-kormány lehetővé tette a határon túl élő magyarok számára is a 10+10 millió forintos támogatás igénybevételét, ha Magyarországra költöznek, kiderült, a kettős beszéd beférkőzött a nemzetpolitikába is: retorikában marad a szülőföldön való boldogulás szólama, de a tettek a magyaroklakta régiókból való elvándorlást ösztökélik.

Az egész ország CSOK-lázban ég, és ez meglátszik az interneten” írta meg két nappal ezelőtt a hónap sztorijáról a népszerű gazdasági újság, a Portfolio. A  pénzügyi és gazdasági online hírportál cikkének szerzője egyáltalán nem túlzott, amikor azt állította, hogy az elmúlt egy hónapban, amióta december 18-án Lázár János, a magyar miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón bejelentette: a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) keretében tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást ad az állam azoknak a házaspároknak az új lakás vásárlásához, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak és a vissza nem térítendő támogatás mellett további 10 millió forintos kedvezményes kamatozású hitelt is kaphatnak a három gyermeket vállaló családok huszonöt éves futamidőre, „a téma úgy robbant be a köztudatba, hogy az még a Google statisztikáin is látványosan meglátszik, és a magyarokat azóta is szinte minden egyes részlet és információmorzsa érdekel a témában.”

A csok-lázban égő Magyarország sajtójában az ország kétségbeejtő demográfiai mutatóin javítani szándékozó kormányzati kezdeményezés már bőven kapott hideget és meleget is.

Egyesek már robbanásszerű hálószobai „nekibuzdulást” vizionálnak, melynek hatására megvalósulhat mindaz, amit Az új „baby boom”, a középosztály gyermekvállalási forradalma című kormányzati stratégiai anyag kívánt előirányozni. (Csak emlékeztetnénk arra az olvasót, hogy a budapesti Nemzetgazdasági Minisztérium évek óta dolgozik azon a koncepción, melynek lényege: „a gyermekvállalás nemzetgazdasági érdek, minden gyerekkel egy leendő adófizető születik”). Ők, az íróasztali család- és gazdaságtervezők, úgy vélik: az otthonteremtési program nyomán bekövetkező csokos házépítések révén végre magára találhat a mára csak vegetáló, de egykor húzóágazatként működő magyar építőipar.

Mások inkábba aggályaikat fogalmazták meg, rámutatva arra, hogy ez a támogatás és az akciós hitel tele van buktatókkal és ordít róla, hogy azt nem a legrászorultabbaknak találták ki. Ezt a véleményüket arra alapozzák, hogy a közmunkásokat, munkanélkülieket, egyetemistákat és más rétegeket is, már eleve kizártak a támogathatók köréből, akárcsak a korábbi svájci frankos, most kiváltott forintos hitelekkel terhelt lakások, házak tulajdonosait. Mi több, a jogszabályt úgy fogalmazták meg, hogy a megtakarítással vagy saját ingatlannal nem rendelkezők számára is elérhetetlen álomnak tűnik ez az „ingyenpénz”. Mindez azt jelenti – érvelnek a kételkedők –, hogy sok százezer magyarországi háztartás számára a csok nem több mint tetszetős, de keveseknek kitalált kedvezmény.

Szintén a kételyeiket hangoztatók mutattak rá arra, hogy az új lehetőséggel élni tudók számára sem lesz könnyű a felelősségteljes döntés meghozatala. Nekik is van mit megfontolniuk, hiszen a 10+10 millió forintos egyszeri lakástámogatás csak a kezdő anyagi lökést adja meg az új otthon megteremtéséhez, de a tartós bentlakás feltételeit a legalább 5 tagú család számára már az igénybevevőnek kell biztosítania olyan majdani körülmények között, melyek kockázatai értelemszerűen még nem láthatók, de még meg sem jósolhatók.

Függetlenül attól a pro- és kontra érvektől,  a csok téma majd’ mindent háttérbe szorított az óévzárás és újesztendő-kezdet magyarhoni közbeszédében és a Hosszú Katinka-saga vagy olyan manipulációs pávatáncok, mint volt a „legyen vagy ne legyen újra bevezethető a sorkatonaság Pannóniában?”, csak átmeneti jelleggel tudták kiszorítani a  címlapokról a családi otthonteremtési kedvezménnyel foglalkozó cikkeket. A téma kapcsán lapunk is beszámolt a fejleményekről, minap pedig arról is, hogy két hazai szociológusunk szerint az Orbán kormány gyermekvállalási kedvösztönző kezdeményezésének elszívó hatása is lehet az erdélyi magyarságra nézve, hiszen a már most viszonylag nagy elvándorlási kedvre alaposan ráerősíthet.

Hogy újólag kitérünk a témára azt a kolozsvári születésű, Debrecenben történelem-filozófia szakon diplomázott, a XIX. századi erdélyi román sajtótörténet kutatását az újságírásra váltó M. László Ferencnek köszönhetjük, akit olvasóink az Erdélyi Terasz egykori munkatársaként, majd a túl rövid másodvirágzását megélt A Hét hajdanai szerkesztőjeként ismerhetnek. A Magyar Narancs és a hvg.hu redakcióit megjárt, tavaly ősszel a Népszabadsághoz igazolt Minőségi Újságírásért-Díjas M. László Ferenc a piacvezető közéleti napilapban minap Az erdélyi magyarság megkapta kábító csokját címmel közölt cikkében szakemberekkel konzultálva, Kárpát-medencei kitekintéssel és statisztikai adatokra hivatkozva vázolta fel, hogy mennyire indokolt a határon túli magyar politikusok és a kisebbségi közösségekkel foglalkozó kutatók félelme, akik joggal tartanak attól: a csok nyomán felgyorsulhat a magyarság amúgy is jelentős fogyása a Magyarországgal szomszédos országokban.

Mielőtt a cikkíró továbbgondolásra feltétlenül számot tartó írását ismertetnénk, a csok-jelenség okán érdemes arra is kitérnünk, amiről eddig kevés szó esett: a sokmillió forintos támogatást azok is kihasználhatják, akik nem rendelkeznek magyar állampolgársággal. A pozsonyi Új Szó hívta fel a héten a figyelmet arra, hogy az Orbán-kormány által bevezetett családi otthonteremtési kedvezményéhez a magyar állampolgársággal nem rendelkező szlovákiai magyarok is hozzájuthatnak. A feltételek között ugyanis nem szerepel, hogy az igénylő magyar állampolgár legyen: a hőn áhított kétszer tíz millióhoz elég egy magyar lakhely és a szabályos magyarországi tartózkodás. Bár a szlovákiai laptársunk értelemszerűen csak a honosítás lehetőségétől megfosztott felvidéki nemzettársaink szempontjából vetette fel, hogy Ön is elviheti Orbánék 10+10 millióját, nem elhanyagolandó elgondolkozni azon, hogy a híresen kreatív magyar és közép-kelet európai vállalkozói szellem vélhetően megtalálja majd azokat a kiskapukat és csalási lehetőségeket is, amire a budapesti jogalkotók nem feltétlenül gondoltak, de a hvg.hu, az Index, az Origo és a 444.hu utóbbi napokban, hetekben született cikkeinek szerzői már a kezdettől igen.

M. László cikkében elsőként a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetőjének jajkiáltásszerű gyorsreflexióját idézi. A karrierjét az MDF-ben kezdő és Antall József miniszterelnök ifjúsági tanácsadójaként megalapozó Tuzson Bencének, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárának a köztévében elmondott interjújára, melyben elhangzott a Kárpát-medence kisebbségben élő magyarjaihoz intézett budapesti „hívó szóra”, „a határon túli magyarok is igénybe vehetik a támogatást, ha Magyarországra költöznek”-kormányzati üzenetre, Horváth István a Facebookon így reagált: „Mibe fog ez nekünk, erdélyi magyaroknak kerülni?"

A szociológus aggodalma teljes joggal megalapozott, véli a cikkszerzőnk, aki megállapítja: a népszámlálási adatok egyébként is azt mutatják, hogy az utóbbi húsz évben jelentős volt a magyar lélekszámcsökkenés a Kárpát-medencében, és erre csak ráerősíthet ez a magyarországi szociálpolitikai intézkedés, mely elsősorban a külhoni fiatalok jelentős körét érintheti.

Mint írja, a népességfogyás „Romániában 1992 és 2011 között a 25 százalékot is elérte. Vajdasági szociológusok 2012-ben még azt is kiszámolták, hogy Szerbiában naponta 11 magyarral van kevesebb. Ennek az elvándorlás a fő oka, de szerepet játszik az elöregedés, a csökkenő születésszám is.”

A határon túli magyarok el-, azaz Magyarországra vándorlásáról a cikkillusztrációnk, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének cikkben közölt adatsora (a kimutatás az 1995 és 2014 közötti periódust öleli) minden bizonnyal beszédesebbnek bizonyul bármely okfejtésnél. A könnyített honosítást és visszahonosítást lehetővé tevő törvény hatályba lépése előtti 16 évben a külföldön született, bevándorolt magyar állampolgárok száma évente általában 1000 és 2000 fő között mozgott, csupán három évben haladta meg minimális mértékben az utóbbi számot. Viszont 2010. május 26-án elfogadott és 2011. január 1-jével alkalmazható jogszabály nyomán a számuk azonnal meghaladta a 3 ezret, a 2012-es évben már a 9 ezret is, és ez a szám a 2014-es 17 221-el, majdnem ennek a duplájára emelkedett.

A „kakukktojás” a 2010-es esztendő volt, amikor a külhonban született és bevándorolt magyar állampolgárok száma mindössze 60 fő volt. Ebből az alacsony számból csak egyre lehet következtetni: arra, hogy az érdekeltek kivártak, mert a szimbolikába belefelejtkezett jogalkotók a tavasszal elfogadott törvényt a nemzeti ünnepre időzítve, augusztus 20-án léptették hatályba, de érthetetlen, soha meg nem indokolt jogászkodással, azt csak a következő év első napjától tették végrehajthatóvá.

M. László Ferenc az Orbán-kabinet családi otthonteremtési kedvezményének külhoni lehetséges következményeit illetően konzultált szakemberekkel is, akik úgy vélekedtek: a hatástanulmányok nélkül előkészített kormányzati intézkedést illetően ma még túl sok a kérdőjel: egyelőre még Magyarországon is nehéz megbecsülni a csok hatását, nemhogy a határon túl. Ám azt többen is biztosra veszik, hogy lesz elszívó ereje.” Abban viszont egyetértettek, hogy a csok „ráadásul tovább erősítheti azt a tendenciát, ami a kettős állampolgárság 2011-es bevezetése óta megmutatkozik a statisztikákban.”

A magyar demográfusok nemrég kiadott szintézise megerősíteni tűnik ezt a feltételezést. Mint olvashatjuk M. László cikkében: „A KSH Népességtudományi Kutatóintézet által kiadott 2015-ös Demográfiai portré szerint az utóbbi években ismét növekedett abból a négy szomszédos országból – Romániából, Ukrajnából, Vajdaságból, Szlovákiából – a bevándorlás, ahol nagyobb magyar közösség él. A tanulmány szerint nem zárható ki, hogy az egyszerűsített honosítás bevezetése váltotta ki ezt a hatást: azaz az állampolgárság megszerzése után már csak egy lépés az anyaországi lakcímkártya beszerzése.”

M. László megkereste ez ügyben a volt magyar nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárt, Wetzel Tamást, aki múltév októberétől a Belügyminisztérium honosításért felelős miniszteri biztosaként működik. A tavaly meglepetésszerűen lefokozott Répás Zsuzsanna-utóddal folytatott beszélgetést így sommázta a Népszabadság munkatársa:

„A nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos, Wetzel Tamás arról tájékoztatta lapunkat, hogy eddig 740 ezren tették le az állampolgári esküt, a kérelmek 97 százaléka pedig a Kárpát-medencéből érkezett, döntően Romániából, Szerbiából és Ukrajnából. Közülük 80 ezren rendelkeznek hivatalosan magyarországi lakcímmel: 50 ezren már eleve itt laktak, 2011 óta pedig 30 ezren jelentkeztek be magyarországi lakcímre. Egy 2014-es adat a trend erősödésére utal: két éve 17 ezer külföldi születésű, de magyar állampolgárságú bevándorló jelent meg a statisztikákban. (Igaz, ebben benne vannak a külföldre vándorolt magyarországiak gyerekei is, nem mindenki határon túli magyar.)”

A trendfordulót azért is figyelemre méltónak ítéli szerzőnk, mert az utóbbi időben az erdélyiek, a vajdaságiak és a kárpátaljaiak körében (a többi magyaroklakta régióban elő magyarok számára a bevándorlás mértéke inkább kisebb vagy éppen elhanyagolható nagyságrendű volt általában) már nem volt olyan vonzó Magyarország, mint az 1980–1990-es évek fordulóján vagy a 2000-es években.

Magyarázatként mindehhez M. László a következőket fűzi:

„Míg a rendszerváltást megelőző évek alatt, majd egy ideig azt követően is az erdélyiek nagy számban menekültek a Ceauşescu-diktatúra, majd a magyarellenes atrocitások elől, később a konjunktúra szívta fel a külhoni munkaerő egy részét: a Moszkva teret megtöltötték a határon túli feketemunkások. Ám Szlovákia, majd Románia uniós csatlakozása után számukra is megnyíltak Nyugat-Európa kapui, ráadásul a gazdasági válság miatt a magyarországi bérek már nem voltak vonzók. Viszont ha lassan, de már nálunk is megindult az átlagbér növekedése, ráadásul a csok és a lakásépítések áfájának csökkentése miatt beinduló építőiparnak ismét szüksége lesz a munkaerőre.

Mindez újra munkaerőt szívhat el például a székely megyékből, melyek az átlagbér és vásárlóerő tekintetében a román statisztikai hivatal szerint az ottani lista végén kullognak. Összehasonlításképp: míg 2015 harmadik negyedévében Budapesten 204 ezer volt az átlagos nettó fizetés (az országos átlag pedig 160 ezer), Kovásznában lejről átszámolva 91 ezer, Hargitában 84 ezer forint.”

Az erdélyi magyarság megkapta kábító csokját szerzője nem elégszik meg a népességmozgási kimutatások által tükrözött, korántsem bíztató tényadatokkal, hanem a statisztikák mögé is kívánt nézni. Ennek révén egy árnyaltabb kép bontakozik ki, melyhez fogódzót, mint már jeleztük, a Magyarország határain túl élő kisebbségi közösségekkel foglalkozó szakemberek adtak számára. Így aztán szó esik a cikkben arról is, hogy „a 2013-ban bemutatott erdélyi ifjúságkutatás szerint a 18–35 éves romániai magyarok körében nőttön-nő a kivándorlási kedv is, ám egyre kevesebben jönnének Magyarországra.”

Az árnyaltabb képhez az is hozzátartozik, hogy nem lehet egyenlőségjelet tenni a magyarországi lakcímkártya és a letelepedés közé. A megszerzett hatósági okmány tulajdonosai közül sokan nem is kívánnak szűkebb pátriájukból elköltözni, egy lakcímkártya kiváltását olykor „csak” egy műtét, olykor pedig egy magyar vezetői jogosítvány indokolja.

A kolozsvári Horváth István mellett megszólaltatott másik tudósember, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa, Fedinec Csilla volt. A beregszászi születésű, az ungvári és a debreceni egyetemen tanult történész szerint az idősebb ukrajnai „kettős állampolgárok” stratégiája, hogy a magyar nyugdíjjogosultság megszerzése érdekében bejelentkeznek Magyarországon, de továbbra is Kárpátalján élnek.”

E rovatban már többször is hivatkoztunk arra, amit mostani cikkében is külön hangsúlyozni kívánt M. László Ferenc: a magyar állampolgárság, majd rögtön utána az útlevél megszerzése sok vajdasági és kárpátaljai számára csak eszköz ahhoz, hogy az unióban vállalhassanak munkát. Ezt a motivációt tagadni botorság lenne, még ha a politikusok győzelmi nyilatkozataikban hallgatnak is róla. Erről sokat mondhatna és mond is el a szabadkai, az a csantavéri, a técsői, a nagyszőlősi utca embere és sajnos nemegyszer a visszaélések okán a szerb és az ukrán határmenti magyar megyék rendőrségi vagy ügyészségi szóvivője is.

Zárásképpen a cikkírónak ismét a Horvát Istvánnal folytatott beszélgetéséből leszűrteket idéznénk: „az erdélyi ifjúságkutatás szerint nőtt a gyerekvállalási kedv, sőt a három vagy több gyereket kívánók aránya 17-ről 21 százalékra emelkedett. Körükben is vonzó lehet a csok. Azt Horváth István is elismerte lapunknak válaszolva, hogy tömeges elvándorlást nem fog előidézni, de elvezethet a „gyöngyhalászathoz”. Azaz növelheti a fiatal diplomások kivándorlási kedvét, gyengítve ezzel a határon túli elöregedő közösségeket.”

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X