Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (október 28.-november 3.)


-A A+

A könnyített honosítás fonákjáról a szabolcsi Kispaládon: „van olyan 100 négyzetméteres ház a faluban, ahová már 90-en vannak bejelentkezve.”

Megszólalt a héten az Abcúgban Albert Ákos és az Ukrajnából menekülő magyarok leptek el egy kis szabolcsi falut címmel közölt tényfeltáró riportjában annak járt utána, hogy miért és hogyan lett példátlan „demográfiai boom” helyszíne az ukrán határral szomszédos Kispalád, ahol három éve alig 560-an laktak, de ma már közel 1300-an. A helyszíni tudósításból megtudjuk, hogy csalóka a példátlan népességszaporulat, mert az új lakók elsöprő többsége olyan Ukrajnában állampolgárságot szerzett kárpátaljai magyar, aki közül senki sem él itt. A névleg ideköltözöttek között éppúgy vannak katonai behívóktól rettegő fiatalok, mint olyanok, kiknek a legális munkavállaláshoz szükséges a kispaládi lakcímkártya. Sokan viszont a szociális juttatások, a nyugdíj, a családi pótlék, illetve az egészségügyi ellátások miatt jelentkeznek be ide, amit lévén magyar állampolgárok, törvényesen megtehetnek. A község polgármesterének elmondása szerint ma már Kispalád működőképességét veszélyeztetik a „fantomlakók”, mert látszatra megsokasodtak ugyan, de túl nagy árat fizethetnek érte: a létszámnövekedés miatt elbukhatják a falugondnoki szolgálatot s így nem lesz, aki a jövőben az időseknek bevásároljon vagy beszerezze nekik a gyógyszereket.

„Kispalád népessége 2001 és 2011 között alig fél százalékkal nőtt. Ez alatt a tíz év alatt szinte ugyanannyian költöztek el onnan, mint ahányan születtek. 2012 elején 560-an laktak a faluban, azóta azonban Kispalád megtáltosodott, és az országban egyedülálló módon több mint megkétszereződött a lakóinak a száma.”

Aligha lehetne annál örvendetesebb fejleménnyel szembesülni 2015 őszének Magyarországán, amikor az Abcúg portál munkatársának, Albert Ákosnak a most közreadott tényfeltáró riportjában, ahonnan a fenti idézet származik, arról olvashattunk a napokban, hogy az egyre aggasztóbb demográfiai mutatók világában végre van egy jó hír, van egy szívet-lelket melengető üdítő kivétel is. Íme, arra is van példa, hogy nem mindenütt fogy a magyar. A szabolcs-szatmári végeken ott egy település, mely ellent akar mondani az aggodalmaskodóknak és a magyar jövőt féltőknek; ha máshol fogy is a nemzet, de létezik egy hely Magyarhonban, ahol gyarapodni tud, méghozzá imponáló mértékben.

A pozitív példát ráadásul egy olyan helység nyújtja, mely az ország leginkább elmaradott térségének része, s elszenvedője volt annak a nagyhatalmi érzéketlenségnek, ami majd’ száz esztendeje az államhatárok kijelölésénél a hagyományos településszerkezetekre sem volt tekintettel – ezért a kispaládi lakosságnövekedés még örömtelibb fejlemény. Ezek szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van egy olyan község, ahol ismeretlen az ország majd’ minden települését, de a Kárpát-medence magyaroklakta városait és falvait szinte mindenütt sújtó népességfogyás: a trianoni békeszerződés által kettévágott, Paládságnak nevezett terület három falujához tartozó Kispaládon (a másik kettő Botpalád és Nagypalád közül az utóbbi ma Ukrajnához tartozik) az élet rácáfolt a nemzetféltő borúlátókra, itt ugyanis ugrásszerűen megnőtt a magyarok száma.

Mielőtt abba a tévhitbe esnénk, hogy azt feltételezzük: az illetékesek odafönt, megelégelve Kispalád halmozottan hátrányos helyzetét (a település zsákfalu, a községhatár egyben országhatár is, de határátkelő nélkül, sok az idős ember, a fiatalabbaknak pedig az egyedüli munkalehetőséget az állástalanságot leplezni próbáló divatos bűvészmutatvány, a közfoglalkoztatottság jelenti) olyan sikeres fejlesztési program színhelyévé tették a Túr és a  Palád patak által körbeölelt kisközséget, hogy az vonzó célpont lett a mások számára is,  – el kell mondanunk, hogy a látványos gyarapodás hátterében sajnos nem ez áll.

Ahogyan az sem igaz, hogy Kispaládon a demográfiai helyzet javítása érdekében létrehívott Népesedési Kerekasztal tudott volna olyan gyerekvállalást ösztönző kezdeményezést sikerre vinni, hogy „Harmadik királyfi vagy királylány”-program eredeti elvárásait megszégyenítve itt ma már a „Negyedik királyfi vagy királylány”-ütemtervet is meghaladta volna az idő az örvendetesen megszaporodott születésszám okán.

Mielőtt a mi Áldás-Népesség Mozgalmunk lelkes aktivistái, akik maguk is hirdetik honlapjukon a „Harmadik királyfi vagy királylány”-kezdeményezést a helyszínre sietnének megtudakolni e magyar demográfiai csoda létrejöttének a titkait, már most eláruljuk: a példátlan lakosságnövekedést Kispaládon nem egy sikeres gazdaságfejlesztési mintaprogram megvalósulása okozta és nem is a gyermekvállalási kedv nőtt meg bámulatot keltő módon ebben a kisközségben. Az itteni népességgyarapodás ezeknél sokkal prózaibb okokra vezethető vissza.

De mielőtt erre bővebben kitérnénk és mivel már szóbahoztuk a Magyar Országgyűlés és személyesen Kövér László, a Szász Jenő vezette Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az RMDSZ, a Communitas Alapítvány, a Napsugár gyermeklap meg a MACROGROUP Exhange-Amanet által támogatott Áldás-Népesség Mozgalom honlapját, hadd jegyezzük meg, hogy az ott fellelhető másik, a „Legyen ön is keresztapa, keresztanya!” elnevezésű projektjüket talán mégsem kellene a Marlon Brando-féle Don Corleone portréval reklámozni. Nem biztos, hogy minden itt feltüntetett mecénásnak kedvére való egy Vito Corleone-fotó társaságában keresztapaként szerepelni…

Visszatérve a beregi magyar „mirákulumhoz”, mondjuk el legott: a néhányszáz fős Kispaládon az elmúlt egy évben azért duplázódott meg a lakosok száma, mert több száz kárpátaljai magyar jelentkezett be a faluba.

Mint „a Fidesz médianyomulását és a magyar újságírók félelemből táplálkozó öncezúráját ellensúlyozni akaró” Origó-árvák online lapjának, az Abcúg tényfeltáró portálnak a munkatársa, Albert Ákos megírta: „Van, aki a katonai sorozás elől menekült, más egyszerűen csak jobb munkát, több pénzt vagy megbízhatóbb magyar orvost akart. Élni senki sem él ott, így Kispaládból fantomtelepülés lett, de a helyiek büszkén dicsekednek vele, hogy befogadták a még náluk is szerencsétlenebb rokonokat. Igaz, van, aki húszezreket keresett rajta.”

A példa nélküli kispaládi „demográfiai boom” előbb a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) tűnt fel, ahol egy gyors tájékozódás után a szakemberek hamar megfejtették a rejtélyt: mivel se a születések, se a belföldi beköltözők száma nem indokolt ekkora tömeget, arra a következtetésre jutottak, hogy az új lakók túlnyomó többsége – közel 800 ember – Ukrajnában állampolgárságot szerzett kárpátaljai magyar.”

A KSH több mint meghökkentő kispaládi demográfiai adatainak ismeretében Albert Ákos minap útra kelt és a helyszínen járt utána annak, hogy „honnan ez a sok ember, miért lett nagy üzlet a rokonok megsegítése, és mi köze mindehhez az ukrán háborúhoz.” Kutakodásának eredményeként született meg az Ukrajnából menekülő magyarok leptek el egy kis szabolcsi falut címet viselő tényfeltáró riport. A szociográfiai pillanatfelvételként is értékelhető publikációt annak köszönhetően, hogy az Abcúg nonprofit oknyomozó portálként már múltév szeptemberi indulásakor meghirdette, hogy „szabad a gazda” és „minden tényfeltáró cikkük, fotójuk, videójuk, interjújuk szabadon átvehető” még a pénteki megjelenést követően már aznap a hvg.hu, a következő napon pedig az ungvári Kárpáthír is közreadta.

„Lakcímbejelentést intézni egyszerű dolog – indul a tudósítás Kispaládról, majd így folytatódik: nem kell hozzá más, csak uniós állampolgárság és a ház tulajdonosának jóváhagyása. Nem számít, hányan laknak egy házban, akár tucatnyian is lehetnek. Ez tűnt fel Varga Zoltán jegyzőnek is, aki 2014 végén azon kapta magát, hogy Kispaládon lényegében minden négyzetméterre jut már egy lakos. 963 – ennyien szerepeltek állandó lakosként 2015 január elsején Kispalád neve alatt a népesség-nyilvántartóban. A falu jegyzője szerint azonban ez ma már bőven túl van 1200-on és közelít az 1300 fő felé.”

Helyi szóbeszéd szerint a szokatlan népességgyarapodás a tavaly őszi polgármester-választással kezdődött, amit a népesség-nyilvántartás adatai is alátámasztottak. Ekképpen számol be minderről az újságíró:

„A 2014-es önkormányzati választáson a települést már több mint tíz éve vezető Magyar Sándorné ellenfelet kapott egy helyi vállalkozó személyében. Megválasztották ugyan, de a választást megelőzően a helyiek szerint rengetegen állítottak be a faluba azzal, hogy mától itt lesz az állandó lakcímük. Sorban álltak a lakcímbejelentőkkel a polgármesteri hivatalnál, később, a voksolás napján pedig szintén tumultus volt.

A 2010-es képest tavaly 342-vel szerepeltek többen a szavazói névjegyzékben, és az emberek túlnyomó része szavazott is. A helyiek szerint a választás előtt mindkét polgármester-jelölt hozott bejelentkezőket a faluba, bár többen azt is hozzátették, hogy a későbbi nyertes Magyar Sándorné azzal kezdte, hogy a rendőrséghez fordult, a helyi rendőrkapitány azonban azt mondta, nem tud mit tenni, lakcímet létesíteni ugyanis legális.”

Az Abcúgnak nyilatkozó polgármesterasszony Magyar Sándorné nem kívánt a választásokról beszélni, azt azonban megerősítette, hogy „nagy bejelentkezési dömping” volt akkoriban a faluban. Bizonyára jó oka volt arra, hogy ne kívánjon előhozakodni a régi sérelmekkel, talán szeretné elfelejteni az akkor történteket. Mi utánanéztünk s mi tagadás, némiképp „rezgett a léc” az akkori megmérettetésen. A voksolás tavalyi végeredménye arról tanúskodott, hogy majdnem sikeres volt a bejelentkezési dömping: Magyar Sándorné alig 32 szavazattal tudta megelőzni ellenfelét, Balogh Károlyt. (2010-ben még ellenfél nélkül győzött; 2006-ban a szavazatok 77 százalékával, 2002-ben pedig a voksok 60 százalékával lett polgármestere Kispaládnak.)

A beköltözési láz Kispaládon cseppet sem hagyott alább a választások elmúltával. A falu számára oly emlékezetes tavaly októberi vasárnap után még többen, egy esztendő alatt közel további négyszázan érkeztek a faluba. Ráadásul nemcsak ide. Az országos statisztikai hivatal kimutatása szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az ukrán határ menti falvakban hasonló tendenciák mutatkoztak, ha nem is annyira, mint Kispaládon: a KSH adatai szerint két térségbeli, ezer fő alatti lélekszámú faluba, Beregsurányba és Lónyába az elmúlt évben kétszázan illetve 145-en jelentkeztek be.

„Mind honosított emberek Ukrajnából” – mondta el az új lakókról riporterünknek a kispaládi régi-új polgármesterasszony, hozzáfűzve „hogy van olyan 100 négyzetméteres ház a faluban, ahová már 90-en vannak bejelentkezve.”  Egy másik helyi lakostól szerzőnk ennél többet is, részletekre terjedően konkrétumokat is megtudott. A Fő utcában lakó, nyugdíjas Erzsébet, akinél 12-en vannak, köztük kisgyerekek is, bejelentkezve elmondja neki: „Van itt minden házban.” Szavait meggyőzően bizonyítani is tudja: „kiállt az utca közepére és végigmutatott a házakon. Ott is vannak, oda is bejelentkeztek, ott és ott is – mondta miközben körbefordult kinyújtott kézzel.”

A kereken egytucatnyi kárpátaljai magyar befogadott közül sem a felnőttek, sem pedig a gyerekek nem rendezték át Erzsébet mindennapjait, hiszen „lakói valójában nem laknak nála, csak néhanapján bukkannak fel a hivatalos levelekért.” Ők nem kivételek, minden kispaládi házban ez a helyzet. Az „ittlakás” csak puszta formalitás, távolról sem jelenti azt, hogy a bejelentkezettek közül bárki is a faluban tartózkodna.

„Ottjártunkkor a több száz kárpátaljaiból eggyel sem lehetett találkozni” – szól Albert Ákos helyszínbejárásának összegzése, majd rögtön adódik megkerülhetetlenül a kérdése is: „De akkor mit csinálnak Kispaládon?”

A választ erre a helyiekkel való alkalmi beszélgetések adják meg. A konzekvenciáit, melyek levonásra már a riport-összeállítás egy-egy beszédes alcíme, „Az ukrán sorozás elől menekülnek”, illetve a „Szegények ezek, rosszabbul élnek, mint mi” is kellően érzékeltet, aligha szükséges kommentálni:

Az ukrán sorozás elől menekülnek

Az őket befogadó helyiek szerint több oka van az odaköltözésüknek, az egyik leggyakrabban emlegetett pedig az ukrán háború. „Amikor elindult az emberek besorozása, a fiatalok közül sokan úgy döntöttek, hogy átjelentkeznek Magyarországra” – mondta az Abcúgnak a határhoz szintén közel fekvő ukrajnai kis település, Tiszapéterfalva polgármestere. Tóth Bálint szerint ez azért fontos, mert így a hozzátartozóik hivatkozhatnak arra Ukrajnában, hogy külföldön vannak, és nem kell bevonulniuk.

„Olyanok, mint a menekültek a tévéből, nem akarják, hogy besorozzák őket” – mondta a kispaládi Máté. A fiú családja szintén befogadott kárpátaljaiakat, azt mondta azért, mert sajnálják őket. Az ukrán ismerősei borzalmas dolgokat meséltek neki a Kelet-Ukrajnában zajló háborúról, megérti, hogy abban az ukrán oldalon élők nem akarnak részt venni. Egy barátja, aki nem jelentkezett át, háromszor is kapott behívó levelet, végül pedig inkább átszökött a zöldhatáron, csak hogy elkerülje a besorozást. A hozzájuk beköltöző fiatalok jobban jártak, ők a lakcímük miatt még dolgozni is tudnak, és Mátéval együtt jártak ki Győrbe.

Szegények ezek, rosszabbul élnek, mint mi

Ahhoz, hogy a honosított kárpátaljaiak az Európai Unióban dolgozzanak – akár Magyarországon – nem elég a magyar állampolgárság, magyar lakcím is kell. Különben nincs lakcímkártya, és ha az nincs, akkor se személyi, se adóigazolvány, se TAJ- szám. Ezek pedig kellenek ahhoz, hogy legálisan vállalhassanak állást. A helyiek szerint sokaknak ez a célja a költözéssel.

„Szegények ezek, rosszabbul élnek, mint mi” – mondta Erzsébet. Pedig van köztük orvos, sőt még pap is. Ukrajnában azonban keveset keresnek, és a szociális juttatások is sokkal kisebbek. „Mi közmunkások vagyunk, mégse vagyunk olyan szegények, mint ők” – mondta egy másik falusi.

Egy másik ok, amiért sok, állampolgárságot szerző kárpátaljai átjelentkezik, azok a szociális juttatások – a nyugdíj, a családi pótlék – és az egészségügyi ellátás. A családi pótlék jóval magasabb Magyarországon, a jegyző szerint akkora különbség van az ukrán és a magyar pótlék mértéke között, mint a magyar és a német juttatások között. Ehhez és a magyar TB- bejelentkezéshez szintén lakcímre van szükség.

Egy helyi gazda szerint van, hogy tele a körzeti háziorvosi hivatal a bejelentkezőkkel, alig látni ismerőst. Egy ottdolgozó szerint azonban nincsenek olyan sokan, és főleg kórházi beutalókért jönnek. „Jobban bíznak a magyar orvosokban” – mondta Erzsébet. Az ő egyik lakója például daganatos beteg, aki azért jelentkezett be, hogy a nyíregyházi kórházban gyógyulhasson. „Hát hogy ne engedtem volna ide, hogy meggyógyuljon?” – kérdezte Erzsébet –„ez szeretet kérdése, ők is úgy akarnak élni, mint mi, normálisan.”

Sokat hallani újabban a honosítási ügyek házatáján visszaélésekről, magyar közszolgák megvesztegethetőségéről és a korrupcióval megvádoltak elleni hatósági eljárásokról. Áder János államfő egyre több magyar állampolgárságot csalárdul megszerzőtől kénytelen az állampolgárságot visszavonni. Az egykor országos babérokra törő politikai celeb, a volt monoki polgármester, Szepessy Zsolt, minden határon túli magyar „őszinte barátja és önzetlen támasza”, aki „szociális kártyát” vezetett be, mert a segélyekre jogosultak úgymond nem tudják megbecsülni a pénzüket, az oly sok zavart keltő Összefogás Párt első embere, szeptember óta börtönben van és ítéletre vár, mert mintegy 600 ukrán állampolgár honosítását „vállalta”, fejenként 1000 euróért és így 200 millió forint körüli összeget zsebelt be. S a törvénysértő visszásságok listája ezzel korántsem teljes.

Kispaládon, mint az Abcúg munkatársának írásából megtudjuk fel sem merülnek efféle súlyos visszaélések. A befogadást többnyire az együttérzés és az önzetlen segítségnyújtás szándéka motiválja. Emellett más magyarázata is van annak, hogy miért ennyire népszerű Kispalád a kárpátaljaiak körében. A közeli Tiszapéterfalva polgármestere mondja el ennek a titkát a szerzőnknek: „Sok az ismerős és rokon, testvértelepülés is, sokan segítenek egymásnak.”  És persze nem elhanyagolandó a gyakorlatiasság sem teszi hozzá, hiszen „csak a szomszédba kell menni a hivatalos iratokért, nem Nyíregyházára.”

Persze kivétel is akad, nem is egy, amikor a jóindulat elnyerése némi pénzbe kerül, meg aztán a szegénység itt nagyobb úr, mint másfele. De akik, úgymond valamit valamiért adnak, azok kevéssel is beérik: a tarifa tíz- esetleg húszezer magyar forint. Aki pedig netán a furcsa „szolgáltatást” túl bőkezűen kívánná honorálni, az könnyen úgy járhat, mint az a fekete Audis kárpátaljai magyar hölgy, aki rossz lóra tett azzal, hogy egyből negyvenezret ajánlva próbálta befogadtatni magát. Az ilyen túllicitálást ott, ahol „szabott árak” vannak, a konkrét esetünkben pedig az arrogáns fellépést, errefelé nem díjazzák.

Lássuk mindezt Albert Ákos tolmácsolásában:

„Orgovány Dezső a rokonait fogadta be, egy családot. Az idős férfi világéletében Kispaládon élt, felesége ötven éve költözött oda az egyik szomszédos faluból. Mással nem osztanák meg a lakásukat, de a rokon más, őket muszáj segíteni. Amikor meghallották, mennyire elszaporodtak a bejelentkezések a faluban, áthívták az anyai ágon rokon családot. Az anya nem sokkal korábban veszítette el a tanári állását, és az apa sem talált magának munkát Ukrajnában. Most mindketten Budapesten dolgoznak, és rendszeresen látogatják őket, ilyenkor segítenek a bevásárlásban is.

Erzsébet azt mondta, soha egy fillért sem kért a külföldi lakótársaitól. „Hozzanak a gyereknek valami édességet” – mondta, ő ennyivel megelégszik. Orgovány Dezsőnének elég, ha vesznek kólát, ha látogatóba jönnek. Kispaládon körbekérdezve azonban kiderült, hogy sokan nem jószándékból laktatják a bejelentkezőket, hanem pénzért: egy bejelentkezőért körülbelül húszezer forintot kérnek. De a jegyző találkozott már olyan hirdetéssel is az interneten, ahol tízezer forintért árulták a lakcímeket.

„Jött egy fekete Audi, kiszállt belőle egy nő a lányával, és negyvenezer forintot kínáltak azért, hogy bejelentkezhessenek hozzám” – mesélte egy neve elhallgatását kérő helyi férfi, hogyan keresték meg még a nyáron. „Nekünk ezzel könnyebb lenne” – mondták neki, de visszautasította őket. Azt mondta, nyugodtan kel, nyugodtan fekszik, nincs szüksége idegenekre, a pénzzel pedig nem kerülne beljebb az anyagi helyzete. Az csak a szegényeknek jó, egyszeri bevételnek.”

A helyi hatóságok nem örülnek ennek a népességgyarapodásnak, de megállítani nem, csupán mérsékelni tudják azt. A jegyző, mint elmondja, próbálja kiszűrni a visszaélés-gyanús helyzeteket, de csak abban az esetben léphet fel a törvény szigorával, amikor bizonyíthatóan pénzt kérnek a befogadásért. Ezt pedig ritkán lehet egyértelműen megállapítani.

Nem kisebb főfájást okoz a tömeges bevándorlás Kispalád polgármester-asszonyának, aki már a település működőképességének veszélyeztetését látja a kárpátaljai magyarok ilyen mértékű fantom-letelepedése miatt. Hogy milyen lehetőségektől fosztja meg a település saját magát ezzel a sajátos „nemzeti egymásratalálással”, arról a riport záró részében szerezhet tudomást az olvasó.

„Varga Zoltán jegyző szerint a bejelentkezések nem törvénytelenek, így ha a papírok rendben vannak, akkor a hivatalnak kötelessége kiadni a lakcímkártyákat. Ennek ellenére fenntartásokkal kezelik a jelenséget. „Én nem vonom kétségbe, hogy sokan humánus indokokból fogadják be őket, de azt is látjuk, hogy van, aki tízezer forintért hirdeti meg a lakását” – mondta. Ez ellen pedig hivatali szigorral léptek fel.

Egyrészt helyben már nem lehet bejelentkezést intézni, csak a Fehérgyarmati Járási Hivatalban, ami harminc kilométerrel odébb van. Ettől azt várták, hogy mérsékli a bejelentkezések számát. A lakcímbejelentőket a lehető legszigorúbban ellenőrzik, több tulajdonos esetén például még azoknak a hozzájárulását is megkövetelik, akik csak egy százalékban birtokolják a házat.

A szociális juttatások – például a családi pótlék – megállapításánál külön-külön, minden igénylőnél ellenőrzik, hogy valóban, életvitelszerűen a településen él-e (ez ugyanis előírás). Beszélnek a szomszédokkal, és még a fogkeféket is megnézik a fürdőben, hogy ki tudják szűrni azokat, akik valójában nem tartózkodnak a településen. Varga szerint mindennek meg is lett az eredménye, idén már mérséklődött a bejelentkezők száma.

A megduplázódott népesség miatt azonban Magyar Sándorné polgármesternek most kezdett csak el igazán fájni a feje. Azt mondta, közeledik az állami normatíva-megállapítás időszaka, ő pedig attól fél, hogy a bejelentkezések miatt elbukják a falugondnoki szolgálatot. Az ugyanis csak hatszázas lélekszámig jár, a faluban pedig papíron már ezernél is többen laknak. Magyarné szerint szükségük van a falugondokra, a helyi időseknek ugyanis ő hozza a gyógyszereket vagy vásárol be.”

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X