Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (szeptember 2-8.)


-A A+

Kárpátalja: „Közös zászló alatt a két magyar szervezet!”

Megszólalt a héten a Kárpáti Igaz Szóban Hegedűs Csilla és beszámolt arról, hogy az október 25-re kitűzött ukrajnai helyhatósági választásokon való sikeres magyar részvétel érdekében múlt szombaton, Beregszászon a két, eddig rivalizáló magyar szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) együttműködési megállapodást kötött. A Kárpáti Igaz Szó közreadta a koalíciós szerződés teljes szövegét, munkatársának cikkéből pedig megismerhettük, miként látják a kiegyezés kulcsszereplői a régóta várt közös nevezőre jutás jelentőségét. Szavaikból kiderült, hogy végre felismerték, amit a kárpátaljai magyar átlagpolgár mindig is tudott, és amire érdemes lenne másutt is odafigyelni: „a racionalitás mellett erkölcsi vetülete is van a dolognak.”

Az 1989-es ún. bársonyos forradalom után a szlovákiai magyarságnak három pártja alakult: elsőként, még ’89 novemberében a Független Magyar Kezdeményezés (FMK), későbbi nevén a Magyar Polgári Párt (MPP), ’90 februárjában az Együttélés Politikai Mozgalom (EPM), majd nem sokkal később, márciusban a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM). E hármas tagoltságnak köszönhetően Csehszlovákia történetének utolsó, 1992-es júniusi általános választásait követően a prágai szövetségi parlamentbe és a pozsonyi törvényhozásba bejutott ugyan 11, illetve 16 magyar képviselő az Együttélés és az MKDM színeiben, de az addigi kormánytényező, az FMK meglepetésre kiszorult mind a prágai Szövetségi Gyűlésből, mind pedig a pozsonyi Szlovák Nemzeti Tanácsból. Történt ez olyan körülmények között, hogy a Duray Miklós és Bugár Béla nevével fémjelzett Együttélés és az MKDM mindent megtett egy összmagyar választási koalíció létrehozása érdekében. Az együttműködést viszont a harmadik párt elutasította és egyedül vágott neki a számára kudarcot hozó megmérettetésnek.

Ez a választási pofon alapvetően hozzájárult ahhoz az 1993 január elsejétől függetlenné vált Szlovákiában a felvidéki magyar politikai elit rádöbbent: az identitását kereső új államban, ahol egy ország lakói többségének számára már nem is az européer-demokrata Václav Havel elnök a mérce, hanem a posztkommunista-nacionalista kormányfő, Vladimir Mečiar az igazodási pont, a különutas politizálásnak nincs helye. A felismerést tett követte. Az 1994-es parlamenti választásokra már megszületett a választók által is áhított magyar hármas összefogás, az MKDM–Együttélés–MPP szövetsége, amely Magyar Koalícióként fogalmazta meg magát. Az elkövetkezendő évek történései, melyek négy év múlva elvezettek ahhoz, hogy a Magyar Koalíció már ne csak egy választási szövetségről szóljon, hanem az egységes, egyetlen felvidéki magyar párt hivatalos elnevezésében is visszaköszönjön, nemsokára nyolc esztendőt tartó sikeres országkormányzásában való részvételt jelentett. A három felvidéki magyar párt akkori együttműködése bizonyította: egy kisebbségben élő magyar közösség számára az érdekérvényesítésben nincs más alternatíva, a lehetséges és választandó út csak és kizárólag az összefogás lehet.

Nem kellett egy évtized és a belső ellentétek, köztük kitüntetett helyen a személyi ambíciók eluralkodása, felülírták a korábbi racionalitást. Törvényszerűen bekövetkezett pártszakadás és a különútkeresés, a Híd-Most megalakulása, a szekértáborosdi, az egymásramutogatás, a sikeres múltat megtagadó és semmibe vevő kölcsönös címkézés és befeketítés. Ami pedig nem kellett volna, hogy törvényszerű legyen, plusz tehertételként még az is megtörtént: a Duna-túlpartjáról a szembenállást a „bölcs anyaországiak” enyhítés helyett csak fokozták. Mindezek logikus következménye volt a felvidéki magyar közösség mozgásterének, érdekérvényesítési képességének a beszűkülése. Azok, akik saját históriájukban egyszer már megtapasztalhatták, hogy milyen kárt okoz a széthúzás és azt is, milyen pozitív hozadéka van az összefogásnak, mintha elfelejtették volna a tegnapot és a tegnapelőttöt.

Nem véletlenül ötlött fel bennünk bő negyedszázad felvidéki magyar politikatörténetének fentebb vázolt olvasata most, amikor az Ungváron megjelenő Kárpáti Igaz Szóban Hegedűs Csilla arról tájékoztat: Megszületett a választási együttműködés az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és pártja, az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt (UMDP), valamint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és pártja, a KMKSZ–Ukrajnai Magyar Párt (KMKSZ–UMP) között. A szerződést az UMDSZ és az UMDP részéről Zubánics László és Péter Csaba, a KMKSZ–UMP képviseletében pedig Brenzovics László írta alá.

Mert a párhuzam óhatatlanul adja magát.

A Kárpát-medencei magyar közösségek számára a következő fél esztendőben kettő számára adatik meg, hogy szavazatukkal demonstrálják: mennyire tekintik a magukénak és mennyire hitelesnek a saját pártjaikat. Ukrajnában október 25-én helyhatósági választásokat fognak tartani, Szlovákiában pedig, amit, azt Fico miniszterelnök már rég bejelentette, 2016. március 5-én vagy 6-án parlamenti választások lesznek. Természetes, hogy a két megmérettetés jellege és körülményei gyökeresen eltérnek egymástól, számos, itt nem részletezendő ok miatt talán nem is összevethetőek. Viszont egy, bennünket közelebbről érdeklő vonatkozás okán, mindenképpen megtehető az összehasonlítás: a következő hat hónapban Felvidéken és Kárpátalján is, az ott élő honfitársaink a voksaikkal vagy éppen a közönyükkel, pártjaik értelmét és legitimitását patikamérlegi pontossággal mérhetővé teszik majd.

Nem is oly régen, úgy tűnt, még mindkét országban a nem sok sikerrel kecsegtető különutas próbálkozások híveinek szándéka eleve gátat szab a kiegyezésnek, a ráció pedig alárendelődik egyéb szempontoknak.

A közös fellépés esélye Szlovákiában mára már biztosan elúszott, hiszen Bugár Béla pártjának az esetleges választás előtti, illetve a választások utáni együttműködést feszegető kérdésekre néhány hete, akárcsak korábban többször is, egyértelműen elutasítóan fogalmazott: „A Most-Híd világosan kijelentette, a Magyar Közösség Pártjával való esetleges együttműködésről csupán a márciusi választások után hajlandó tárgyalni”. Hiába vélte a Berényi József vezette párt, hogy a szlovákiai magyarok nagy része pozitívan értékelné az MKP és a Most-Híd választások előtti együttműködését, az a  Bugár, akinek kilenc éves elnöksége alatt a Magyar Közösség Pártja a legnagyobb sikereit érte el és aki megpuccsolása után radikálisan váltott, GPS-én pedig az újratervezés gombot ütötte be, úgy ítélte meg: az elmúlt évek olyan sebeket okoztak, hogy az emberek már nem bíznak a két párt együttműködésében, tehát azt nem kell erőltetni.

Sebeket bőven okoztak egymásnak Kárpátalján is az egymással vetélkedő magyar pártok, de most ezen túllépni akarnak az érintettek.

A sebosztásban a főszerep a Fidesz stratégiai partnerének, a KMKSZ-nek jutott, melynek korábbi elnökét, Kovács Miklóst bajtársi szövetség fűzött Orbán Viktorhoz. A konfrontatív habitusú és kompromisszumokra képtelen Kovácsot, aki miatt az UMDSZ által szorgalmazott korábbi kiegyezési kísérletetek rendre elbuktak, a budapesti mecénás-mentor a „Szász Jenő-féle szabadalmi eljárást” alkalmazva kiemelte a kárpátaljai közegből, helyébe pedig a sokkal rugalmasabb Brenzovics László lépett, akit nemrég a Kolozsvári Magyar Napok díszvendégeként tudhattunk körünkben.

Bár Brenzovics megválasztása után rögtön reménykeltően nyilatkozott, azt hangoztatva, hogy a kárpátaljai magyarság megmaradása és boldogulása érdekében elengedhetetlenül fontos a magyar egység megteremtése, sokáig úgy tűnt, a KMKSZ házatáján a fordulatra még várni kell. Aztán, mint történt az ’98 januárjában, Szlovákiában, amikor Mečiar kormánya kilátásba helyezte a választási törvény olyan módosítását, mely csaknem lehetetlenné tette volna a választási koalíciók bejutását a parlamentbe és kikényszerítette az egységes magyar párt megalakítását, a kijevi törvényhozás hasonló döntése felgyorsította az eseményeket. Azt, amit tíz éven át képtelen volt a józan ész, az ukrán törvényhozás (akaratlanul) megoldottajellemezte frappánsan a helyzetet egy kárpátaljai elemző.

Néhány hete e rovatban részletesen beszámoltunk arról, hogy Potápi Árpád János budapesti nemzetpolitikai államtitkárnak, aki „alig pár hónap alatt lényegesen többet segített itt Kárpátalján a magyar ügynek, mint elődei együtt az elmúlt öt évben”, és Zubánics László UMDSZ elnöknek, aki „igyekszik minden tőle telhetőt megtenni a korábbi sérelmek elfelejtéséért, abszolút híve a korrekt és tisztességes együttgondolkodásnak a kárpátaljai magyarság érdekében” a jóvoltából talán összefoghat az eddig vetélkedő KMKSZ és az UMDSZ. A tét az „együtt vagy sehogy” volt. Elmondtuk akkor: egy felmérés szerint a kárpátaljai magyarok 91 százaléka szeretné, ha az októberben sorra kerülő helyhatósági választásokon összefogna a két szervezet.

Az „együtt” természetes igénye mellett a „sehogy”-ra történő hivatkozás nem holmi tetszetős publicisztikai fordulatként merül itt fel: annak fenyegető veszélye maga a kőkemény valóság. Az új ukrajnai választási törvény a helyhatósági választásokon a korábbi 3 helyett 5 százalékosra emelte a választási küszöböt, ennek elérése pedig a magyar pártok mindegyike számára külön-külön, irreális célként jött volna számításba. A demográfiai mutatók ismeretében a hőzöngőket kivéve senki számára sem volt kétséges, hogy a kárpátaljai magyar lakosság számaránya nem elegendő ahhoz, hogy akár az UMDSZ, akár a KMKSZ bekerüljön a Kárpátaljai Megyei Tanácsba, de járási szinten se termett volna túl sok babér egyiküknek sem, még a magyarlakta kistérségekben sem, ha egymás ellenében lépnek fel a jelöltjeik.

Amennyiben eredményeket akarunk felmutatni megyei szinten, a megyei jogú városokban, illetve képviselői többséget szeretnénk a tömbmagyar területeken, akkor a két magyar szervezetnek sürgősen kompromisszumos megállapodást kell kötnie. 2010-ben már foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, megvannak azok a keretek, amelyek lehetővé tennék egy sikeres választási szereplést. Ehhez megvan a jószándék a szervezetek vezetői, a magyar kormányzat részéről, most a vezető testületeken a sor, hogy bizonyítsák – a köz érdekében hajlandók megállapodást kötni”.

Alig egy bő hónapja hangzottak el ezek a Zubánics László, UMDSZ elnöktől származó szavak és a Kárpáti Igaz Szóban Hegedűs Csilla már megírhatta a Közös zászló alatt a két magyar szervezet! című cikkét az együttműködési szerződés aláírásáról és arról: „a megállapodással – ami a helyhatósági választásokon való sikeres szereplés előfeltétele volt – sokak reménye szerint befejeződik az a mintegy két évtizedes polgárháborús állapot, ami a két szervezet közötti viszonyt jellemezte.

Beregszászon szeptember 5-én, egymással párhuzamosan tartott ülést a KMKSZ választmánya és az UMDSZ kongresszusa. A két párt legfelső döntéshozó testületei jóváhagyták, majd megszavazták az október 25-i helyhatósági választásokon történő együttműködésről szóló megállapodást. A kárpátaljai városi, járási és megyei szintű önkormányzati választásokon való közös részvételről szóló szerződésben a felek megegyeztek abban, hogy a megyei tanácsi (közgyűlési) választásokon közös listát állítanak, amit névlegesen a KMKSZ-UMP jegyez. A jelöltek személyéről a két szervezet paritásos alapon (50-50 százalék) dönt.

Az itt elérhető megállapodás szövege értelmében a két szervezet mindent megtesz annak érdekében, hogy minden magyarlakta közigazgatási egységben érvényesüljön a KMKSZ-UMDSZ együttműködés. A szerződő felek helyi szervezeteinek közös jelöltjei záros határidőn belül kiválasztásra kerülnek. Ők vagy eleve közös programmal indulnak a megmérettetésen vagy pedig egyeztetik elképzeléseiket, hiszen a dokumentum hangsúlyosan kitér arra is, hogy annak célja nemcsak a választásokon való közös részvétel, hanem a voksolás utáni zavartalan együttműködés.

A felek abban is megállapodtak, hogy a választási együttműködés összehangolására a két magyar érdekvédelmi szervezet egy koordinációs bizottságot hoz létre. Végül kitér arra, hogy „a választásokon való együttműködés további részleteiről, illetve mikéntjeiről és hogyanjairól a felek további tárgyalások útján állapodnak meg. Az ilyen megállapodásokat jelen Megállapodáshoz csatolandó jegyzőkönyvekben rögzítik, melyek jelen Megállapodás kiegészítését képezik.”

Hegedűs Csilla, aki részt vett mindkét szervezet országos tanácskozásán, a helyszíni tudósításában beszámolt a kiegyezés kulcsszereplőinek, Brenzovics László KMKSZ elnöknek, Zubánics Lászlónak, az UMDSZ első emberének, Péter Csaba UMDP pártelnöknek és Gajdos Istvánnak, a kijevi parlament egyetlen magyar képviselőjének a felszólalásairól. Ők valamennyien szóltak a megállapodás eddig kevésbé ismert részleteiről, a háttértárgyalásokról meg arról a pozitív szerepvállalásról, ami a jószolgálati közvetítő, Potápi Árpád János érdeme és leginkább arról, hogy a dokumentum több mint egy alkalmi választási koalíciós szerződés: esélyt teremt arra, hogy tartósan érvényesnek bizonyuljon a Kárpáti Igaz Szó cikkének címét adó és annyira óhajtott óhaj: Közös zászló alatt a két magyar szervezet!

Brenzovics beismerte a KMKSZ-UMP pártkonferenciájának helyet adó a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola dísztermében, hogy a KMKSZ számára önállóan rendkívül nehéz feladat lenne átugrani az 5 százalékos küszöböt. Az adatok azt mutatják, – fogalmazott – a két párt közösen, egy listán indulva átlépheti ezt az akadályt. Hozzátette azt is: a racionalitás mellett erkölcsi vetülete is van a dolognak. Nincs értelme, hogy a két magyar párt a választási kampány nagy részét azzal töltse, hogy egymást bírálja, ezzel is tovább generálva a széthúzást. Ebben a helyzetben, hogy eredmények szülessenek, összefogásra van szükség.”

Az UMDSZ elnöke, Zubánics László a beregszászi Európa–Magyar Házban tartott értekezleten nem hallgatta el, hogy az országos szövetség mindig is megpróbált közeledni a KMKSZ-hez, annál is inkább mivel a két szervezet elvei és programjai nem sokban különböznek egymástól.

Már 2007-ben próbáltuk feloldani az ellentéteket, s 2010-ben is szerettünk volna közös platformot kialakítani az önkormányzati választásokon – idézte fel Zubánics. – Úgy tűnik, nem voltak hiábavalók a kezdeményezések. Örülünk annak, hogy a magyar kormány is átérezte azt az aggodalmat, amelyet a találkozóink során kifejtettünk. Hogy azt az árkot, ami a két szervezetet elválasztja egymástól, valami módon be kell temetni, és az embereket közelebb kell hozni egymáshoz. Amikor idén nyáron Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár közreműködésének köszönhetően megkezdődtek a megbeszélések, láttuk a fényt az alagút végén…

Péter Csaba UMDP elnök – mint azt Hegedüs Csilla jegyzőkönyvszerűen lejegyezte – siralmasnak nevezte a jelenlegi ukrajnai helyzetet, mivel a hatalom semmit sem teljesített mindabból, amit a népnek, ezen belül a magyar közösségnek ígért. A létbizonytalanság, a munkahelyek hiánya miatt, aki csak teheti, külföldre megy. Ez különösen azért fájó, mert megmaradásunk alapjait ássa alá. Vagyis, ha ez így folytatódik, nem kell sok idő, és az ezeréves magyar földjeinket idegenek fogják bitorolni.

„A huszonnegyedik órában járunk, – tette hozzá Péter Csaba – ezért mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy felhívjuk az anyaország figyelmét arra, ami szülőföldünkön történik. Jó, hogy a budapesti vezetés egyre inkább felismeri: közösségünk szülőföldön való megtartásához elsősorban arra van szükség, hogy megteremtsük itteni boldogulása feltételeit.

Zubánicshoz hasonlóan ő is hangsúlyosan kitért arra, hogy a budapesti kormányzat által eddig mostohagyerekként kezelt UMDSZ-é volt a kezdeményező szerep, de most, mint mondta, nem a múlt, hanem a jövő számít: ami a lényeg, a megállapodás nem csupán választási szövetség, hanem annál távolabbra mutató együttműködés: egy olyan keretet biztosít, amely lehetővé teszi erőink összefogását. Meggyőződése szerint ahhoz is hozzájárul, hogy a magyarországi vezetés végre ismét partnerként tekintsen az UMDSZ-re, illetve pártjára.

Gajdos István hasonlóképpen csak előre kívánt tekinteni. Ő, aki megélhette, hogy szűkebb pátriájában és Magyarhonban is vérlázító becsületsértő támadások célpontja legyen (olvasónk emlékezhetnek ezekre, hisz írtunk e helyen korábban a példa nélküli lejáratásáról), hamar túllépett a jogos sérelmeken. Arról szólt, ami közösségi érdek: magunk mögött kell hagyni a múltat, amikor a megosztottság csak tetézte a problémákat és örülni annak, hogy végre tető alá került egy olyan megállapodás, ami megnyithatja az együttműködést minden téren.

Rámutatott annak is a jelentőségére, amit a megállapodás általa legfontosabbnak ítélt paragrafusa tartalmaz: Külön pontként szerepel, hogy a feleknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy minden közigazgatási egységben legyen magyar együttműködés a választásokon. Meggyőződésem, egy olyan dokumentumot írtunk alá, amely megfelelő hozzáállás mellett lehetővé teszi azt, hogy az UMDSZ–KMKSZ alkotta koalíció a legerősebb, akár többséggel rendelkező erő legyen a beregszászi városi, illetve járási tanácsban, sőt, a mérleg nyelve lehet számos közigazgatási egységben és a megyei tanácsban is a választásokat követően a többség kialakításakor.”

Mindezek kiegészítéseképpen – és erről természetesen Hegedüs Csilla sem feledkezett meg –, mondjuk el, hogy a Beregszászban felszálló fehér füst azonnal reagálásra késztette Semjén Zsoltot. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes nyilatkozatban üdvözölte azt, hogy a két meghatározó ukrajnai magyar szervezet napközben választási együttműködést kötött.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében Semjén így fogalmazott:a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) között kialakult konstruktív együttműködés és a példaértékű megállapodás a kárpátaljai magyar közösség érdeke, hiszen a magyar egység az érdekeink érvényesítésének feltétele. A legteljesebb körű magyar önkormányzati képviselet sikeres megjelenítése a kárpátaljai magyarság szülőföldön való boldogulásának egyik legfontosabb eszköze” – zárta állásfoglalását a magyar kormány nevében a politikus.

 

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X