Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (augusztus 23-29.)


-A A+

Szlovák újságíró nyílt levele Žák-Malina Hedvighez: Rendkívül bátor hölgy vagy, aki saját hazádban megélted a poklot. Sok szidalmat, megaláztatást és gúnyolódást kellett elviselned. Mindezt emelt fővel tetted, s tudom, hogy Te, a magyar, mégsem fordultál a szlovákok ellen.

Megszólalt a héten a .tỳždeň című szlovák hetilap portálján Eugen Korda szlovák újságíró, akit egykor, a Žák-Malina Hedvig kálváriájának kezdeteiről készített riportfilmjei miatt eltávolítottak a szlovák állami televíziótól és Hedvige z Bratislavy (Hedvignek Pozsonyból) címmel nyílt levelet intézett a ma Győrben élő, harmadik gyermekének már magyar állampolgárként életet adó fiatalasszonyhoz. Korda, aki mindig is kiállt a szlovák állami szervek üldözése áldozataként szimbólummá vált Žák-Malina Hedvig mellett, a nyitrai atrocitás kilencedik évfordulóján, elmondta, miért tartja őt olyan kivételes személyiségnek, aki az egész szlovák társadalomnak leckét adott humánumból és minden más olyan erényből, ami ma térségünkben sajnos még csak keveseknek az adottsága.

Amikor az augusztusvégi hét magyar írott és elektronikus sajtójában tallózva rábukkantunk a Hírek.sk szlovákiai magyar televíziós hírportálon Eugen Kordának a Hedvignek Pozsonyból címmel közreadott, eredetileg a .tỳždeň (A hét) című szlovák hetilap internetes változatában megjelentetett nyílt levelének a magyar fordítására, nem volt számunkra kétséges: ezúttal ennek a szlovák européer közvélemény-formáló gondolatainak a népszerűsítését kell szolgálnunk.

Korda mostani, bátor és üzenetértékű megszólásával nem először mutatott példát hazájában a nemzeti türelmetlenségből és kisebbségellenes szűkkeblűségből botor módon erényt és politikai tőkét kovácsolóknak. Őróla, hiszen munkásságát ismerjük és a közel kilenc évvel ezelőtti bátor kiállása óta fokozott figyelemmel követjük, elmondható: következetes és elkötelezett híve a szlovák-magyar egymásra találás korparancsának és megveszekedett ellenfele mindazoknak, akik az állampolitika rangjára emelve a jogsértéseket, mételyezték és mételyezik ma is a szlovákiai közéletet.

Amíg lehetett, Korda addig tévés riporterként, azt követően pedig a .týždeň újságírójaként bizonyult a modern oknyomozó újságírás apostolaként elhíresült egykori honfitársa, Egon Erwin Kisch kitűnő követőjének. Mindig szóvá tette és teszi most is a hazája közéletét megfertőző visszásságokat, a hatalom polgárt semmibe vevő packázásait, függtelenül attól, hogy ezeknek ki a kárvallottja. Számára az etikus újságírás egyaránt jelenti azt, hogy mindenki más ellenében az olvasóhoz légy lojális, akiket szolgálsz, azoknak adj hangot, akiknek, nem hallatszik a hangja, de azt is: a hatalmasságokat is tekintsd számon kérhetőnek.

Korda életútja a beszédes bizonyíték minderre.  Következetesen és cselekvő módon, vállalva akár a munkahelyéről történő elbocsátás kockázatát, kiállt azon értékek mellett, melyek hazájában, de térségünkben másutt is, a retorikában gyakran kapnak ugyan helyet, de a tettekben, magatartásokban már kevésbé. S ha szórványosan olykor mégis, akkor azok hátterében nem az őszinteség, nem az elvi elkötelezettség, nem is a múltat meghaladni akaró, értékalapú, belső meggyőződésből fakadó szemlélet érhető tetten, hanem inkább a pillanatnyi, aprópénzre váltható érdek.

Kilenc esztendő telt el azóta, hogy 2006. augusztus 25-én Žák-Malina Hedvig kálváriája elkezdődött. A nyitrai Konstantin Egyetem akkor 23 éves német szakos diáklányának, akit két bőrfejű fiatalember megtámadott és súlyosan bántalmazott, mert magyarul beszélt az utcán mobiltelefonjába és az ütlegelés és rugdosás után a lány blúzára a „Magyarok takarodjatok a Duna túloldalára" és „Halál az élősdiekre" mondatot írták, a megpróbáltatásai azóta nem szűnnek. Robert Fico akkori és mostani szlovák miniszterelnök két nappal az eset után ugyan elítélte ezt a durva magyarellenes támadást, majd 180°-os fordulatot téve ugyanő, Robert Kaliňák belügyminiszterével együtt megvádolta a lányt, hogy a támadást csak kitalálta.

A 3301 napja tartó emberpróbáló tortúra olyan szégyenletes justizmord, amely révén hét esztendőn keresztül, 2013 szeptemberéig, formálisan csak Szlovákia állított ki magáról szegénységi bizonyítványt. Mivel az időközben régi barátjához, a szlovák nemzetiségű Peter Žákhoz férjhez ment Hedvig 2013 decemberében felvette a magyar állampolgárságot, majd a házaspár két gyermekével Szlovákiából Győrbe költözött, az ügy megoldatlanságáért Magyarországot, a morálisan túl, immár jogi felelősség is terheli. Ne feledjük: Žák-Malina Hedvig ma kizárólag magyar állampolgár. Őt, a szlovák kirekesztő törvény alapján a szülőhaza állampolgárságától megfosztotta, miközben ellene szégyenteljes jogi eljárás ma is folyik Szlovákiában: a nyitrai járásbíróság szeptember 28-ára tűzte ki az első tárgyalási napot az ügyében, mert legújabban, egy 58 oldalas vádiratban hamis tanúzással vádoltak meg. Azt is bejelentették nemrég, hogy a tárgyalás másnap is folytatódik, majd további négy alkalommal októberben, a hónap végére pedig meg fog születni az elsőfokú ítélet.

Ennek ismeretében is gondoljuk, hogy Budapestnek van tennivalója Žák-Malina Hedvig ügyében. Pusztán azért, mert hinni szeretnénk annak az oly gyakran hangoztatott véleménynek, amit legutóbb Lázár János is megfogalmazott, szemernyi kétséget nem hagyva az Orbán kormány eltökéltsége iránt: „A magyar kormánynak minden magyar állampolgárát minden eszközzel meg kell védenie.”  És persze felidéződik most bennünk Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tavalyi hivatalos nyilatkozata is: „Malina Hedvig számára - lévén 2013 decembere óta magyar állampolgár - minden rendelkezésre álló segítséget, így a konzuli védelmet is biztosítja Magyarország az ellene folyó eljárás további szakaszaiban.

Žák-Malina Hedvig megpróbáltatásainak különböző állomásairól, melynek során az akaratán kívül szimbólummá lett egykori nyitrai diáklány és ügyének a jog megcsúfolását jelentő elrettentő aspektusairól a maszol is, időről-időre beszámolt. Legutóbb annak kapcsán írtunk róla, hogy Szijjártó Péter magyar külügyminiszter májusban egy tévényilatkozatával ledöbbentette a szlovákiai magyarokat, kijelentve: „bár a magyar-román kapcsolatokat súlyos konfliktusok terhelik, de reméli, hogy ezeket a problémákat is sikerül olyan MEGNYUGTATÓAN rendezni, mint ahogyan a magyar-szlovák viszonyt, és a két ország között hasonlóan KITŰNŐ lesz a kapcsolat.” A Felvidék.ma cikkírója akkor látva ezt a magabiztosan kinyilatkozót, valósággal lemerevedett a tévéképernyő előtt. Meg is írta fullánkos keserűséggel, hogy nagyokat pislogott, mint „mint Pisti a moziban, aki életében először lát felnőttfilmet” és azt kérdezte eközben: „miféle megnyugtatóan rendezett problémákról beszél ez az ember? Malina Hedvig ügyére gondol, vagy az állampolgárságuktól jogtalanul megfosztott szlovákiai magyarokra?

Eugen Korda nem sokkal a Malina Hedvig-ügy rendőrségi- titkosszolgálati-ügyészségi kutyakomédiájának beindulását követően két dokumentumfilmet forgatott Hedviga I. és Hedviga II. címen, amit a Szlovák Televízió sugárzott. A rendőrség „véletlen” ballépéseiről és a vizsgálat visszásságairól szóló korrekt oknyomozó riportok adásba kerülése – politikai nyomásra – azonnal tettekre késztették a pozsonyi állami tévé vezetését. Radim Hreha akkori tévéelnök, arra hivatkozva, hogy „a témát nem dolgozták fel professzionálisan", előbb Kordát távolította el saját népszerű műsorából, a Reportéri-ből, majd nemsokára, 2007 elején, bekövetkezett az újságíró kirúgása.

Az állami cenzúra visszaállítása a pozsonyi köztévében, mely a Malina Hedvig-kázus igazi hátterének a feltárásával kezdődött meg, kiváltó oka lett néhány közismert tévés személyiség távozásának, akik közül többen azt a  .týždeň című hetilapot alapították meg, melyről e rovatban tavaly nyáron bővebben is szóltunk annak okán, hogy a periodika Edvard Beneš képét bemutató címlappal és Bocsánat magyarok! szalagcímmel kért bocsánatot a magyaroktól a kollektív bűnösség deklarálásáért.

A .týždeň vissza-visszatérően foglalkozott a Malina Hedvig-ügy inkvizíciós módszerekre emlékeztető ügyészségi kezdeményezéseivel, rendszeresen hírt adott a diáklány, majd az immár házasságot kötött fiatalasszony kálváriájáról és arról a küzdelemről, melyet az ő érdekében ügyvédje Roman Kvasnica, egyébként a lap egyik tulajdonosa, megtett.  

A fiatalasszony kafkai helyzetének ellentmondásosságait jól jellemezte: miközben az ország főügyésze, Dobroslav Trnka megerősítette, hogy a vizsgálat elhibázott volt, és az esetet a saját felügyelete alá vonta, az eljárás mégsem zárult le. Most pedig Žák-Malina Hedviget, az immár háromgyerekes, családjával együtt Magyarországon élő magyar állampolgárt Szlovákiában szeptember 28-án reggel 8.30-ra bíróság elé citálják, ráadásul Nyitrán, elfogult közegben. Történik mindez annak ellenére, hogy az elmúlt években Hedvig mellé állt több közéleti személyiség is, Iveta Radičová kormánya pedig 2010-ben bocsánatot kért tőle.

Történik mindez – és ezt itt feltétlenül el kell mondanunk – azok után, hogy a szlovák kormány megkövetése ellenében a jóhiszemű fiatalasszony évekkel ezelőtt elállt attól a pertől, melyet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságánál kezdeményezett az őt ért égbekiáltó igazságtalanságok miatt. A pozsonyi kabinet és Žák-Malina Hedvig között létrejött békés egyezség után a szlovák kormány 2012-ben hivatalos nyilatkozatban is kifejezte sajnálkozását, de annak az államnak a hatóságait, mellyel Szijjártó szerint az Orbán kormány minden problémát megnyugtatóan rendezett éskitűnőek a kapcsolatai, mindez nem érdekelte és tovább folytatták a boszorkányüldözést Žák-Malina Hedvig ellen. Hihetetlen, de igaz: ha úgymond tovább „kekeckedik” és harcol az igazáért, belengették számára a gyermekeitől való elszakítást és a szovjet módszert, az elmegyógyintézeti kezelés esélyét.

Malina Hedvig szomorú története egy kicsit az én történetem is. De nem csak az enyém. – fogalmazott Korda 2007 májusában, a hetilapjában a Malina Hedvig címmel közreadott vallomásban, majd így folytatta: Amikor a belügyminiszter a kamerák előtt bemutatta a blúzát, magyarellenes jelszavakkal teleírva, és bejelentette, hogy nem történt semmi, ő is belépett az életébe. A nyilvános kivégzés, amit örömmel vitt véghez, hosszú időre megbélyegezte a lány lelkét. Nem elég, hogy valaki megtámadta, megverte, és azzal fenyegette, hogy megerőszakolja. Még az állami tisztviselő is belerúgott egyet, és utána még sok más erős embere az államnak. De mi is belérúgtunk, egyszerű emberek. Kedvvel és örömmel, csak azért, mert a szíve nem valahol a Kriváň alatt dobog. (A Kriváň, a Magas Tátra 2494 magas csúcsa szlovák nemzeti szimbólumnak számít, ezért is került a szlovák euró 1, 2 és 5 centes érméinek hátoldalára. –n. n.) Akkori cikkét Korda e szavakkal zárta: Malina Hedvig esete az én ügyem is. De úgy gondolom, hogy ez mindannyiunk ügye, akik itt élünk ebben a mi furcsa országunkban.

Hogy mennyire credónak tekintette és tekinti ma is azt, hogy egy igazságtalanul meghurcolt magyar honfitársának ügye, minden polgár ügye kell legyen Szlovákiában, „ebben a mi furcsa országunkban” azt mi sem bizonyítja jobban, hogy Korda volt az egyik szónoka tavaly annak a Malina Hedviget támogató és a szlovákiai igazságszolgáltatás állapotát bíráló tüntetésnek, amelyre a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala szervezésében került sor Pozsonyban, április 30-án.

A Ma Malina Hedvig, holnap te? jelszó jegyében megtartott nagyszabású, ötletes és sokáig el nem felejthető, letaglózó performanszot is magába foglaló tiltakozáson, ahol Szlovákia minden magyarlakta régiója képviseltette magát és jelen voltak szlovák emberjogi aktivisták is, Korda az itt elérhető felszólalásában elmondta: eleinte őt magát is megtévesztették a szándékosan elferdített tudósítások a történtekről, majd miután beleásta magát egyre mélyebben Hedvig ügyébe és már szinte az egész ország gyűlölte a diáklányt, rádöbbent az igazságra. Meddig élhetünk ilyen országban, ahol ez megtörténhet” – kérdezte a tömegtől, majd hozzátette: Fico és Kaliňák gazember módon viselkedtek, s ahelyett, hogy bocsánatot kérnének Hedvigtől, bíróság elé állítják őt.

Mielőtt közreadnánk Korda nyílt levelét néhány megjegyzés mindenképpen ide kívánkozik.

Voltak, nem is kevesen, akik vitatták Žák-Malina Hedvig döntésének helyességét, amikor amellett voksolt, hogy családjával együtt Magyarországra költözik. A megértést, amit pokoljárása idején mindenki részéről megtapasztalt a Duna mindkét oldaláról, némelyekben felváltotta a kávéházi bölcselkedés. Sajnálkoztak, hogy „kár, hogy elszakadt nála cérna”, és két capuccino között szánakoztak: ha mindazt, ami vele történt szülőhazájában, oly példamutató módon majdnem végigvitte, akkor az i-re a pontot is odahaza kellett volna feltennie. Hiszen maga Korda is a nyílt levelében meggyőződéssel állítja: „A nyitrai bírósági per meghozza számodra a végső győzelmet. Ebben biztos vagyok!

Nem kételkedve a .týždeň tiszteletre méltó munkatársának jóhiszeműségében, magunk is reméljük, hogy a jövő hónap végén a bíróság végre megnyugtató módon véget vet ennek a szenvedéstörténetnek. De ebben nem lennénk olyan bizakodóak, mint Korda.

Már csak azért sem, mert Szlovákiában, az augusztusvégi sajtóban nemcsak a kilenc évvel ezelőtti Žák-Malina Hedviget ért nyitrai atrocitás kapott visszhangot, hanem másik, kereken húszéves évforduló is. 1995. augusztus 31-én elrabolták Kováč akkori államfő fiát, hogy megzsarolhassák vele őt, és bár bizonyítékok igazolják, hogy az akció értelmi szerzője Vladimír Mečiar akkori kormányfő, végrehajtója pedig az Ivan Lexa vezette titkosszolgálat volt, ebben és más maffiamódszerekkel elkövetett ’90-es évekbeli bűnügyekben, még mindig nem zárták le, és ami ennél is beszédesebb, nem is folytatják a nyomozást.

Ami pedig a könnyen ítélkezők elmarasztaló véleményét illeti, talán nem fölösleges felhívni itt a figyelmet arra, hogy a múltévben, a Győrbe történt költözés előtt a .týždeň búcsúinterjút közölt Žák-Malina Hedviggel Nem adom fel! címmel. Aki ezt a megrázó vallomássá sikeredett beszélgetést elolvassa (a magyar fordítása itt elérhető) annak nem támad kétsége a Žák család, a magyar Hedvig és a szlovák Peter nem könnyen meghozott döntésének helyessége felől.

Eugen Korda is meghallgatta a tavalyi pozsonyi szolidaritási tüntetésen Žák-Malina Hedvignek a vele szimpatizálók számára küldött levelét. Mélyen megérinthették Pozsonyban a Vármegyeháza téren, hisz mostani nyílt levele beszédesen tanúskodik erről, a hazáját kényszerűségből elhagyónak a mondatai:

Sok évig kitartottam. Éltetett a remény, hogy a hatóságok idővel belátják: hibáztak, támadóimat elfogják és én visszakapom a régi életemet. Ez azonban nem következett be. Sőt, az idő előrehaladtával újabb és újabb arculcsapásokat kellett elviselnem. El kellett döntenem, hogy némán, megalkuvón teszem ezt, vagy bátran, kiállva a jogaimért. Az utóbbit választottam. Úgy éreztem, muszáj magamban megtalálni az erőt és a bátorságot. Hiszen igazam van. És akinek igaza van, annak erő is kell, hogy azt hangoztassa.

Idővel aztán beláttam, bármekkora is bennem az igazságból fakadó erő, a szlovák rendőrség, ügyészség és hatósági szakértők alkotta gépezet kíméletlen. Csak egy ügyirat vagyok számukra, ami mögött egyikük sem látja az embert. Pedig Žsák Malina Hedvig ott van az életével, a családjával, a fájdalmával.

Az évek során rá kellett jönnöm, hogy ügyem mozgatórugója a korlátlan hatalmi arrogancia és a zsigeri gyűlölet. Ezek legszívesebben elpusztítanák mindent, ami szembeszegül velük. Képtelen lettem volna végignézni, hogy keserítik meg a gyermekeimet is. Ezért döntöttem úgy, hogy ha kell, hát hazát cserélek, de az ő gondtalan gyermekkorukat megvédem.”

Következzen végül szöveghűen a nyílt levél, a Hedvignek Pozsonyból:

Kedves Hedvig!

Magyarországra írok most Neked, a Duna gyöngyének is nevezett fővárosunkból. Pozsony ugyan egy ideje Neked már nem fővárosod, de remélem, boldog vagy új hazádban.

Teljesen fölösleges szavakba önteni, miért tisztellek és szeretlek. Rendkívül bátor hölgy vagy, aki saját hazádban megélted a poklot. Sok szidalmat, megaláztatást és gúnyolódást kellett elviselned. Mindezt emelt fővel tetted, s tudom, hogy Te, a magyar, mégsem fordultál a szlovákok ellen.

Én, e picike nemzet képviselője, néhány ember miatt mégis szégyellem magam. Szégyellem magam a két faragatlan személy miatt, akik a sajtótájékoztatón hazugnak bélyegeztek, s a nyilvánosság szemei előtt a blúzodra írt ocsmány feliratot lengették. Saját magam miatt is van bennem egy kis szégyenérzet, mert néhány pillanat erejéig hittem nekik. Az idő azonban megmutatta, hogy hazugok, mégpedig a legrosszabb fajtából. Szégyellem magam a Szlovák Információs Szolgálat volt tagja helyett is, aki feljelentett Téged, aki miatt eljárást indítottak ellened, s abban a városban kell bíróság elé állnod, ahol megtámadtak és összevertek. A következő, ellened feljelentést tett személy helyett is szégyellem magam, bár ő fura körülmények közt végül felakasztotta magát. Legyen számára könnyű a föld. Ám, ha véletlenül a „másvilágon” összetalálkozom vele, megkapja tőlem a magáét, megbánja majd, hogy öngyilkos lett.

Élnek ám itt olyan emberek is, akik miatt nem kell szégyenkeznem. Az egyiket meg is nevezem. Roman Kvasnica a neve (a .týždeň társtulajdonosa – a szerk. megj.). A kilenc hosszú év alatt, míg az államhatalom arra törekedett, hogy megtörjön Téged, mindig melletted állt. Ha nem lett volna, Fico, Kaliňák, Trnka és Gašpar urak darabokra tépnek, s a tömeg elé vetnek.

Kedves Hedvig. Nem is tudom, mit írjak még. Légy boldog gyermekeid és férjed körében… A nyitrai bírósági per meghozza számodra a végső győzelmet. Ebben biztos vagyok!”

 

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X