Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (június 24-30.)

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (június 24-30.)


-A A+

Varga László a Vajdasági Magyar Szövetség politikai iránytűvesztéséről

Megszólalt a héten Varga László vajdasági magyar politikus, a belgrádi parlament képviselője, a Vajdasági Magyar Szövetség másfél hónapja megválasztott, majd néhány napja leváltott alelnöke és elmondja: szerinte értékválság lett úrrá a pártjában és annak működését a látszatdemokrácia jellemzi. Úgy látja: a VMSZ teljesen félreértette választóinak akaratát, nem is akar szerethető párt lenni, s miközben a mai vezetés hadat üzent a szakmaiságnak, ezzel egy időben szembekerült a vajdasági magyar értelmiség fontos intézményeivel is. Pamfletjében, melyet Mi történik? - Varga László szerzői írása a vajdasági magyar közélet aktuális kérdéseiről címmel számos vajdasági magyar és szerb orgánum is közreadott, illetve ismertetett, Varga vall arról is, hogy miért vállalta az alelnökséget és miért tartott ez a mandátum mindössze 49 napig.

Bátran vigyázom.” Berzsenyi Dánielnek A magyarokhoz írott két ódája egyikéből származott ez az idézet, melyet a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) két hónappal ezelőtt megtartott XVII. tisztújító közgyűlése mottójának választott, ahol megerősítették tisztségében a szervezet korábbi elnökét, Pásztor Istvánt.

A Berzsenyire történő hivatkozás remek választás volt. Erőt, önbizalmat, tenniakarást és felelősségvállalást sugárzott. Már csak azért is, mert minden résztvevőben meg azokban is, akik csak távolról követték szerb-román határ közeli, Zsombolya szomszédságában levő Magyarcsernyén zajló kongresszust, lelkesítően és szívet melengetően felsejlett a strófa folytatása is: „Nem sokaság, hanem /Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.” Egyszerre hordozta ez a mottó a hűség üzenetét, a cselekvő, a közösség iránti elkötelezett politizálás ígéretét, sugallt jövőbe vetett hitet és mindenekelőtt jelentett iránytűt a „Hogyan tovább VMSZ?”-t illetően.

Az április 25-i magyarcsernyei országos értekezleten a pártelnök a mottóhoz illő emelkedettséggel indította elnöki beszámolóját: Az út megválasztása nem csökkenti a feladattal járó erőfeszítés nagyságát.” Pásztor négy esztendő sikeres politizálásának eredményeit felsorolva kiemelte: a VMSZ politikáját nemcsak Vajdaságban és Magyarországon értékelték nagyra, hanem az a nem magyarok körében is komoly elismerést vívott ki. A VMSZ sikere mögött a teljes tagság áll” – fogalmazott a régi-új elnök, hangsúlyozva, hogy a hatékony érdekérvényesítést az ésszerű politizálás tette lehetővé. Ennek lényegét így sommázta: „Folyamatos megújulásunk kulcsa nemcsak maga az elvégzett munka, hanem a választott munkamódszer is.”

A folyamatos megújulás és a „Bátran vigyázom.”-üzenet jegyében megtörtént a VMSZ vezérkarában a váltás. Ennek szellemében, azt követően, hogy a VMSZ alelnökeinek Varga Lászlót, Kovács Elvirát és Fremond Árpádot szavazták meg egyhangúan, Pásztor elnök tett egy olyan talányos kijelentést, melyet utóbb sokan és sokféleképpen próbáltak értelmezni: „Ragaszkodtam ahhoz, hogy egy olyan Elnökség jöjjön létre, amelyikből adott kérdések kapcsán velem mást gondolók ne maradhassanak ki.”

Mára kiderült, annak az elemzőnek volt igaza, aki a legnagyobb példányszámú vajdasági magyar független hetilap, a Családi Kör hasábjain, alig néhány nappal e nyilatkozat után így értékelt: „Egyértelmű újításnak tűnik a párt három új alelnöke, akik mindhárman köztársasági parlamenti képviselők is. Varga Lászlóról sokan úgy tartják, hogy „nem az elnök embere”, talán róla is beszélt Pásztor, amikor arra utalt, hogy az alelnökök között nem mindenki ért vele egyet, és ezt fontosnak tartja. Varga szakpolitikusi értékéhez és jogi szakértelméhez kétség sem fér, azonban hogy milyen alelnöki szerepet tölthet majd be, szintén az idő mutatja meg. A másik két alelnök, Fremond Árpád és Kovács Elvira esetében ugyanez a tényező lesz a döntő.”

Varga Lászlónak, a belgrádi öt magyar törvényhozója egyikének, a Skupština Európai Integrációs Bizottsága elnökhelyettesének, akit, mint láttuk, „nem az elnök embereként” nevesített cikkében a szlovákiai kisebbségi létet a vajdaságira felcserélő Vataščin Péter, a Második Nyilvánosság civil aktivista Facebook-csoport egyik kulcsembere, nagyon rövid idő, kevesebb, mint két hónap adatott meg arra, hogy megkísérelje a bizonyítást.

Politikatörténeti lexikonokba kívánkozó kuriózumról adott hírt a vajdasági sajtó június 19-én: az a pártelnök, akit másfél hónappal korábban elsöprő fölénnyel választottak meg szükségét érezte, hogy bizalmi szavazást kezdeményezzen a párt vezető testületében, az ún. Tanácsban, önmagával szemben. Miután ezt megszerezte, javasolta a helyetteseinek felmentését és a pártelnökség feloszlatását, ami rögvest meg is történt. A volt alelnökök közül Kovács Elvirát és Fremond Árpádot újraválasztották, az alig 49 napja a Pásztor egyik helyettesévé előreléptetett Varga Lászlót pedig a pártelnök kérésére megfosztották funkciójától. A kegyvesztést a hírek szerint több korábbi konfliktus mellett az okozta, hogy Varga aláírásával támogatott egy nyílt levelet, amely a délvidéki magyar médiára irányuló pártbefolyás ellen emelte fel szavát. 

A pártelnök nem tagadva a nézeteltérések tényét „diplomatikusan” elmondta, „azért nem javasolta újra Varga Lászlót, mert az elmúlt időszakban olyan – nem politikai, hanem együttműködési jellegű – események történtek, melyek miatt megrendült a bizalma benne.” Nemcsak Varga László esett áldozatául a Vajdaságban kifejezetten sajátosan értelmezett „újratervezésnek” pontosabban, – s közben ízlelgessük még egy kicsit ezt a nyelvezetet – : „az együttműködési jellegű események történésének”. Vargával együtt kiszorult a VMSZ elnökségéből a délvidéki magyarság emblematikus alakja, a Magyar Nemzeti Tanács létrehozásában elévülhetetlen érdemeket szerzett egykori nemzeti tanácsi elnök, Józsa László is, akit az elnökség alapító tagjaként szavaztak ki a testületből.

Pásztor szerint a szokatlan lépéseket a körülmények diktálták: a legutóbbi kongresszus után nem csillapodtak le ezek a feszültségek, sőt a párt egyes tisztségviselői olyan módon vállaltak szerepet a közéletben, amely a VMSZ számára nem elfogadható, nem tipikus és nem pártszerű.” Hozzátette azt is: „Mindez bizalmi válsághoz vezetett. Erről tárgyaltunk az elmúlt hetekben, napokban, és végül a többség döntése értelmében a VMSZ Tanácsa rendhagyó döntéseket hozott. Nem gyakorlat ugyanis, hogy másfél hónappal a tisztújító közgyűlést követően az elnök bizalmi szavazást kér saját maga ellen, a tanács felmenti a három alelnököt, valamint a négyéves mandátum lejárta előtt az elnökséget is, amely után új választást rendel el. Én megtettem. Mindezt azért tartottam fontosnak, hogy a dilemmákkal kapcsolatban egyértelmű döntések szülessenek, hogy a kialakult elképzelések megerősítést nyerjenek, és hogy befejezzük az önmarcangolást, az önpusztítást.”

Az újabb talányos, sokat sejtető pártelnöki nyilatkozat után megtudni azt, hogy mi is vezetett el ilyen rövid idő alatt a bizalmi válsághoz és melyek azok a főbenjáró vétkek, melyeket Pásztor a VMSZ számára elfogadhatatlannak, atipikusnak és pártszerűtlennek ítélt, nem sok időbe tellett.

Öt nappal ezelőtt, szombaton megszólalt a menesztett alelnök, Varga László. A jogász végzettségű politikus, aki 25 évesen lett a VMSZ tagja és 31 éves korától, 2007-től a párt köztársasági parlamenti képviselője, úgy érezte, meg kell osztania a nyilvánossággal eltávolításának okát, amiről a VMSZ elnök oly sejtelmesen nyilatkozott, hogy abból csak a nagyon bennfentesek értettek, a tagság meg a vajdasági magyar és nem magyar világ pedig éppenséggel semmit.

Varga tizenhat pontban foglalta össze mondanivalóját, mely a látszat ellenére több lett, mint a képviselő őszinte vallomása az általa elvi alapon bírált és a szerinte a VMSZ-t jellemző, újabban eluralkodott áldatlan állapotokról és tarthatatlan helyzetről. Mi történik? címmel, anélkül, hogy politikai helyzetértékelésében egyetlen név is elfordulna, megírta és közreadta a 2015-ös vajdasági Kiáltó Szót.

A Varga László szerzői írása a vajdasági magyar közélet aktuális kérdéseiről alcímmel ellátott közéleti publicisztika, melyet rögtön megjelenése után a vajdasági öszödi beszédként aposztrofált a helyi népnyelv, előbb szombat reggel a legnagyobb közösségi portálon, a Facebookon látott napvilágot, (itt később szerb nyelven is olvasható lett), majd

közölte azt a Vajdaság.ma és a Magyar Szó online. Nagyon hamar olvasható lett teljes terjedelemben a Pannon RTV, a Vajdasági Rádió és Televízió honlapjain, a Vajdaság és Szerbia hírportálon, a Délhír portálon és másutt is. Szerb nyelven a teljes közlésre a Subotica internetes hírújság és a subotica.info vállalkozott, de rögtön felkapta rá a fejét és már szombat délután ismertette Varga megszólalását a Népszabadság, a  Tanjug meg a belgrádi B92, sőt sietett róla hírt adni a Večernje novosti online kiadása is.

Rögtönzött leltárunkból is kitűnik, Varga megszólalása azonnal hatalmas visszhangot váltott ki és talán az sem volt véletlen, hogy az országos hírügynökség, a Tanjug és a B92 is, amikor ismertette a menesztett alelnök politikai pamfletjét, tudósításainak címében a Vajdasági Magyar Szövetség elveszett iránytűjét emelte ki.

Igen, arról a bizonyos iránytűről van szó, amire a kongresszusi mottó is utalni akart, és úgy is tűnt, hogy végre a helyes irányt jelöli, került most a középpontba. Azért, mert a VMSZ tájolója végzetesen meghibásodott, legalábbis Varga László szerint.

Írásában, melyet bátorításnak szánt mindazok számára, akik eddig nem vállalták a nyilvános megszólalást, a VMSZ politikai iránytűvesztése talán a legfontosabbika volt a pontokba szedett kulcskérdéseinek, melyről értekezése szólt. Az irányvesztést mindenekelőtt az tette lehetővé a VMSZ 49 nap után leváltott alelnöke szerint, hogy értékválság van a pártjában, a tisztújítást manipulálták, a döntéseket nem előzi meg testületi konzultáció, azokat vagy egyszemélyben maga a pártelnök hozza meg vagy pedig egy olyan szűk kör, ahol erőből intézik a belső politikai ügyeket.

Így történt ez minap – olvashatjuk Varga László konfessziójában – a magyar-szerb határon felépítendő új vasfüggöny esetében, amikor a szerbiai kormánykoalíció tagjaként a VMSZ elnöke kiállt Orbán Viktor terve mellett és ezzel szembement belgrádi koalíciós partnerével, de az egész ország és Európa véleményével. Nemkülönben így történt korábban is, amikor tavaly novemberben úgy történt puccskísérlet a Vajdasági Kormány ellen, hogy arról sem testületi döntés nem volt, de még a tartományi kormányzatban érintett VMSZ-es tisztségviselők sem tudtak róla.

„Túl hosszú időn keresztül vonakodott szinte mindenki nyilvánosan megszólalni.– mondja ki Varga és a hallgatásban nem titkolja saját felelősségét sem: Annak ellenére, hogy sokan érezték/éreztük, hogy a vajdasági magyar közélet mély válságban van. Hónapokra, évekre visszamenőleg tudták/tudtuk sokan, hogy milyen destruktív folyamatok zajlanak a színfalak mögött.”

Annak is tudatában van, hogy mostani „kibeszélését” követően menetrendszerűen bekövetkezhet az a típusú „Te mit tettél eddig le az asztalra?” szirénhang, ami – mint láttuk nemrég egy otromba támadás révén marosvásárhelyi rádió háza táján –, korántsem csak Vajdaságban tud a pótcselekvők utolsó érve lenni. Ezért is szól, üzenve a károgóknak mindenekelőtt a megszólalása legitimitásáról:

„Őket szeretném emlékeztetni, hogy arra a bizonyos asztalra, amelyről beszélnek majd, 2007. óta nagyon sok mindent feltettem: az elmúlt négy parlamenti választás valamennyi választási programját, koalíciós tárgyalási platformját, koalíciós szerződését, autonómiakoncepciót, a vagyon-visszaszármaztatás és a rehabilitáció ügyét, 200 törvénymódosítási indítványt, törvényjavaslatokat, az EU-csatlakozási érdekérvényesítési mechanizmust, a VMSZ előző és hatályos alapszabályát, a zentai és az óbecsei szervezet talpra állítását, számtalan levelet, közleményt, szakértői háttéranyagot.”

Varga megszólalásában úgy látja: a vajdasági magyar világ rendszere „az emberek egzisztenciális bizonytalanságára és a közösségi elismertség iránti igényére épül. Aki ellentmond, ellehetetlenül. Egzisztenciálisan vagy a közösségi mellőzés útján. De esetenként van rehabilitáció. Aki egyszer átesett az egzisztenciális vagy közösségi ellehetetlenítésen, a rehabilitáció után soha többé nem mer még véleményt se megfogalmazni. Nemhogy ellentmondani.”

Ezt a megállapítását Varga egyrészt a párt retorikaváltásával („A közösséggel való kommunikációból kikopott a bírálatok meghallgatására való nyitottság. Helyébe a sokszor sértődött, esetenként agresszív kommunikáció lépett.”), a választóktól való eltávolodással (a VMSZ nem vált szerethető párttá, mert nem tudott olyan irányban elindulni „hogy minél több vajdasági magyar ember, intézmény, szervezet érezze a sajátjának”) és a választói akarat félreértésével indokolja. Utóbbi kapcsán így fogalmaz:

„A 2014. március 16-ai választásokon elnyert 75.294 szavazattal a VMSZ történetének egyik legnagyobb sikerét érte le. A hat parlamenti mandátumot a választásokat megelőző hét év országos politizálásának eredményessége, a bejutási küszöböt el nem érő pártokra leadott és így elveszett szavazatok nagy száma, valamit a hagyományos politikai ellenfeleink meggyengülése eredményezte.

Az emberek a következetes politizálást, a magas szintű szakmai munkát, a megvalósítható ígéretekre alapuló, számos elemében újszerű választási programot, a megfontolt és mérsékelt stílust jutalmazták.

Ma már megállapítható, hogy egy évvel ezelőtt a VMSZ félreértette a választók üzenetét. Félreértette, mert az elmúlt 12 hónapban a szakmaiság háttérbe szorult, a konfliktuskeresés és a közösségi ügyek erőből való intézése került előtérbe.”

Ennek a félreértésnek konkrét rémisztő következményei körvonalazódnak Varga olvasatában, amikor a vajdasági magyar közösség jelen állapotát vázolja:

„A vajdasági magyar közösség súlyos helyzetben van. Demográfiailag, gazdaságilag, az elvándorlás és a közösségi összetartozás meggyengülésének szempontjából.

Hosszú ideje beszélgetünk egymás között arról, hogy mekkora a baj. Minden beszélgetés azzal zárult, hogy első lépésben a vajdasági magyar közéleten belüli konfliktusokat kell feloldani. Amíg ez nem történik meg, nem tudunk a valós problémákkal foglalkozni.

Ahol tudtuk/tudtam, párton belül is, minden alkalommal elmondtuk/elmondtam: amennyiben nem változik meg a közösségi ügyek kezelésének a módja a vajdasági magyar politikai érdekképviselet erőteljes visszaszorulást fog elszenvedni, a következő népszámlálásig pedig az életvitelszerűen itt élő magyarok száma kétszázezer alá fog csökkenni.”

A most menesztett alelnök szerint azt az értékválságot, mely fő ismérve lett a mai vajdasági magyar közéletnek a párt elhibázott értelmiségpolitikája idézte elő. A maga részéről ezzel mindig következetesen szembeszállt, mert hittel vallotta, hogy ezt a VMSZ nem engedheti meg magának. Vallja ma is és a jelek szerint ez lett bukásának előidézője:

„A VMSZ az elmúlt 12 hónapban számos közéleti konfliktusnak vált a főszereplőjévé.

Hónapokra visszamenőleg, folyamatosan azt az álláspontot képviseltem, hogy a vajdasági magyar közösség legerősebb politikai szervezete nem engedheti meg magának, hogy konfliktusban legyen jelentős magyar intézményekkel, azok vezetőivel, munkatársaival.

Hogy szemben álljon a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatával, a Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar tanáraival, a Magyar Szó számos munkatársával, a Magyar Tanszék tanáraival, a Népkör Magyar Művelődési Központtal, a Zentai Kertészettudományi Karral, a Szabadkai Rádióval, a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezetével...”

Az említett értékválság olyan megdöbbentő példázataival is előhozakodik, melyekhez aligha fűzhető bármilyen kommentár:

„A tisztújító közgyűlésre való felkészülést elnökségi ülések sorozata előzte meg. A személyi konfliktusok mellett, a tartalmi törésvonalak is felszínre kerültek. Volt olyan elnökségi tag, aki azt mondta, hogy az értelmiség a VMSZ számára nem fontos, mert ők kevesen vannak és kevés szavazót jelentenek. Olyan meggyőződés is elhangzott, hogy nekünk csak azokkal az emberekkel kell foglalkoznunk, akik itthon vannak. Akik elmentek, azok elmentek és nem fontosak.

Ezekben a pillanatokban éreztem először, hogy a VMSZ értékrendje is válságba került.”

Annak ellenére, hogy az áprilisvégi tisztújító közgyűlésen a természetes lobbitevékenység torz formájával szembesült („A pártéletnek jellemzője a lobbizás. De a korábbi szervezkedések emberek mellett folytak. Ezúttal a szervezkedés emberek ellen is zajlott.”) Varga László úgy ítélte meg van remény arra, hogy az iránytű a helyes irányba mutasson, és neki ebben lehet és van tennivalója:

„39 évesen vajdasági magyar politikusként a legnagyobb magyar párt alelnökévé válni az ember eddigi politikai karrierjének a csúcspontját jelenti. Annak ismeretében fogadtam el a felkérést, hogy tudtam: óriási felelősséget jelent. Tudatában voltam annak, hogy létezik egy erőteljes közvéleménybeli elvárás, hogy újuljon meg a VMSZ.

Hogy alapjaiban változzon meg az a mechanizmusrendszer, amelyen keresztül a VMSZ a teljes vajdasági magyar közéletet irányítását a magáénak akarja. Hogy kerüljenek feloldásra a sorozatban generált konfliktusok. Hogy alakuljon ki egy érdemi párbeszéd mindazokkal, akikkel nyilvános vitáink voltak. Hogy kezdjünk párbeszédet azokkal is, akikkel eddig nem foglalkoztunk.

Nem sikerült. Történtek látványos gesztusok, lépések, döntések. De arra sosem volt valós szándék, hogy megváltozzon a közösségi ügyek igazgatásának a rendszere.”

A leváltás szerzőnk számára azért nem túl fájdalmas, mert nem az egyéni ambíciók vallottak kudarcot. Menesztése nem tört meg egy szakpolitikusi karriert (Varga „nyílt levelének” végén leszögezi, hogy az elmúlt nyolc évben végzett munkája alapján erre nem érez erkölcsi kötelességet a parlamenti mandátuma visszaadásra és dolgozni akar közösségéért a törvényhozásban) és egyértelműen kijelenti: a párthierarchiából való kirekesztése aligha következett volna be, ha „okosan tájba simul”. Viszont erre nem volt hajlandó elvi okokból:

„Mindennek eredményeként 49 nap után leváltottak. Nem vagyok sértődött, a legkevésbé sem. Amennyiben az alelnöki tisztséggel járó dicsőség érdekelt volna, csinálhattam volna mindent másként. De nem tudtam.

És nincsenek pártvezetői ambícióim. Sőt, alelnöki ambícióim se voltak.

A szerbiai politikai életben elértem mindent, amit egy magamfajta szakpolitikus elérhetett. Négy éven keresztül integrációs parlamenti bizottsági elnök lehettem. A VMSZ javaslatára. Országos ügyekkel foglalkozhattam. Nem voltam főszereplője, de szereplője voltam annak, hogy Szerbia 2012-ben EU-tagjelölt ország lett. Sosem vágytam ennél magasabb állami típusú tisztségre.”

Természetesen a Kiáltó Szóban az iránytűvesztés megannyi más példázata is szóba kerül, köztük az elmúlt hetekben csúcsra járatódott sajtószabadság- polémia, illetve a Magyar Nemzeti Tanács körüli botrányok és nemkülönben az a VMSZ-es gazdaságfejlesztési program. Utóbbi kettőnek egyes részletei már ismertek a maszol olvasói előtt, hiszen ezekről e helyen korábban már szóltunk itt és itt, de érdemes mindezekről Varga László tömör és határozott véleményét is megismerni.

„A sajtószabadságról: A politikusoknak nincs jogunk beleszólni a vajdasági magyar médiumok szerkesztéspolitikájába és napi szerkesztési kérdéseibe. Nem is tettem ilyet soha. Akkor sem, amikor éveken keresztül voltam parlamenti képviselőként a Pannon RTV Kuratóriumának a tagja.

De sok mindent elárul a vajdasági magyar médián belüli szabadság fokáról az a tény, hogy az MNT által alapított három médiumnak, VMSZ alelnöki minőségben, egyetlen egyszer sem sikerült engem megszólaltatni közel két hónap alatt. Az első ilyen megkeresés a Pannon RTV részéről a sajtószabadság melletti kiállásról szóló nyilatkozat megjelenése után érkezett.

Egyszerűen nem mertek vagy akartak kérdezni, mert tudták, hogy kritikus hangon fogok beszélni a közállapotainkról. Ebből pedig nem következhet más, minthogy cenzúra vagy öncenzúra van.

A Magyar Nemzeti Tanácsról: Két évtizedre visszamenőleg a VMSZ egyik legfontosabb célja a kulturális autonómia létrehozása és működtetése volt. A nemzeti tanácsi választásokon 2014. október 26-án, a megszerzett szavazatok számát tekintve, a VMSZ történetének egyik legrosszabb választási eredményét érte el. Soha nem tapasztalt szervezettség mellett zajló kampány után. Az elmúlt 8 hónapban ezzel kapcsolatban sem volt semmilyen szembesülés.

Az új összetételű Magyar Nemzeti Tanács a megalakulása óta botrányt botrányra halmozott. Megrendült a testületben a magyar közösség bizalma. Szakmailag és intézményirányítási szempontból is.

Az MNT új vezetője nem volt képes arra, hogy konfliktuskezelő módon működjön együtt annak a választási listának a tagjaival, amelynek ő volt a listavezetője. Ezzel párhuzamosan, a Magyar Nemzeti Tanács néhány hónap alatt elveszítette vezető szerepét a szerbiai nemzeti tanácsok rendszerében is. Az MNT a magyar közösségbe bezárkózott testületté vált.

A VMSZ gazdaságfejlesztési programjáról: A gazdaságfejlesztési program volt a VMSZ 2014. évi parlamenti választási kampányának egyik olyan újszerű eleme, amely a 6 parlamenti mandátumot eredményezte.

A tisztújító közgyűlés utáni napon kirobbant botrány súlyosan megtépázta a VMSZ tekintélyét. És szervezeten belül is számos kérdést vetett fel. Mindenekelőtt azt, hogy a VMSZ Elnöksége sohasem látta, sem a Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégia végleges verzióját, sem az ominózus táblázatot is tartalmazó Akciótervet.

Számomra hitelességi kérdés az, hogy csak a választási kampányban számítunk a magyar közösség tagjaira vagy a mindennapi életben is. Azok a kisvállalkozók közül, akinél én jártam a 2014-es választási kampányban, népszerűsítendő a gazdaságfejlesztési programot, egyetlenegy sem található a táblázatban. Pedig azok kivétel nélkül olyan kis családi vállalkozások voltak, amelyek tulajdonosai itt tervezik saját és családjuk a jövőjét.

Zárásképpen essen szó ismét, hisz szerzőnk is ezt teszi, a kompaszról és az iránytűvesztésnek annak a vonzatáról, mely tartományi és országos szinten is a VMSZ leértékelődésének jeleit mutatja. A nemkívánatos történésekben parlamenti képviselőként megvan a maga felelőssége is és ezt ő nem is kívánja elhárítani:

„Az elmúlt egy évben a VMSZ politikai iránytűje is elveszett. Országos szinten megkopott a politizálásunk karaktere. Folyamatosan azzal ellentétesen viselkedtünk, mint amiről korábban felismerhetőek voltunk.

Az elmúlt 10 hónapban egyetlenegy törvényjavaslatról nem szólalt fel, egyetlen képviselői kérdést nem tett fel, sem a VMSZ frakcióvezetője, sem a frakcióvezető-helyettese, azaz jómagam. Pedig voltak olyan pillanatok, amikor lett volna mit mondanunk, kérdeznünk.

A vajdasági autonómiával kapcsolatos korábbi határozott kiállásunk is eltűnt. Belgrádban is, Újvidéken is. Úgy tettünk, mintha nem látnánk, hogy a szemünk előtt erodálódik Vajdaság megmaradt autonómiája is.

A kormányzati szerepvállalásunknak az elmúlt fél évben nemigen volt kézzelfogható eredménye. A 2015-ös évben egyetlen olyan kulcsfontosságú kérdés sem oldódott meg, amely része a koalíciós megállapodásnak. Ezzel is szembesülni kell.”

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X