Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (június 10-16.)

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (június 10-16.)


-A A+

Kelemen Hunor interjú a Napi Gazdaságban: merre és hogyan tovább romániai magyarság?

Megszólalt a héten a Napi Gazdaság online kiadásában Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke és Napi Gazdaság számára adott interjújában elmondja: „egyetlen szövetségesünk van: a romániai magyar közösség.” Értékelve a Romániában kialakult helyzetet, megállapítja, nincs esély a Ponta kormány leváltására, de nem mulasztja el azt is hozzátenni: „az államfő és a kormányfő között dúló háború nem az RMDSZ ügye.” Markánsan elmarasztaló véleményt formál a korrupcióellenes hadjárat kóros kinövéseiről, mert úgy látja: „nem egy esetben volt olyan érzésünk – és bizonyítékok is vannak erre –, hogy politikai szándék húzódik meg egy-egy ügyészségi eljárás mögött.” Részletekre kiterjedően szól arról, hogy ebben az ellentmondásokkal terhelt, képlékeny politikai környezetben hogyan látja az RMDSZ helyét és szerepét, mit ért a májusi kongresszuson meghirdetett „újratervezésen”, és ebben az újragondolt stratégiában milyen célokra kíván koncentrálni a szövetség.

Múltév októberének végén, a romániai elnökválasztások első fordulója előtti napokban Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és a szövetség államfőjelöltje interjút adott a Népszabadság számára. Ebben nem tagadva, hogy eleve esélytelenként szállt ringbe, kifejtette, ennek ellenére hasznosnak tartotta az indulását. A Magyarhonban sokak által nem igazán értelmezhető, első látszatra fölöslegesnek tűnő lépését a lap olvasóinak így indokolta: „Egy választási kampányban az ember egy programot fel akar mutatni, meg akarja győzni a társadalmat, hogy az, amit ő egyfajta vízióként felvázol, az hiteles, végigvihető. A legfontosabb üzenetünk az, hogy egy olyan országot akarunk, amely tiszteli a polgárait, amelyben az erdélyi magyarságnak az identitás megőrzéséhez adottak az intézményes garanciák, és ezek a kulturális és a regionális autonómia. Egy olyan országot, amelyben a többség és a kisebbség viszonya rendezett, amelyben a bizalmi szint nő az emberek és a közösségek, a polgárok és az állam intézményei között. Ha egy társadalomban hiányzik a bizalom, ott általában félresiklanak a dolgok.”

Az akkori megszólalásában nagy hangsúlyt kapott az, hogy az RMDSZ röviddel a kampányrajt előtt mutatta be autonómiatervezetét és kollégánk kérdésére, hogy mennyire elégedett annak román reakcióival, így válaszolt: „Elégedettek akkor lehetünk, ha ledöntünk minden falat, és lebontunk minden előítéletet, ha nem lesz a román társadalomban nagyfokú bizalmatlanság és visszautasítás a tervezetet és általában az autonómiát illetően. Azért nagyon sokszor, még hosszú ideig el kell mondani, hogy az autonómia mit jelent és mit nem jelent. Nyilván ez a tervezet javítható, de vannak, akik azt mondják, hogy olyan kiindulási pont, amit nem szabad nem figyelembe venni. A mi dolgunk az, hogy egyre többen legyenek, akik a román társadalomnak románként tudják elmondani a javaslatunkról, hogy nem az ördögtől való, és nem irányul Románia érdekei ellen.”

Az akkori mérlegmegvonás Az amerikaiak újra figyelnek címmel jelent meg. A címválasztást az indokolta, hogy Kelemen Hunornak a napilap romániai tudósítójával folytatott dialógusában nagy hangsúlyt kapott a csak károgni tudók által hevesen bírált tavalyi újabb Project on Ethnic Relations (PER) kezdeményezés, mely a román-magyar párbeszédet szorgalmazta és – mint olvasóink bizonyára emlékeznek – annak meg is volt a pozitív hozadéka, hiszen élvonalbeli székelyföldi magyar politikusok, román parlamenti pártok képviselői, amerikai civil szervezetek és amerikai diplomaták több alkalommal is eszmét cseréltek olyan érdemi kérdésekről, melyek megvitatásától a román politikai elit addig hevesen ódzkodott.

Az RMDSZ elnök sok szót nem fecsérelve a huhogás szintjén megrekedtekre és a partvonalon kívülről bekiabálókra, akkor határozottan érvelt az amerikai közvetítés fontossága mellett. Mint fogalmazott: Az amerikaiak, és nemcsak ők, ismét odafigyelnek arra, hogy mi van a térségben, mi van Romániában. Ha Amerikából az ottani adminisztrációra hatással bíró emberek, szervezetek, intézmények, akár a diplomáciai testület képviselői kíváncsiak arra, hogy mit gondolunk, és érdeklődnek a szándékainkról, az lenne a legnagyobb hiba, ha ezt a párbeszédet elutasítanánk… Egyelőre nincs szó semmi másról, mint arról, hogy próbáljuk meggyőzni a washingtoni döntéshozók körüli befolyásos embereket, hogy az RMDSZ törekvései Romániát erősítik, Romániának pedig ebben a pillanatban arra van szüksége, hogy ne alakuljanak ki belső konfliktusok.”

Most, – a maszol olvasói részletekre menően erről is értesülhettek – amikor kiderült, hogy az amerikaiak újra figyelnek és nem is akárhogyan, mert a washingtoni törvényhozók precedens nélküli döntést hozva a State Department költségvetési törvényébe beiktatták a romániai egyházi ingatlan-visszaszolgáltatás ügyét és határozatban szólították fel a bukaresti kormányt illetve az  amerikai külügyminisztériumot, hogy 90 napon belül készítsen jelentést azokról a lépésekről, amelyeket az elkobzott romániai egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása érdekében tett – talán nem volt fölösleges mindezt felidéznünk.

Már csak azért is meg kellett tennünk ezt a visszapillantást, hiszen az amerikai képviselőház alig egy héttel az RMDSZ Kelemen Hunor elnök vezette küldöttségének washingtoni látogatását követően határozott így. Ez pedig aligha történhetett volna meg, ha az ottani adminisztrációra hatással bíró emberekkel, szervezetekkel, intézményekkel és a diplomáciai testület képviselőivel a szövetség elutasítja a bármikori párbeszédet, mint követelte bő féléve a harcias örökös kinyilatkozó, aki csak ismételni tudta az örökös mantráját: „az eredeti pályájáról kisiklatott RMDSZ immár feltartóztathatatlanul tovább haladt a neptuni önfeladás útján.”

Cseppet sem kisebbítve, sőt nagyra értékelve az RMDSZ-delegáció június eleji amerikai útját szervező Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF), különösen a Kárpát-medencében kisebbségben élő magyarok amerikai önzetlen napszámosának és hatékony szószólójának, Hámos Lászlónak az elévülhetetlen érdemeit, mégis botorság lenne nem látni: a washingtoni törvényhozók előzménytelen és – jegyezzük, meg, mert nagyon fontos – egyhangú kiállása mögött a romániai egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása ügyében felsejlik az is, amit tavaly a nagy fenekedők oly hevesen bíráltak és máglyára küldték volna például Tamás Sándort és Antal Árpádot is.

Vitathatatlan, hogy az RMDSZ e külpolitikai sikerének hátterében a lépésről lépésre történő építkezés érhető tetten. Aligha következett volna be ez a fordulat, aligha lett volna az amerikaiak újra figyelnek újólag címlapsztori, ha a szövetség nem próbálkozott volna már korábban is azzal, hogy meggyőzze a romániai magyar közösség jogos igényeiről a Capitolium képviselőre impulzusokat gyakorolni képeseket, nevezetesen a befolyással rendelkező embereket és szervezeteket. Tetszik-e vagy sem az aprómunkánál a szavak szépségversenyét mindig többre tartóknak, a tényhez, hogy Kelemen Hunorék „nem jártak hiába” Washingtonban, szervesen hozzátartozik a már hivatkozott tavalyi előtörténet is.

A Napi Gazdaságban megjelent eheti megszólalása idején Kelemen Hunor még nem tudhatott az amerikai törvényhozók döntéséről, hiszen a HHRF elnök Hámos László csak az interjú megjelenését követően tájékoztatathatta őt is meg a magyar közvéleményt az időközben megszavazott ingatlanrestitúciós határozatról. Így a Romániában a jó kormányzás feltételei már nem adottak mélyinterjúból értelemszerűen hiányzott e fejlemény értékelése. Viszont minden olyan, a romániai magyarság mindennapjait meghatározó kérdéskör, melyekről hetek és hónapok óta, nemegyszer kifejezetten eltérő megközelítésben cikkeztek a magyarországi lapok, most terítékre került a Túrós-Bense Leventével folytatott dialógusban.

Így a faggatózó  18 kérdésére született válaszfüzérből kikerekedik egy olyan helyzetelemzés, ami sokkal több lett, mint egy pillanatfelvétel: az interjú az ellentmondásokkal terhelt romániai politikai rezdülések világában kevésbé tájékozott magyarhoni olvasó számára tömören értékelt jelenségeket, folyamatokat, megvilágította azok hátterét, lehetséges következményeit és szólt mindenekelőtt arról, ami a legjobban foglalkoztatja őt, nevezetesen, hogy ebben a környezetben hol tart és mit akar a romániai magyarság?

Úgy hisszük, a Napi Gazdaság számára a Kelemen Hunor által elmondottak nálunk is joggal tarthatnak számot odafigyelésre, ezért is kíséreljük meg a maszol olvasói számára bemutatni megszólalást.

Az indítás apropója nem is lehetett más, mint az elmúlt napok slágertémája, a román kormányfő sikeres túlélési gyakorlata és mindaz, ami e phürroszi győzelmet kiprovokálta: az elszabadult hajóágyúként viselkedő antikorrupciós ügyészség valóságshow-műsora, melyben mára úgy tűnik csorbát szenvedett az eredeti cél és a testület hitelét kockáztatva, nemegyszer az igazságszolgáltatás paródiájának látszatát kelti.

Egy harminchat évvel ezelőtti, 1976 júniusi, a politikai nevelés és a szocialista kultúra jelszavával megrendezett, rossz emlékű kongresszus után egy az egész országra oktrojált, de sokaknak tetszetős kötelező nemzeti jelszó és román tévés varieté lett az akkor meghirdetett „Megéneklünk Románia”. Most, mintha csak ennek klónjaként megszületett volna egy ránk erőszakolt hamis új lózung, a „Megbilincselünk Románia” és ennek jegyében zajlana napjainkban egy szánalmas színvonalú, de az ösztönökre jó érzékkel építő szórakoztató tévés produkció.

Természetesen az RMDSZ elnök nálunk sokkal diplomatikusabban fogalmaz. Álláspontja így is félreérthetetlen arról, hogy valóban megfertőzte az országot a korrupció, de közben a fürdővízzel kiöntötték a gyermeket is és ma már nem világos, hogy hol húzódik a határ látvány és valóság között:

„Kétségtelenül létezik a jelenség, de nem az én tisztem megítélni a romániai korrupció méreteit, mert nincs és nem is lehet ehhez elegendő információm. Szét kell választanunk a médialátványosságot, illetve az igazságügy valós és szükséges folyamatait, mert a kettő nem fedi teljesen egymást. Szeretném világossá tenni: az RMDSZ támogatja egy független igazságszolgáltatás működését, amelyhez igenis hozzátartozik az, hogy mindenki viselje tettei következményeit, beleértve a politikusokat is. Ugyanakkor nem szabad elfogadnunk azt, hogy a korrupcióellenes harc leple alatt megkérdőjelezzék vagy csorbítsák az emberi és kisebbségi közösségi jogokat, a tulajdonjogot, a jogállami értékeket. Azzal sem tudunk egyetérteni, hogy a büntetőjogi eljárásokról akkor szivárognak ki információk a sajtóba, amikor a vizsgálatok még javában zajlanak vagy még el sem kezdődtek. Az újságírók korábban értesülnek vélt vagy valós vádakról, mint maguk az érintettek. Ez nincs rendjén. A tévéképernyőn keresztül zajló, a sporteseményekhez hasonló népszerűségnek örvendő látvány-igazságszolgáltatást nem tartom helyénvalónak, mert személyi jogokat sért.”

A Tocsik eseten és a Kaya Ibrahim-Iosif Tot ügyön (utóbbi kettő, mint emlékszünk, bevándorlóként már ’95-ben és ’97-ben is jól tudta: „Ha Magyarországra jössz, be kell tartanod a törvényeinket!”) edződött és ezirányú tapasztalatait az utóbbi időben bőségesen gyarapítani képes magyarországi átlagolvasó ma jobban, mint korábban hajlamos azt vélni, hogy olykor pátriájában az egyes korrupciós vizsgálatok politikai megrendelésre indulnak. Aztán a Romániából érkező és egyre sokasodó hírekből azzal szembesül: igaz, hogy honában mintha itt-ott kilógna a lóláb, de szomszédban már az egész ménes.

Erről a jogállamba vetett bizalmat megkérdőjelező „ménesjelenségről” így vélekedik interjújában az RMDSZ elnöke:

Nem egy esetben volt olyan érzésünk – és bizonyítékok is vannak erre –, hogy politikai szándék húzódik meg egy-egy ügyészségi eljárás mögött, de bízunk abban, hogy ez nagyrészt nem így működik. Mert ha igen, akkor a jogállamiság értékei mélyen sérülnek. Itt van például az az időben hozzánk közelebb álló erdélyi kisvárosbeli eset, amelyben ittas rendőrök halálra gázoltak egy fiatalasszonyt, és emiatt a polgármester a rendőrfőparancsnok lemondását kérte. Bő egy év múltán, különböző mondvacsinált ürügyekkel elindult ellene és helyettesei ellen a korrupcióellenes kivizsgálás. Ez nem lehet véletlen. Ha több ilyen eset is létezik, akkor az elmúlt tíz év igazságszolgáltatást konszolidáló próbálkozásai kérdőjeleződnek meg.”

A focicsapatokat kitevő miniszteri börtönválogatottokról, zárkai magányában költői babérokra törekvő és irodalmi börtönolimpiászon sikerrel próbálkozó ex-miniszter asszonyról sokat megtudhatott a médiából eddig is a pannonhoni polgár, de számára – és tegyük hozzá teljes joggal – a romániai igazságtalanságszolgáltatás szimbóluma elsősorban Nagy Zsolt. Az ő esetét így látja Kelemen Hunor:

Nagy Zsolt ügyében tartalmi és eljárásbeli kételyek és aggályok is felmerültek, és ezek léteznek a mai napig is. Hiszen ő nem ismerhette meg az ellene felhozott bizonyítékok közel felét, ráadásul mások róla szóló beszélgetéseire alapozva ítélték el. Erről az ügyről azonban majd a strasbourgi Európai Emberjogi Bíróság dönt, amely semmiben nem befolyásolja a szabadságvesztésről szóló hazai ítéletet.

A már hivatkozott diplomatikus fogalmazás, mint látjuk, e szavakban is visszaköszön. A nyilvánvaló justizmordordról e visszafogott stílusban véleményt nyilvánítani az RMDSZ elnökének jó oka volt.  Mi tudjuk, de a Napi Gazdaság olvasótáborának, hisz e lapban korábban nem bővelkedtek RMDSZ vonatkozású hírek, arról is szólni kell, hogy a szókimondásáért korábban a szövetségi elnök már alaposan „megégette magát”:

„Az ügyészeket és bírákat vizsgáló szerv marasztalt el azért, mert véleményt formáltam arról, amit magam körül látok és igazságtalannak tartok. Azt mindenki döntse el, hogy ehhez kinek van joga közéleti szereplőként vagy egyszerű adófizetőként. Én minden alkalommal hangsúlyoztam azt is, hogy a független és jól működő igazságszolgáltatás mindenkinek kijár. Ellenben azt nem tudom elfogadni, hogy egy demokratikus társadalomban vannak tabutémák, bizonyos visszásságokat nem lehet szóvá tenni.”

Az interjú legterjedelmesebb része értelemszerűen az RMDSZ által folytatott politizálás bemutatására koncentrál. Ebben a fejezetben szó esik „óvatos politikáról”, arról, hogy a Iohannis és Ponta közötti politikai csörtébe miért nem kíván beszállni az érdekvédelmi szervezet, és miért van szükség Romániában egy új alkotmányra, továbbá arról, hogy ma az RMDSZ-nek egyetlen megbízható szövetségese van. Hogy ki ez és hogyan látja az általa vezetett szervezet politikai mozgásterét, az kiderül a következő kérdezz- felelekből:

– Az államfőválasztások során kihátráltak Ponta mögül, de nyíltan Klaus Iohannist sem támogatták. Nem üt most vissza ez az óvatos politika?

 – Mi vállaltuk a döntésünket és annak következményeit is: ellenzékbe vonultunk. A megfontoltságot akkor is előnyben részesítettem, és ezután sem teszek másként. Nyilván, minden döntés kétesélyes: a kockázatvállalást ezért nem nevezik sikervállalásnak. Én most is ki vagyok békülve annak a döntésnek a helyénvalóságával, mert olyan érvelés állt mögötte, amelynek igazságtartalma azóta többszörösen bebizonyosodott. Nem a két szép szeme miatt szoktuk mi azt mondani valakire, hogy támogatni kell, és nem azért mondjuk, hogy tartózkodóak vagyunk, mert az illető nem szimpatikus. Az RMDSZ számtalanszor hangsúlyozta abban az időszakban: az egyik jelölt sikere esetén a kisebbségi törekvések zsákutcába kerülnek, feltehetjük a lakatot a jogbővítésre. Nos, megszámlálhatjuk – lassan nem is elegendő az egyik kezünk –, hányszor hangzott el azóta különböző hazai vagy európai, nemzetközi fórumokon, hogy Romániában micsoda jó dolguk van a kisebbségeknek, maga a közösségi jogok Kánaánja az ország. Márpedig ez nem így van, és erre többszörösen rácáfoltak a hétköznapok. Mi akkor a választókra bíztuk a döntést, mert ezt diktálta a józanság.

– Hogyan sikerül túlélni az államfő és a kormányfő közötti politikai csatározásban?

 – Ezek nem az RMDSZ közvetlen konfliktusai, nem nekünk kell túlélnünk. Mi ebből újfent azt a következtetést vontuk le, hogy az országnak új alaptörvényre van szüksége, nem a régit kell újrafoltozni. Az új alkotmánynak pedig többek között a parlament és az államfő viszonyát is rendeznie kell. Persze, ehhez Romániának el kell döntenie, hogy parlamentáris vagy prezidenciális rendszert akar, mert a mostani felemás rendszer nem segíti a demokratikus értékek megteremtését és állandósítja az összevisszaságot.

– Terveznek-e szövetséget kötni valamelyik ellenzéki párttal?

– Soha nem zárkóztunk el az együttműködéstől, mert a politika – főként egy kisebbségi politikai szervezet esetében – a folyamatos párbeszédről szól. Jelenleg azonban nincs semmiféle egyezségünk, egyetlen szövetségesünk van: a romániai magyar közösség.”

Meg nem kerülhető kérdésként merül fel az interjúban az önrendelkezés kérdése, hiszen a magyarországi hírfogyasztó, ha erdélyi magyarságról hall, olvas vagy tévét néz a kulcsszó, az alfa és az omega is mindig az autonómiakérdés. A közelmúltban, a nemzeti összetartozás napja okán sok minden elhangzott felelősök és felelőtlenek részéről, de ezekről már szóltunk e helyen az előző héten, bármit ahhoz hozzátenni fölösleges lenne. Az viszont távolról sem hasztalan, ha a Napi Gazdaság olvasói számára az RMDSZ elnöke teszi világossá: a szövetség áprilisi „újratervezést” meghirdető stratégiájában milyen szerepet kap az autonómia kérdése?

Kelemen Hunor előbb határozottan leszögezi, hogy „az „újratervezés” sokkal inkább a politizálás módjának, nem pedig a céljainak megváltoztatására, újragondolására vonatkozik”, majd elmondja, számára az autonómia nem lózung, hanem olyan cél, ami szóvirágok helyett aprómunkát igényel:

„Politikai stratégiánk alapvető célja az, hogy megfelelő védelmet nyújthassunk az ország különböző területein élő, eltérő élethelyzetben lévő közösségeknek – a tömbmagyarságnak, a vegyes környezetben és szórványban élőknek. Ilyen tekintetben egyértelmű, hogy a Székelyföld területi autonómiájának, valamint a vegyes vidékek és a szórványközösségek kulturális autonómiájának megvalósítása egyformán fontos számunkra. Ehhez azonban az előítéleteket és sztereotípiákat kell lebontanunk, törekednünk kell a magyarság és a többségi társadalom kölcsönös bizalmatlanságának megszüntetésére, ez pedig nem kevés munkát igényel. Célunkat úgy kell követnünk, folyamatosan szemmel tartanunk, hogy közben fogadásának, sikerének terepét is elő kell készítenünk. Enélkül nem megy, nem lehet megúszni, a rövidebb utat választani.”

Most, amikor a hírek szerint Bukarest arra készül, hogy elismerje Koszovót, aligha lehet kétségünk, hogy augusztusban, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának gyergyói táborában, de nem csak ott és nem csak akkor, az illúziófoglyok között miről fog szólni a legtöbb diskurzus. A Napi Gazdaság újságírójában óhatatlanul felmerül egy sokakban lappangó kérdés e fordulat miatt. Az RMDSZ elnök jó előre lehűti a kedélyeket: aki e változásban netán Bukarest politikai „engedékenységét” véli felfedezni az erdélyi magyar autonómiatörekvések iránt, az súlyosan téved:

„Az RMDSZ volt az egyetlen parlamenti párt 2008-ban, amely szavazatával támogatta Koszovó függetlenségének elfogadását, most eljött az ideje annak, hogy Románia is megtegye ezt a lépést. De ne emlegessük egy lapon a két ügyet, hiszen mi nem függetlenséget kérünk, hanem autonómiát az ország határain belül, és ehhez le kell építenünk az autonómiával kapcsolatos előítéleteket, alaptalan félelmeket, amelyek között az ország szétszakítása is szerepel. Mi a továbbiakban is törekszünk a határozott különbségtételre, hiszen Koszovó függetlensége pontosan azokat a félelmeket erősíti meg a többségi társadalomban, amelyeket mi le szeretnénk építeni.”

Ahogyan kihagyhatatlan egy RMDSZ elnököt vallató számára az interjúalany autonómia felfogásának a megismerése, éppoly elmulaszthatatlan egy másik kérdése is: az „újratervezés”-világában miként alakulhatnak az erdélyi magyar-magyar kapcsolatok, történhet-e elmozdulás e téren?

„A magyar-magyar kapcsolatok megerősödését ilyen tekintetben is fontosnak tartom, hiszen van egy közös Kárpát-medencei érdek: nemzetközösségünk megmaradása, jövője, szülőföldön való boldogulása. Ilyen tekintetben is fontos, hogy az RMDSZ idehaza a Magyar Polgári Párttal, de a határon túli magyar politikai alakulatokkal és a magyarországi pártokkal, döntéshozókkal is szoros, a közös érdekek érvényesítését segítő, kiegyensúlyozott kapcsolatot tart fenn. És a továbbiakban is hangsúlyt fektetünk erre az egymásra figyelésre, együttműködésünk tartalmi vonatkozásaira.”

Természetesen a mélyinterjúban részletekre terjedően szót ejt az RMDSZ elnök arról is, hogy miként sikerült nemrég az ellenzéki pártokkal egyetértésre jutni a választási rendszer megváltoztatásáról és ez mit jelent/jelenthet az szövetség számára. Elmondja, hogyan látja az évek óta húzódó megoldatlan ügyeket (a marosvásárhelyi orvosi egyetem gondját, illetve az interjúkészítés pillanatában még csak negatívan értékelhető egyházi ingatlankérdést), miként vélekedik a szemforgatásban jelesen teljesítő Velencei Bizottságról és a bukaresti külügyminisztérium kettős beszédéről.

A Kelemen Hunor által megfogalmazott és részletekre is kiterjedő határozott véleményt mindezekről ismertetni aligha vállalkozhatunk, a szerzői szándéknak határt szab a terjedelem. Viszont azt nem tehetjük meg, hogy lemondjunk az interjú utolsó két kérdéséről és az azokra adott válaszokról:

– A román külügyminiszter nemrég Budapestre látogatott, a baráti hangulat ellenére a kisebbségpolitikai kérdésekben továbbra is merevek az álláspontok.

 – Ezt a kérdést egyetlen találkozóval, látogatással nem lehet elintézni, letudni. Összetett ügyekről van szó, ráadásul az utóbbi időben – a pusztán formális kapcsolat miatt – egyre jobban felgyűltek az olyan vitás ügyek, amelyeket tisztázni kellene a romániai magyarság érdekében. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy a magyar fél csak olyan kisebbségi jegyzőkönyvet fogadjon el és írjon alá, amely tartalmazza mindazokat a problémákat, amelyeket a romániai magyarság fontosnak tart: a MOGYE ügyét, a szimbólum- és anyanyelvhasználatot, a tulajdonjog és az oktatásra vonatkozó jogok megfelelő gyakorlását.

 – Ismét felmerült a közös kormányülések hagyományának felélesztési terve. Fontos lenne ez az erdélyi magyarságnak?

 – Az RMDSZ kiemelt célja a két ország közötti jó együttműködés, és azt hiszem, hogy ennek okát nem kell magyaráznom. Ezért is szeretnénk, hogy újraéledjen a magyar-román közös kormányülések hagyománya, és úgy, hogy egyik ország viszonyulását se határozzák meg különböző közelgő választási kampányok, amelyek eltolhatják a hangsúlyokat. Rengeteg a megbeszélnivaló, ezért is tartja felelősségének az RMDSZ, hogy ameddig a magyar-román szomszédsági kapcsolat megnyugtatóan továbbfejlődhet, minden alkalmat megragadjunk az ösvény egyengetésére. Előbb-utóbb rá kell jönnie a mindenkori román kormánynak, hogy a kiegyensúlyozott viszony mindkét fél javát szolgálja.

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X