Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (július 31.–augusztus 5.)


-A A+

Friss közvélemény-kutatás megdöbbentő adatokkal: a magyarországi fiatalok számára Gyurcsány ellenszenvesebb, mint Szálasi, Orbán Viktort pedig jobban elutasítják, mint Hitlert

Megszólalt a héten a Hír24 portál és Gyurcsány előzi Szálasit, Orbán Hitlert címmel ismertette annak a friss közvélemény-kutatásnak az eredményeit, melyet a Nemzeti Örökség Intézet végzett a magyarországi fiatalok történelemképéről és a nemzeti örökséghez illetve a nemzeti emlékezethez való viszonyáról. A Hír 24 mellett más portálok és lapok által is, rövidebb-hosszabb terjedelemben bemutatott felmérés szerint a magyar fiatalok számára a legkedveltebb történelmi személyiség Mátyás király, őt Szent István és Széchenyi István követi. Az is kiderült a kormányzati intézet kutatásából, hogy a 18 és 30 év közötti korcsoportban Gyurcsány Ferencet jobban utálják, mint Szálasi Ferencet, számukra Orbán Viktor meg Bajnai Gordon is negatívabb figura, mint Adolf Hitler.

A Magyar Narancs idén tavasszal A múlt megtervezése és Nyelvükben élnek címmel megjelentetett, kétrészes, tanulmánynak beillő cikkében térképezte fel azt a második Orbán kormány által alapított, közvetlenül a Miniszterelnökségnek alárendelt, több mint féltucat tudományos intézetet, melyek feladata „a korszerű és helyes múlt, nyelv, emlékezés és magyarságkép előállítása.”

Az alapos leltár szerzője, Hamvay Péter cikkének megírása előtt nem várt nehézségekbe ütközött, valóságos felfedezőmunkára kényszerült. Rá kellett döbbennie: a legtöbb új, kormányalapítású intézet alig mutat életjeleket, annak ellenére, hogy ezek közintézmények és éves fenntartásuk nem kevesebb, mint 4,5 milliárd forintjába kerül a magyar adófizető polgároknak. Azzal szembesült, hogy a Lázár János akkor még miniszterelnökségi államtitkár, ma kancelláriaminiszter, a közpénzből luxusszállodákat előszeretettel felkereső diszkrét nagy utazó, akkor és most is szenvedélyes fácánvadász által irányított tudományos műhelyek többsége még honlapkészítéssel se bíbelődik. Hihetetlen, de igaz: a címűket, sőt mi több, a telefonelérhetőségüket is csak hosszas utánajárással tudta kideríteni.

Jobb híján Hamvay Péter közérdekű adatkéréssel kereste meg a Miniszterelnökséget, azt tudakolva: milyen tudományos tevékenységet is folytatnak ezek a frissen alapított intézetek és persze azt is megérdeklődve, hogy ezt a közvélemény előtt jobbára gondosan titkolt tudományos munkát hányan végzik, illetve miként sáfárkodnak a bőséges költségvetési apanázzsal? Kutakodásának eredménye lesújtó volt: „az intézetek profilja zavaros, feladataik hol egymással, hol már meglévő tudományos műhelyekéivel érnek össze.”

Immár tények és hivatalosan közölt adatok birtokában Hamvay a mifelénk túlontúl jól ismert hámozott léggömb, azaz a Szász Jenő által vezetett Nemzetstratégiai Kutatóintézet mellett a Veritas Történetkutató Intézetről, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézetről, a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról, a Nyelvstratégiai Intézetről és a Molnár Tamás Kutató Központról állapította meg, hogy tevékenységük még a legnagyobb jóindulattal se értékelhető pozitívan.  A napnál is világosabbá vált számára: a közpénzköltés mellett jobbára a tervezgetésben és létigazolónak szánt, konferenciázgatásban meg amúgy „gondosan” kiválasztott tematikájú néhány kötet tető alá hozásában merül ki a legtöbb műhely tudományos tevékenysége.

Több-kevesebb sikerrel az intézményvezetőkkel is sikerült szót váltani a Magyar Narancs cikkszerzőjének az elképzeléseikről is. A „legtudományosabb” választ a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetőjétől kapta meg az érdeklődő Hamvay: a 2013-ban és 2014-ben is évi 1,3 milliárddal kistaffírozott intézetnek beszélgetésük idején még azért nem volt honlapja, mert, mint elmondta neki Szász: „olyan dolgokkal is foglalkozik az intézet, amit nem kell a nemzetépítésben "ellenérdekelt feleknek" az orrára kötni.”

Két intézetről a nyolc közül viszont a Magyar Narancs cikkírója kifejezetten pozitív képet festett.

A mindössze évi 47 millió forintból gazdálkodó, öt belső és három külsős munkatárssal rendelkező, a Temesváron, majd a CEU-n végzett Kántor Zoltán vezette Nemzetpolitikai Kutatóintézetről megállapíthatta: ott valóban érdemi munka folyik. Az európai tudományos vérkeringésbe bekapcsolódott és rangot szerzett intézet szakmai állásfoglalásokat, háttéranyagokat, kutatási elemzéseket készít a kormányzat számára. A többi új intézethez képest nevetségesen alacsony forrásokkal ellátott, a várbeli Magyarság Házában működő műhelyről a leltárkészítő újságíró elmondhatta: „A tudomány és a közigazgatás határmezsgyéjén mozgó intézet eddigi fennállása alatt 20 konferenciát rendezett, kiadta a Nemzetpolitikai alapismeretek című tankönyvet, összeállítja a Nemzetpolitikai sajtószemlét, megjelenteti a Kisebbségkutatás című lapot. Szinte az egyedüli olyan szatellitintézet, amely folyamatos munkakapcsolatban van az akadémiai intézetekkel és nemzetközi fórumokkal.” Utóbbiakat Hamvay számára külső szakértők is megerősítették.

A másik új kormányzati intézmény, amelyről szintén elismerően tudott szólni Hamvay Péter az a miniszterelnök közvetlen irányítása alatt álló központi hivatalként, a korábban létrehozott és a ma Boross Péter ex-kormányfő által vezetett Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság átszervezésével létrejött Nemzeti Örökség Intézete volt, melyet Radnainé Fogarasi Katalin vezet.

„Valós feladattal rendelkező intézményről van szó” – állapította meg a cikkíró, és ezt nyugodt lelkiismerettel is tehette. Számára hamar kiderült, hogy ez az intézmény nem terveket szövöget, hanem tiszteletre méltó és nélkülözhetetlen munkát végez, akárcsak jogelődje. Mindenekelőtt gondoskodik a nemzeti emlékhelyekről, ellátja a nemzeti sírkerttel kapcsolatos feladatokat, ami nemkevés feladattal jár.

Jelenti ez az ország különböző temetőiben található több mint ötezer védetté nyilvánított sír számontartását, és ha kell, akkor a róluk való gondoskodást, de ennél sokkal többet. Például hatásköre kiterjed arra is, hogy „regisztrálja a magyarság határon túli emlékhelyeit és együttműködjön a határon túli emlékhelyek fenntartásában érintett helyi társadalmi szervezetekkel”.

A Nemzeti Örökség Intézete számára előírt törvényi kötelezettség, „a kegyeleti kultúra, valamint a nemzeti emlékezet ápolása.” Neki kell gondoskodni az állami temetésekről, továbbá komoly tennivalói vannak „a nemzeti emlékezet kultúrájának széles körben történő terjesztése, a felnövekvő nemzedék nevelése céljából.”

Utóbbi jegyében, a felnövekvő nemzedék nemzeti emlékezetéhez kötődő munkaköri kötelezettségének eleget téve, 2014 tavaszán egy közvélemény-kutatást végzett a magyarországi fiatal (18 és 30 év közötti) felnőttek történelemképéről és a nemzeti örökséghez, illetve a nemzeti emlékezethez fűződő viszonyáról. A kérdőívek feldolgozása és értékelésével júliusban sikerült végezni, a felmérés meglepő, helyesebben szólva megdöbbentő eredményeit a múlt hét szerdáján hozták nyilvánosságra. (A teljes kutatási összefoglaló ide kattintva elérhető)

Az Intézet arra volt kíváncsi, hogyan viszonyul a magyarországi fiatal felnőtt lakosság a történelemhez, milyen képet alkot róla, mit tart fontosnak a történelemoktatásban, mit gondol a nemzeti, kulturális örökség ápolásáról, illetve az emlékhelyekről, emlékévekről és emléknapokról.

Az 1204 fiatal megkérdezésével, kvantitatív és kvalitatív módszerekkel készült, reprezentatív kutatás eredményei azt mutatják, hogy magyar fiatalok ijesztően alultájékozottak, annak ellenére, hogy 75 százalékuk érdeklődést mutat a história iránt, sőt majdnem mindegyikük (95 százalék) fontosnak is tartja a nemzeti történelem ismeretét. A nyilvánvaló ellentmondást megerősítette a kérdőíves felmérést kiegészítő két fókuszcsoportos interjú is, amelyet 15 fő részvételével készített a Nemzeti Örökség Intézete. A közvélemény-kutatás reprezentálta az egész országot, településtípus, régió, nem és iskolai végzettség szerint.

A válaszadók többsége összességében elégedettnek mutatkozott az iskolai oktatással, bírálatokat elsősorban a budapestiek, illetve a felsőfokú végzettségűek fogalmaztak meg. Kiderült az is, hogy a magyar fiatalok a közéleti kérdésekben nem szívesen foglalnak állást, a politikával szemben pedig apatikusak.

A közélet iránt fogékonyak kifejezetten kritikusak voltak a nemzeti ünnepek és a különböző emléknapok kapcsán. A válaszadók döntő többsége szerint szinte valamennyi nemzeti ünnep (az államalapítást idéző augusztus 20-at leszámítva) nem segíti az önbecsülést, hiszen a piros betűs napok mindig csak levert szabadságharchoz, bukáshoz, vérbefojtott eseményhez kötődnek. A nemzeti ünnepek (később még lesz szó arról is, hogy sokan nincsenek is tisztában a nemzeti ünnep fogalmával) már csak azért sem válhatnak bensőséges élménnyé a fiatalok számára, mert azok általában politikai színezetűek és az iskolában kötelezőek. 

Történelmünket a legtöbben negatív jelzőkkel illették. Az első pozitív fogalom a „hazaszeretet/hazafiasság” 5 százalékkal a negyedik helyre került a Jellemzés egy szóval” kérdésnél, holtversenyben a „vesztes”, „kitartó”, „változó/változatos/fordulatos” kifejezéssel. Az első három helyen a „viharos/zivataros” (9 százalék), a „balszerencsés” (7 százalék) és a küzdelmes” (6 százalék) után. A „dicsőséges” a sor végére került a maga 3 százalékával és ugyanennyien voksoltak a „bukásra” is. Sokatmondó, hogy a csak 1-2 százalékot elérő jelzők között alig található pozitív kicsengésű hívó szó. Ezek a „futottak még” jelzők/fogalmak a „bonyolult”, „forradalom”, „hányatott”, „hazugság”, „híres”, „honfoglalás”, „kudarc”, „összetartó”, „pesszimista”, „rossz döntések”, „sikertelen”, „szabadság”, „szenvedés”, „szerencsétlenség”, „széthúzás”, „szomorú”, „tragikus” és „Trianon” voltak.

A népszerűségi lista élén (három kedvencet lehetett megnevezni) Hunyadi Mátyás végzett 42 százalékkal. Hogy a pozitív szereplők rangsora miként alakult a továbbiakban, az sem számított meglepetésnek. Szent István második helye és az elért 38 százaléka éppúgy nem volt váratlan (a Múlt-kor történelmi portál 2006-os, 14 hétig tartó népszerűségi versenyén is a két nagy királyunk között, és minimális különbséggel dőlt el a verseny Mátyás király javára), mint a többi helyezetté. A kedveltek rangsora a következőképpen alakult: Széchenyi István (31 százalék) és Kossuth Lajos (24 százalék) Őket követik messze lemaradva ezen a „slágerlistán” Petőfi Sándor, Deák Ferenc, IV. Béla, II. Rákóczi Ferenc, Árpád fejedelem, Horthy Miklós (ő a másik listán, a leginkább elutasítottként is szerepelt), Hunyadi János és Attila hun király.

„A felmérés eredményei egyértelműen mutatják, hogy – Horthyt kivéve – a történelemoktatásban kanonizált és egyértelműen pozitívan ábrázolt szereplők uralják a fiatalok történelemképét” – fogalmaz a kutatási összesítő. A felmérést készítők azt is hozzáteszik: „A hazai oktatás politika- és eseménytörténeti dominanciáját mutatja, hogy a magyar történelem legfontosabbnak tartott szereplői között egyedül Petőfi Sándor bukkant fel nem politikusként, ám ő is politikai szerepével vált a nemzeti emlékezet részévé, nem költőként. A legtöbben 1848. március 15-éhez kapcsolják a nevét.”

A válaszadók szerint a leginkább elutasított magyar történelmi személyiség Rákosi Mátyás 18 százalékkal és ebben sincs semmi meglepő. A meghökkenés akkor következik be, ha tovább olvassuk a legjobban utáltak rangsorát.

A lista élén álló Rákosit „Sztálin legjobb magyar tanítványát” az a Kádár János követi, aki tizenöt éve, ’99 tavaszán a Medián Közvélemény és Piackutató Intézet felmérése szerint egy korszak névadójaként még „a XX. századi magyar történelem legpozitívabb politikusa volt.” A másfél évtizeddel ezelőtti Kádár pozitív megítélést a későbbi felmérések is visszaigazolták: elég utalnunk arra, hogy a Medián 2006-os megismételt felmérésében a XX. század legpozitívabb szerepet játszó magyar politikusának még mindig Kádár Jánost tartották, egy 2007-es, széleskörű közvélemény-kutatás alapján pedig Magyarország 3. legalkalmasabb államférfijává szintén Kádárt választották.

Kádárral azonos utálatnak „örvend” a magyarországi fiatalok körében Gyurcsány Ferenc is (mindketten 12-12 százalékos eredményt értek el), akiknél kisebb az elutasítottsága, mint Szálasi Ferencnek. A nemkedveltek sorrendje a következő: Horthy Miklós, Orbán Viktor, Koppány, Bajnai Gordon és – egyetlen külföldiként – Adolf Hitler.

E népszerűtlenségi lista helyezettjeit látva úgy hisszük: legszebb ideje lenne elgondolkodni a mai Magyarországon szülőknek, iskolának, újságoknak, rádióknak és tévéknek, civileknek és egyházaknak és főleg azoknak a politikai szerepvállalóknak, akikre az ország sorsa és az 1980 után születettek nevelése, oktatása bízatott.

Az, hogy a negatív szereplők élmezőnyében Koppány kivételével kizárólag XX. századi személyeket, sőt ma is aktív politikusokat találni, az felér egy vészjelzéssel: nemcsak egyértelműen utal a közélet és az aktuálpolitikával szembeni elutasításra, hanem arra is, hogy nagy zavar van a fejekben. Ugyanakkor ez a látlelet az elmúlt évek, évtizedek történelemoktatásának a csődjére is rámutat. És nemcsak azért, mert ebben a negatív rangsorban, melyet a „Kit tart a magyar történelem 3 legfontosabb negatív szereplőjének?”­­-kérdésre adott válaszok nyomán állítottak fel a kutatóívek összesítői, ott szerepel magyar történelmi személyiségként Adolf Hitler.

De maradjunk most a jelzésértékű hitleres példánál.

Amikor ebben a dicstelen rangsorban magyar történelmi személyiségként Adolf Hitlert fedezzük fel, akit csak eggyel több válaszadó utál jobban, mint Bajnai Gordont, és csak 54-el kevesebb válaszadó, mint Orbán Viktort, akkor nem tudunk nem visszagondolni egy, több mint tíz évvel korábban végzett hasonló kutatás eredményeire.

2003 tavaszán 414 magyarországi iskola több mint huszonhatezer 10.–12. osztályos diákja riasztó rokonszenvére derült fény a Felvételi Információs Szolgálat felmérése után. Az akkori kérdőíveken a legjobban kedvelt magyar és nem magyar történelmi személyiségekre kérdeztek rá évfolyamonként. Akkor pofonként csattant a magyar társadalom arcán a gimnazisták egynémely opciója, de mint minden csoda, csak három napig tartott a döbbenet.

Egyrészt kiderült a kutatásból, hogy a magyar diákok erős vonzalmat éreznek a diktátorok iránt, hiszen a gimnazisták körében Napóleon, Hitler és Julius Caesar volt a három legnépszerűbb külföldi történelmi személy (a náci vezért a nemzetközi mezőnyben csak a 24 százalékos eredményt elérő Napóleon tudta megelőzni és harmadik helyen szintén egy erőskezű diktátor, Julius Caesar végzett). Másrészt pedig az is, hogy a magyar középiskolások 9 százaléka Hitlert nevezte meg kedvenc történelmi személyiségeként. Fontos tudni, hogy csak azok a diákok válaszoltak a kérdésekre, akik már eldöntötték, hogy továbbtanulnak és felvételiznek, tehát a jövő magyar értelmisége vallott rokonszenvéről.

Az akkori kutatás nemcsak azt mutatta ki, hogy a Führer leginkább az érettségi előtt állók között népszerű, bár már a 10. évfolyamon is 7 százalék őt nevezte meg kedvenceként, hanem azt is, hogy a katonai illetve rendvédelmi pályán tovább tanulni szándékozók között Hitler népszerűsége a 20 százalékot is eléri.

Adolf Hitler 2003-as ijesztő népszerűségét a magyarországi középiskolások körében, a kutatási eredmények közzétételekor a szociológus „intő jelnek” nevezte, a kérdőíveket feldolgozó Marketing Centrum piac- és közvélemény-kutató cég vezetője pedig „figyelmeztető jelzésként” értékelte. Az ügyben megnyilatkozó oktatási szakemberek viszont fújtak hideget is meg meleget is egyaránt. Volt olyan, aki szerint nem kellene a végeredményt „túllihegni”, mert „valószínűleg „polgárpukkasztás" céljából jelölte meg a fiatalok egy része Hitlert kedvenc történelmi személyiségének”, míg mások valóban megrettentek és az ijedtségüknek hangot is adtak: „valamit nagyon komolyan tenni kell a középiskolai képzésben, hogy ez ne így legyen"

Bő tíz év elteltével a Nemzeti Örökség Intézetének felmérése sajnos visszaigazolja az egykori aggódókat, de azt is bizonyítja: szó sem volt 2003-ban valamiféle polgárpukkasztó diákcsínyről. És persze azzal is szembesít, hogy a „valamit komolyan tenni kellene tenni a képzésben” kijelentés csak jámbor pedagógusi óhaj volt és az is maradt. Pedig azóta már ötödik kormánya lett nemrég az országnak és megszámolatlanul sok oktatási felsővezető koptatta/koptatja a Szalay utcai minisztérium lépcsőit.

Nagyon nagy zavar van a pannonhoni ifjak fejében és most láthatjuk: hova vezetett a politikai ellenfelek ellenségnek tekintése, a mindenhova, az otthonokba, a baráti körökbe és iskolákba betüremkedő gyűlölködés, a politikai riválisok kriminalizálása, a permanens útszéli hangulatkeltés és uszítás, az álcivilek óriásplakátjai „bűnöző” volt kormányfők portréival, a kirekesztők tolerálása, a sunnyogás, a kuruc.info és tejtestvéreinek internetes garázdálkodása, az őket elnémítani képtelen kormányzatok impotenciája, a nemzeti emlékezetnek a politika szolgálóleányává történő silányítása és a mindeneket belepő, mocsárba taszító, tort ülő műveletlenség. És mindez történik a „tudás földjén”, ahol előszeretettel hivatkoznak, hol a nagy elődök, hol pedig a naggyá lenni akaró utódok a magyarok legnagyobb erényére, a kiművelt emberfők sokaságára.

Jó esztendeje az Ország Házában Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések órájában vitába szállt az őt és kormányát oktatási ügyekben is egyik bírálóval és kijelentette: Fölfogásunk szerint Magyarország a tudás földje, a magyar észjárás, a találékonyság és a tanulékonyság a legfőbb erőforrásunk, így volt ez mindig, és így van ma is. Ez határozza meg azt, amit teszünk.”

Mi tagadás, tennivaló a „tudás földjén” még bőven akad. Nemcsak azért, hogy a fentebb ismertetett, „rossz fiuk a magyar történelemben” hasonlóan képtelen rangsorát, ahol az elutasítottak toplistáján Gyurcsány előzi Szálasit, Orbán Hitlert soha többé ne tehessék le asztalunkra a közvélemény-kutatók.

Tort ülő műveletlenségről szóltunk az imént. Zárásképpen hadd következzen a Nemzeti Örökség Intézete által végzett felmérés egy másik szégyellni való következtetése arról, amit a nemzeti ünnepekről meg az emlékévekről tudnak a mai magyar fiatalok.

Március 15. minden megkérdezett szerint, augusztus 20. csak 97 százalékuk szerin október 23. pedig csak 90 százalékuk szerint nemzeti ünnep.  64 százalékuk számára az október 6-i gyásznap is nemzeti ünnep, majd következnek a „sajátos” magyar nemzeti ünnepek: május elseje (51 százalék), pünkösd (37 százalék), karácsony (28 százalék), a trianoni emlékezés napja (17 százalék) és január elseje (15 százalék).

A válaszok alapján ünnepi megemlékezésekre a fiatalok csaknem a fele ritkábban, mint évente jár. A megkérdezettek egyharmada évente egyszer vesz részt valamilyen megemlékezésen. Közülük 8 százalék életében egyszer, 13 százalékuk pedig még soha nem volt ilyen rendezvényen.

A megkérdezett fiatal magyar felnőttek mindössze 30 százaléka tudott valamilyen emlékévet megnevezni a közelmúltból. A válaszolni tudók közül legtöbben (23 százalék) a meglehetősen nagy nyilvánosságot kapott Holokauszt Emlékévet említették, ami az összes megkérdezettre vetítve alig 7 százalékot tesz ki.

 

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X