Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (június 25.–július 1.)


-A A+

Kárpáti Igaz Szó: Ez nem a mi háborúnk. Vívják meg azok, akik kiprovokálták, akiknek érdekük fűződik az öldökléshez.”

Megszólalt a héten a Kárpáti Igaz Szóban Dunda György a lap főszerkesztő-helyettese és a Kinek a háborúja címmel közreadott vezércikkében arról ír, hogy a Kelet-Ukrajna háborús övezetébe vezényelt kárpátaljai katonák között sokkal több a magyar fiatal, mint azt a régió etnikai összetétele indokolná. Így „annyira nem is véletlen, hogy az első kárpátaljai áldozat egy beregszászi magyar fiatalember volt.” Bár az illetékes hatóságok két hónapos szolgálatra kötöttek szerződést és magas prémiumot, veszélyességi pótlékot is ígértek a 700 Kárpátaljáról toborzott katonának, mára kiderült: rútul becsapták őket. Közel ötödik hónapja vannak frontvonalban, az ellátásuk csapnivaló, a felszerelésük hiányos és olyan feladatokat kell teljesíteniük, amire nincsenek is kiképezve. A seregben egyre nagyobb a zúgolódás és mindennaposak lettek Kárpátalján a hozzátartozóik tüntetései, akik „egyre hangosabban tiltakoznak, követelik haza gyermekeiket, férjeiket, apáikat.”

Sok-sok laptársunkhoz hasonlóan tíz nappal ezelőtt mi is beszámoltunk arról, hogy Beregszászon, katonai tiszteletadás mellett eltemették Popovics Rolandot, az ukrán hadsereg 19 éves szerződéses katonáját, aki június 14-én Kárpátaljáról elsőként vesztette életét a kelet-ukrajnai harcokban. Az anyai ágon magyar Popovics Rolanddal, aki júliusban lett volna húsz éves, a kelet-ukrajnai terrorellenes művelet során egy orvlövész végzett Luhanszk határában. A kárpátaljai kormányzónak és katonai vezetőnek jelenlétéről, díszsortűzről, a magyar főkonzul koszorújáról szóltak a temetésről beszámoló cikkek, de arról már nem, hogy az egyetlen gyermeküket gyászoló szülők részvétnyilvánításokat kaptak, de egyebet nem: a hősi halott temetési költségeit beregszászi vállalkozóknak kellett előteremteniük.

Popovics egyike volt annak a több száz Kárpátaljáról toborzott fiatalnak, akik hittek a verbuválók ámításának, a magas fizetésnek és a kiemelt juttatásoknak és főleg annak a szerződésben vállalt ígéretnek, hogy mindezért cserébe a feltétel a csak kéthónapos katonáskodás. Azóta kiderült: a toborzók becsapták őket, ezek a fiatalemberek közel öt hónapja vannak szeretteiktől távol, állandó stresszben és bizonytalanságban élnek. Jobbára hiányos, elhanyagolt felszerelésben, éhezve és szomjazva teljesítenek szolgálatot és az illetékes kárpátaljai katonai vezetők még jóslatokba se akarnak bocsátkozni arra vonatkozóan, hogy mikor váltják fel a keletre vezényelt kárpátaljai szerződéses katonákat.

„Ezekben a kérdésekben a vezérkar és az érintett állami struktúrák határoznak – szólt a lakonikus kijelentése Ivan Vaszilcjun ezredesnek, a Kárpátaljai Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnokának azon a minapi ungvári sajtótájékoztatón, ahol újságírók mellett számos édesanya, feleség, testvér és más rokon is részt vett, akik hol számonkérően, hol könyörögve, könnyeikkel küszködve kérlelték az ezredest, biztosítsanak katonáiknak jobb körülményeket és rendeljék vissza a megvezetett szeretteiket.

Elkeseredettségük, aggodalmuk teljes joggal volt megalapozott. Nem utolsósorban azért is, mert Popovics Roland június 20-i temetését követően négy nappal, további három, Kelet-Ukrajnában elesett kárpátaljai katona koporsóját kellett felravatalozni Ungváron: „a húsz évnél alig idősebb fiatalok egyike még meg sem született gyermekét hagyta félárván.”

Az anyák, feleségek, barátnők rettegése érthető. Félő, hogy a megyeszékhely drámai színházának oszlopcsarnoka a közeljövőben hasonló gyászszertartások helyszíne lehet, hiszen a munkácsi 128. számú gépesített hegyivadász dandár kötelékében szolgáló kárpátaljai szerződéses katonákat, akik közé ez a négy hősi halott is tartozott a Luhanszk megyében és környékén zajló véres harcokba, az antiterrorista műveletekbe vetették be, holott a verbuváláskor nem ezt ígérték nekik. A botrányosra sikeredett sajtóértekezleten egy gyermekét féltő édesanya a katonai parancsnok semmitmondó magyarázkodását hallva, ki is fakadt és elmondta: azzal ámították fiát, hogy a többi Kárpátaljáról keletre vezényelt társával együtt rá csak távol a frontvonaltól, az ún. „visszavont védelemben” van szükség, a lázadók elleni harci cselekményekben pedig csak a terrorellenes műveletekre speciálisan kiképzett különleges egységek és deszantosok vesznek majd részt. Aztán fiának hamar kellett szembesülnie azzal, mindebből semmi se igaz, társaival együtt Kelet-Ukrajnában a tűzvonalban kell szolgálatot teljesíteni.

 

Hogy a lépre csalt fiatalok hozzátartozói mennyire kétségbeesettek, azt a Kárpáti Igaz Szó egy másik, a Dunda cikkel azonos lapszámban megjelent írásából, Szabó Sándornak a Panaszáradat, könyörgés és magyarázkodás című riport összeállításából tudhattuk meg részletekre menően is. Ebből – többek között – az is kiderült: az ominózus sajtóértekezleten az illetékes katonai biztos csak ködösített, mellébeszélt, sőt „hadititokra” hivatkozva még azt se akarta elárulni, hány kárpátaljai katona teljesít szolgálatot a Vereckei hágón túl.

Ez a fontoskodó titkolózás már csak azért is hiteltelenné tette Vaszilcjun ezredest és az általa elmondott, megnyugtatónak szánt, de senkit meg nem győző szavakat, hiszen négy nappal korábban a megyei tanács sajtószolgálata kiadott egy közleményt, melyben épp Ivan Vaszilcjunra hivatkozva azt írták, hogy 700 kárpátaljai katona vesz részt az úgynevezett antiterrorista műveletekben Luhanszk megyében és környékén. Katonáink a megyehatáron felállított ellenőrzőposztokon látnak el feladatot.”

Nem meglepő, hogy ilyen körülmények között az ungvári sajtótájékoztatón elszabadultak az indulatok. Hogy mennyire, azt így tárja elénk a Kárpáti Igaz Szó sajtóértekezleti beszámolója, idézve egy ott megszólaló édesanya kétségbeesett kirohanását: „Én nem engedem sehova a fiamat, ha kell, a kaszárnya kijárata elé fekszem – mondta a végén egy könnyeivel küszködő Bereg-vidéki anya, aki elmondta, több más fiatalhoz hasonlóan az ő gyermekének a kiképzése is gőzerővel folyik.”

Mindehhez csak annyit tennénk hozzá, hogy a döbbenetesen ijesztő állapotokat jól jellemzi: megyeszerte mindenütt gyűjtéseket rendeztek a keleti régióban harcoló kárpátaljai katonák számára, mert a jól felszerelt lázadók ellen harcba küldöttek nemcsak, hogy kellő kiképzést nem kaptak, de a minimálisan szükséges katonai felszerelés se jutott nekik.

Így például a Munkács közeli Gorondon a falu lakossága golyóálló mellényt vásárolt az innen katonának vitt falustársuk részére, a mellényt pedig a hadkiegészítő parancsnokság átvette és annak rendje-módja szerint ígéretet is tett arra, hogy eljuttatja a címzettnek a harctérre. A Görög Katolikus Egyház Munkácsi Püspöksége kénytelen volt maga is „karitatív” gyűjtésbe fogni. Ennek eredményét, 40 pár csizmát, 12 golyóálló mellényt és más, személyi védelmet szolgáló eszközöket pedig e héten át is adta a Latorca parti város katonai hatóságainak. A „kis kárpátaljai abszurd” része az is, hogy egyik áruházlánc üzleteiben aktivisták a katonáknak szükséges hiánycikkek listáját tartalmazó cédulákat osztogattak és a segíteni akaró vásárlók ez alapján vehetnek „hadi ellátmányt”, amit az erre szolgáló konténerekben helyezhetnek el.

A Kárpátalja online, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) lapja minap ezekről, az örkényi tollra kívánkozó állapotokról számolt be az Uzhgorod.in portál által megkérdezett katonák révén. A hátországban, a Kárpátalja Territoriális Védelmi Zászlóalj katonáinak kiképzése folyik, a „felkészítés” elképesztő körülményeiről pedig beszédesen szólnak az önkéntesekből és frissen besorozott katonákból verbuvált zászlóalj megkeseredettjeinek panaszai: se bakancs, se mundér nem jutott nekik, nemhogy fegyver vagy netán golyóálló mellény.

„Leginkább a behívóval érkezett újoncok és tartalékosok vannak bajban, akiknek meg sem fordult a fejükben, hogy otthonról vigyenek magukkal bakaruhát. – olvashatjuk e cikkben, majd Palkó István így folytatja a hátországi látleletét: A zubbonyaik alatt azt az inget kénytelenek viselni hetek óta – mosás nélkül! – amiben megjelentek a sorozóbizottság előtt. Sokuknak surranó sem jutott, így az otthoni sportcsukákban kénytelenek átvészelni a kiképzést… Azt mondták, egy hetet kell csak a terepen töltenünk, s utána a laktanyában folytatják a kiképzésünket, ehelyett azonban már egy hónapja itt, az erdőszélen büdösödünk – panaszolják. Rettenetesen hiányzik már egy jó zuhany. Csakhogy még a hétvégére sem engedik őket haza, még azokat sem, akik netán a szomszédos falvakban laknak. A tisztek zöme bezzeg minden éjszaka lelép, és az otthoni pihepuha ágyikójában alussza ki a gyakorlatoztatás fáradalmait. Úgy tűnik, ők teljességgel elégedettek a helyzettel, míg a közkatonák az altisztekkel együtt egyre zúgolódnak, s ezzel együtt zuhan a harci kedvük is. A négyszáz fős zászlóaljból ma már alig ötvenen repesnek a vágytól, hogy valódi harci feladatot láthassanak el végre.”

Közben Kárpátalján, az ország más megyéihez hasonlóan egyre többen emelik fel szavukat a hadüzenet nélküli háború ellen. Ungvár és Csap után Munkácson a Kelet-Ukrajnában harcoló katonák hozzátartozói tüntettek a katonai bázis épületénél, amit az ukrán sajtó – minő véletlen – igyekezett agyonhallgatni. A Kárpáti Igaz Szó jelzésértékűnek tartja a helyi média meglehetősen fura hozzáállását: miközben a kárpátaljai hozzátartozók demonstrációi kimaradnak a hírekből, „az országban kialakult helyzetért leginkább felelős  Radikálisok legkisebb megmozdulását is nagydobra verik.”

A tiltakozó nők arra akartak választ kapni, hogy miért késik a katonák ún. rotációja, azaz leváltása, hiszen ennek a mozgósítási hullámot követően már régen meg kellett volna történnie. Az elkeseredettek kilátásba helyezték a Kijev–Csap autópálya lezárását, de utóbb, lebeszélésre elálltak ettől a szándéktól.

A velük tárgyalásba bocsátkozó Jevhen Bondar, a 128-as hegyi gyalogos dandár parancsnoka azzal próbálta „nyugtatni” őket: egyetért a tüntetőkkel, de ő maga tehetetlen, mert a döntéseket Kijev hozza meg. Javasolta az aggodalmaskodóknak: „ha el akarnak érni valamit, a fővárosi minisztériumok elé kell vonulniuk.” A parancsnok továbbá tett az aggodalmaskodó édesanyáknak, feleségeknek és barátnőknek még egy „mentő” javaslatot: arra bíztatta a könnyeikkel küszködőkkel, hogy „forduljanak az ügyben a parlamenti képviselőkhöz, hogy ők kezdeményezzék a harcoló kárpátaljai katonák felváltását.”

Az ötletező jó tanácsa némiképp megkésett, hiszen Jevhen Bondar nyitott kapukat döngetett, legalábbis ami a magyar katonafiúk hozzátartozóit illeti.

Mindezt Gajdos Istvántól, az ukrajnai magyarok egyetlen magyar parlamenti képviselőjétől tudjuk, aki a hétvégéig az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöki tisztségét is betöltötte. (Olvasóink tegnap már értesülhettek arról, hogy 12 év után a Fidesz és stratégiai partnere, a KMKSZ által persona non gratának tekintett Gajdos lemondott az UMDSZ elnökségéről, távozását pedig itt olvasható levelében azzal indokolta, hogy nem kíván kerékkötője lenni a remélt és ma a minden korábbinál kívánatosabb kárpátaljai magyar egység létrejöttének.)

Gajdos e heti megszólalásában a Kárpáti Igaz Szó számára a következőket nyilatkozta: Legutóbb arról tájékoztattam a hozzám forduló szülőket, hogy Petro Porosenko államfőhöz, valamint Mihajlo Koval megbízott védelmi miniszterhez fordultam az ügyben. Egyrészt üdvözöltem az elnök béketervét, azt, hogy a harcok mielőbbi leállítására törekszik, s ennek jegyében egyoldalú tűzszünetet hirdetett. Amennyiben megszűnnének az összecsapások, azzal teljesülne a katonák szüleinek vágya, s nem kellene tovább rettegniük. Azt is el kell mondani, egyelőre nem teljesen úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt az államfő eltervezte… Tekintettel a harci cselekmények polgárháborús jellegére, illetve arra, hogy a szembenálló felek soraiban felkészült, képzett harcosok vannak, arra kértem az elnököt és az illetékes minisztert, semmiképpen ne irányítsanak a terrorellenes műveletek helyszínére sorkatonai szolgálatukat töltő fiatalembereket, illetve ilyen küldetésre önként nem jelentkező mozgósított tartalékosokat. Csak olyan katonákat vessenek be, akik rendelkeznek kellő harci tapasztalattal, képesek megvédeni önmagukat és fegyvertársaikat. Emellett szorgalmaztam a rotációt, azt, hogy ennek keretében a kárpátaljai katonákat, közöttük a magyar fiatalokat vonják ki a harci cselekmények helyszínéről. Ezt kéri a közvélemény, ezt kérik a szülők, ezt kérjük mindannyian.”

Gajdos, a parlamenti képviselő az államfőhöz és honvédelmi miniszterhez intézett levelében diplomatikusan fogalmazva csak kér, nem követel. A kijevi parlament, a Verhovna Rada (Ukrán Legfelsőbb Tanács) tagjaként nem teheti fel azt a kérdést sem, ami a kárpátaljai magyarság minden tagja számára magától értetődő, és amit a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztő-helyettese jogosan indulatos publicisztikájának már a címében megfogalmaz: Kinek a háborúja?  

Mert az eb valóban itt van elhantolva.

Kárpátalján, magyarok és nem magyarok számára egyre inkább erősödik a meggyőződés, hogy ez a "hibrid háború", a hadviselésnek ez az eddig soha nem látott új formája nem az ő ügyük. Erre mutat rá keresetlen szavakkal Dunda György: „nemcsak nekünk, magyaroknak semmi közünk, hanem eleve, a vidékünkön élőknek. A központilag elrendelt országos népbutítás dacára egyre többen kezdenek erre rájönni. A háborús övezetben rettegve szolgálók is mind gyakrabban teszik fel önmaguknak és egymásnak a kérdést: mi a fenét keresünk mi itt, miért vagy kiért is harcolunk, miért kellene meghalnunk? És valóban, miért is?

A „hibrid háborút”, egy eddig ismeretlen fogalmat szóba hozva, magyarázattal tartozunk, nem utolsósorban azért, hisz nemcsak a kárpátaljai magyarok és ottani nem magyarok számára értelmezhetetlen a kelet-ukrajnai vérontás, hanem minden bizonnyal másoknak is.

Nemrég a budapesti Magyar Külügyi Intézetben egy, Ukrajna helyzetéről rendezett konferencián Rácz András, az intézet külső munkatársa bővítette a politikai szakszótárt ezzel a fogalommal. Akkor így indokolta a terminológiai újítását:

 „A hibrid háború az aszimmetrikus hadviselésnek egy eddig nem látott új formája. Van néhány olyan különbség, amit korábban nem láttunk. Egyrészt az, hogy noha az aszimmetrikus hadviselés tipikusan indirekt célokra törekszik, tehát az ellenfél kifárasztására, addig ez a fajta orosz hadviselés Ukrajnában direkt célokat is el tud érni, hiszen sikerült területet elszakítani Ukrajnától, ugye a Krímet. A másik ilyen különbség, hogy amíg a normál partizánháborúk, gerillaháborúk mindig a lakosság széles körű támogatására épülnek, addig ez a fajta, Kelet-Ukrajnában és a Krímben látott, főként Kelet-Ukrajnában látott hibrid hadviseléshez nem kell valójában a lakosság széles körű támogatása. Emellett a konfliktus sajátossága, hogy bár szoros az együttműködés Oroszország és a szeparatisták között, formálisan nem igazolható, így Oroszország letagadhatja szerepét.”

Hogy mennyire nincs meg ehhez a „hibrid háborúhoz” a lakossági támogatás Kárpátalján sem, azt így tárja elénk Dunda György hangulatjelentése:

Papolnak itt nekünk az ország, a nemzet érdekeiről, veszélyes terroristákról. Felemlegetik a katonaköteles fiatalok, a szerződéses egyenruhások kötelezettségeit. Kötelességeink vannak. És jogaink? Az állam, vezetéstől függetlenül, rendre csak az előbbire szeret emlékeztetni, az már tabu, hogy nekünk mihez van jogunk.

A mieink negyedik hónapja a fronton vannak. Amikor elvitték őket, azt ígérték, csak két hónapra mennek. Magas prémiumokkal, veszélyességi pótlékkal – már elnézést a kifejezésért – hülyítették szegényeket. Valójában a tisztességes ellátást sem képesek biztosítani. A seregben egyre nagyobb a zúgolódás, kezdenek rájönni, átverés és ámítás az egész, jönnének már haza, hiszen aggódva várják őket a szeretteik. Utóbbiaknál is betelt a pohár. Mindennaposak a tüntetések, egyre hangosabban tiltakoznak, követelik haza gyermekeiket, férjeiket, apáikat.

És igazuk van! Ez nem a mi háborúnk. Vívják meg azok, akik kiprovokálták, akiknek érdekük fűződik az öldökléshez. Kíváncsi lennék, vajon hány kormánypárti képviselőnek, miniszternek, nagyfőnöknek szolgál a fia vagy közeli hozzátartozója a háborús övezetben... Ők csak habzó szájjal üvöltenek. Az is megér egy misét, hogy a közösségi oldalakon vagy a kocsmában lerészegedve hányan okoskodnak, hőzöngenek, verik hazafiként a mellüket, miközben a harcmezőn az ártatlanok ontják vérüket...”

 

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X