Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (június 18-24.)


-A A+

HVG: „Az RMDSZ számára a mindennapi rutin része olyan szervezetekkel együttműködni, amelyek egyik nap még kígyót-békát kiabálnak rá, másnap pedig a kegyeit keresik”

Megszólalt a héten a HVG-ben Riba István és a hetilap friss számában megjelent, Keleti fordulat-Fidesz közeledés az RMDSZ-hez című írásában arról cikkezik, hogy a magyar kormánypárt és a romániai magyar érdekvédelmi szövetség közötti látványos kibékülés hátterében az Orbán kormány pragmatizmusát kell keresni: a következő négy évre betervezett, további félmillió új magyar állam- és szavazópolgár verbuválása csak Erdélyből és csak RMDSZ segítséggel képzelhető el. Szól még a cikk a kölcsönös előnyökkel járó egyéb közös teendőkről, melyek révén az RMDSZ politikai támogatást kért és kaphat nevesített közösségi célok megvalósítása érdekében, szól a múltról, azokról az évekről, amikor személyi és nézetbeli ellentétek miatt a viszony feszült volt a két szervezet között meg arról is, hogy Orbán Viktor előbb Szász Jenő pártját „likvidálta”, majd egy „Fidesz-listás kimentőakció” keretében megoldotta a Tőkés problémát.

„Felengedett a korábbi fagyos viszony a Fidesz és az RMDSZ között, mindkét felet praktikus célok vezetik a közeledésben.” – foglalja össze cikkének felvezetőjében elemzésének legfőbb következtetését a június harmadik heti HVG-ben a hetilap magyarságpolitikai szakértője Riba István. Majd rögtön rátérve a mondandója lényegére, meg is indokolja, hogy mi húzódhat annak hátterében, ami a Fideszt a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel kialakított korábbi, kifejezetten barátságtalannak minősíthető viszonyulása teljes felülbírálatára késztette.

Az apropót az indításhoz Semjén Zsoltnak az itt megtekinthető májusi, a miniszterelnöki eskütétel utáni a Kossuth téren tartott Fidesz–KDNP nagygyűlésen elhangzott beszéde, az abban elhangzott merész vállalás szolgáltatta: „Azt ígérem Orbán Viktor miniszterelnöknek és a nemzetnek, hogy négy év múlva, a ciklus végén meglesz az egymillió új magyar állampolgár” és ők tudni fogják, hogy „ez a nemzet a nemzetük, ez a haza a hazájuk ás akik tudják, hogy hogyan kell szavazni” – információink szerint ez a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek május elején, a parlament előtti beszédében megfogalmazott cél áll a Fidesz és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kibékülése mögött. Már több mint félmillió magyar állampolgár él a határon túl, ám újabb tömegek érkezése csak Erdélyből képzelhető el. Az Orbán kormánynak be kellett látnia, hogy ez nem megy az RMDSZ nélkül, mert a Fidesz által Erdélyben gründolt szervezetek nem tudta annyira megerősödni, hogy komoly segítséget nyújtsanak.

A Kossuth tér ünnepi „kényszervállalkozója” ezen a héten megismételte a „nemzeti ígéretét” a Hír TV kis magyar abszurddal felérő fantázianevű hétvégi beszélgetős műsorában, a Péntek 8-ban. Ahogyan a magyar abszurdok világába tartozik, hogy egy nem mérhető támogatottságú, gyakorlatilag virtuális párt elnökéből lehet akár egy kormány második embere is és a közvélemény-kutatások által nem is mért, de a Fidesz kegyéből „létező” KDNP adhat minisztereket és államtitkárokat egy koalíciós kabinetbe, éppoly Örkény tollára való az, hogy egy Péntek 8 címet viselő tévéműsor több mint egy esztendeje szombat este kerül adásba. (A Hír TV e heti „közéleti” csevejeinek valódi, pénteki vendége utoljára tavaly május 17-én volt valaki, Schöpflin György személyében, ezt követően pedig a változatlan címmel adásba kerülő alákérdezős propagandaműsor vetítésének időpontja következetesen szombat este nyolc lett.)

Félresöpörve ezt a szerkesztői „éleselméjűséget” és akár arra is gondolva, hogy mindez talán precedensalapon történik, hisz Erich Knightnak meg persze Szerb Antalnak is köszönhetően tudjuk, vannak még oly különleges vidékek is e glóbuszon, ahol pénteken ugyan mindig péntek van, szombaton meg mindig szombat, de Sam Small földjén viszont nincs többé hétfő, –inkább koncentráljunk az illetékes által újból elmondottakra.

Semjén, aki a nemzetpolitikáért felelős a harmadik Orbán-kormányban is, ismét megerősítette, hogy a ciklus végére meglesz az egymillió esküt tett új magyar állampolgár, hozzátéve azt is: „úgy kell lépésről lépésre haladni a nemzetpolitikában, hogy azt a magyarországi társadalom is elfogadja.”

Semjén arról is beszélt, hogy „jelenleg messze 600 ezer felett van a kérelmek, és 580 ezer körül lesz belátható időn belül az esküt tettek száma”, ami akár hihető is lehetne, ha ezt például a tengerentúli meg nyugat-európai kihelyezett konzuli fogadónapokat illetően ma is naprakész kormányzati honlap egy friss összegzése ezt a reményt a növekvő számokkal alátámasztaná. Viszont rejtélyes okoknál fogva ilyen tartalmú kimutatást utoljára közel tíz hónapja osztottak meg velünk az illetékesek, akkor pedig, 2013 szeptember 4-én, az újonnan honosítottak száma kereken 500 097 volt.

„Az RMDSZ számára a mindennapi rutin része olyan szervezetekkel együttműködni, amelyek egyik nap még kígyót-békát kiabálnak rá, másnap pedig a kegyeit keresik. – folytatódik a HVG-s elemzés, majd egy tömör históriai áttekintésben összegez a cikkíró majd húsz esztendőt az RMDSZ történetéből, annak is a kormányzati szerepvállalásra vonatkozó fejezetéből: A román politikai életben a szélsőséges nacionalista pártokon kívül az RMDSZ már mindenkivel együttműködött. kormányzott szociáldemokratákkal éppen úgy, mint liberálisokkal és konzervatívokkal. 1995 óta, rövid időszakokat kivéve, gyakorlatilag nem került ki a hatalomból, s amikor éppen nem volt kormányon, akkor kívülről támogatta a kabinetet. Az évek során elég tapasztalatot gyűjtöttek politikusai arról, hogy az éles szembenállások egyik pillanatról a másikra szövetségkötésekhez vezethetnek.”

Ezt követően megtudhatjuk Riba Istvántól, hogy az érdekvédelmi szövetség politikájának alakításában a magyar hivatalos nemzetpolitika nem éppen a fő csapásirány. Minden bizonnyal ez a megállapítása kedélyborzongatónak tűnhet sokak számára, de valójában nincs benne semmi meglepő. Magunk is úgy véljük: a mai hivatalos magyarságpolitika mibenléte meglehetősen talányos, a szavak szépségversenye gyakran párosul a tettek hiányával.

Hogy miért mondjuk mi is ezt? Magyarázatképpen egy kitérőt kell tennünk és erre, sok-sok, korábbi szemléinkben részletezett előzmény után egy friss, másik megszólalás, a Napi Gazdaság online június 17-i, egyik, e tárgyban született cikke késztet bennünket. A budapesti napilapban megjelent látlelet szerzőjét pedig magyar kormányzatellenességgel aligha lehetne vádolni, hisz ő Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője.

Bő esztendeje Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, megnyitva a Kárpát Régió Üzleti Hálózat szlovéniai irodáját, Lendván elmondta: „Az újonnan megnyílt irodával a hazai és szomszédos országbeli vállalkozók immár 11 határon túli helyszínen vehetik igénybe a külpiaci kapcsolatok élénkítését elősegítő, tanácsadó szolgáltatásokat,” hitet téve amellett, hogy a nemzetpolitika és az anyaország gondos odafigyelése azt is jelenti, hogy „ez a felelősség a magyar nyelv és kultúra megőrzése mellett a nemzeti közösségek gazdasági boldogulására is kiterjed.” Úgy vélekedett: már megtörtént a szemléleti-gyakorlati áttörés is, hiszen „a Nemzetgazdasági Minisztériumban bekövetkezett stratégiaváltásnak köszönhetően a Kárpát-medence vállalkozóival folytatott üzleti tevékenység nem külgazdaság, hanem a hazai és a szomszédos országokba irányuló vállalkozásfejlesztési programok összekapcsolásával működő belgazdasági tevékenység.”

A gazdasági boldogulás mikéntjét illetően a Napi Gazdaság online felületén most Csinta Samu megvonja a mérleget és elmondja az eredményt: Nem talál piacra a székely termék. Írásából kiderül: „Bár néhány magyarországi üzlethálózatban már felbukkantak "Székely termék" védjeggyel ellátott árucikkek, értékesítésük továbbra is esetleges. A szélesebb körű forgalomba hozatalt, illetve az egységes márkanév kialakítását politikai csatározások is akadályozzák.”

Csinta a magyarországi üzleti élet fontos hírforrásának számító lapnak beszámol arról is, hogy „a Székelyföldi termék először a Magyar Polgári Párthoz köthető elképzelésként  jelent meg, de hamvába holt, miután a bejegyzéssel megbízott személyeknek és a rájuk bízott anyagi eszközöknek nyoma veszett.”

Időközben Borboly Csaba, a Hargita megyei Tanács RMDSZ-es elnöke „is ráharapott az ötletre” – folytatja az Erdélyi Napló főszerkesztője –, és a testület presztízsével, valamint az önkormányzat apparátusának felhasználásával gyakorlatilag saját pályára terelte a kezdeményezést. A Székely termék feliratot e fórum keretében működő bíráló testület ítéli oda a pályázóknak, akiknek elsősorban minőségi és csomagolási elvárásoknak kell megfelelniük. Jelenleg közel 300, elsősorban az élelmiszeriparban érdekelt vállalkozó szerepel a tagok között.”

Közülük négyet, Váncsa Attilát, a száraztésztát gyártó és forgalmazó, sepsiszentgyörgyi Váncsa Multipast Kft. tulajdonosát, a szintén háromszéki, pékipari termékekben érdekelt Diószegi Lászlót, a nemrég megválasztott kamarai elnököt, László János székelyudvarhelyi vállalkozót és Török Jenő Hargita megyei mezőgazdasági igazgatót meg is szólaltatja cikkében Csinta.

Az általuk elmondottak alapján, a kép lesújtónak tűnik. Akinek például a termékei Nagy-Britanniáig is eljutottak, a magyarországi üzlethálózatban nem igazán boldogul. Kiderül az is, hogy Háromszéken hiánycikk a piaci vagy jogi segítség, az infrastrukturális logisztikai tervezés tavaly december óta „hibernálódott”, annak ellenére, hogy „a hatástanulmányokkal is alátámasztott projekt megvalósításában a helyi vállalkozók is készek anyagi szerepet vállalni.” Előrelépés helyett inkább a helyben topogás a jellemző, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat és a Kárpátia Magyar–Román Kereskedelmi és Iparkamara nem az érdemi munkával, hanem inkább önmagával foglalkozik, jobbára lemondásokkal és tisztújításokkal véteti észre magát, a hatékony működés, így a szövetkezés szükségessége megmarad a retorika szintjén, stb., stb., stb.

A keserű tapasztalatokról árulkodó székelyföldi megnyilatkozások olvastán csak kérdezzük: ez lenne az a bizonyos „felelősség” amely „a magyar nyelv és kultúra megőrzése mellett a nemzeti közösségek gazdasági boldogulására is kiterjed”?

És ugyanezt kérdezzük, egy szintén eheti, hasonlóan keserű felvidéki megszólalás után is. Itt arról olvashattunk, egy Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák kormányfő által tavaly aláírt, majd parlamenti ratifikációval is megerősített egyezményre, az Ipolymente két országba szakadt magyarjainak életkörülményeit javítani hivatott hidak építésére mondott nemet mindenható budapesti minisztérium államtitkár-helyettese, mert könnyebb volt neki leírni, hogy „nem lehet”, mind az „ahogy lehettel” próbálkozni és cselekedni. Elvégre a „felelősség”, a „gazdasági boldogulás”, „a nemzeti integráció” az ünnepi szónoklatokban kötelező retorikai elem, semmi több.

Persze lehet konferenciázgatni Kárpát-medence szerte, lehet „új összefüggő rendszerekben” gondolkozni és kiépíteni hálózatokat, „hogy a Kárpát-medencében és a világban szétszórtan élő magyarok szellemi, érzelmi és gazdasági energiája végre összeadódjon”, lehet összegründolni a mindenre gyógyírt ígérő Kárpát-Régió Üzleti Hálózatot is, Wekerle tervekkel, Baross Gábor és Mikó Imre tervekkel megspékelve, hogy egyéb, nagyon  sajtóvisszhangos ötletekről itt most ne is szóljunk, de éppen a nagy üdvrivalgással üdvözölt, tavaly júliusi magyar-szlovák kormányközi csúcstalálkozó, közelebbről a határ menti közösségi közlekedés újraindítását célzó kormányközi egyezmény utóélete ékes bizonyíték arra, hogy a nemzetpolitika e fontos területén is inkább csak a nagy bejelentések számítanak, aztán a tettek elmaradnak.

Osztva Érsek Árpádnak, a Radičova-kormány közlekedési államtitkárának jajkiáltását, idéznénk is pontosan a két miniszterelnök vállalását lenullázó budapesti minisztériumi kerékkötőt: az Ipoly-menti közúti hidak megépítése a Vámosiskola-Pastovce, Ipolydamásd-Chľaba és Tésa-Vyškovce nad Ipľom községek között lehetetlenné vált.” Mindehhez tegyük hozzá, hogy Pastovce, magyarul Ipolypásztó (528 lakosából 359 magyar) Chľaba magyarul Helemba (695 lakosából 543 magyar), Vyškovce nad Ipľom pedig magyarul Ipolyvisk (666 lakosából 445 magyar).

Visszatérve a HVG cikkére talán ezek után talán nem is kell érvelnünk amellett, hogy miért kellett azt írnia a hetilap értő újságírójának: „A mind szorosabb betagozódás a román politikai életbe azzal is járt az RMDSZ számára, hogy egyre kevésbé fontos, mit is várnak tőle Budapesten. Az erdélyi magyarok dolgai Bukarestben dőlnek el – realizálta a párt, és ezért a magyar nemzetpolitika marginális szerepet játszik politikájának alakításában.”

„Azt persze nem hagyhatják figyelmen kívül, – folytatódik az elemzés e – hogy a Fidesz és Orbán Viktor roppant népszerű választóik körében, ezért ha nem akarják, hogy a „nemzetárulás” vádja megfogalmazódjék velük szemben, akkor „jobb a békesség” alapon együttműködnek a mai magyar kormánypárttal.”

A cikkszerző szerint az RMDSZ-Fidesz viszony alakulását döntő módon befolyásolták a szövetség élvonalbeli politikusai közötti, előbb csak felsejlő, majd egyre markánsabbá váló feszültségek, éppúgy, mint a Fidesz által gyanakvással kezelt RMDSZ politizálás. Ezt a folyamatot így látja és láttatja lapjában Riba István:

„Korábban személyi és elvi ellentétek is meghatározták a viszonyt. Az RMDSZ-nek közel két évtizedig Markó Béla volt az elnöke, aki jobboldali-konzervatív meggyőződése dacára fokozatosan távolodott a Fidesztől és személyesen Orbán Viktortól. A személyes kapcsolatokat nyilván befolyásolta az Orbán Viktorral jó viszonyt ápoló korábbi RMDSZ főtitkár Szőcs Géza, aki Markó elnökké választása után költözött Magyarországra. A kapcsolat ismerői azt is elmondták, hogy Orbán nem tudta megbocsátani Markónak, a 2002-es választások két fordulója között tett, az MSZP-t és SZDSZ-t mint leendő kormánypártokat elfogadó nyilatkozatát sem.

Ugyanakkor a Fidesz politikusai nehezen tudták megemészteni az RMDSZ általuk balkáninak nevezett politizálását. A fordulatokat sokan a romániai magyar párton belül sem nézték jó szemmel, ezért állandó volt a feszültség egyes politikusok között. Végül ezek az ellentétek szakadáshoz vezettek: előbb a székelyudvarhelyi polgármester. A Szász Jenő, majd Tőkés László és követői alapítottak pártot. Csakhogy a Fidesz más-más erőcsoportjai támogatták őket. Szászt Kövér László, míg Tőkéséket Németh Zsolt és kicsit a háttérbe húzódva Orbán Viktor. A két párt közül Orbán és a Fidesz népszerűsége és támogatása ellenére egyik sem volt képes áttörést elérni, a választásokon nem tudták megszorítani az RMDSZ-t.”

Szerzőnk szerint a 2012-es, júniusi önkormányzati választások jelenthették azt a fordulópontot, amikor Orbán döntött a Fidesz korábbi Erdély-politikájának radikális felülbírálatáról, ami pénzt, paripát, abból is nem keveset igényelt ugyan, de a dédelgetett remények valóra váltására már semmilyen reményt nem adott.

Megtörtént tehát a gordiuszi csomó 1.0 verziójának az átvágása: „Ezért Orbán először Szász pártját „likvidálta”, azzal, hogy magát Szászt lemondatta a pártelnökségről és Magyarországon kreált neki milliárdos költségvetésű nemzetstratégiai intézetet. Kövér ma is teljes mellszélességgel kiáll Szász mellett, információink szerint azt is megpróbálta elérni, hogy a Miniszterelnökségen újonnan kreált nemzetstratégiai államtitkári posztot Szász tölthesse be. Bár a házelnök nem szokott parlamenti bizottsági üléseken részt venni, a nemzeti összetartozás bizottságának alakuló ülését ő nyitotta meg, ráadásul olyan mondatokkal, amelyek komoly feszültségeket generálhatnak a magyar társadalmon belül. Kövér szerint ugyanis a magyar államigazgatásnak meg kellene találnia azokat az eszközöket, amelyekkel a magyar nemzet Kárpát-medencében élő minden tagját be lehet vonni az egészségügy, a szociális ellátás, az oktatás, a kultúra és a gazdaság vérkeringésébe.”

Hogy a HVG elemzőjének okfejtése hitelt érdemlőnek tűnik, arra több jel is mutat. A harmadik Orbán kormány nemzetpolitikai intézményrendszerének átalakításban nemrég egy nem várt fordulat történt: Semjén Zsolt kormányfő-helyettes és tárca nélküli miniszter mellett belépett a „magyarságpolitika csinálók” sorába a bukovinai székely származású bonyhádi polgármester és országgyűlési képviselő, Potápi Árpád.

A Miniszterelnökség államtitkárává kinevezett Potápi, akiről az Index az új államtitkárokat bemutató cikkében szerfölött tömör portrét közölt (a kormány honlapján szereplő lakonikus rövidségű életrajza ide kattintva megtekinthető), egy, a Duna Televíziónak adott június 12-i interjújában elmondta: „A nemzetpolitikai államtitkárság a miniszterelnökséghez került, ilyen téren az államtitkárnak két felettese van. Akik eddig a KIM-ben dolgoztak, az államtitkárságon belül tevékenykedtek, átkerülnek a miniszterelnökséghez. A szerkezet kialakítása a következő héten zajlik majd.”

A „következő hétnek” már régen vége és még mindig semmit se tudni a „szerkezetalakításról” meg a Miniszterelnökség nemzetpolitikát érintő „humánpolitikai” terveiről. Csak annyit, hogy a Kövér patronálta Szász helyett egy polgármesterként és parlamenti képviselőként is már bizonyított politikus lett a befutó (Potápi 1998 óta parlamenti képviselő és 2002 óta Bonyhád polgármestere). Répás Zsuzsannát helyettes államtitkári pozíciójában ez idáig nem erősítették meg, mentora, Németh Zsolt pedig, akit fontos kormányzati tisztségéből most távolítottak el (Németh az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke lett) egy múltheti rendezvényen, a Lőrincz Csaba-díj átadásán annak a véleményének adott hangot, hogy „remélhetőleg folytatódik” az eddigi a magyar nemzetpolitika. Sőt, sokat sejtetve, azt is elmondta: „csak rajtunk múlik", lesz-e folytatása a nemzetpolitika reformkorának. A válasznak egyértelműnek kell lennie: igen, van folytatás, „esetleg más szereposztásban, de ugyanazt a darabot előadva.”

Hogy ez a folytatás az új szereposztásban már nem lehet a régi darab, ahhoz nem kell szakértőnek lenni, elég visszautalnunk a már idézett Csinta Samu cikkre, a felvidéki Érsek Árpádnak szintén szóbahozott segélykiáltására vagy éppen arra a plágiumbotrányra, amely e napokban rengette meg a felvidéki közvéleményt és arról győz meg újólag mindenkit: a Kárpát-medencei nemzeti integráció, az itteni magyarok szellemi, érzelmi és gazdasági energiája dokumentumgyártási szinten már összeadódott.

A héten kiderült, hogy a nagy garral reklámozott, a Kárpát Régió Üzleti Hálózata honlapján itt elérhető Baross Gábor Felvidéki Fejlesztési Terv, aminek „tartalma nagyban kötődik a Wekerle Tervhez, melyben lefektetésre került az egységes Kárpát-medence gazdasági összefogásának szándéka és tervezete” és a terv ünnepélyes meghirdetésének napja „méltán vonul be majd a Kárpát-medence történelmébe” több ponton szószerinti egyezést mutat a Mikó Imre tervvel. (A botrányos plagizálásról az érdeklődő részletekre terjedően itt olvashat, de annyit itt el kell mondanunk, hogy a nyilatkozatok szerint a Schmitt Pál epigon nem a Felvidéken, hanem Budapesten, a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatalban keresendő)

A HVG-s cikk Kövér házelnök kijelentéseiről szólva, azokat olyannak ítéli, melyek „komoly feszültségeket generálhatnak a magyar társadalmon belül.” A jelek szerint e szavak megrettenthették a fő-fő nemzetpolitikai illetékest, Semjén Zsoltot is. Bizonyára nem volt véletlen elszólás a Hír TV adásában a már idézett óvatoskodása „úgy kell lépésről lépésre haladni a nemzetpolitikában, hogy azt a magyarországi társadalom is elfogadja.” Mi tagadás, merész tervnek tűnik közel egy millió új magyar állampolgár bevonása a magyarországi egészségügy, a szociális ellátás, az oktatás, a kultúra és a gazdaság vérkeringésébe, de kishitűségre semmi ok: elvégre ugyanott az is elhangzott: „korszakhatárhoz érkeztünk" a nemzetpolitika területén, a szimbolikus lépések után a kevésbé látványos, innovációt és jelentős forrásokat igénylő, gyakorlati aprómunka következik.”

A gordiuszi csomó 2.0 verziójának átvágása jelentette a nagy fordulat második felvonását.  Szerzőnk ezt így prezentálja:

A Fidesz fordulatát megkönnyítette, hogy Markó visszavonult az elnökségből, s Kelemen Hunor lett az utóda, akivel Orbán 3-4 havonta tárgyalt. Az együttműködés egyik kérdése volt Tőkés László sorsának a rendezése, akinek pártja komoly támogatást kapott Budapestről, ő maga pedig 2009-ben még RMDSZ listán lett európai képviselő. Ez most nyílván nem ment volna.  Tőkés saját pártja pedig annyira gyengén szerepelt a romániai választásokon, hogy el sem indult az európai megméretésen. Orbánék megoldották Tőkés problémáját: felvették őt a Fidesz EP-listájára.”

A Fidesz kormány magyarságpolitikai „keletre fordulata” nyomán a cikkszerző szerint az RMDSZ politikai támogatást remélhet európai néppárti szinten a Minority SafePack kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés sikeressé tételében, de éppúgy remélhet segítséget az erdélyi magyar oktatásban és a kulturális javak megőrzésében:

„Az RMDSZ információnk szerint a viszony rendezéséért cserében nem anyagi támogatást kért, hanem azt, hogy a Fidesz szerezzen néppárti támogatást az EU-ban az európai őshonos kisebbségek helyzetének, nyelvi jogainak rendezésére, elérendő, hogy a döntés ne a tagállamok keretében legyen. Emellett az erdélyi magyar oktatás minőségének javítására, a felsőoktatás fejlesztésére és kulturális örökségvédelemre készítenének közös programokat a magyar kormánnyal.”

Cserébe viszont a Fidesz kér és remél. A tervgazdálkodásban nemcsak a következő ötéves négyéves tervnek van helye, hanem a hosszabb távú elképzeléseknek is:

„A Fidesz viszont számít az RMDSZ támogatására az állampolgársági programban, ami mindenekelőtt a szavazók számának növelése miatt fontos neki (a határon túli szavazók több mint 95 százaléka a Fideszre szavazott áprilisban). Emellett a Fidesz mindig számol a határon túliakkal, mint munkaerő-utánpótlással. Mindkét cél szembemegy ugyan az autonómiatörekvésekkel, ám már a pár éve elhunyt egykori fideszes külügyi helyettes államtitkár, Lőrincz Csaba is megállapította egyik utolsó írásában, hogy „a magyarországi pártok gyakorlatban követett célja – a nemzetpolitikai programjaikban meghirdetettektől eltérően – a rövid távú, magyarországi belpolitikában kamatoztatható pártpolitikai haszon.”

 

 

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X