Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (április 23-29.)


-A A+

Még hogy nincsenek ma csodák? Felcsúton véletlenül összefutottak, egymásnak épp hogy bemutatkoztak és lőn nemsokára a 82 éves újvidéki Árok Ferencből miniszterelnök tanácsadó

Megszólalt a héten Árok Ferenc, az egykori neves futballedző, a vajdasági Magyar Szó közismert sportkommentátora és az Orbán Viktorral néztem a meccset című jegyzetében arról számolt be, hogy nagycsütörtökön Budapestről Újvidékre hazatérőben alkalmi kitérőt tett Felcsútra, ahol egy véletlen találkozását maga a csoda követte. Olyasmi történt meg vele, ami csak Óperencián meg az Üveghegyen túl szokott megesni: „valami egészen különös rendhagyó, amire még álmomban sem gondoltam volna”. Miközben, a sok lépcsőtől fáradtan pihegett az akkor még fel nem avatott stadion legmagasabb pontján és gyanútlanul szemlélődött, egyszeriben csak elébe toppant maga Orbán Viktor. Aztán bemutatkozott neki, ellentmondást nem tűrve, azonmód átrendezte programját, a húsvétját és a jövőjét: közölte, hogy nincs apelláta, veszteg kell maradnia, mert jön a stadionavató. Később meg azt is, hogy „kenyérbe esett”, fel van fogadva tanácsadónak. 

Közel tíz hónappal ezelőtt, Árok Ferenc, Ausztrália labdarúgócsapatának egykori sikeres szövetségi kapitánya és a Magyar Szó 82 évesen is aktív jegyzetírója, aki negyedszázados ausztráliai távollét és a legkomolyabb ottani állami kitüntetés megszerzése után ausztrál nyugdíjat kapva 2003-ban visszatért Újvidékre és azóta is ott él („A karosszéke kényelmes - rovatának nevét is innen vette -, onnan kapcsolgatja a tévét, és nézi a meccseket. Minden héten leírja a gondolatait a Magyar Szóban. Meccsre már nem jár, mert szerb feleségét gondozza nap, mint nap.” – írta róla a 80. születésnapján az Index) egy akkori székelyföldi utazás egyik kellemetlen epizódja következtében elégedetlen volt és elégedetlenségének a lapjában hangot is adott.

Felháborodva tette szóvá azt, hogy amikor életében első ízben Erdélybe utazott tavaly, a székely honfitársai alaposan megbántották, mert kétségbe vonták a magyarságát. A 2013 július elején megjelent, a Futball ürügyén Székelyföldet járva címmel közreadott beszámolójában Árok azt nehezményezte, – és tegyük hozzá, joggal –, hogy amikor a vajdasági Tornyos labdarugó csapatával együtt meghívták egy baráti focimeccsre és ők el is jöttek, a gyergyószentmiklósiak a helyi újságban, a Gyergyói Hírlapban „Megjöttek a szerbek” címmel harangozták be a jövetelüket.

Ez a fogadtatás, mint írta akkor szemrehányóan, neki meg a tornyosiaknak is nagyon rosszul esett, mert: Igaz, volt egy szerb is velünk, mégpedig a sofőr, de a játékosok egytől egyig mind magyarok voltak. S még az edző is.” Aztán volt némi álmélkodás a derék gyergyóiak részéről a meccs előtt, amikor a „szerb” játékosok neveit hangosbemondóban beolvasták és a közönség rögvest meg is állapíthatta: „ezek a magyarok, és nem mi!”

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy utóbb a messziről jött vendégek hangulata oldódott és a házigazdák igyekeztek az Észak-Bánságból jött vendégekkel a nemzeti „gyomrost” elfeledtetni. Igaz ugyan, még tartogattak számukra egy „góbés” meglepetést, (csak a meccs utolsó negyedórájában közölték velük, hogy döntetlen esetén nincs hosszabbítás, hanem következnek a tizenegyesek) és így aztán büntetőkkel tudott is nyerni a helyi Jövő, de végül minden jó, ha jó a vége…

„Kiváló bográcsos paprikás volt egy kis itókával... és további barátkozás”, volt Gyilkos-tó és Békás szoros, Gyergyócsomafalván falunap a NOX-koncerttel, ahogy az dukál, stb., stb., stb., de azért csak megmaradt a kezdeti tüske. Nyílván ezért tartotta fontosnak megírni, hogy miként lettek Gyergyóban elsőre a tornyosi magyarok szerbek és azt sem felejtette az élménybeszámolójában kajánkodva hozzátenni, hogy míg „Tornyoson nincs más, mint magyar, nem számítva a romákat! Náluk (azaz Gyergyószentmiklóson – n.n.) a huszonkét játékosból nem volt több magyar, mint négy vagy öt.”

Ha tavaly nyáron még egy némiképp elégedetlen Árok Ferenc szólalt meg a Magyar Szóban egy szomszédolás alkalmával szerzett, az elsőre rossz szájízt hozó találkozás okán, egy mostani szomszédolásáról szóló beszámolójában viszont nyoma nincs keserűségnek. Ebben csak a legnagyobb elismerésről tanúskodó szavak kaptak helyet. Ez is első találkozás volt, de ez másmilyen, már-már mesébe illő, olyan, amilyenre még álmában sem gondolt volna a sokat megélt és sokat tapasztalt szépkorú szerző. Igaz a körülmények sem voltak a gyergyóiakkal összevethetők…

A Magyar Szó vasárnapi számában egy végtelenül elégedett Árok Ferenc szólalt meg és hihetetlennek tűnő, de igaz történetet mesélt el egy véletlen találkozásáról. Arról a csak nagybetűkkel leírható TALÁLKOZÁSRÓL, amitől az élete, mint az megesni szokott a mesékben, a szegény, próbára tett, Óperenciás tengereken és hetedhét határon túli sűrű erdőkben kószáló, hamuba sült pogácsán tengődő legkisebb fiúkkal vagy vándorlegényekkel, ha útjukba akad egy jó király vagy egy jó tündér, egy csapásra megváltozott.

De ne fokozzuk az izgalmakat. Mivel a történet, ez a minapi rege annyira egyedien bájos, nem várt fordulatokban bővelkedő és magával ragadó, adjuk is át rögtön a szót az írása elején még csak meghökkenőnek tűnő szerzőnek:

„Úgy volt beütemezve, hogy pénteken jövök vissza Budapestről, mármint a múlt pénteken, de valami közbejött. Valami egészen különös, rendhagyó, amire még álmomban sem gondoltam volna. Egy nappal az előtt a bizonyos péntek előtt Les Murray-val kimentünk Felcsútra megnézni a Puskás-Suzuki-kupa egy-két meccsét. Meglehetősen korán érkeztünk, és szerencsémre beleszaladtam Szöllősi Györgybe, a kommunikációs igazgatóba, aki engem a FourFourTwo labdarúgó-kiadványon keresztül ismer, mert annak a szerkesztője. Felajánlotta, hogy felvisz a stadion tetején, taraján lévő „sétányra”, ahonnan pazar kilátás nyílik magára a stadionra, a környezetre, a segédpályákra, kis pályákra…

Ahogy felértünk – én már kapkodtam levegő után, mert bizony nagyon sok lépcsőt kell megmászni –, szinte beleütköztünk Orbán Viktor elnökbe, aki egy csoport külföldivel jött felénk. Szöllősi bemutatott, s máris jött a kérdés: „Látta a meccseket, mit szól hozzá, meddig marad?” „Pénteken megyek vissza Újvidékre.” „Nem megy maga sehova, itt kell, hogy legyen a stadionavatón, meg holnap Székesfehérváron, a Puskás meccsén, hallani akarom a véleményét az Akadémia játékáról.” S odaszólt Szöllősinek, „intézd el a kocsit”…

Ekkor még nem volt kölcsönös tegeződés, de a szívélyesnek erős túlzással mondható, visszautasíthatatlan „marasztalás” felvezetése már sejtetni engedte, hogy a „nem érdekel a húsvétod és az, ha családod vár Újvidéken, itt maradsz és punktum”-jellegű kegyúri invitálás ellen nem lehet apellálni a foci hajlott korú szerelmesének, akinek nevét egykor egész Ausztrália ismerte, és aki érdemeiért 1990-ben megkapta a legrangosabb ausztrál állami kitüntetést, a lovagi címet is. (Árok nemcsak megteremtette a kenguruk földjén a labdarúgást, hanem sikerre is vezette azt; azzal lett a kontinensnyi ország államfő utáni második legnépszerűbb embere, hogy 1985-ben végrehajtotta az ún. „ausztrál csodát” és elérte azt, amit a Jég veled emlékezetes filmjének makacs hősei, a jamaicai bobosok is ugyanabban az évben: az esélytelenekből átütő erejű csapatot faragott)

A meghökkenő Árok Ferenc a továbbiakban lelkendezőbe, mi több meghatottba csap át. Megtörtént a mirákulum, megadatott neki az, ami csak keveseknek jut ki osztályrészül a földi létben. Íme hogyan tükröződik mindez a beszámolójában:

„És ott voltam a meccsen. Mellette ültem, és egész idő alatt senki mással nem beszélt, mint velem. „Hallani akarom a véleményedet, és ne kertelj.” Igen, már tegeződtünk, mert én azt mondtam, hogy mi, „angolszászok” nem ismerjük az ön, maga és egyéb udvariaskodó megszólításokat. S mondtam szinte állandóan, amit másként csinálnának a játékosok, ha én vezetném a csapatot. Legtöbbször egyetértett velem. Már-már le akartam menni és ordítani, hogy amikor a labda az ellenfél kapuja előtt van, ne maradjon négy-öt játékos a felezővonalnál egyetlen csatárral szemben! Vagy az edző, vagy a játékosok, de ott valaki nagyon félős, óvatos – hogy finoman fejezzem ki magam.

Igaz, a csapat helyzete nem egészen megnyugtató, mert még nem biztos a bennmaradása. Nos, ez a különbség a két állam főnökének a csapata között, Szerbiában, ha nem vagy bajnok, nem vagy senki, Magyarhonban megtörténhet, hogy az utolsó fordulóig nem tudsz nyugodtan aludni… De akkor is Viktor az Orbán, s nem Vučić a piros-fehérekkel!”

Lenyűgöző erővel nemcsak a találkozás ténye hat szerzőnkre és az „egész idő alatt senki mással nem beszélt, mint velem” – semmivel sem összevethető élménye és delejes hatása, hanem „a gyönyörű magyar sportékszer megnyitója” is, amiről a Magyar Szó jegyzetének szerzője a továbbiakban csak az elragadtatás hangján tud szólni.

Ha már a „sportékszer” és annak megnyitója került terítékre, mielőtt újra megadnánk a szót a lelkendező szemtanúnak, teremtsük meg a maszol olvasójának a lehetőséget hogy ide és ide kattintva remek, önmagukért beszélő fotógalériák segítségével megtekintse az „ékszeravató” egyes mozzanatait. E képek alapján maga is megfejtheti, hogy miért is volt oly ellentmondásos a Pancho Aréna fogadtatása a magyarországi sajtóban és a közvéleményben, miért volt sokaknak inkább visszatetsző a produkció, mint felemelő?

És csak kérdezzük mi is, másokkal együtt: vajon nem volt-e sokaknak bántó meggondolatlanság, hogy finoman fogalmazzunk az, hogy a Felcsúti Hírlap így harangozta be a stadionavatót: „a feltámadás és a futball ünnepe lesz a húsvéthétfő”?

Vajon nem szereptévesztés-e, ha a Krisztus kereszthalálának és feltámadásának ünnepe utáni ünnepnapon, húsvéthétfőn egy református püspök és egy katolikus püspök azt tartja feladatának, – amint egy a keresztény hit és a demokrácia tiszteletét egyaránt számonkérő hang fogalmazott egy jobboldali portálon (!) – hogy megáldja/felszentelje a luxus páholyokkal felszerelt felcsúti Pancho arénát, a miniszterelnök privát szexepiljét, amely jórészt közpénzen épült, a további közpénzeken meggazdagodott Mészáros nevű gázszerelő által elnökölt alapítvány tulajdonában áll, a plagizátor, krónikus hazudozó és közpénzeken eltartott Schmitt Pál ex-elnök nyitotta meg azzal, hogy "szentélyt avatnak", jelen volt a hatalmi ágak professzionális működtetése és szigorú elválasztása jegyében a főügyész, és a megnyitón a kormányőrség alakulatai vigyázták fenn a rendet– természetesen a szeretet, a közjó és a reménység nevében”?

Vajon nem kellene sokaknak eltöprengenie Seres László eheti, ide kattintva elérhető nyugtalanító kérdésein, melyeket a hvg.hu-ban fogalmazott meg, azért „mivel fennáll a veszélye annak, hogy relatíve hamar napirendre térünk egy jórészt közpénzen felépített, Ceauşescu-stílust idéző esztétikai nonszenszen” és még „mielőtt, napirendre térnénk egy államilag keresztülerőszakolt, több szempontból megalázó gigaprojekt kritikátlan be- és elfogadása felett”?

Vajon véletlen-e, hogy jobboldali Mandiner portálon is, az ellenzéki orgánumokhoz hasonlóan, szintén kiverte a biztosítékot a felcsúti stadionavató/stadionszentelő (előbbi terjedelmes idézetünket is innen vettük) és véletlen-e, hogy egyedülállóan meghökkentő tartalmú „jegyzetet” posztolt ki a konzervatív elkötelezettségű portál főszerkesztő-helyettese, Rajcsányi Gellért? (Az itt elérhető „cikk” címe, bevezetője, szövege és a közreadott összes képének aláírása egyetlen mondat: „Vigyázz, el ne császárosodj!" (Marcus Aurelius, római császár)"

Vajon véletlen-e és írjuk-e csupán a külföldi ármánykodók rovására azt, hogy a világlapok címoldalaira került a felcsúti stadion ügye? Véletlen- e, hogy a New York Times tudósítót küldött a községbe és az 1703-as megjelenésével a világ legrégebbi még most is megjelenő lapja rangot birtokló Wiener Zeitung, az osztrák kormány hivatalos lapja arról írt a héten a gyerekkori álom beteljesüléséről szóló Orbáns Kindheitstraum című cikkében, hogy A Pancho Aréna, mint valami túldimenzionált tehénlepény terül el a tájban”.

De térjünk vissza a vajdasági magyar Szó hétvégi számához, Árok Ferenc élménybeszámolójához. Őt lenyűgözték a látottak, neki nagyon tetszett minden és csak utóbb, a dísztribün forgatagában döbbent rá, hogy talán mégsem volt éppen minden rendben. De erről később.

Most még a hang a rácsodálkozóé, a pompázatost szemlélőé: „Nem mondhatom, hogy éppen mindent láttam, minden stadiont a földkerekségen, de nyugodtan állítom, hogy nincs még egy ilyen gyönyörű kis stadion a világon! A sportrovaton már megjelent egy fénykép róla, de azt egészében kell látni, s akkor még ott vannak az akadémia egyéb épületei is… mind hasonló stílusban. Ezeknek és a stadion „fogadótermeinek a berendezéséről” regéket tudnék írni! Puskás Öcsi szinte „visszatér”, rúgja előtted a gólokat, azzal a lendülettel, melyet megörökít a stadion előtti életnagyságú szobra. Egy futballmegszállott napokat el tud tölteni itt. És aztán jött a stadion megnyitása, majd felszentelése. Az előbbinél ért a második legnagyobb meglepetés. Alig egy fél tucat embernek említette a nevét Orbán elnök, de én köztük voltam!

Bent, a stadion „előszobáiban” Puskás sportéletének szentelt kiállítás van. Az egyikben a stadion építőit ünnepeltük, majd Les Murray-t tüntette ki a magyar miniszterelnök. Laci egyik legjobb ausztráliai magyar barátom, aki Sydneyben egy tv-állomás sportigazgatója volt évtizedekig.”

A magyarfutball.hu honlapjának tanúsága szerint máris Orbán Arénának, illetve Santiago Orbaneunak becézett Pancho Aréna (egyéb szurkolói humorról tanúskodó, itt olvasható stadion „becenevek” idézésétől most eltekintenénk) avatásán volt minden, mi szem-szájnak ingere. Árok Ferencnek így nem kellett sajnálni a kényszerűségből kihagyott, Újvidéken esedékes, húsvéthétfői családi ebédet. Utána pedig következett a szellemi táplálék is, a show meg az ünnepi beszédek:

„Gazdagon kényeztetve etettek, itattak bennünket a szervezők. S megkezdődött egy ragyogó kultúrműsor, amely majd egy órán át tartott. Ezután jöhetett a virágcsokor Puskás nejének, majd a FIFA küldöttje üdvözölte a jelenlévőket, és Schmitt Pál megnyitotta a Pancho Arénát.”

A tömör műsorismertetésen túl már csak azért is hálásak lehetünk beszámolójának, mert megfejtette nekünk a „sportékszer” elnevezésének hátterét, a Felcsúton és környékén, az egész bicskei járásban, de nem csak ott, a magyar fülnek szokatlanul hangzó Pancho Aréna fantázianevet. Mi tagadás, az őt tájékoztatók érvelése némiképp sutának tűnik, számunkra mindenképpen: „Ezt a nevet valahogy nehezen tudom lenyelni, de nem lehetett a stadion és az akadémia elnevezésében is a Puskás név, legalábbis így mondták nekem az emberek.”

Ekkor következett be a nap fénypontja s vele együtt az a lélekrezdülés, az a sejtés, amit nyolcadik X-en már rég túllépett Árok Ferencben a bőséges eszem-iszom, a lenyűgöző pompa és a személyének szóló kényeztetés sem tudott elhessegetetni. Ott a díszpáholyban, a notabilitások között, ahol volt ex-erdélyi püspök, főügyész meg ügyvédi kamarai elnök is – mint olvashattuk már a maszol egy korábbi cikkében – de híjjával találtattak a sportemberek, egyszerre csak nagyon egyedül érezte magát. Mintha rátört volna az érzés, hogy ez talán nem az ő világa, ő itt nem több mint alkalmi ékkő az „ékszerdobozon”:

S végre jöhetett a Puskás-Suzuki-kupa döntője: Puskás Akadémia–Real Madrid! Én a díszpáholy első sorában ültem! Egy kicsit kellemetlenül éreztem magam, mert nem sok sportoló és sportban fontos szerepet játszó ember kapott itt helyet. Például a 93 éves Szepesi Gyuri világhírű tv- és rádiókommentátor és az MLSZ egykori elnöke sem „fért be” a díszpáholyba!”

A sokat megélt és tapasztalt edző és sportszakember átmeneti kellemetlen érzését hamar eloszlatta a pályán történtekre való figyelés, a kupadöntő mérkőzése. Az eredmény, a spanyol fiatalok győzelme nem lepi meg. Annál inkább a slusszpoén, a miniszterelnöktől való búcsúzáskor hallottak, amit keresetlen szavakkal megkapott: Azzal búcsúztam a magyar miniszterelnöktől, hogy ő ezt mondta: „Tanácsadóm leszel, legkevesebb két hónaponként látjuk egymást”…

Ha nem olvastuk volna, hogy ez így történt és nem maga az érintett hitelesíti idézőjelekkel e szavakat, aligha hisszük el. Csak kérdezzük: ha a gyergyóiak tavalyi „leszerbezést” pofonként élte meg a szerzőnk, akkor számára ez a hétszavas „odavetés”, úr és béres viszonyát pörén kifejező mondat vajon mi volt valójában?

Mindehhez csak annyit: a történetet röviden ismertette a Cink portál, még Árok Ferenc cikke megjelenése napján. Szűcs Donát a Mese az emberről, aki Orbánnal nézett meccset a felcsúti arénában című szösszenetében a mi kérdésünket is megválaszolta. Ekképpen:

„Én csak kapkodom a levegőt. A beszámolóban ugyanis Orbán minden mondatából süt az ellentmondást nem tűrő földesúri logika. Szó sincs felkérésről, szó sincs arról, hogy Árok tényleg visszamehet Újvidékre, ha arról van szó

Itt egy groteszk Mátyás királyos mesébe csöppenünk, ahol van "no, nem mész te sehova!", meg "tanácsadóm leszel!". Az igazi kérdések, a döntésre való lehetőség hiányzik fájóan ebből a meséből.

Így járt az ember, aki Orbán Viktorral nézte a meccset a felcsúti arénában.”

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X