Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (január 1-7.)


-A A+

Áder János újévi köszöntője: ezúttal sem vett tudomást a határon túli magyarokról

Megszólalt a héten Áder János magyar köztársasági elnök és újévi beszédében, akárcsak tavaly, szakított valamennyi elődjének egy üzenetértékű gyakorlatával: úgy találta helyénvalónak, ha ebben, a világ bármely táján élő magyarokhoz eljutó, a Duna Televízió által is közvetített köszöntőben ismét „megfeledkezik” a Magyarország határain kívül élő honfitársairól.

Olvasóink az újév reggelén már megismerhették a magyar államfőnek a 2014-es esztendő első perceiben elmondott újévi köszöntőjét. Eredeti szándékaink szerint e beszéd nemzetpolitikai vonatkozásairól kívántuk volna bővebben szólni, természetesen arra is kitérve, hogy milyen bíztató üzenetet fogalmazott meg Áder János az államhatárokon túl élő nemzettársainak, akik az éjféli himnuszhallgatás és pezsgőkoccintás után – hála a Duna Televíziónak – már két évtizede megszokhatták Ozsdolától Vancouverig és Székelykevétől Ajnácskőig azt, hogy Magyarország első számú polgára ilyenkor gondol rájuk, és nekik is akar üzenni. Természetes volt az elvárás, hiszen erre ’90 óta minden magyar államfő odafigyelt, és ha csak egy gondolat erejéig is, de hangot adott annak, hogy van mondanivaló az ő számukra is.

Ezúttal csalódniuk kellett, és mélységesen csalódott a szemleíró is. Mint az egy esztendeje már megtörtént: hiába vártak és vártunk, az összes elődjétől eltérően Áder most is csak azokhoz a magyarokhoz kívánt szólni, akik a 93 036 km²-nyi Magyarországon laknak. Ha egy évvel ezelőtt sokan még úgy gondolhatták, hogy itt csak egy beszédírói malőr történt, az első áderi újév-köszöntőből, a „szűzbeszédből” csak véletlenül maradt ki a rájuk való figyelés, és nem kellene a feltételezett „bakinak” túl nagy jelentőséget tulajdonítani, most már szembesülhettek a rideg valósággal: tavaly valójában egy új hagyomány teremtődött a Sándor palotában, méghozzá annak a legrosszabb, érthetetlen és meg nem magyarázható fajtájából.

A magyar írott és elektronikus sajtóban az újévi államfői beszédeknek, mint mindig, az idén is vegyes volt a fogadtatása. Ezt már régóta megszokhatta az újságolvasó és ez messze nem csak annak köszönhető, hogy a magyar köztársasági elnököknek soha sem volt olyan szerencséje, mint 1932-ben V. György brit uralkodónak: a király karácsonyi rádiós beszédét egy irodalmi Nobel-díjas író és költő, a Dzsungel könyvét is jegyző Rudyard Kipling írta.

A lapok és portálok irányultságuknak megfelelően, hol dicsérték a nemzet egységét megtestesíteni hivatott elnök köszöntőjét, a magvas gondolatokat, az ezúttal még mosolyra is képes az elnöki palota kurrens bérlőjét, hol bírálták azt, azért amit és ahogyan Áder elmondott, meg azért is, ami ebből a nemzeti üzenetből hiányzott. De arról, hogy a beszédből kimaradtak a határon túli magyarok, köztük félmillió „új” frissen honosított magyar állampolgár és félmillióan „régiekből”, akik külföldön élnek és dolgoznak, nem esett szó ezekben az írásokban.

Egyesek arról cikkeztek, hogy a köszöntő mennyire emelkedett jellegű volt és végre egy magyar államfő kimondta, hogy hazaszeretet nélkül nem lenne hazánk, mások pedig arról, hogy az egykor csornai Charles Bronsonként aposztrofált (copyright: Csapody Miklós) Ádert a tanácsadók alaposan megvezették.

Hogy miért is és hogyan? Mert például, azt olvashattuk a Janó, a manó – Áder újévi alakítása című, Magyar Narancs-online gyorsreakcióban, hogy „valami habonyi státuszban önmegvalósító észlény azt bírta kitalálni, hogy az elnök nyújtson színészi alakítást, játssza el az ájtatos manót, üssön meg szívhez szóló, kenetteljes hangot, hisz nyilvánvalóan fogyatékos gyerekekhez beszél: a népéhez. Mindezen kitaláció megkönnyítéséhez írt vagy íratott az elnöknek egy olyan beszédet, amilyennel még egyetlen szerencsétlen újévi idiótát nem küldtek ki a kamerák elé: legyen benne annyi giccs, amennyi még soha vagy még annál is több, édesanyám könnyűitől a jövőbe belevetett magig, minden, amit a súgógép elbír. Az pedig elég sok mindent elbír, leszámítva például az államelnök görcsösen rátapadó tekintetét, mert abba azért belepirul néha.”

A Népszava véleménycikkének szerzője első hallásra még így írt erről a beszédről: „Fanyalgás nélkül mondom: Áder János kétségtelenül szép beszédet mondott. Értelmes hasonlatokkal okos gondolatokat kapcsolt össze, életörömöt, hazaszeretetet, elődöket és utánunk következő nemzedékeket. Múlt és jövő fonalát, amiből összeáll történelmünk szőttese… Mindezt olyan hangsúlyokkal fejtette ki, ahogyan az egy államfőhöz illik.” A cikk szerzője csak az Áder beszéd újrameghallgatása után gondolkozott el azon, hogy „amikor már elszállt a fejünkből a szilveszteri vigasságban elfogyasztott néhány pohárka gőze, kicsit más hangsúlyokat kapnak a szavak.

A Népszava amerikai magyar laptársánál, az Amerikai Magyar Népszava redakciójában nem volt szükség újraolvasásra és utólagos morfondírozásra. Itt azonnal és határozottan fogalmaztak: „Közhelyektől hemzsegő, semmitmondásokban bővelkedő beszédet mondott Áder János újév alkalmából. Az államfői beszédektől persze nem szokás túl sokat várni, hiszen ezek amolyan ünnepi alkalmak, hogy a legfőbb közjogi méltóság megnyilvánuljon az ő népe előtt. Ám Áder mostani beszédét még ebben a megközelítésben is sokáig nehéz lesz alulmúlni. Volt persze pozitív oldala is a köszöntőnek: az államfő szövegét tavaly után már másodszor jelnyelvre fordító Weisz Fanni most is nagyon szép volt.”

Az Indexnek szilveszterkor megjelent, témába vágó cikkéből, a Nem bírják ki újévi beszéd nélkül-ből megtudhattuk: a világban kétféle módja van annak, hogy az országok vezetői ünnepi köszöntővel forduljanak ezidőtájt a polgáraikhoz és emelkedett hangon évet értékeljenek és üzeneteket fogalmazzanak meg számukra. Van ahol a pápák által megkezdett hagyományt követik, és ennek megfelelően, szintén karácsonykor szokott népét köszöntő beszédet tartani  – mint már láttuk – a brit király, akárcsak a svéd, norvég, holland, belga és svéd uralkodó és a német államfő is. Másutt ez a köszöntő az újévre tolódik, ezt a szokást követi a magyar köztársasági elnök mellett a német kancellár, a francia, az orosz, a kínai és a finn elnök, a dán és thai uralkodó vagy például Kanada és Új-Zéland főkormányzója.

Az utóbbi hagyomány szerint jár el a román államfő is, aki elnöki mandátumának utolsó, e műfajban adódó lehetőségével élve az idén a hivatalos Facebook oldalán négy családi fotó kíséretében üdvözölte szilveszterkor a „kedves románokat”. Băsescu román elnök az alig tízenkétmondatos köszöntőjében jóformán csak „a román közösségi erő” az „erős román identitástudat” fontosságáról értekezett és ennek jegyében üzent: a moldovai testvérnemzet polgárainak, a határokon túl élő és ott dolgozó honfitársainak illetve a külföldön szolgálatot teljesítő román katonáknak kívánta jókívánságait kifejezni.

Áder János államfő „életörömmel megélt hazaszeretetről” szóló újévi beszédében arról értekezett, hogy a hazaszeretet egymás iránti tiszteletet, önmagunk elfogadását és eleink hagyatékának megbecsülését jelenti, de nem tisztelte meg szavaival azt a négy és félmillió magyart, aki a létminimum alatt él, köztük a közel egymilliót, aki mélyszegénységben. Nem tisztelte meg a munkanélkülieket, a hajléktalanokat, a kilakoltatottakat, az otthoni boldogulás híján külföldre vándorló fiatalokat és kevésbé fiatalokat és nem tisztelte meg a határokon kívül élő magyarokat sem. Ahogyan tavalyi köszöntőjéből is hiányzott bármely utalás a környező országokban élő magyarokra, úgy ezúttal is csak a Hegyeshalom és Ártánd, Röszke és Záhony határolta területen élő honfitársai számára volt mondanivalója.

Áder azzal a hagyománnyal szakított, melyet ideiglenes köztársasági elnökként még Szűrös Mátyás honosított meg 1990. január elsején. Szűrös akkor nemcsak keményen bírálta a moszkvai nagykövetként vagy központi bizottsági tagként általa is épített szocializmust („Kudarcot vallott a szocializmusnak kikiáltott gazdasági és politikai gyakorlat, mert szembefordult a valóság törvényeivel, a szabadság és az igazság általános követelményeivel, mert magával az emberrel került összeütközésbe.") és nemcsak azzal tette magát emlékezetessé, hogy annyira elragadta a hév, hogy a NATO-t is fel akarta számolni. („Síkraszállunk a leszerelésért, a katonai tömbök felszámolásáért.") Ő volt az első magyar államfő, aki félreérthetetlenül pozitív üzenetet akart küldeni a határokon túl élő magyarság irányába: „Az új köztársaság a 15-16 milliós magyarság sorsáért visel felelősséget."

A Szűröst követő négy államfő, Göncz Árpád, Mádl Ferenc, Sólyom László és Schmitt Pál mind-mind kötelességének érezte, hogy minden újévi beszédében e felelősségvállalás kimondása helyet kapjon. Viszont Áder – és a jelek szerint most már bizonyosan, hogy nem véletlenül – szakítani akart ezzel a gyakorlattal. Ennek a negatív hozzáállásnak amúgy már voltak baljós előjelei: Mádl Ferenc számára nem volt kérdés a MÁÉRT-értekezleteken való felszólalás, de Áder nem vett és nem vesz részt a MÁÉRT-tanácskozásokon. A Sándor palota mai bérlője „elfelejtette” azt a Sólyom által meghonosított, Határon túli magyarság a 21. században címmel, 2006 és 2010 között rendszeresen megrendezett igényes konferenciasorozatot is, melyhez Schmitt Pál, ha lebutított formában ugyan, de szintén fontosnak vélt ragaszkodni.

Ha Áder és csapata valamiért nem is akarta megtenni azt, hogy okulásképpen elolvassa az elődök világhálón hozzáférhető újévi köszöntőit, mi ezt megtettük és erre biztatjuk a maszol olvasóit is. Tanulságos ez a leltár, aminek elkészítésére a szemleíró ezúttal az év első Megszólalt a héten-ben vállalkozott, megidézve azokat, akik minden esztendő ezen, éveleji hetében úgy szólaltak meg, ahogyan az egész nemzet elvárta tőlük és amilyen tartalmú megszólalásra a nemzet egységét megtestesíteni hivatott közjogi szereplőnek is vissza kellene térni. Ha nem másért, bár a „gránitszilárdságú” Alaptörvény sokat és sokszor hivatkozott D.) cikke okán.

Göncz Árpád 1998-as lírai ihletésű, a „csillagszemű nőkről és szálfaderekú férfiakról” szóló itt olvasható újévi köszöntőjében megtalálta a módját annak, hogy abba beleszője a külhoni magyarságot, hiszen félreérthetetlenné tette már az indításnál, hogy kiknek szánja a köszöntőjét: magyar vagy magyarul értő testvéreimnek határon innen és túl.” 

Az első köztársasági elnöknek egy másik, a világhálón hozzáférhető és itt elérhető újévi beszéde szintén már az első mondatában érzékeltetni kívánta, hogy a magyar nemzet bárhol élő tagjaihoz szól, hiszen az államfő „a határainkon innen és túl élő kedves barátainak” nevezte a megszólítottakat.

Mádl Ferenc 2001. évi, itt olvasható újévi köszöntőjében a bárhol élő magyarokhoz szólva így indított: „Kedves Honfitársaim a haza határain belül és szerte a nagyvilágban!”, majd megkülönböztetetten hangsúlyozta az egész nemzet teljesítményét és azt, hogy „közös felelősséget kell vállalnunk másokkal a családban, a magyar hazában, a szétszórt nemzetben, a Földön velünk élők sorsáért.

Ugyanő 2002. évi itt elérhető újévi köszöntőjébena haza határain belül és szerte a nagyvilágban élő honfitársaihoz” szólt és a következő esztendő feladatait lajstromozva külön is említést tett arról, hogy „az államnak, az önkormányzatoknak, a civil szerveződéseknek – mindenkinek külön-külön” van tennivalója „hogy még jobban szolgáljuk a határon túli magyarok ügyét nemzeti és európai törekvéseink során.

Mádl elnök 2003. évi itt megtekinthető újévi beszéde a már hagyományosnak számítóHonfitársaim, határainkon innen, és szerte a nagyvilágban!”-al indult és a szokásos számvetést követően felszólított mindannyiunkat: „Fogadjuk hát meg, hogy a következő esztendőben jobban tekintettel leszünk egymásra, mint az előző évben voltunk. Szülő a gyermekére, gyermek a szüleire, tanár a diákjára, orvos a betegére, házastárs a házastársára, politikus az ellenfelére, anyaországiak a határon kívül élő magyarokra, gazdagok a szegényekre… S mindannyian egymásra.”

2004 újév napján az itt olvasható államfői üzenetben nemcsak a megszólításból, a „Honfitársaim – határainkon innen és szerte a nagyvilágban!”-ból nem érezhette magát kirekesztettnek kézdivásárhelyi, a dunaszerdahelyi vagy a canberrai magyar. A Sándor palota akkori „bérlője” figyelmeztette Magyarország lakóit személyes felelősségükre, mellyel „befolyásolhatják a politikai döntéseket, segíthetjük az ország és a határon túli magyarság, hazai kisebbségeink, a nehéz helyzetben lévő embertársaink anyagi és szellemi-lelki felemelkedését.

Ugyanakkor, annak tudatában is, hogy az újesztendő elhozza az ország uniós csatlakozását is, Mádl Ferenc hangsúlyozni akarta akkor azt, amiről ma már bőven hallani sajnos szirénhangokat is: „Véglegessé válik biztonságunk, politikai és gazdasági helyünk Európában. Megvalósulhat történelmi esélyünk, gazdaságunk, anyagi és erkölcsi életviszonyaink felemelkedéséhez. Miként az bekövetkezett az Unióhoz csatlakozott minden országban. De rajtunk áll, és sokat kell érte tennünk, hogy az európai integrációnak mi is nyertesei lehessünk. A nemzet megmaradását, a határon innen és túl élő magyarok jövőjét, nyelvünk, kultúránk megőrzését az uniós tagság bizonnyal jobban segíti, mint a kívül maradás. E soknemzetiségű, sok kultúrát keretbe foglaló közösségbe nem azért lépünk, hogy a magunk örökségéből veszítsünk. Nemzeti és európai örökségünk együtt hozhatják jobb holnapjainkat.”

Az itt elérhető, utolsó elnöki újévi rádió-és tévé beszédében a 2011-ben elhunyt Mádl Ferenc  természetesen ismét a „határainkon innen és túli honfitársak” köszöntésével kezdett, majd valóban az összmagyarságra figyelve fogalmazott megszívlelendő intelmeket: „A politikai párbeszédben több türelem és megértés, a törvényalkotásban a nemzeti célok megvalósításához több egyetértés kell. Határainkon túli magyar közösségeinket, vallási közösségeinket és nemzetiségi kisebbségeinket ne bántsa senki. Ez az európai kultúra, hagyományaink és Alkotmányunk parancsa is… Ma sorskérdésünk lett, hogy magyarként, emberként képesek legyünk kicsinyes pártérdekeket és önzésünket meghaladva egymás felé fordulni. Minden magyar felé fordulni. Éljen a határainkon belül vagy túl – a lelki befogadással, a jogok megosztásával. A történelem minket egy nemzetbe rendezett. Hiszem, hogy 2005-ben, a magyar társadalomban növekedni fog az összetartozás tudata, a nemzeti egységért való együttműködés erkölcsi és jogi parancsa, s hogy így mindannyian közelebb kerülhetünk egymáshoz.”

Sólyom László elnöki mandátumának első, 2006-os itt elérhető újévi köszöntőjében, akárcsak az elődje,Magyarország minden polgárának, a magyar nemzet minden tagjának” akart boldog újévet kívánni. Beszédében nem feledkezett meg a nemzeti szolidaritás ügyét is szóvátenni, külön is nevesítve az óév pozitív példáját, azt „ahogy az ország népe megmozdult” a határokon túl élő nemzettestvérek, „a bánáti és székelyföldi árvízkárosultak megsegítésére”.

2007-ben, az itt megtekinthető „minden magyarhoz” intézett újévi köszöntőjében Sólyom László hangsúlyosan szólt a határokon kívül élő magyarokhoz, kifejezetten annak apropóján, hogy beszéde elmondásának időpontjában Románia lakói és így az erdélyi magyar közösség minden egyes tagja is uniós polgárrá vált: Egy közösség vagyunk az országon belül, de egy közösséget alkot a magyar nemzet egésze is. A mai naptól Románia az Európai Unió tagja lett. Így a magyar nemzet túlnyomó része – több mint 12 millióan – immár ugyanazon közös politikai, gazdasági és jogi térség keretében él. De természetesen a most még kívül maradt félmillió magyarral is valljuk a közösséget, és azokkal is, akik szerte a világban megtartják magyarságukat. Az Unió hatalmas teret nyit, amelyben különböző nemzetek élnek együtt, hol éles nyelvi és kulturális határokkal, hol egymásba ékelődve, hol vegyesen. Egy ilyen nyitott térben nyitott szívvel kell lennünk egymás iránt, ismerve és megértve a másik nemzet fiait. Minden magyar szeretheti a Kárpát medence egészét, minden tájat, ahová történelme és kultúrája köti. És hasonlóan érezhet az összes itt élő nép.”

A következő esztendőben Sólyom László (2008-as  újévi beszéde itt olvasható) „a Kárpát-medencében és az egész világon élő honfitársakhoz” szóló elnöki köszöntőben szintén fontos gondolat volt a határokon túli magyarok ügye. Külön kitért arra, hogy az anyaország társadalmának felelőssége elsősorban abban mutatkozik meg, hogy „mi lesz Magyarország helye az átalakuló világban; ettől függ, lesz-e közös akarat arra, hogy a magyar nemzet fennmaradjon a Kárpát-medencében.

Egy évvel később „a Kárpát-medencében és az egész világon élő magyarokhoz” intézett, itt elérhető, bevallottan nem hagyományos újévi beszédben csak a megszólításban tükröződött a összmagyarságban való elnöki gondolkodás. Az első mondat („Nagyon sajnálom, nem tehetem meg, hogy hagyományos újévi köszöntőt mondjak. Bizonytalan és válságos év előtt állunk. Nemcsak az a kérdés, hogy vészeljük át, hanem az is, hogy mi lesz utána, milyen állapotban fogunk megérkezni a válság utáni napokba.”) után kiderült: e rendkívülinek szánt beszédében Sólyom ezúttal csak belpolitikával kívánt foglalkozni. Viszont ekkor is, legalább az indításból érezhették Kárpátaljától Ausztráliáig a honfitársai, hogy az államfő az újév első pillanatban sem feledkezett meg róluk.

Utolsó, elnökként elmondott, itt megtekinthető 2010-es újévi beszédében Sólyom László „Magyarország minden lakosát és a magyar nemzet minden tagját” köszöntve ismét fontosnak találta, hogy az amúgy a magyarországi politikai elitet kemény szavakkal feddő üzenetében hangsúlyosan szóljon nemzetpolitikai credójáról: „A magyar nemzetért a magyar állam is felelős, de leginkább a nemzet tagjai. Hiszen a nemzet lényege a közös vágy, közös elhatározás és akarat arra, hogy együtt kívánjuk folytatni gazdag örökségünket. Ez az örökség – a magyar nyelv, a magyar kultúra, történelmünk és magyarságtudatunk – közös kincse minden magyarnak határoktól és állampolgárságtól függetlenül. S a szükséges megújulás alapja itt nem más, mint közösségünk átérzése, a magyar nemzet egészének szeretete.

Túllépve most néhány kínos és nagy vihart kavart egykori mozzanaton, (2011-ben állítólag Schmitt Pál maga írta az újévi köszöntőjét, és az,  közderültséget keltve, így „hitelesen”, azaz 17 helyesírási hibával jelent meg az államfői honlapon, továbbá arra is borítsunk fátylat, hogy az akkori „alakítása”, elsősorban Bagi Íván humoristának köszönhetően még sokáig emlékezetes marad), a Sándor palotában fel-alá járkáló Schmitt Pál, az itt megtekinthető, ún. „sétálós" újévi beszédében, mint minden korábbi elnöktársa, szólni akart nemcsak az ország lakóihoz, hanem a világ magyarságához is.

Schmitt a "Tisztelt Honfitársaim, magyarok a világ minden pontján”-nal indított, (ezt a fordulatot később meg is ismételte) és rögtön egy Kányádi idézet volt a folytatás. A törleszkedően kormánypárti elnöki köszöntőjében, (ilyenre sem előtte, sem pedig utána,  egyik kollégája sem volt képes, de ő még ezen is túl tudott tenni egy esztendő múlva), az akkori államfő  Magyarország EU-s elnöksége kapcsán kívánta, kifejezetten nem túl szerencsés megfogalmazásban, szóbahozni a sajátos nemzetpolitikai felfogását. Ezzel sikerült neki, megerősíteni azt a feltételezést, hogy bizony-bizony, vélhetően valóban ő maga volt a beszéd szerzője: „Január elsejétől, vagyis mától, fél éven át nem csak saját, de százmilliók életének jobbítása is a mi vállunkat terheli. A sors játéka, hogy ez idő alatt újra egy fennhatóság alá kerül minden Európában élő magyar, s ha közjogi értelemben nem is, de szellemében, még ha fél esztendőre is, egyesülhet nemzetünk.

Végül következzen a 2012-es, itt megtekinthető újévi köszöntő, melyet Schmitt Pál nem a Sándor palotában, hanem az Ország Házának impozáns belső terében mondott el. Ebben az újévi beszédében „az országhatárokon belül és szerte a nagyvilágban” élő magyarokhoz szólva a nemsokára lemondani kényszerült Schmitt a honosítási eskütételeken való részvételei kapcsán szólt a „nemzethez való kötődés megvallásának” az érzelmekben tükröződő jelentőségéről, de arról is „hogy – bár sajnos változatlanul kevés gyermek születik – a határainkon túl élő magyarok honosítása következtében immáron állampolgárként többen vagyunk, egyre többen.” 

A Kanadai Magyar Hírlapban alig néhány órával az Áder köszöntő elhangzása után, egy nyílt levélként is felfogható Simó Endre cikkben, az Áder János újévi beszéde és az életörömmel megélt hazaszeretetben így fogalmazott:

Nem messze tőlünk, az Örök Városban Giorgio Napolitano köztársasági elnök abban jelölte meg a nemzet jövőjét, hogy orvosolják a társadalmat sújtó megélhetési válságot. Egyszerű emberek leveleiből idézett. Vincenzótól, aki azt írta, hogy nincs miből megélnie, és túl sok áldozatot hozott már a hazáért ahhoz, hogy ne várja el, azok is hozzanak végre, akik jól élnek. Danielától, aki túl fiatal ahhoz, hogy nyugdíjba vonuljon, ám túl idős, hogy foglalkoztassák. Marcotól, aki elmondta, az újév első napjaiban arról kell döntenie, számlát fizessen-e vagy enni adjon két fiának. Franco azt írta neki, hogy szolidaritás és testvériség nélkül nincs erős nemzet, a három éve állás után néző Veronica levelében pedig ez áll: „én hiszek a hazámban, de vajon a hazám hisz-e bennem?” Mindebből Itália első embere arra a következtetésre jutott, hogy „változtatni kell a politikán, az intézményeken, és a társadalmi viszonyokon.

Mond-e Önnek valamit, Áder Úr, Ferenc pápa üzenete az igazságtalanság elleni harc követelményéről, és a kiútról egy olyan világból, melyben megroppant az egyensúly kapitalizmus és demokrácia között? Miféle hazaszeretet az, mely életörömmel megélt hazaszeretettel akarja helyettesíteni milliók miden napos létfenntartási gondját, Áder Úr?”

Mi viszont csak azt kérdeznénk most: ha Áder elnök nemrég, a határon túli magyar egyházak vezetőinek tiszteletére rendezett fogadáson, a Ferenc pápát is idéző beszédében helyénvalónak tartotta Ady sorait továbbgondolva azt fejtegetni: ha valakit az élet az anyaországon kívülre „dob” magyarnak, akkor talán nem százszor, de ezerszer is kell akarni”, akkor majd a jövő évi újévi köszöntőre készülve olvassa újra Adyt. Vagy ha őt nem is, de legalább korábbi saját, és persze az elődök szövegeit.

 

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X