Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (augusztus 28.-szeptember 3.)


-A A+

Vajon Bayer Zsolt kilövési engedélyt kapott Tőkés Lászlóra és Toró T. Tiborra?

Megszólalt a héten a Magyar Hírlapban Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Borbély Zsolt Attila jogász, politológus, az EMNP volt szenátor-jelöltje, és mindketten válaszoltak Bayer Zsoltnak szintén a Magyar Hírlapban nemrég megjelent Erő a motorban című cikkére, melyben a napilap főmunkatársa, a szerkesztőség álláspontját is tükrözve, ledorongolta az EP-képviselőt, illetve Toró T. Tibor EMNP-elnököt: Tőkést a tusnádfürdői emlékezetes, az erdélyi magyarság számára védhatalmi státust igénylő kérése miatt, Torót pedig a borzonti EMI-táborban való szerepléséért és az ott megfogalmazott kijelentéseiért.

„Feszültség támadt a Fidesz és legfőbb romániai szövetségese, az Erdélyi Magyar Néppárt között” – írtuk tegnap, arra hivatkozva, hogy a Magyar Hírlap publicistája, Bayer Zsolt hétfői nyílt levelében az Erdélyi Magyar Néppárt elnökét és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét bírálta, mert „Tőkés Lászlótól és a Jobbik erdélyi térhódításától félti Orbán Viktor választási sikerét”.

Bayer Tiszta beszéd címmel közreadott kemény hangú tegnapi kirohanása valójában válasz volt Tőkés Lászlónak a Magyar Hírlapban múlt hét péntekjén, a lap főszerkesztőjéhez Stefka Istvánhoz írt erélyes tiltakozására és elégtétel kérésére, melynek kiváltó oka Bayer egy korábbi cikke, az augusztus 13-án közreadott fulmináns, alpári elemeket sem nélkülöző írás, az Erő a motorban volt. Ugyanaznap jelent meg a lapban egy másik erdélyi tiltakozás is az ominózus Bayer publicisztika ellen. Ennek szerzője nem a megtámadott Toró volt, hanem a temesvári politikus védelmére kelt, a lapszerkesztőség által „közíróként” aposztrofált Borbély Zsolt Attila.

Bayer tegnapi cikke tehát egy, a nagy nyilvánosság előtt zajló adok-kapok újabb eleme volt, melynek folytatása borítékolható. Ami ennél is lényegesebb ismérve ennek a polémiának, az sokkal többről árulkodik, mint egy szokványos sajtópárbaj: a jelek szerint fordulat következett be a Fidesz Erdély politikájában és megtörtént az, amire kevesen számítottak: Orbán engedélyt adott az Erdélyi Magyar Néppártnak és az eddig általa, több mint két évtizeden keresztül bálványozott Tőkés Lászlónak a háttérbe szorítására.

De valójában mi is történt? Lássuk előbb a tényeket. Előtte viszont elnézést kell kérnünk az olvasóktól, mert olykor idéznünk kell a Magyar Hírlap alpári stílusú főmunkatársának, Bayernek olyan szavait, melyek az erdélyi újságírásban eddig ismeretlenek voltak és reméljük azok is maradnak.

 „A stílus minősíti az embert” – tartja a mondás, ebben pedig maradéktalanul egyet kell értenünk a tiltakozó Tőkés Lászlóval, aki a  minősíthetetlen minősítést visszautasítja és a mosdatlanszájúságról tanúskodó szóhasználatot kikéri magának. A nyomdafestéket nem tűrő szavak használata azért is elkeserítő, mert nevezett trágár publicista úr nem akárki, nem mellesleg a keresztény-konzervatív felfogást valló Fidesz 5-ös számú párttagkönyvének tulajdonosa, Orbán Viktor és Kövér László bizalmi embere, egy mára magyarországi kormányzati főhivatalnokká és nemzetstratégává ejtőernyőztetett, bukott erdélyi ex-politikus mindenkori véd- és dacszövetségese. Ennek fényében  a másik közkeletű mondást, a madarat tolláról és egyebekről, már végképp nincs kedvünk idézni.

Băsescu elnök emlékezetes marosfői kirohanását követően Bayer Zsolt cikkében arról értekezett, hogy a román államfő a „magyarok lakta megyébe ment, Hargitába, és ott úgy érezte, át kell vágnia a gordiuszi csomót. Az pedig egy pillanatig sem zavarta, hogy nem volt ott egy árva csomó sem. Ráadásul nyilvánvalónak tűnik, hogy elfelejtettek szólni a román elnöknek: Tusnád nem Borzont, és a tusványosi nyári szabadegyetem sem EMI-tábor. A kettő közötti kontinuitást legfeljebb a már minden segget megjárt Toró T. Tibor személye jelentheti – de nem jelenti.

Tusnádon, Tőkés szerencsétlen nyilatkozatát leszámítva – az erdélyi magyarok kérjenek védhatalmi státust Magyarországtól, Jézusom! – nem hangzott el semmi sem, ami ilyen kijelentésekre ragadtathatná a román elnököt, és különösképpen nem hangzott el semmi román érzékenységet sértő mondat hivatalos magyar kormánykörökből, illetve a magyar kormányfőtől.”

Az augusztus 13-i Bayer cikk kitért arra is, hogy „Băsescu felmondta azt a hallgatólagos szövetséget, amely fennállt közte és a magyar kormányfő között. Felmondta azért, mert ugyanazt érezte, amit Vona Borzonton: mondania kell valami nagyon ütőset, hogy a megjelent „övéi” megtapsolják és meglapogassák a vállát. Igen, ezért beszélt Vona is hülyeségeket Borzonton az EMI-táborban. Mely nevezett hülyeségek veleje az volt, hogy ő – mármint Vona – soha nem mond le arról, hogy a magyarok egy hazában éljenek még egyszer – Jézusom! –, és ezért akár a konfliktust is vállalni kell Romániával.

Szólt még Bayer részletesebben is a Borzontra kiszaladó Jobbik elnökről, akit ott „állítólag gárdaegyenruhás pöcsök védték, és némi rosszindulattal hadat üzent a románoknak”. Ezt követően a publicista elsütött még egy tanulságosnak vélt góbé viccet a székelyek és kínaiak lehetséges hadviseléséről, ahol az épületes dialógust folytató Mózsi bácsi és fia beszélgetésében, „amelyben benne reszket a székely néplélek: egyetlen problematikus, amúgy csak logisztikai jellegű kérdés merül fel a székely-kínai háború végkimenetelét illetően Mózsi bácsi számára, az, hogy hová lehet majd Uz Bence földjén másfélmilliárd kínait eltemetni? 

Bayer a góbés adomázás után rögtön átvált a világirodalomra, hiszen ő abban is járatos. Felüti az Oroszlánkölyköket és idézi Vona hadüzenete kapcsán, a regény egyik szereplőjét, azt a hajóskapitányt, aki a partraszálláskor így kiált fel: „Ha nem viszi le erről a hajóról azonnal a legénységet, nem tudom, mi lesz, mert a motorjaimban annyi erő sincs, hogy egy beteg kurvát kirántsak a klozetról!

A magasröptű, a cikkcímet is adó Irving Shaw példázat után következik a konklúzió és a budapesti intelem a politikától „független” fideszes megmondóembertől a másik hajóskapitánynak: „Băsescu elnök úr vésse a kapufélfájára, hogy senkit nem fog megrendszabályozni, legfeljebb a szőrehulló aranyhörcsögét. A székely autonómia pedig egyszerűen benne van a levegőben, úgyhogy immáron csak idő kérdése a megvalósulása. Az ügynek pedig semmi sem árthat többet, mint még egy-két felelőtlen, ostoba, marha nyilatkozat, amelyeket itthonról odaszaladó látomásos idióták tesznek. Vonának is szól nagypapa intelme… A többit pedig elintézik a székelyek. Temetés nélkül.

Tőkés László eheti megszólalásában, mint már említettük, visszautasítja Bayernek a személyét és Toró T Tibort érintő két dehonesztáló állítását. Ezt követően elmondja: a tusnádi nyilatkozata: „egyáltalán nem „szerencsétlen”, hanem tudatos és helytálló volt.” A megbántott politikus nemcsak elégtételért folyamodik Bayer főnökéhez, hanem tudva azt, hogy itt nem egy szokványos főnöki-beosztotti viszony esete áll fenn, nem feledkezik meg, még ilyen előzmények után is, nagyrabecsültnek nevezni az őt sértő Bayert. Végül nem mulasztja el „tisztelettel küldeni testvéri üdvözletét az őt megbántóknak”.

Borbély Zsolt Attila válasza Bayer Zsoltnak terjedelmesebb, és mindvégig átsejlik belőle a nagyrabecsülés a Fidesz-potentát publicista iránt. Ennek oka – mint elmondja: „Bayer Zsoltot – ellentétben jobbikos barátaimmal – alapvetően lényeglátó és szókimondó közírónak tartom, akkor is, ha a Jobbik irányában súlyosan elfogult, s ha a Fidesz vonatkozásában viszont kevéssé jellemzi a kritikai attitűd.”  Az EMNP volt aradi szenátorjelöltje bevallja: olyan közszereplőként szólal meg,  aki „az anyaországi politikai térben a politikai senki földjén érzi magát, s kifejezetten lehangolja a két nemzeti párt közötti totális háború”.

Borbély kiáll Vona borzonti kijelentései védelmében, mert szerinte, amit a Jobbik elnöke az EMI-táborban elmondott, az „minden, csak nem hülyeség. Az a gondolat, miszerint nem mondunk le arról, hogy egyszer minden magyar egy hazában éljen, olyan kitétel, amely elválasztja a magyar érzésű embereket az idegenszívűektől”. Egyúttal megvédi Tőkés László védhatalmi javaslatát is, és úgy véli: az EMNT elnök ottani szavait nem az ellenséges román reakciók fényében kellene bárkinek is értelmezni. Persze értekezik a bírált javaslattevő történelmi érdemeiről, „a hallgatás falának ledöntéséről” és „az RMDSZ komprádor-politikájáról” (a rá jellemző, klasszikus mantra, a neptunozás ezúttal elmarad) és egyéb „a „tények hideg fényében” megvilágítani ígért, de sejtelmesen körülírt, csak a vájtfülűek számára érthető és vélhetően a „komprádorokhoz” köthető állítólagos visszás jelenségről.

A Magyar Hírlap főmunkatársának Torót támadó, útszéli hanghangvételű minősítését úgy utasítja vissza, hogy abból nemcsak a Népszabadságot is megjárt Bayer Zsoltnak kell érteni a szóból, hanem a többi, szelektív emlékezetű párttársainak is.

Borbély számára ezek szerint nem ismeretlen az az Orbán Viktor sem, aki 1991. június 10-én így élcelődött a parlament plenáris ülésén az akkori kereszténydemokratákkal és a  vallásos érzülettel: „Remélem, a kereszténydemokraták tapsolnak. Jézus Krisztus nevében tapsot kérek!” Borbély Zsolt Attila ezek szerint jól tudja,  hogy az a Kövér László, aki minap a Vasárnapi újságban azt állította, hogy az SZDSZ még az MSZP-nél is rosszabb, korábban pedig azt nyilatkozta, hogy „az SZDSZ egy betegség, egy rákos daganat”, igen rövid emlékezetűnek bizonyul: elfelejtette, hogy első ízben a magyar parlamentbe úgy került, hogy közös Fidesz-SZDSZ jelölt volt. Borbély Zsolt Attila ezek szerint tudja,  hogy a ma liberálisokat és szocialistákat általában csak becsmérlő szavakkal illető házelnök, egykor volt Soros-ösztöndíjas, de az MSZMP Központi Bizottsága egyik intézetének munkatársa is. Sőt ’88-ban még egy olyan ifjúsági szervezet egyik alelnöke is lett, ahol a másik alelnököt Gyurcsány Ferencnek hívták. Borbély Zsolt Attila ezek szerint azt is tudja, hogy a jelenlegi kormány tagjai közül többen egykor az MSZMP-t erősítették, sőt akad olyan is, aki olyankor lépett be, amikor mások onnan inkább elsomfordálni igyekezetek. Egyikük például 1989-ben lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba, és nem azért, hogy bomlassza azt, hanem, hogy  privatizációs kormánybiztosa lehessen az utolsó pártállami kormánynak

Ezért is írhatja Borbély Zsolt Attila, idézve a Toró T. Tibor személyére vonatkozó közönséges kiszólás kapcsán, melyet csak az olvasó iránti tisztelet miatt nem ismétlünk meg, írása legütősebb mondatát: A Fennvaló nem mindenkinek adja meg, hogy családi szocializációból és az életút szerencsés alakulásából kifolyólag felnőttkori önmagára eszmélésétől akár életének végéig ugyanazon eszmék mozgassák, ugyanazon értékelvek vezéreljék. Toró T. Tibor e szerencsések egyike – hadd ne mondjam, kivel ellentétben.”

Ezek után és egy Toró politikai pályafutás-ábrázolást követően jut el az aradi politológus barátjának és régi szövetségesének tömör jellemzéséhez: „Toró T. Tibor az önzetlen, ügyszolgáló, belülről mozgatott, programorientált politikus mintapéldája”. Végül reményét fejezi ki: „hogy nincs messze az az idő, amikor nem kell energiát fordítani az ehhez hasonló felesleges, sőt kifejezetten káros, táboron belüli támadások kivédésére, hanem a közös ellenfelek ellenében, és a közös célok megvalósításának szolgálatában használhatjuk fel időnket és alkotóerőnket. Akkor biztos több erő lesz a motorban is…”

Borbély Zsolt Attila „reménykifejtése”, akárcsak Tőkés László „nagyrabecsülése” fölöslegesnek bizonyult, a lapunk által tegnap ismertetett Bayer válaszcikk még a korábbi korholást is messze fölülmúlta: félreérthetetlen volt a „független” sajtómunkás „tiszta beszéde”.

A Tőkés Lászlóhoz, mint az RMDSZ európai parlamenti képviselőjéhez (sic) és Borbély Zsolt Attilához, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Jobbik tagjához intézett nyílt levél maga volt a hadüzenet.

A „nem politikus” Fidesz alapító atya már indításból sem kertelt: „Hosszú ideig az értékközösségen nyugvó barátság kötött össze veletek. 2009-ig ott és akkor segítettem Nektek, amikor csak tudtam. Önzetlenül, barátságból, meggyőződésből. 2009-es pálfordulásotok óta bántani nem akartalak benneteket, ezért inkább nem írtam rólatok semmit. Hallgattam, bár a gombóc egyre nőtt a torkomban. Nos, a barátságnak, a tapintatnak és a kényszerű hallgatásnak is vannak azonban határai.”

Ezek szerint több mint négy éve a Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosa merőben más véleményen volt, mint pártelnöke, de hallgatott? Ezek szerint nem értett azzal egyet, hogy 2012-ben pártja stratégiai partnerséget vállat Tőkés Lászlóval és az Erdélyi Magyar Néppárttal, de nem volt elég bátor kiállni a véleményéért csak most, utólag? Csak most jött el az ideje annak, hogy őszinte legyen? Érdekes újságírói credóra vall ez, kétségtelen.

Viszont rögtön ellenmondásba is keveredik önmagával, hiszen olyan vádakkal illeti Tőkést és Torót, akikkel – mint állítja – „hosszú ideig az értékközösségen nyugvó barátság kötött össze” melyek kronológiailag sem illenek a képbe. Így felrója Tőkésnek, hogy miért lépett vissza ezelőtt 20 évvel, a brassói kongresszuson Markó javára, hogy miért segédkeztek mindketten 2000-ben Patrubány Miklóst a Magyarok Világszövetségének élére állítani. Toró T. Tibornak pedig azt, hogy miért fényképezkedett a tulipános kampány-esernyő alatt Markó Bélával együtt 2004-ben: Akkor és ott „elfért”, „odafért” az alá az ernyő alá, demonstrálandó, hogy csak az RMDSZ-en belül van élet. Legitimizálta ezzel mindazt, ami ellen nagyon sokan küzdöttek azok közül, akik már 2002 után tudták, hogy az RMDSZ-en kívül is van élet. Sőt: becsületes politikai élet csak azon kívül van.”

Toróról azt is megtudjuk a „Békemeneteket szervező „civiltől”, hogy neki ma is a törleszkedés a fő jellemvonása. Ő amikor „a magyar kormány elleni fellépésében, a gyűlöletkeltésben és alpári demagógiában a Jobbik versenyt fut a magyarországi balliberális bandával”, eközben „az Erdélyi Magyar Néppárt vezető tisztségviselői szószéket biztosítanak a Jobbiknak az EMI-táborban”. Itt az EMNP elnöke „arról beszélt, hogy a Jobbik visszahozta a tiszta beszédet a magyar politikába.”, miközben, jó egy héttel korábban, „Toró T. Tibor még Orbán Viktor mellett ült Tusnádon, a pulpituson, és úgy húzódott Orbán mellé, nehogy valahogy le találjon maradni egyetlen fényképről is.”

Bayer előző cikkének alpáriságához hasonlóan az újabb írásában tettenérhető cinizmusa is visszataszító. Térjünk csak vissza a Partubány-jelenségre a rasszista megnyilvánulásáért, „A cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik” elhíresült mondataiért hazája jó híréért „nagyot alkotónak” érvelése okán.

Azt olvashatjuk Bayernél: „a tragikus – és előre látható – december 5-i népszavazásos tudathasadás nem lett volna Patrubány nélkül, Patrubányból pedig Toró és barátai – többek között Te is, kedves Borbély Zsolt Attila – csináltak elnököt a Magyarok Világszövetségében.” Eddig úgy tudtuk, hogy a Fidesznek – némi hezitálás után – nem volt ellenére a patrubányi zászlóbontás, sőt „rátelepedett” az ötletre  és teljes mellszélességgel támogatta azt. Talán el kellett volna a Fidesz 5-ös számú tagkönyve birtokosának olvasnia  a  pártjának honlapján most is olvasható akkori hivatalos közleményét: „A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség üdvözli, hogy Mádl Ferenc köztársasági elnök december 5-ére kiírta a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazást.”

Netán mi szenvednénk „tudathasadásban” és csupán fantáziálnánk, arra gondolva, hogy nem is volt a Fidesz által rendezett, az Összetartozás Napja című nagygyűlés a Városligetben, egy szombati napon, 2004. november  27-én,  és itt nem buzdított közel százezer embert az összefogásra és az igen szavazatokra egy Orbán Viktor nevű politikus? Azt – mivel előre látható volt a tudathasadás – nem is mondta: most lehetőség nyílt újra a történelemben, hogy Magyarország tizenötmilliós teljes nemzetté legyen? Meg azt sem, hiszen csak Patrubány ármánykodott akkoriban meg Gyurcsányék is: „,A rendszerváltás óta eltelt tizennégy év sem volt elegendő, hogy visszaadjuk az állampolgárságot a határon túli magyaroknak. A késlekedésben mindenkinek megvan a maga felelőssége, a miénk is. Ám most nem a felelősség kiporciózásának az idejét éljük, hanem a cselekvését”? Pedig ezt a Magyar Nemzetből idéztük, ahol akkoriban az egyik főmunkatársat Bayer Zsoltnak hívták.

A folytatásban Bayer „leltároz”: elkészíti Tőkésnek és Torónak, meg az RMDSZ „neptunistáinak” és előző elnökének, továbbá Borbély Lászlónak, Verestóy Attilának és Bunta Leventének „bűnlajstromát” és „megkapja a magáét” a felvidéki Világi Oszkár meg Bugár Béla éppúgy, mint az EMNP egyik Kolozs megyei képviselője, aki szintén, meg nem nevezett pesti barátaival együtt a törpeerőmű-bizniszben érdekelt. Utóbbi kapcsán emlékezetünkbe idéződik az Átlátszó.hu egy márciusi cikke,  a Közpénzből épül a Fidesz erdélyi hátországa, benne a  Budafok–Carpathia tengellyel, nagyon prominens EMNP-s és fideszes nevekkel,  meg a Carpathia Vízerőmű Kft-vel, de ennek bizonyára semmi köze Bayer sejtetéseihez, sőt...

A gúnyosan „a tiszta beszédek apostolának” aposztrofált Tőkés kiosztását, akinek 2009-es kiegyezését az RMDSZ-es Európai Parlamenti lista első helyéért, olyan egyezségnek tekinti Bayer, mintha „Márton Áron vagy Mindszenty József „plurális egységre” lépett volna Ceauşescuval vagy Rákosival, vagy „ha 2008-ban például Orbán Viktor „nemzeti összefogásra” lépett volna Gyurcsánnyal”, vétek lenne megcsonkítva közreadni. Ezért ezt, nem is így tesszük:

Ami pedig a védhatalom tusnádfürdői emlegetését illeti, kedves László, az bizony öncélú felelőtlenség volt a részedről. Én eddig azt hittem, a barátja akarsz lenni Orbán Viktornak, és nem az ellensége.

Te politikus vagy, pontosan tudod, milyen erők részéről milyen vesszőfutásnak van kitéve Magyarország, milyen célkereszteket rajzoltak már Orbán Viktor szívére és homlokára. Alig várják az ürügyet, hogy elmondhassák Orbán Viktorról, ő „a térség stabilitásának egyes számú veszélyeztetője”, hogy „szélsőséges nacionalista, pánhungarista” stb. Erre Te Tusnádfürdőn – kilenc hónappal a magyarországi választások előtt – kedélyesen hozzá fordulsz, és mintha egy pohár pálinkát kérnél, úgy kérsz tőle védhatalmat. Teszed mindezt úgy, hogy pontosan tudod, a védhatalomhoz gazdasági erő s egyéb erő is kell, és azt is pontosan tudod, a balliberális politika által súlyosan eladósított Magyarországnak jelenleg nincs megfelelő gazdasági ereje. S egyéb ereje sem. Tehát pontosan tudod, hogy amit kérsz, az teljesíthetetlen, azt is pontosan tudnod kell, hogy kéréseddel voltaképpen azok érdekét szolgálod, akik Orbán Viktor bukásában érdekeltek, de Te mégis megteszed. S nehogy azt gondold, László, hogy én valami szándékos rosszindulatot tételezek fel rólad. Szó sincs erről. Te nekem az a menyői hős maradsz, aki kihúzta Ceauşescu lába alól a talajt. De értsétek meg, hogy kezdődik a kampány, kezdődik a harc, kezdődik az eddig talán soha nem látott aljasságok sorozata. Hát akkor legalább mi beszéljünk egyenesen és tisztán, egymás szemébe nézve, és ne tegyünk úgy, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.”

A tartalmi ismertetést követően érdemes néhány megjegyzést is tennünk.

A példa nélküli és övön aluli ütésekkel tarkított két, Magyar Hírlapos írás szerzője, aki, mint mondja távol áll a politikától, minden „szerénykedése” ellenére, vitathatatlanul a Fidesz egyik erős embere. Másképpen aligha lehetne magyarázatot találni arra, hogy a már szóbahozott, rasszista cikke után az ATV-ben a kormány miniszterelnök-helyettese, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter még kijelentette: „Bayer Zsoltnak nincs helye a Fideszben, mert „Bayer Zsolt cikke megcsúfol minden olyan demokratikus közösségi elvet, amiben a Fidesz hisz”, majd utána nem sokkal a Hír TV-ben gyors visszavonulót fújni.

Vajon ennek ismeretében kimondható az, hogy kiadták a kilövési engedélyt Toróra és Tőkésre? Vagy a cél csupán az említetteknek és híveiknek megleckéztetése volt, és a nem is kódolt üzenet azt szolgálta, hogy a hűbérurak félre nem érthetően tudtára adták a vazallusoknak: korábban még a stratégiai egyezség volt a hívó szó ugyan, de mára már, a pragmatizmus jegyében a „hátrább az agarakkal” került előtérbe. Azt sem érdemes figyelmen kívül hagyni, hogy a Fidesz központban vannak, akik Tőkéssel és az általa létrehozott, Bayer szavaival élve „törpepárttal” nem rokonszenveznek, és esetleg tetszetősnek találják az elhíresült, Lázár Jánoshoz kötődő, félre nem érthető szavakat: „akinek nincs semmije, az annyit is ér".

Inkább valószínűsíthető viszont a „húzd meg, ereszd meg” elv érvényesítése és nem Tőkés és a törpepárt teljes ellehetetlenítése. Már csak azért is, mert a monstre beruházást kár lenne veszendőbe hagyni, a milliárdokba került infrastruktúrára pedig még nagy szükség van és lesz, különösen a közelgő magyarországi választások során.

Az viszont nem kétséges: Mohács 487. évfordulójának napjai Tőkés László személyes „Mohácsát” hozták el, mivel neki, ebben az augusztusi periódusban példátlan módon, több fonton is, súlyos vereséget kellett elkönyvelnie.

Egyrészt veszélybe került a ’89-es temesvári bátor kiállásáért kapott magas román kitüntetése, sőt Corina Crețu európai parlamenti képviselő kezdeményezéséhez több szociáldemokrata párti politikus is csatlakozott és így az állami kitüntetés visszavonása, minden korábbi kísérlethez képest fenyegetőbbnek tűnik. Mindez „megfejelve” azzal, hogy Tőkés megbüntetését kérte Martin Schulz EP-elnöktől is Corina Creţu, kétségtelen a presztízsveszteség.

Másrészt, ezekben a  napokban bebizonyosodott, hogy valótlant állított, amikor 15 hónappal ezelőtt a Ne vígy minket a kísértésbe című botránykönyv kapcsán közleményben jelentette be:: „Futó Barnabás ügyvédi irodájának adott megbízást „az inkriminált könyv megjelenésével kapcsolatos közvádas és magánvádas büntetőeljárások, valamint személyi jogi polgári eljárás megindítására Andrassew Iván és a könyv kiadója ellen”. Sőt, akkori irodavezetője, azt mondta a Krónikának: „feljelentést tesznek Romániában is ismeretlen tettes ellen a könyv terjesztése miatt.” Mint minap kiderült, a jogi eljárást nem indították meg, a jelek szerint az akkori fenyegetőzés csupán szócséplés volt

Harmadrészt a felszínenmaradás, az egzisztenciateremtés és pártépítés eddig hasznosnak bizonyult támogatási fedőszervéről, a Demokrácia Központokról kiderült, hogy azok nem állnak éppen a helyzet magaslatán. Cáfolatok ide, cáfolatok oda, Magyarországon és másutt is, a közvélemény jelentős része – jogoson vagy jogtalanul, de ez mindegy is a mai Magyarországon – már arról van meggyőződve, hogy a jövő évi választásokon akár máramarosi vagy avasi románok is beleszólhatnak abba, hogy miként néz ki majd a következő budapesti parlament összetétele. Nem vitás, hogy ennek inkább csak az elvi lehetősége adott, de ne feledjük, egy pohár olaj könnyen tönkretehet egy hordó bort. Arról nem is beszélve, hogy hasonló problémákról már bőven olvashattunk Ukrajnából és Szerbiából is. Elég emlékezni arra, hogy egy helyszíni tudósítás szerint, mit is mondott a KMKSZ elnöke Kovács Miklós még áprilisban a szervezet kongresszusán: „Kárpátalján ötvenezren lettek magyar állampolgárok. Ülünk itt vagy négyszázan. Van önök között, aki úgy gondolja, hogy mind az ötvenezer tud magyarul?" - tette fel a kérdést, amelyre hangos nevetés volt a válasz. „Akkor meg, hogyan? Talán csak nem arról van szó, hogy az önkormányzati tisztségviselők 500-1000 euró fejében úgy tesznek, mintha derék rusznyák testvéreink még mindig Rákóczi leghűségesebb népeként tudnának magyarul?"

Vagy idézzük fel a hvg.hu-n nemrég szemlézett Vajdasági magyar szerbek  című,  Gerlóczy Márton cikket, ahol a helyszíni tudósításból kiderült: „Idelent Szerbiában pénzért minden beszerezhető, tank, Gripen, állampolgárság, akármi, de ahhoz pénz kell. Sok pénz. Most meg pár kiló birkahúsért megkaphatja az állampolgárságot az egyszerű szerb ember is.”, meg az is, hogy „Marco megkapta a köszönőlevelet Magyarország miniszterelnökétől, és majdnem meg is tudta rögvest, hogy élete egyik legfontosabb döntésének következményein van túl, de hát Marco nem tud magyarul, így nem tudta elolvasni Orbán Viktor levelét sem. Marco autószerelő Szabadkán, huszonéves szerb. Vendéglátóm segített neki értelmezni a leírtakat egy kávé mellett. Vendéglátóm nem egy szerbnek segített már ugyanebben.”

De megtehetjük azt is, hogy felhívjuk a figyelmet a két napja, a Vajdaság.ma portálon megjelent cikkre, mely a belgrádi Politika Tanulj magyarul, uniós polgár lesz belőled! címmel cikket írt a magyar állampolgárság megszerzéséről és a vele kapcsolatos visszaélésekről, ügyeskedésekről. Ebből megtudhattuk, hogy olykor a magyar állampolgárságot megszerezni kívánó szerbek úgymond tanítására szakosodott „nyelvtanárok“ igen leleményesek és 150-200 euróért „all inclusive“ szolgáltatást nyújtanak”. A Politika szerint megvan a határ túloldalán valamelyik faluban az a hivatalnok ismerős is, aki nem tesz fel váratlan és kellemetlen kérdéseket, hanem csak az előre megbeszélteket. És innen már minden megy, mint a karikacsapás, főként, ha esetleg menet közben előkerült egy nagymama vagy dédmama, aki errefelé született a monarchia idején.”

Most pedig Erdélyből is olyan hírek keltek lábra, a nagybányai Demokrácia Központ révén – erről olvashattunk a napokban éppúgy állítólagos közléseket, mint cáfolatokat is, hogy ezrével igényelnek magyar állam-polgárságot máramarosi és avasi románok, akiknek felmenői 1920-ig vagy a második bécsi döntést követő években értelemszerűen magyar állampolgárok voltak. Majd következett az a sok kérdőjel, melyeket azóta is, az ebben az ügyben írott cikkek szerzői feltesznek, mint tette ezt Az avasi románok?  című cikk szerzője is, meg az a két kérdés is, amit a Mandineren is megjelent, Kovács Péter RMDSZ főtitkár minapi megszólalása tartalmazott: „Jó lenne, ha a Tőkés László által vezetett Demokrácia Központok elmondanák, hogy mi is pontosan az igazság? Meg kellene tudnunk, hogy amennyiben valósak a média által meglebegtetett információk, akkor pénzért, vagy csupán figyelmetlenségből jutnak illetéktelen személyek magyar állampolgársághoz?”

Negyedszerre pedig jött a Bayer-cikkek okozta hidegzuhany: a megtépázott tekintélyű Tőkésre és az EMNP elnökére, övön aluli ütést mértek a Fidesz belső embere révén, maguk a narancsos protektorok is.

A knockout-jellegű kiütéses Bayer írás után az érintettek alig kaphattak levegőt. Ez lehet a magyarázata annak, hogy kivártak és csak most, a hétvégén, és jelzésértékűen egyszerre reagáltak a támadásra.  

Mindezekhez végül tegyünk még további két, rövid megjegyzést.

Üzenetértéke van annak is, hogy a két erdélyi politikus lejáratását szolgáló sajtótámadásnak az a Magyar Hírlap adott teret, mely eddig mindig és következetesen Tőkés és Toró első számú magyarországi népszerűsítője volt. Nemkülönben nem lehet nem észrevenni még egy, szintén üzenetértékű fejleményt. Aznap, amikor Tőkés László tiltakozó megszólalása a Magyar Hírlapban megjelent, az EP- képviselő és EMNT elnök a Népszabadságnak adott egy terjedelmes interjút. Ebben némiképp talányosnak tűnik az utolsó kérdésre adott válasza: reméli, hogy nem fog megtörténni, de tart attól, „hogy az RMDSZ-nek van annyi félrevezető potenciálja, hogy még a Fideszt is meg tudja téveszteni egyfajta politikai pragmatizmus jegyében.

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X