Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (augusztus 21-27.)


-A A+

Tényfeltáró riport Székelyföldről: valóban az autonómia „a mindent megoldó varázsszó?”

Megszólalt a héten Kelemen Hunor RMDSZ elnök és az Origo hírportál Nemzethalál elhalasztva című cikk szerzőjének, Vorák Anitának elmondta: „Én már nem tudok jóhiszemű lenni a román politikusokkal, és azt gondolni, hogy ez (a kormány régióátalakítási terve – n. n.) nem tudatos, ellenünk irányuló lépés volt. Ezzel több legyet is ütnek egy csapásra. A nyilatkozataikból az derül ki, nagyon zavarja őket, hogy a többségében magyarok lakta megyékben erősek vagyunk az önkormányzatokban”.

Az Origo munkatársának a Háromszéki Ifjúsági Tanács Szabadegyetemén, Sepsibesenyőn nyilatkozó RMDSZ elnök így folytatta: „Sokféleképpen próbáltak ez ellen tenni, de választásokon nem tudtak minket legyőzni. A közigazgatási reform viszont jó alkalom lehet erre: ha olyan régiókat hoznak létre, ahol kisebbségben vagyunk, akkor előbb-utóbb kiszorulunk a hatalomból".

Sokat és sokat cikkeztek az elmúlt hetekben, hónapokban a magyarországi lapokban a román kormány régióátalakítási terveiről. Nagy számban szólaltak meg értő szakemberek és alkalmi „szakértők”, születtek eltérő színvonalú értékelések és elemzések, az erdélyi és ún. anyaországi politikusok közül pedig szintén sokan mondták el véleményüket a hetek és hónapok óta intenzíven vitatott kérdésről.

Az Origonál viszont úgy vélték: az olvasóiknak akkor teszik a legjobb szolgálatot, ha munkatársaik a helyszínen tájékozódnak és megszólaltatják ezügyben nemcsak az erdélyi politikusokat és szakembereket, hanem arra is választ keresnek: hogyan néz ki a régióátszervezés és az autonómia kérdése „alulnézetből”, a különböző korú és eltérő élethelyzetben élő székelyek és nem székelyek szemszögéből. Mindazzal, amit a portál két munkatársa, a 2010-es esztendő legjobb oknyomozó újságírójának járó Soma-díjat elnyerő Vorák Anita és a remek szociofotókat készítő kollégája, Hajdú D. András a Nemzethalál elhalasztva című tudósításában elénk tárt, többet árult el az erdélyi magyarságot és azon belül a székelyföldi magyarokat foglalkoztató valódi kérdésekről, a gondjaikról és reményeikről, mint az általunk olvasott bármely korábbi, e két témának szentelt publicisztika vagy értékelés. Többet árult el ez a tényfeltáró riport a romániai régióátalakítási „slágertéma” hátteréről, a többség nem is leplezett valós szándékáról és a kisebbségi magyarság ellehetetlenedésétől való jogos félelméről, mint az „ősi”, még Băsescu elnök által kiötlött régióátszervezési elképzelések óta napvilágot látott és e témával foglalkozó megannyi újságcikk és főleg másképp tette.

Abban látjuk az Origo helyszíni látleletének jelentőségét, hogy Vorák Anita hitelesen és közérthetően tette világossá az átlagolvasó számára is azt, hogy miért olyan léptékű ez a kérdés, amely évtizedekre meghatározhatja az erdélyi magyar nemzeti közösség jövőjét. Az pedig külön erénye az írásnak, hogy autonómia-ügyben helyet ad olyan kijózanító álláspontoknak is, ahol a hitelességhez – hiszen ott élők fogalmazzák meg – kétség nem fér. Így a magyarországi vezető portál olvasói számára a politika és a különféle médiumok által – mi tagadás – nagyon sokszor egyoldalúan és sarkítottan prezentált „erdélyi magyar–”, illetve „székely magyar-képet”, meglátásunk szerint, sikerült nem kis mértékben „helyretenni”.

„A román kormány el akarja lehetetleníteni az erdélyi magyarokat - legalábbis ettől félnek azok a székelyek és erdélyi magyar politikusok, akik az elmúlt hónapokban tüntetéseket szerveztek, és hamarosan helyi népszavazásokat is indítanak a közigazgatás átszervezése ellen. A magyaroknak létkérdés, hogy egyben tartsák a megyéiket, és megőrizzék a hatalmukat, mert ez lehet az alapja a székelyföldi autonómiának, amitől a legtöbb ember azt várja, hogy egy csapásra megoldja a problémáikat.” – szól a riport felkonferálása, majd a cikkszerző jó érzékkel indítva vált, és egy már-már „bukolikus” képpel, a székely falu hétköznapjának pillanatfelvételével ragadja meg az olvasó figyelmét.

A helyszín a háromszéki Maksa egyik utcácskája, ahol minden, a Duna-tévéből jól ismert és megszokott képet mutatja, az elmaradhatatlan lovas szekerekkel, az egyik fával megrakottan, a másik pedig frissen vágott fűvel és persze, a rajtuk egykedvűen üldögélő székely férfiakkal. Ami eltér a „klasszikus” székely faluképtől, az egy új elem: „roskatag fakerítésre ragasztott plakátokat tépi a többnapos hőséget hirtelen kisöprő szél.” A kifakult, félig leszakadt „Az autonómia a megoldás!” plakátok annak a július végi, az Erdélyi Magyar Néppárt által rendezett, a román kormány régiósítási tervei ellen, illetve Székelyföld autonómiája mellett szervezett és több tucat székely faluba meghirdetett tüntetésnek az ottfelejtett rekvizitumai, melyeket,  vásárló hiányában,  ma már csak a maksai utca aprócska boltjának kapuját támasztó eladója szemlél egykedvűen.

A pesti újságíró számára a plakátok látványa meg némi előzetes sajtóolvasás alapján kézenfekvőnek tűnt, hogy Erdélyben, de legalábbis a Székelyföldön az elmúlt hónapokban mindenki ezzel a két témával, a régiók átszervezésével és az autonómia óhajával kelt-feküdt.”

Csakhogy hamar kiderült: ez nem így van. Az első meglepetést egy kapuban álldogáló idősebb asszony okozza, akiről rögtön kiderül: nem helyi lakos, a közeli Sepsiszentgyörgyön él és évekkel ezelőtt hétvégi házat épített férjével ebbe a maksai mellékutcába. Szívélyesen beinvitálja a Pestről jötteket, és azonnal elmondja nekik, ő nem egy tüntetős fajta. Amúgy az autonómiáról hallott, de annak kérdése nem foglalkoztatja, nem is tudja, hogy annak esetleges megvalósulása mit jelentene számára. A régióátszervezés sem izgatja különösebben, ennél sokkal „földhözragadtabb”, mindennapos gondok foglalkoztatják. Amit elmond, az önmagáért beszél:

Hiába feszegetjük a székelyföldi autonómia kérdését, vagy azt, hogy mit szólnak a kormány régiósítási terveihez, csak azt ismételgeti, hogy nem foglalkoznak ilyesmivel, megvan nekik a maguk baja: a városi lakásban drága a közös költség, ketten kell megélniük 800 lej (kb. 56 ezer forint) nyugdíjból. Még az a szerencséjük, hogy van ez a kert a kis házzal, amiben ugyan nincs víz, villany is csak akkumulátorról, de a kertben megterem sok minden - már ha nem olyan száraz a nyár, mint most. Nézzük csak meg, minden senyved, nem győznek elég vizet húzni a kútból. Ők még csak elvannak a férjével, viszont a fiuk hiába járta ki az iskolákat, nem talál munkát, kilátástalan az élete. Hogy a politikusoknak van-e válaszuk ezekre a problémákra? Az asszony szerint nincs. „Elvannak az autonómiával, ami lehet, hogy jó lenne, talán tényleg könnyebb lenne az élet" - mondja bizonytalanul. Hogy ez pontosan mit jelentene számukra, arra nem tud válaszolni.”

A maksai megálló után a riportút a közeli Sepsibesenyőn folytatódik. A cikkszerző számára kapóra jön a véletlen. Az itt zajló Háromszéki Ifjúsági Tanács Szabadegyetemére épp akkor csöppenhet be, amikor az RMDSZ elnöke és Sepsiszentgyörgy polgármestere meghirdeti, hogy helyi népszavazásokat indítanak a közigazgatási átszervezés ellen. Így első kézből nyílik lehetőség arról tájékozódni, hogy mi is indokolja kezdeményezni ezeket a helyi akciókat, hiszen értesült arról, hogy a kérdés egyelőre lekerült a napirendről és  a Ponta kormány régióátalakítási terve legalább egy évre halasztódik.

„Egy év a román politikában nagyon hosszú idő, közben teljesen megváltozhatnak az erőviszonyok, úgyhogy a halasztás valószínűleg azt jelenti, hogy a tervekből már nem lesz semmi. – mondja el szerzőnknek több beszélgetőpartnere, de az RMDSZ nem osztja a bizakodók véleményét. A legilletékesebb, Kelemen Hunor úgy látja: „A kérdés nem kerül le a napirendről. A lavinaveszély nem múlt el, csupán kicsit nagyobb a fagy, és nem csúszik a hó, de bármelyik pillanatban olvadhat, és akkor jön a lavina".

Az Origonak nyilatkozó RMDSZ elnök ebben a kontextusban mondja el a szemlénk bevezetőjében már idézett fenntartásait, azt hogy a jóhiszeműségét rég elvesztette és nem bízik azokban a román politikusokban, akik időről-időre, változatos indokokkal szorgalmazzák az ország közigazgatási átszervezését, de a valóságban egyetlen célt akarnak elérni: a többségében magyarok lakta megyékben meglévő erős magyar önkormányzatok felszámolását.

Kelemen szavait megerősítve, az erdélyi magyarság átszervezésétől való félelmének indokait bővebben is kifejti Voráknak egy másik beszélgetőpartnere, Horváth Anna, Kolozsvár magyar alpolgármestere, akiről azt is megtudjuk: a kérdés avatott ismerője, hiszen „éppen nemrég fejezte be doktori értekezését a régiók átalakításának problémájáról.” Horváth, majd később Székely István RMDSZ főtitkár-helyettes, ezúttal politológusi minőségében, elmondja az őt kérdezőnek, hogy valójában milyen motivációk húzódnak meg a bukaresti átalakítási tervek mögött, rámutatva a leglényegesebb vonatkozásra is: „A jelenlegi kormánynak már se politikai, se egyéb racionális oka nincs a régiók átalakítására, mégsem tettek le erről a tervről.”

„Az átszervezéstől azért félnek ennyire az erdélyi magyar politikusok, mert úgy gondolják, hogy azok veszélybe sodorhatják az egyébként is kiszolgáltatott magyar közösségeket.” – sommázza véleményét a kolozsvári alpolgármester-asszony, míg Székely István azt világítja meg, hogy az eddigi tervezetek mindegyikében a közös vonás a három nagy, többségében magyarok lakta megye, azaz Székelyföld szétszabdalása és több, román dominanciájú régió között történő felosztása. „Erre azonnal beindult a magyar hiszti, ha nem is sokan, de volt, aki a nemzethalálig is eljutott" – mondta el az Origo munkatársának az RMDSZ főtitkár-helyettes.

A negatív tapasztalatokon alapuló félelmek példázata a cikkben az egykori székelyföldi centrum, Marosvásárhely esete. „Marosvásárhelyen már megtapasztalták, hogy mit jelent, ha nincs többség: folyamatosan vesztik el a pozíciókat, megcsappannak az anyagi források, és beszűkülnek a magyar közösség lehetőségei.”– érzékelteti az olvasóival Vorák Anita, hogy miért nem elfogadható sem az RMDSZ, sem pedig a kisebb erdélyi magyar pártok számára a bukaresti politikusok terve. Ragaszkodásuk ahhoz, hogy egyben tartsák a magyarok lakta részeket érthető és indokolt, a saját régiófelosztási tervezeteik viszont egységes elutasításra találtak a román politikai osztály részéről: a többségiek számára, pártkötődéstől függetlenül, elfogadhatatlan egy esetlegesen etnikai alapon megszervezendő régió.

Beállt a patthelyzet, melyből kitörni nehéz lesz, majd’ hogy lehetetlen. Íme hogyan nyilatkozik erről Horváth Anna, illetve Székely István:

„Annak ellenére, hogy a nacionalizmusnak már egyre kisebb a közönsége és a felhajtóereje Romániában, egy magyar többségű régió létrehozása elég meredek ötlet. De az is természetes, hogy a magyar politikusok reflexszerűen úgy gondolják, hogy ha már át kell szabni valamit, akkor úgy tegyék, ahogy az nekik a lehető legjobb" - mondta Székely. Horváth Anna úgy látja, hogy a román tervek sem feltétlenül lennének végzetesek –„"rosszabb, mint most, nem biztos, hogy lehet, hiszen ennél kevesebben nem leszünk" -, de ha már hozzányúlnak a régiókhoz, a magyar politikusoknak kötelességük, hogy minimálisan képviseljék azt, ami a székelyföldi autonómia alapja lehet a későbbiekben. „Az autonómiának ennél teljesebb formáját biztosan nem lehet mostanában elérni, úgyhogy arra kell törekedni, hogy legalább ez meglegyen" - mondta.

A régióátalakítás problematikája mellett az Origo tényfeltáró riportjának fókuszában ott áll az előbbitől elválaszthatatlan másik közügy, az autonómia kérdése. Vajon az autonómia a mindent megoldó varázsszó” lenne? – fogalmazódik meg a kérdés riporterünk számára, aki mint tudjuk nemcsak médiamunkás, hanem magyarországi médiafogyasztó is, tehát „képben van”: Erdélyben, de Székelyföldön különösképpen állítólag mindenki „az autonómia óhajával kelt-feküdt.”

A riportban megszólaltatott két szakember, Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója és Barna Gergő, a kolozsvári Kvantum Research szociológusa ezügyben felettébb szkeptikus, de nem tér el az ő véleményüktől Székely István sem.

A meginterjúvolt Kis Tamás szerint „Középtávon a közösség fennmaradása szempontjából az autonómia kulcskérdés, de semmi jele annak, hogy az erdélyi magyar eliten belül bárki is komolyan foglalkozna azzal, hogy pontosan miről szól az autonómia, és hogyan lehetne elérni, hogyan lehetne erről meggyőzni a román politikusokat és a román közvéleményt. Az autonómiát minden politikus csak szlogenként használta az elmúlt években, mozgósításra és az egymás elleni küzdelmekben"

Ugyanakkor a kolozsvári szociológus úgy látja, annak ellenére, hogy a politikusok némiképp visszaéltek az autonómiatörekvések hangoztatásával, az elmúlt években változás történt: „az önkormányzatok élére került vezetők is elkezdtek tudatosan építkezni, és a fogyasztási termékekben már kezd működni a "Székelyföld-brand". És az emberek is megint nyitottabbak lettek.”

A társadalomkutató egy felmérésükre is hivatkozik, melynek eredménye több mint meglepő volt számára – és tegyük hozzá gyorsan, hogy a mi számunkra nemkevésbé –: Azt kérdeztük a Székelyföldön élőktől, hogy mi áll hozzájuk közelebb, a székely vagy a magyar zászló, mire több mint hetven százalék a székely zászlót választotta. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire felfut ez a dolog. Látszik, hogy elindult valami" – mondta el a portál munkatársának Kiss Tamás.

A fotóillusztráció aláírása szerint valami elindult. Osztozva az alább ismertetendő, Székely István megfogalmazta  szkepticizmusban, csupán annyit teszünk hozzá ehhez, meg a képet személve: a két bicikli a székelyzászló alatt, az biztosan.

Hogy ennek a meghökkentő viszonyulás változásnak mi lehet az oka, abban a politológus-politikus és a két szociológus egyetért. Székely szerint „Az autonómia egyetemleges mantra lett, amibe az összes vágyunkat és pozitív jövőképünket kivetítjük, de ennek a realitása nagyon-nagyon messze van.” Nyilatkozótársai pedig úgy látják: „Kiürültek a jövőképek. Sokáig az Európai Unió volt a hívószó, mindenki azt hitte, hogy ha belépünk az EU-ba, akkor azon a szinten fogunk élni, mint Franciaország. Ez persze nemcsak a magyarokra volt jellemző, hanem az egész román társadalomra, de a magyarok még abban is bíztak, hogy az EU-tagsággal itt is eljön majd a kisebbségek közötti harmónia, mint Svájcban. Ez a jövőkép megdőlt, és Székelyföldön az autonómia vette át a helyét, ettől várják az emberek, hogy a sorsuk jobbra forduljon."

A helyszíni tudósító tapasztalatai szerint Sepsibesenyő fiatal táborozói közül a többség számára Carly Rea Jepsen Call me maybe című száma élénkebben megmozgatta a fantáziát, mint a helyi népszavazás kezdeményezés meghirdetése a közigazgatási átszervezés ellen. A velük folytatott beszélgetésekből egy meglehetősen változatos hozzáállás érhető tetten. „Sokan azt sem tudták, miről szól az egész régiós átszervezés, és az autonómiáról sem volt sok mondanivalójuk” – foglalta össze tapasztalatait az Origo cikkírója, de az is igaz, voltak a táborlakók között többen, akiknek határozott és markáns véleménye volt a riportkészítőt érdeklő kérdésekről.

Egy laptopon dolgozó fiatalember szerint „a régiós átszervezés miatti hangoskodás a székelyföldi autonómiának kedvez, ez a válasz arra, hogy az átszervezéssel földbe akarták tiporni a magyarok elképzelését. Én a Partiumban élek, engem nem érint az autonómia, de azt gondolom, jó lépés lenne az erdélyi magyarság számára. Szerintem a legkedvezőbb a gazdasági és önkormányzati autonómia lenne. Ugyanúgy Románia területéhez tartozna Székelyföld, de saját önkormányzata lenne, saját törvényeket hozhatna, és gazdaságilag is külön állna, vámolhatna és a többi". Nyomdakész megfogalmazásai – mint megtudtuk – nemcsak az őt kérdező újságíróra tett mély benyomást, hanem a két, társaságában levő lányt is lenyűgözte. Ők csillogó szemekkel néztek fel a reménybeli politikus-jelöltre.

Egy másik fiatalember, egy székelyföldi táborozó előbb nehezen állt kötélnek egy nyilatkozat számára (indoklása: „Ha az embernek fáj valami, nem beszél róla. Egy székely férfi nem panaszkodik") de aztán megeredt a nyelve. Ő született székelyként nem tartja jó ötletnek a székelyföldi autonómiát, mert szerinte: Nagyon szép, nagyon jó, hogy nekünk lesz autonómiánk, de nem csak Székelyföldből áll a romániai magyarság. Ha kapunk itt egy kis autonómiát, mi megesszük egymást bent, azokat a magyarokat meg, akik kint maradnak, megeszik a románok" – mondta, de korántsem elégedett meg ennyivel.

Zárásképpen hadd idézzük a Nemzethalál elhalasztva riport-összeállítás utolsó részét, mely „a klasszikus Ray-Ban szemüveg rikító zöld mását” viselő, a beszélgetésbe egyre inkább belemelegedő székelyföldi fiatal véleményét és  meglátásait tartalmazza. Ő úgy véli, hogy autonómia-ügyben „az egész felhajtást csak a politikusok gerjesztik. Rájöttek már régen, hogy olyan dolgokkal kell elterelni az emberek figyelmét, amik érdeklik őket. Most szépen elvan itt mindenki a székely zászlóval, a székelységgel meg a magyarsággal, és közben megy tönkre az ország. Én egy kulturális intézetben dolgozom, annyit, mint egy süket, minimálbérért, ami olyan nettó 40 ezer forint körül van. Szeretem, de nem tudunk megélni belőle. A székelyföldi autonómiához erősen kötődnek érzelmileg az emberek, a politikusok meg kihasználják, hogy ezzel elfedhetik a konkrét problémákat.

Én azt mondom, hogy a székelységet nem zászlóval kell megmutatni. Az én székelységem nem abban kell, hogy megnyilvánuljon, hogy a székely zászlót tetoválom a vállamra, vagy kirakom az ablakba és az autóba. Isten őrizz! Én székely vagyok, a menyasszonyom székely, és lesz nekünk székely gyerekünk. Ezt tudjuk magunkról, s ez elég, nem kell, hogy verjük a mellünket, hogy mi székelyek vagyunk."

Ha problémája van, inkább megoldja. "Soha nem nézem azt, hogy nekem nincsen pénzem arra, hogy készíttessek magamnak székely csizmát, mert az belekerül ezer lejbe. Az egy vagyon. Vagy így, vagy úgy, de megoldjuk. Én ezt látom, hogy mindenhez optimistán kell hozzáállni. Lesz csizmám, mert van egy fél székelyruha-készletem, amit be kéne fejezni, mert lehetőleg viseletben szeretnék esküdni. Csak kifizessük majd valahogy."

A csizma sem azért kell, hogy mutassa, mekkora székely, mondja, hanem azért, mert néptáncol, és ahhoz nem árt, ha van az embernek egy viselete. "Adidas cipőben vagy szandálban elég nehéz csattogtatni a lábadat, az fájdalmas. A székely csizma meg azért lett kitalálva, mert abban nem fáj az embernek a lába."

Merőben szokatlan eljárásnak tűnik, hogy e heti szemlénkben nemcsak az általunk a hét leginkább figyelemreméltónak tartott és a magyarságpolitika szempontjából fontos és aktuális kérdéseket felvető írásra hívjuk fel az olvasó figyelmét, hanem egyet a Nemzethalál elhalasztva riporthoz lapzártáig érkezett 56 hozzászólásból is kiemelünk. Hogy ezúttal kivételt téve, ezt a Hunor vezér tartalmas kommentjének közreadásával ezt megtesszük, úgy véljük, egy olyan véleményt is megosztunk az érdeklődőkkel, mely nemcsak szerencsésen kiegészíti a szemlézett Origo cikkben foglaltakat, hanem akár továbbgondolkodásra is sarkallhatja a Megszólalt a héten… rovat eheti olvasóit.

„A cikk úgy érzem jóra sikerült, habár mintha picit felületesen érintené azt, hogy valójában az embereket (erdélyi magyarokat/székelyeket) mennyire is foglalkoztatja az autonómia. Én székely vagyok, ám összességében véve úgy érzem, hogy egy-két elég fontos kérdés abszolút tisztázatlan az autonómia kapcsán.

1. Mindmáig nem született átfogó terv, hatástanulmány arról, hogy mit is jelent az autonómia és különösen mit jelentene ez Székelyföld számára. Az embereknek fogalmuk sincs, miért harcolnak, egy szóért, egy ideálért, amiben a "gazdasági függetlenségtől", a "vámon" és "csak mert jobb lesz nekünk" minden beletartozik. Székelyföld egy meglehetősen hátrányos helyzetű térség, közlekedés-földrajzi szempontból elszigetelt, távol esik a nagy romániai tranzitfolyosóktól, arról nem is beszélve, hogy az erdélyi megyék között a sereghajtók között található. (HR, MS és CV megye összesített egy főre eső GDP-je 4327€ 2010-ben) Én nem lennék meggyőződve, hogy egy fokozottabb gazdasági autonómia esetén Székelyföld képes lenne a lábán megállni, különösen látva szülővárosom, amely az elmúlt 20 évben a folyamatos demográfiai erózió és a gazdasági hanyatlás helyszíne lett. Ez azért egy elég nagy kérdőjel.

2. Legyünk reálisak, nincs az a romániai párt/politikus, mely ha még egyet is értene önmagában az autonómia fogalmával felvállalná a Székely autonómia létrejöttét. Ez saját választópolgárai előtt politikai öngyilkosság lenne. Erre a szintű toleranciára még a román társadalom nincs felkészülve, következésképpen bármiféle kompromisszumos megoldás nehezen adható el az emberek számára.

3. Ugyanakkor hatalmas problémaként értékelem, hogy az erdélyi magyar politikai elit között nincs összhang és következetesség bizonyos célok/elvek tekintetében. A kétoldalú politizálás nem jó, egy Székelyföldön, egy Bukarestben, egy az RMDSZ-nél, egy a többi párt esetében. Mindig fölhozzuk Dél-Tirol példáját, de ott egy képviselet volt, mely következetesen kiállt bizonyos célkitűzések mellett.

4. Ami pedig a területi-közigazgatási átszervezést illeti. Mindenképpen fontos kérdés, foglalkozni kell vele és a teljes romániai politikai elitnek, legyen az magyar vagy román érdeke a bürokrácia csökkentése, a túlzott centralizált államigazgatás leépítése. Ezen kell egyelőre dolgozni, kompromisszumokat találni, mert ettől lesz per pillanat könnyebb az emberek élete. Lehetőséget kell adni a helyi kezdeményezések, lokális energiák kibontakozásához. Ezen kell dolgozzon a magyar elit is, erre szép példák a Székely termék, GÓBÉ és számos egyéb kezdeményezés.

Ami pedig az autonómiát illeti, igen foglalkozni kell vele, igen fel kell vetni a kérdést, de legalább először tudjuk, mit akarunk, legyen egy kézzel fogható tervezetünk, hatástanulmányunk és beszéljünk az emberekkel. A kétoldalú tájékoztató kommunikáció a legfontosabb magyarok és románok fele egyaránt. El kell magyarázni, mit akarunk, tudatni kell a többségi társadalommal, hogy ez nem jelent sem függetlenséget, sem sorompót Székelyföldnél.”

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X