Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (augusztus 14-20.)


-A A+

Dorosz Dávid: „Miért kergeti bele a román közvéleményt a verbális izmozásba Orbán, miközben tudja, hogy ezzel nem hogy egyhelyben jár, hanem visszafele halad.”

Megszólalt a héten Dorosz Dávid  a Párbeszéd Magyarországért (PM) parlamenti képviselője és a Mandineren is megjelent, „Megint az erdélyi magyarok vesztettek” című blogbejegyzésében keresetlen szavakkal minősíti a román államelnök elhíresült, a külhoni románok találkozóján elhangzott marosfői megnyilatkozásait, majd kimondja azt az igazságot, amit szűkebb pátriájában a józan politikai ellenfelei is tudnak, de beismerni nem akarnak: az ilyen otromba magyar- és Magyarország elleni támadás igazi kárvallottai a romániai magyarok.

„Băsescunak nyilvánvalóan elmentek otthonról.” – szól a barátságtalan marosfői kirohanáshoz méltó meghökkentő indítás, ami így folytatódik: De ahhoz, hogy ilyen elfogadhatatlan dolgokat mondogathasson, nagyon kell az őt még pár éve ölelgető Orbán Viktor, a Fidesz erdélyi nyomulása, meg persze Vona Gábor szánalmas szájhősködése. Vesztesek is vannak, nem is kevesen. Erdélyi magyarságnak hívják őket.”

Az, hogy magyar ügyekben látszatra legalábbis eddig olykor megértőbbnek mutatkozó Băsescu elnök (vagy megértőbbnek ábrázolt, mert valakiknek valamiért ez a sugallt, jóságos Băsescu-kép jól jött) a külhoni románok marosfői összejövetelén látványosan váltott és élesen támadta a székelyeket és Magyarországot, valamint annak politikusait, augusztus harmadik hetének példátlanul visszhangos eseményévé nőtte ki magát a Kárpát-medence magyar sajtójában. Az otromba államfői kijelentések és a kemény szavakra született budapesti és bukaresti, sőt orosz reakciók az egész hét folyamán az írott az elektronikus sajtó vezető híreit képezték.

A nyilatkozatözönből most csak egyet elevenítenénk fel, egy moszkvai újságírói véleményt: „a román elnöknek nagy szerencséje van, hogy megnyilatkozásait senki sem veszi komolyan, máskülönben egy esetleges regionális koalíció magát Băsescut is „rendre utasíthatná”. Azonban ha a román elnök a továbbiakban is a tűzzel játszik, akkor a gyertya valóban a körmére éghet.” Ezt a meglátást már csak azért is az egyik legfigyelemreméltóbbnak véljük, mert a magyar sajtóban jóformán csak Băsescu magyarellenes kijelentései kerültek az érdeklődés homlokterébe. Holott volt ott még más is, nemkevésbé meghökkentő és elgondolkoztató: csak a hvg.hu elemzője vette észre és tette szóvá, „a román államfő hétfőn beszólós kedvében volt, ugyanis Szerbiáról és Ukrajnáról azt mondta, messze vannak attól, hogy demokratikus országnak lehessen nevezni őket.”

Dorosz Dávid jól látja: csak az első hullámok ültek el a román elnök már ismert mondatai kapcsán, de a történet itt korántsem ért véget, ahogyan az is igaz, hogy az nem is itt kezdődött.

Előzménye Tusványos és a rendezvény utóélete.” – folytatja az egykori LMP nemzetpolitikai felelőse, aki ma a Bajnai vezette Együtt 2014-el koalíciós szövetségben és a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizál. Dorosz úgy véli: A magyarországi jobboldali politikusok megint a szokásos menetrend szerint nyomták az ipart. Melldöngető beszédeikben jól megrakták a tüzet, beültek a szolgálati autókba, kérdezték munkatársaikat, mi a következő programpont, majd berregett a motor, indulás Budapestre. Ők mennek, maguk mögött pedig olyan mondatokat hagynak, amelyek tulajdonképpen romok. Romok, amelyek már rövid távon is maguk alá temethetik a helyi magyarság céljait. Ennek a politikai fantáziavilágból táplálkozó nemzetpolitikának csúfolt belpolitika-exportnak a külhoniak számára vannak súlyos következményei. Orbán láthatóan a belpolitika és a határon túli politikát egymás szinonimájának fogja fel. Simicska miniszterelnök és különítménye tehát megint megrakta a tüzet, majd pedig az exportszélsőség, azaz Vona Gábor olajat öntött arra.”

Mielőtt folytatnánk Dorosz diagnózisának az ismertetését érdemes a hét, e tárgyban született néhány más, jelzésértékű megszólalására is kitérni, annál is inkább, hiszen ezek mindegyike ugyanúgy vészharangot kongat, mint Dorosz. Ki-ki vérmérséklete szerint és ki tudja hányadszorra már, int, tanácsol, figyelmeztet, kér, felszólít, vagy éppen követel, kimondva: elég volt abból, hogy Erdélyt a magyarországi politikai osztály nyughatatlan vagy éppen felelőtlen képviselői homokozónak, az itt élő magyarokat pedig kisded játékaik kísérleti alanyainak tekintsék. Ha nem egyéb – tesszük hozzá már mi –, legalább próbáljanak tanulni olyan elődöktől, akik, ha másban nem is annyira, de erdélyi ügyekben bölcseknek tudtak bizonyulni, korántsem könnyű időkben.

A bécsi döntést követően, amint azt a kisebbségbe kényszerült magyarság történetének kiváló ismerője, Bárdi Nándor megállapította: A volt romániai magyar politikusok tisztában voltak azzal, hogy a régión belül továbbra is kulcskérdés a magyarság politikai egységének biztosítása,  ezért sem nézték jó szemmel a budapesti pártok erdélyi kampányait.” Ezt a felfogást vallotta az akkori magyar miniszterelnök is,  hiszen, hogy ismét Bárdit idézzük: „a budapesti kormányzati politikában Teleki Pál volt a sajátos erdélyi érdekek legfőbb támogatója”. Egyebet nyílván nem, de ezt az egyet nem ártana a mai miniszterelnöknek a hajdani kollégájától egy az egyben kopírozni.

Közvetlenül a borzonti, egyszerre rémisztő és szánalmas intolerancia-táborozás után, a Népszabadságnak nyilatkozó Borbély László úgy fogalmazott: Vona Gábor Jobbik-elnök nagy felháborodást kiváltó „felelőtlen nyilatkozatából” arra következtet, hogy „semmi jóra nem számíthatunk” a 2014-es magyarországi választásokig hátralévő kampányidőszakban.” Az RMDSZ-t kezdik idegesíteni a magyarországi politikusok című, Szőcs Levente által jegyzett cikkben Borbély elmondta: „a jövő évi parlamenti választásokig az Erdélyben korteskedő budapesti politikusok még sok kárt okozhatnak a magyarságnak. Semmi jót nem várok az előttünk álló kampánytól. Sajnos a pártok megpróbálják egymást túllicitálni. Ha csak szavazásra buzdítani jönnek, rendben van, de arra kérjük őket, hogy ennél többet ne tegyenek – ártanak a két ország kapcsolatának, és ártanak nekünk. Arra kérek minden magyar politikust, hogy ne nyilatkozzon a mi bőrünkre” – folytatta Borbély, majd nemcsak a Szövetség politikai alelnökeként megszólalva, hanem a bukaresti képviselőház külügyi bizottságának elnöki minőségében is szót kérve, rögtön kezdeményezett: javasolta, hogy a két stratégiai partnerország, Románia és Magyarország vezetői gyakrabban keressék egymás társaságát és beszéljék meg érdemben az esetleges vitás kérdéseket.

Borbély nyilatkozatában nyílván a felelős vezetőkre gondolt és nem olyan valakire, akiknek ugyan alkotmányos felelőssége lenne államfőként elsősorban megtestesíteni országa és lakóinak egységét, viszont obskúrus megfontolásokból képes ezt a kötelezettségét „elfelejteni” és egy szomszédos állam, a stratégiai partner ellen harcot hirdetni, sőt mi több, más nemzeteket is erre biztatni.

Az RMDSZ politikai alelnöke akkor még nem tudhatta, hogy Băsescu nem félreérthető politikai üzenet megfogalmazására készül, melyben a példátlanul agresszív mondatainak címzettje, a látszatok ellenére, nem is annyira Budapest, hanem, ahogyan erről szólva a Magyar Narancs-online értő elemzője a héten megállapította: Európa és Washington. Ara-Kovács Attila meglátása szerint a nyomatékos hadüzenetnek, nevezetesen, hogy „Románia nagyon gyorsan lépni fog, más országokkal együtt, mert Magyarország az instabilitás tűzfészkévé vált a kisebbségi kérdésben. Románia vezető szerepet fog vállalni Budapest rendreutasításában.”– egyértelműen a címzettjei azok, akiknek a nyugati demokráciákban fenntartásai vannak Orbán Viktor kormányával szemben. A frissen újravizsgázott hajóskapitány bemérte: „ha továbbra is baráti viszonyt ápolna magyar kollégáival, akkor osztoznia kellene az Orbánnal szembeni összes kritikában.”

Ebből a megszólalásból egy másik gondolatfüzért is feltétlenül érdemes az olvasóval megosztani, mert az rávilágít arra, hogy miért következett be a frissen vizsgázott hajóskapitánynál a 180 fokos fordulat. Ki ne emlékezne arra, hogy a tusnádfürdői szabadegyetemen Băsescu nemrég még együtt kvaterkázott Orbán Viktorral és Tőkés Lászlóval, majd Brüsszelben szintén a magyar miniszterelnökkel, „néppártilag” is kedélyeskedve arról értekezett: „felelőtlenség a magyar-román vitát nacionalista hangulatkeltésre használni”. Aztán jött augusztus 12, a pálfordulás, a magyarországi politikusok pofátlannak nevezése, meg annak bejelentése, hogy  „ennyi volt”, a jövő évi Tusványost, a huszonötödik dzsemborit már most célszerű elfelejteni.

Csak idő kérdése volt, mikor romlik meg látványosan is a magyar kormány viszonya a környező államokkal – fogalmazta meg mondandója lényegét Ara-Kovács, majd így folytatta: A fenntartások már egy ideje szaporodtak, de igazából a zöld utat az Orbánnal szembeni fellépésre Magyarország nemzetközi elszigetelődése adta meg. 2010 előtt, s némileg még az után is, Băsescu azt gondolta, Orbán miniszterelnökként igen eredményes, következésképp: erős lesz. Ma már ezt senki sem gondolja róla, azt viszont igen, hogy nagyon erőszakos. Jelenleg igencsak „kifizetődő” tehát némi distanciát tartani, még inkább demonstrálni e distanciát Budapesttel szemben. Így nyilvánvalóan az az ország is élt az alkalommal, mely eddig tüntetően jó kapcsolatra törekedett a Fidesszel.”

Persze korábban még más viszonyulás volt a „kifizetődő” Băsescu számára – állapította meg az Origo témaszakértője és emlékeztetett: „2009-ben a romániai elnökválasztás előtt egész oldalas hirdetés jelent meg az erdélyi Krónika című napilapban. A képen az elnöki posztért kampányoló Traian Băsescu Orbán Viktor mellett ül a tusnádfürdői szabadegyetem rendezvényén. A képen Orbán-idézet is szerepel: „A második fordulóban Traian Băsescura szavaznék." A nem túl bonyolult üzenetet Băsescu kampánystábja még egy kérdéssel megfejelte: „Miért ne bíznánk benne?" Băsescunak bejött a hirdetés, elemzések szerint az erdélyi magyarok szavazatainak és Orbán Viktor buzdításának is köszönheti, hogy másodszorra is el tudta nyerni az államelnöki posztot.”

A magyar kormánypártot, a politikai ellenlábasait meg a magyarországi közvélemény egészét is váratlanul érte a Fidesz néppárti szövetségesének pálfordulása, mert úgy hitték, Băsescu magyarbarát és főleg Orbán Viktor barátja. Pedig az elnök marosfői „színeváltozásában” nem volt semmi meglepő, csak az emlékezet, mint mindig, bizonyult ezúttal is túl rövidnek. A hvg.hu-n megjelent, kitűnően dokumentált írás, az Orbán kétszer mentette meg a bukástól, Băsescu most mégis cserbenhagyta című M. László Ferenc cikk megannyi érve és szempontja közül egyet hadd ajánljunk az olvasók figyelmébe, melyet azoknak is észre kellett volna venni, akik négy éve lelkesedtek, látva, hogy a „kifizetődő” viszonyulás reményében Tusnádfürdőn Orbán Băsescu mellé állt és kifejtette: „annak örülne, hogy a román államfő újrázna a novemberi elnökválasztáson.”

M. László Ferenc, ki azt is megállapítja, hogy „Băsescu korábban sem szívlelte a magyar politikusokat, de mindig is ügyesen használta őket”, felidézi, hogyan véleményezte 2006-ban a Fideszt és annak elnökét Băsescu az Egyesült Államok bukaresti nagykövetének, amikor a magyarországi párt és annak elnöke által támogatott Székely Nemzeti Tanács az autonómia „kikiáltására” készült: „Orbán Viktor Európa utolsó szélsőséges politikusainak egyike, a Fidesz pedig az utolsó szélsőséges párt, „az etnikai katlan alá akarnak gyújtani” Székelyföldön”

Mindezt érdemes annak tükrében szemlélni, hogy a marosfői Nagy Kifakadó egyben „nagy túlélő, rendszeresen váltogatta nézeteit, ha politikai érdekei úgy kívánták. Mint a Wikileaks-táviratokból is kiderült, az Orbánhoz és a Fideszhez való viszonya is 180 fokos fordulaton ment keresztül.” Csupán annyi történt, hogy most jött az újabb 180 fokos fordulat – mint tudjuk 2x180°=360° – és az a  „magyarbarát” Băsescu,  aki egykor még pártelnök-főpolgármesterként Budapesten kijelentette, hogy „ha pártja kerül hatalomra, meg fogja tiltani, hogy a magyar státusztörvényt alkalmazzák Romániában.”  ott áll, ahol állt, midőn, mint láttuk, Orbánt és a Fideszt illetően, kiöntötte a szívét Nicolas Taubman amerikai nagykövetnek.

Az eheti, a Băsescu-kifakadások nyomán megszólalók közül a Kitekintő elemzőjének írása, a Magyar-román: a tüzet-tűzzel stratégia kudarca egyszerre értékelés és továbbgondolkodásra sarkalló vitairat. Pap Szilárd István megtette a felhívást, politikusoknak és politológusoknak fel van adva a le target="_blank">székelyzászló-botránynál még a román államfő intette vetélytársát, Crin Antonescut a nacionalista bicikli túltolása ellen, kedden pedig épp Antonescu nevezte túlzásnak és szánalmasnak Băsescu kijelentéseit. Ez az ingára emlékeztető mozgás egyszer sem szakadt meg az elmúlt húsz évben, és voltak pragmatikus magyar politikusok, akik ezt előnnyé tudták változtatni.

Nincs tehát újdonságról szó, Băsescu soha nem adott okot, arra a magyarországi lelkesedésre, ami őt körül vette. Akik félreismerték őt, csak magukra vethetnek, hiszen a "nemzeti kérdésben" sosem árult zsákbamacskát. A kérdés az, hogy vajon a sajtó és a döntéshozók egy részének miért van szüksége ilyen a valóságtól elrugaszkodott vágyvezérelt gondolkodásra. És vajon a mostani Băsescu-epizódnak lesz kihatása arra a triumfalizmusra, ami pl. az Orbán-Fico kapcsolat leírását jellemzi manapság?

Ahogyan egyébként meglepetésnek, úgy felháborodásnak sincs helye ebben az ügyben. Legalábbis azoknak nincs alapjuk felháborodni a felelőtlenül nagyot mondó, opportunista nemzetféltéssel szavazatokat vadászó román nacionalistákra, akik enmaguk sem mentesek a felelőtlenül nagyot mondó, opportunista nemzetféltéssel szavazatokat vadászó magyar nacionalizmustól. Ahogy a fentiekből is látszik, az évente fellángoló román-magyar ellentétek gerjesztői és fenntartói teljesen egyformák: érdekek által vezérelt politikusok és véleményvezérek, akik időszakosan kínálják fel a tüzet-tűzzel taktikát híveiknek. Ez a taktika Románia és Magyarország felvirágoztatásában eddig nem jeleskedett. Ezután sem fog. A felvirágzás elmaradását azonban eddig jól leplezte. De vajon meddig?”

„Jócskán elvetette a sulykot Traian Băsescu román államfő, amikor Magyarország megleckézetését, a tusnádfürdői nyári szabadegyetem betiltását helyezte kilátásba.” értékelte a Népszava Embert barátjáról címmel közreadott, a lap véleményrovatában megjelent cikke. Ebben a szerző arról értekezik, hogy „minden érdekbarátság múlandó”.

„A volt hajóskapitány államfőt tavaly még nem zavarta, hogy Orbánnal és Tőkéssel közös szereplést vállaljon, holott mindkét magyar politikus akkor sem volt kevésbé autonómiapárti vagy románbarát, csak akkor még arra biztatták a romániai magyarokat, hogy támogassák Băsescut a felfüggesztésre kiírt referendumon” – állapítja meg a Népszava cikkírója, majd arra tér ki, hogy most az elnöki mandátuma fináléjához érkező államfő, mert ő sem az a típus, aki politika és hatalom nélkül meg tudna lenni”, hozzálátott a jövője építéséhez. Cotroceni kiköltözésre kárhoztatott mai bérlőjének mozgástere behatárolt, hiszen „a román politikai palettán viszont most épp a szélsőjobb gyengélkedik, s ez a vagdalkozás nyilván ott váltható igazán voksra. Márpedig ha Băsescu vezényletével szerveződik újra a román szélsőjobb, az régen rossz, ugyanis ő a román politika fenegyereke, kvalitásai, harci kedve nem marad el magyar barátjáétól”

Gál Mária cikkéből még egy gondolatsor feltétlenül idekívánkozik: Az, hogy ide jutottunk, hogy egy román vezető politikus Magyarország nemzetközi elszigetelésével, bár bújtatottan, de a kisantant újraélesztésével, a magyar politikusok Romániából való kitiltásával fenyeget, nem épp váratlan következménye az utóbbi évek magyar külpolitikájának. Băsescu durván összemosta a Tusványoson és a jobbikos borzonti táborban elhangzottakat, minden bizonnyal szándékosan. De hát, Bukarest számára sem titok a kormányzat és a szélsőjobb összekacsintása, s most is láthatták, hogy a fidesz-zsebpárti politikusok, Tőkés emberei, mindkét táborban ott csápoltak. Nemrég Kolozsvárra olyan konzult neveztek ki, aki bíróként még úgy döntött, nem neonáci a Jobbik.”

Visszatérve Dorosz Dávid látleletéhez, szögezzük le: ő is azon kevesek

táborát gyarapítja, akiket nem ért meglepetésként a Marosfőn „megvilágosodó” román elnök kirohanása: „Ismerve az évek óta fennálló feszültséget, minderre nem is lehetett „más” válasz, mint amelyet Băsescu tett (aki TGM-mel jellemzésével élve, „ravasz róka, aki túl jár még a saját eszén is”), akinek reakciója és kitiltási ötlete éppannyira életképes és megalapozott, mint Vona Trianon-videojáték háborúja. Băsescu mindenesetre szembefordult politikai barátjával, akivel korábban Tusványoson közösen léptek fel, ő maga mint díszvendég. Sőt 2012-ben Orbán még arra szólította fel a külhoni magyarságot, hogy ne vegyenek részt a népszavazáson – ez ugye a Ponta- Băsescu mérkőzés volt, amelyet utóbbi nyert, és az otthon maradás Băsescunak kedvezett.”

„Most Băsescu fellengzősen a világba kiáltja, hogy Tusványos nem ott lesz, ahol lennie kell.” – állapítja meg a PM országgyűlési képviselője, majd nemcsak arra mutat rá, hogy egy esetleges betiltás éppúgy jogi nonszensz, mint Tőkés László román állampolgárságnak megkérdőjelezése. Nem is tekinti fenyegetésnek a román államfő szavait és álláspontja szerint „Nem szükséges ugyanis jobban hiszterizálni ezt a kérdést, mint azt a magyarországi jobboldal egyébként is felelőtlenül teszi. Nem lenne jó Orbán-kottájából játszani. Ez ugyanis a céljuk.”                       

Azt viszont ő sem tagadja, hogy a nemzetféltők mostani politikai nyilatkozatháborúja nem intézhető el egy legyintéssel. „Nem játék ugyanis az, hogy magyarországi jobboldali politikusok átmennek a határ túloldalára, majd pedig olyan nyilatkozatokat tesznek, amellyel az adott országot tulajdonképpen nem létezőnek tekintik, majdhogy nem arra nem buzdítják az ottaniakat, hogy lázadjanak fel a román jog ellen, fogjanak eszközöket, és küzdjenek az utolsó erejükig a…, miért is?” – fogalmaz  Dorosz Dávid és nem habozik kimondani  a szentenciát is: „Ennek az árát viszont a határon túli magyarok fogják megfizetni, nem pedig Tőkés László vagy Orbán Viktor. Miért kergeti bele a román közvéleményt a verbális izmozásba Orbán, miközben tudja, hogy ezzel nem hogy egyhelyben jár, hanem visszafele halad.”

A politikus eheti megszólalásában korábbi, a  trianoni évfordulón, az ún. „Nemzeti Összetartozás Napján” írott nemzetpolitikai credóját összegző írásának szavaival érvel amellett, hogy milyen kellene legyen egy valóban nemzetben gondolkodó budapesti kormányzat felfogása és magyarságpolitikai gyakorlata: „A mindenkori magyar kormány alapvető küldetésének kell lennie, hogy támogassa és segítse a külhoni magyarok legitim képviselőit. Az ő akaratuk szerint, nem pedig a budapesti képzelet birodalma alapján gondolja el a külhoni magyarságot. Egy korszakváltó magyarságpolitika szerzett jogot vissza nem vehet, ahogyan el kell utasítania azt is, hogy külhoni magyar honfitársaink a szociális irigység tárgyát képezzék. A korszakváltó magyarságpolitika egy új hazafiság jegyében nem alattvalókat, hanem partnereket keres minden magyar közösségben. Nem megbélyegezni, hanem segíteni akar. Soha nem használja a nemzet fogalmat politikai furkósbotnak, senki magyarságát nem kérdőjelezi meg. Lehetőségeket, segítséget, nem pedig parancsokat ad. Az európai intézményekben is eredményesen képviseli a külhoni magyarok érdekeit, és támogatja az olyan európai polgári kezdeményezéseket, amelyek elősegítik a hatékony érdekképviseletet és kisebbségvédelmet.”

Mindezt azért is tartja Dorosz most, a legnagyobb magyar nemzeti ünnep, az államalapításra való emlékezés előestéjén ismételten leszögezni, mert hittel vallja: „A külhoni magyarok ezt kérik a magyarországi politikusoktól, nem pedig azt, hogy a 2014-es magyarországi kampány vagy a román kormány és államfő politikai játékszerei legyenek. A kormány és határon túli szatelitszervezeteinek és futtatott politikusaiknak nem ugyanaz az az elképzelésük a jelenről és a jövőről, mint a külhoni magyaroknak. A Fidesz jelen pillanatban nem arra viszi a dolgokat, hogy nagyobb biztonságban, több joggal, sikeresebben lehessen magyarként élni Erdélyben.

Ki járt ezzel jól? Senki. És ki a legrosszabbul? A külhoni magyarság. Ezen pedig egyetlen augusztus 20-i, nemzetegyesítő frázis sem fog változtatni.

 

 

 

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X