Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (május 29.-június 4.)


-A A+

Budapesti lapvélemény az RMDSZ–Fidesz viszonyról: „Összeborulás csak bocsánatkérés után jöhetne. Erre pedig Orbán Viktor nem képes.”

Megszólalt a héten a Népszabadságban a napilap romániai tudósítója és a magyar-magyar kapcsolatok szempontjából értékelve az RMDSZ kongresszusát, arra kereste a választ, hogy miként alakulhat az érdek-védelmi szövetség viszonya Csíkszereda után a magyarországi parlamenti pártokkal?

A magyarországi, illetve a többi Kárpát-medencei magyar lapok az RMDSZ 11., Csíkszeredában megrendezett kongresszusáról kiemelt helyen számoltak be, az erdélyi sajtót leszámítva, csaknem valamennyien az MTI-tudósításokra szorítkozva. Kivételt csupán az említett, legnagyobb példányszámban megjelenő napilap mellett csak a Népszava és a vajdasági Magyar Szó képezett, melyek helyszíni tudósításokban összegezték az ott történteket. Interjút is csupán kettőt olvashattunk a magyar sajtóban a Szövetség történetének legnagyobb szabású csúcsrendezvényéről – egyiket még a kongresszus előestéjén Kelemen Hunor RMDSZ elnökkel, a másikat pedig a tanácskozáson résztvevő MSZP küldöttség vezetőjével,Ujhelyi Istvánnal – és azt már hozzá se kell tennünk, hogy hol máshol, mint a Népszabadságban és a Népszavában.

Más magyar sajtókiadványokban hiába kerestük a Csíkszeredában fontos üzeneteket megfogalmazó, amúgy meghatározó súlyú budapesti kormánypárti és kormányzati tényezőknek a kongresszusi benyomásait vagy reflexióit, netán az ott hangoztatott RMDSZ melletti, nóvumnak számító kiállásuk miértjeinek érveit vagy véleményüket a kapcsolatok jelenlegi állásáról és ezek alakulásának jövőbeni esélyeiről – tudomásul kellett vennünk, hogy hiába. A kormányközeli sajtó számára nem képezte érdeklődés tárgyát, hogy a kormány második embere, aki egyben a kormánykoalíciós pártelnök is, meg a kormányzópárt frakcióvezetője részt vesz a legnagyobb külhoni közösség kongresszusán és ott egyértelműen pozitív üzeneteket fogalmaz meg a vendéglátó szervezet felé, nem úgy mint tette két évvel ezelőtt Nagyváradon a Fidesz egyik alelnöke, aki akkor megfenyegette és ostorozta az RMDSZ-t. Persze azóta volt két választás Romániában és azokat a Fidesz erdélyi zsebpártjai ellenében a

Szövetség fölényesen megnyerte.

Ezért is tűnt volna természetesnek, ha egy olyan eheti megszólalásokról írhattunk volna szemlénkben, melyekből választ kaphattunk volna arra a kérdésre, hogy egyéni akció vagy tudatos canossa járás tanúja volt a csíkszerdai sportcsarnok több mint ezerfős hallgatósága és azt a kijelentést, hogy az erdélyi szavazók döntik el, mely szervezetnek adnak bizalmat a képviseletre, a magyar kormány pedig támogatja azt, tekintsük-e vagy nem hámozott léggömbnek. Erről viszont sehol se olvashattunk. Rogán frakcióvezető nem óhajtotta egyetlen orgánumban sem bővebben magyarázni, netán értelmezni csíkszeredai, RMDSZ-t elismerő szavait. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes egyetlen kongresszus utáni sajtómegnyílvánulása pedig arra korlátozódott, hogy egy zulu vadásztörténetekről szóló könyv bemutatóján „az igazi vadász” és „a puskás ember” közötti különbségről fejtette ki a nézeteit, hitvallását is kifejtve a magyarságpolitikától némiképp távol eső terület vonatkozásában: „a vadászat küldetése, hogy "a vadat vadként őrizzék meg", ekkor nem hamisítják meg ugyanis a természetet, s ennek lényeges eleme a vadászat.”

Nemcsak a remélt Semjén- vagy Rogán interjút kerestük hiába az elmúlt hét magyar sajtójában. A kiváló Erdély-szakértőkkel rendelkező egyéb, lapokban és a náluk is nagyobb olvasótáborral rendelkező portálokon, a Kitekintő Feladatkijelölő "majális" - a 11. RMDSZ Kongresszus címmel közreadott publicisztikáját kivéve, amely maga sem akart többre vállalkozni, mint a kongresszus napján történtek jegyzőkönyvszerű bemutatására, nem találkoztunk a csíkszeredai tanácskozást értékelő írással vagy legalább elemzés-kísérlettel sem.

Az üdítő kivételt a Népszabadság véleményrovata jelentette. Itt fedezhettük fel, az Összeborulás helyett címmel közreadott Szőcs Levente publicisztikát, melynek szerzője a lap olvasótábora számára (de bizonyára nemcsak az ő számukra) az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó kérdésre fókuszált: hozott-e és főleg hozhat változást a csíkszeredai kongresszus az RMDSZ és a magyarországi parlamenti pártok kapcsolatában?

A kommentár kiindulópontja és egyben üzenetértékű megállapítása az volt, hogy úgy a romániai, mint a magyarországi politikai pártok valósággal körbeudvarolták a szövetséget. Hogy ezt a román politikai elit képviselői megtették, azon sem szerzőnk, és nyílván a tanácskozás többi résztvevője sem lepődött meg. Ez legfeljebb a „H” betűs rendszámú autókkal érkezőket gondolkoztatta el, meg a már-már polgárháborús állapotokra emlékeztető magyarországi pártviszonyokhoz hozzászoktatott budapesti sajtómunkásokat sokkolhatta volna, ha lettek volna, de erről már szóltunk… Szőcs ­– mint megfogalmazza – ezt természetesnek is tartja, hiszen: „Ez még akkor is fontos, ha a román politikában továbbra sem rajonganak az RMDSZ-ért: konok célkövetéséért becsülik, megbízható partnernek tartják, de nem szeretik.”

A hasonlóképpen a barátságos hang megszokott és szintén érthető volt az MSZP részéről is. Ugyanakkor, ezúttal a legnagyobb magyarországi ellenzéki párt részről több is történt, mint azt az eddigi tíz kongresszus során tapasztalni lehetett. A magyar szocialisták – bizonyítandó, hogy „Mesterházy Attila kolozsvári bocsánatkérése valóban több volt üres gesztusnál” – a Fidesszel ellentétben – nem az RMDSZ, hanem az erdélyi magyarság felé tettek egy újabb lépést a csíkszeredai kongresszuson: „Ujhelyi István alelnök bejelentette, hogy a szocialisták fellépnek Magyarországon és Európa-szerte a kisebbségi polgári kezdeményezéshez szükséges egymillió aláírás összegyűjtése érdekében. Ez az első olyan nemzetpolitikai ügy, amelyben a szocialisták kezdeményezőként lépnek.”

A Rogán Antal frakcióvezető tolmácsolta Fidesz hízelgés, nemcsak feledtetni akarta Pelczné Gáll Ildikó két évvel ezelőtti, nagyváradi bicskanyitogató,  kirohanását, hanem –  legalábbis a jegyzetíró szerint –  arra enged  következtetni: „a Fidesz rájöhetett, hogy viszonyát nem az RMDSZ-szel, hanem az erdélyi magyarsággal kell rendeznie.” RMDSZ-Fidesz barátkozást viszont a szerző már nem vélelmez:  „az előzmények azonban nemcsak az összeborulást teszik lehetetlenné, hanem a kapcsolat jövőjét is meghatározzák.”

A cikkíró szerint „Ha lesz váltás, az csakis így, szinte észrevétlenül mehet végbe. Összeborulás csak bocsánatkérés után jöhetne. Erre pedig Orbán Viktor nem képes. Vélhetőleg ugyanazzal a természetességgel nyújt majd baráti kezet az RMDSZ-nek, amellyel pár éve életre segítette a szövetséggel ellenlábas két versenypártot, támogatta választási kampányukat, egyidejűleg pedig leválasztotta az RMDSZ-t a magyar állami pénzcsapokról. Aztán látnia kellett, hogy a „kiéheztetés” stratégiája nem jön be, az RMDSZ éppen arról nem hajlandó lemondani, ami a Fidesz számára a legfontosabb lenne: az önállóságáról. Viszont annyira nem váltak be a sorozatos pártalapításokhoz fűzött várakozások, hogy az erdélyi magyarok a Fidesztől is elfordulhatnak.”

Mindezek függvényében Szőcs Levente meglátása szerint a gesztusértékű Fidesz üzenet nem hatotta meg az RMDSZ-t, és egyelőre szerzőnkben is kételyek merülnek fel azt illetően, hogy tényleges váltást jelent-e a Fidesz frakcióvezetője által tolmácsolt üzenet? Jelzésértékűnek tartotta a Népszabadság cikkírója, hogy Rogán beszédére is az RMDSZ elnöke csupán annyit mondott: „fontos, hogy a magyarországi pártok vezetői az RMDSZ-re a romániai magyarság legitim képviselőjeként tekintenek

E kijelentést értelmezve és egyben felelve is bevezetőnkben megfogalmazott kérdésre Szőcs Levente úgy véli: „Az RMDSZ és a magyarországi pártok viszonyában alighanem az egyenlő távolságtartás lesz a jellemző, nem pedig a Markó Béla volt elnök által követett egyenlő közelség.”

A magyarság elszékelyesedéséről: „egy a tábor, egy a zászló, egy az érdek?

Megszólalt a héten a Magyar Narancs egy vendégpublicistája és a magyarság elszékelyesedéséről írott esszéjében úgymond nem borongani akart, csupán rögzíteni egy vélelmezett kórképet: „a magyar életnek abban a formában ahogy megismertük, minden bizonnyal befellegzett. A néhol kiteljesedő, gyakran veszélyeztetett, de legalább nyomaiban tovább élő, éppen az erdélyi Dávid Ferenctől megtanult sokszínűségnek vége – lehet.”

A magyarság elszékelyesedéséről közölt Magyar Narancs publicisztika szerzője Aradi Endre néven jegyzi írását. Nem tisztünk kutakodni, hogy ki rejtőzködik az álnév mögött, viszont a miért kérdés mellett elmenni már nem lehet. Aki tapasztalhatta, hogy milyen indulatokat és alpári reakciókat vált ki manapság az internetes imposztorokból egy-egy számukra nem tetsző vélemény vagy megközelítés nyilvános hangoztatása, melytől nincs messze a nekik nem rokonszenves nézetek vallóinak, akár a fizikai fenyegetettsége is, annak nem is kell meglepődnie azon, hogy hasonló jelenséggel még találkozni fogunk és akár újra divatba jöhet az álnéven írás. Nem szabad akaratból, hanem kényszerűségből. Erre készteti majd egy-egy, akár vitatható nézet vagy álláspont kifejtése és horribile dictu, a megjelentetése annak megíróját. Mert gombamód szaporodnak a szélsőjobbon a vitára nem, csak a gyűlölködésre képesek, tarol az online-csőcselék. Ez már nem a mikházi elmegyógyintézet notórius sajtólevelezőinek a világa, ez már a mikházihoz hasonló műintézetek zárt osztályainak a világa. Ez az egyre inkább a semmilyen határokat nem ismerő, agresszív kútmérgező kurucinfo-csahosok és külhoni epigonjaiknak, meg egyéb eszementeknek a világa, akik a nekik nem tetsző véleményformálókat alpári szavakkal minősítik és hazájukból is kiüldöznék. Vajon nekik „köszönhetően” maholnap esedékes lesz aktualizálni és bővített kiadásban újra kiadni Gulyás Pál remekművét, a Magyar írói álnév lexikont?

A Magyar Narancs eheti nyomtatott változatában számában megjelent A magyarság elszékelyesedéséről írt és vitára ösztökélő eszmefuttatás lényege: az erdélyi és összmagyar közbeszédben eluralkodott a székely autonómia retorikája és hovatovább a jogos, de félreinterpretált autonómiaharc az egész nemzeti közösséget foglyul ejti. Mint a szerző megfogalmazza: „Bár az erdélyi magyarság alig 40 százalékát teszik ki, a székely autonómia körül forog minden az ottani politikában.”

A székely egyharmad kezdeményez, tematizál, kisajátít és „B” kategóriás magyarrá minősíti le a Közép- és Dél-Erdélyben, Partiumban, a Bánságban és más régiókban élő erdélyi kétharmadnyi magyarságot. Ebben a törekvésében sikert-sikerre halmoz, hiszen már a csíkszeredai RMDSZ kongresszus nyitánya (a székelyhimnusz éneklés, Ráduly polgármester „zászlóbontása” stb., stb. stb.) is megmutatta: az önös érdekek harsány képviseletére a média és a politika mindig vevő, a porladó szikla és a csillagösvény révületébe belefelejtkező egyharmadot, a hangoskodókat csak saját homokozójuk világa érdekli, a többi pedig alkalmazkodjon. Az önkép radikálisan megváltozott: ők eszerint „már nem magyarok, hanem a magyarral hagyományosa barátságos viszonyt ápoló ősi nép.” A „hirtelen született ősi identitás” jegyében már a székely panteon is készül, ahol „lassan már mindenki helyet kap Dózsa Györgytől Puskás Tivadaron át Bölöni Lászlóig.”  Annak a kétharmadnak az érdekei, aki a románok között él „jól-rosszul, száz éve vagy régebben” miközben „nem fél tőlük, de nem is akar harcolni velük” , de „azt tanulta és leginkább azt gyakorolja, hogy a sokszínűség jó, a tolerancia erdélyi erény, és van olyan, hogy a  népek egymás mellett léteznek”, egyszóval „vagyunk mi meg vagytok ti” – pedig egyáltalán nem.

„Autonómiája végtére is bárkinek lehet, aki megharcol érte – és ez így is van rendjén.” – szögezi le a Magyar Narancs publicistája, de azt is hozzáteszi: „A kérdés inkább az: rendjén van-e, hogy az autonómiaharc az egész nemzeti közösséget foglyul ejti? Szerinte „Erdélyben ez történt, és ez fog történni hamarosan Magyarországon is.”

Miközben példák sokaságával érvel a szerző, hogy a Dávid Ferenctől megtanult tolerancia és a sokszínűség tisztelete hogyan és miként jelent erőt és esélyt az erdélyi 800 ezer számára, addig, ezeket a magasztos elveket egyébként szintén valló 400 ezer számára ez homlokegyenest másképpen jelenítődik meg a mindennapok szintjén. Az egyharmad székely számára – így a cikkíró – a „sokszínűség malasztja málaszt” és „a gyengeség jele”. Nekik „a sokszínűség azt jelenti, hogy a csíkin kívül még van udvarhelyi és szentgyörgyi székely is. A tolerancia meg azt, hogy elsőre nem, csak másodikra vesszük elő a bicskát, ha nem szólnak szépen hozzánk. Az egymás mellett élés meg azt, hogy semmi baj nincs azzal, ha a román is megtanul magyarul. Vagyunk mi – meg vannak ők, azaz mindenki, aki nem mi, vagyis aki nem székely. Vannak a barátságos ők, tőlük lehet követelni: autonómiát, de üstölést, különben nem vagy rendes erdélyi, nem vagy rendes magyar (székely amúgy sem lehetsz). És vannak az ellenséges ŐK, ontológiai értelemben mindenki, aki nem feltétlen híve a székelység emancipációjának, etnikai értelemben meg persze főként a románok”.

A Magyar Narancs publicisztikájának szerzője úgy véli: a magyarság elszékelyesedése nem áll meg Erdély határain belül. Mint írja: „Részben affinítások okán (Fidesz), részben az erdélyi többség által is osztott megalkuvások miatt (MSZP), a székelység ügye lassan a magyar belpolitika ügyévé válik. Nem kell mélyenszántó elemzőnek lenni ahhoz, hogy észrevegyük: a székely autonómiatörekvések politikájának szerkezete tökéletesen rímel a Fidesz kétharmados politikájának a szerkezetére. És ahhoz sem kell különösebb éleslátás, hogy megállapítsuk: a mindenben a vélelmezett többségnek megfelelni akaró MSZP sem fog mást tenni, mint ezen autonómiatörekvéseket támogatni”

Az eszmefuttatás szerzőjének víziójával, a cikk következtetésével – „El fogunk székelyesedni mindahányan, Lajtán innen, Maroson túl” nyílván sokan fognak vitatkozni, biztosan égbekiáltó provokációt is emlegetni fognak. Mindehhez csupán annyit tennénk hozzá: a leendő vitapartnerek figyelmét remélhetőleg nem fogja az se elkerülni, hogy Istennek hála a Szent Korona Rádió közvetítésével immár négy esztendeje  megrendelhető (2200 ft+postaköltség) az Egri csillagok rovásírásos változata, hogy ha valaki az alábbi helységnévtáblákat megpillantja, el fogja tudni dönteni, hogy valóban Nyíregyházára, Hódmezővásárhelyre, Székesfehérvárra vagy az ősi székely településre, Szombathelyre érkezett. (Figyelem a nemszékelyek számára: a sorrendet felcseréltük!)

Nemkülönben támpont lehet majd e vitában a pro- és kontra érvelőknek, hogy milyen külsőségek közepette ünnepelték minap a Nemzeti összetartozás napját Budapest XX. kerületében. Íme:

Lajčák pozsonyi külügyminiszter szerint hazája magyar EP-képviselői „megpróbálták élőben meglincselni Szlovákiát”

Megszólalt a héten Mészáros Alajos, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának Európa parlamenti képviselője és a Felvidék.mában közzétett nyílt levelében határozott hangon utasította vissza Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszternek a pozsonyi parlamentben tett méltatlan, a brüsszeli honatyát magyar mivoltában sértő, sőt Mészárosnak az állampolgári lojalitását is megkérdőjelező kijelentéseit

Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter, aki egyben a Fico-kabinet miniszterelnök-helyettese is, annak kapcsán ragadtatta magát a szokatlanul modortalan kirohanásra a Szlovák Nemzeti Tanácsban, hogy Brüsszelben, az EP Petíciós Bizottsága két nappal korábban arról döntött: tovább foglalkozik a Beneš-dekrétumok sérthetetlenségét kimondó 2007-es szlovák parlamenti határozat miatt született beadvánnyal, és ezzel egyidőben tárgyalt a szlovák kettős állampolgársággal kapcsolatos petícióról is. Utóbbi megkeresés megvitatására Brüsszelbe utazott egy szlovákiai magyar delegáció is élén Berényi József MKP elnökkel, de a küldöttség tagjait – mivel zárt ülést erőltetett ki egy szlovák EP-képviselő – a teremőrök kitessékelték az ülés színhelyéről. Végül a szlovákiai magyarok jelenléte nélkül is kedvező döntés született, a testület fenntartotta a petíciót, melyet ezután az Európai Unió különböző testületei fognak kivizsgálni

A pozsonyi diplomácia vezetője azt nehezményezte, hogy „nemcsak a  magyarországi EP-képviselők, hanem azok a magyar képviselők is megpróbálták élőben meglincselni Szlovákiát, akiket Szlovákia területén választottak meg." E kijelentésén is túltett az, ahogyan és amilyen,  Ján Slotára jellemző, stílusban fejezte ki elégedetlenségét Bauer Edit és Mészáros Alajos képviselői tevékenysége miatt: „Bauer Edit és bármi is a keresztneve Meszaros (sic!), amikor nagykövetként a Szlovák Köztársaságot képviselte, nem zavarta, hogy Alojznak hívják, de most ragaszkodik az Alajoshoz, és köpköd ugyanarra a Szlovák Köztársaságra, amelyet évekkel ezelőtt meggyőződéssel képviselt külföldön." – fogalmazott Lajčák.

A minősíthetetlen hangú támadás célpontja Mészáros Alajos volt, aki a szlovákiai magyar közélet közmegbecsülésnek örvendő kiemelkedő személyisége. Általános elismertségét egyaránt köszönheti tudományos elismertségének és aktív politikai-közéleti szerepvállalásának. Mészáros 1975 óta oktat a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetemen, ahol tanszékvezető lett és időközben angol nyelvű kutató intézetet is alapított, melynek jelenleg is igazgatója. Vendégtanárként, illetve kutatóként dolgozott Budapest, Birmingham, Zürich, Róma, Dublin, Nancy, Porto, Athén és Bécs egyetemein. Politikai pályafutása a „bársonyos forradalom” után kezdődött: az MKP pozsonypüspöki alapszervezetének elnökeként lett a Pozsony-járási elnökségnek majd az MKP Országos Tanácsának tagja. Politikai-szakmai megbecsültségének köszönhetően nevezték ki Szlovákia svédországi nagykövetének majd pártja képviseletében 2009 óta EP-képviselő.

Mészáros Alajos nyílt levélben válaszolt a szlovák külügyminiszternek, melyben mély sajnálatát és döbbenetét fejezte ki a miniszter uszító és hisztérikus kijelentéseivel kapcsolatban. Utalva a külügyminiszter parlamenti felszólalására, mindenekelőtt visszautasította a személyét sértő útszéli támadást: „Rólam is becsmérlő módon nyilatkozott lesüllyedve keresztnevem helyes formájának (Alojz, „Alájos”, stb.) szánalmas firtatásáig. Most az Ön szájából elhangzott szavaira kívánok válaszolni, mely szavak méltatlanok a Szlovák Köztársaság külügyminiszteréhez, de megingatják az Ön személyébe vetett bizalmat is.”

A képviselő levelében leszögezte: csehszlovák és később szlovák állampolgárként, egyetemi tanárként, nagykövetként és az Európai Parlament képviselőjeként mindig tiszteletben tartotta Szlovákia érdekeit, és munkájával sikeresen öregbítette Szlovákia jó hírnevét külföldön. EP képviselőként is „következetesen felülemelkedve a szlovák kormány összetételén”, mindig Szlovákia hivatalos érdekeit képviselte és képviseli. Hozzátette viszont azt is: amilyen határozottan elítéli a történelem során Európában végbement népirtást, a holokausztot, az erőszakos kitelepítéseket, deportációkat, ugyanolyan határozottsággal el kell ítélnie a „kollektív bűnösség” elvét is.

„A beneši dekrétumok tizenhárom bekezdése vitathatatlanul ez utóbbi elven nyugszik, tehát merőben ellentmond az európai jogrendnek. Márpedig mindenkinek, aki jogállamot képvisel, el kell ítélnie ezt az elvet, s ezt elvárom Öntől is”– írta levelében Mészáros Alajos. „Nyilatkozata, miszerint köpködök Szlovákiára egyrészt minden valóságalapot nélkülöz, másrészt sértő is számomra, s kérem, tudatosítsa, hogy szavai meggondolatlanok, cinikusak és diplomatához méltatlanok” - olvasható a levélben. Mészáros, akit éppen Lajčák távolított el stockholmi posztjáról, miután  az első Fico kormány idején, 2009 januárjában átvette a szlovák diplomácia irányítását  Ján Kubištól,  arra a külügyminiszteri felvetésre, miszerint pár éve még „Alojzként” hűen képviselte Szlovákiát, a következőket tette hozzá: „Miniszter Úr, hivatkoznék a korábban tanúsított tisztességes és kultivált magatartására (még az oly’ érzékeny magyar-szlovák kérdések kapcsán is), és arra kérem Önt, hogy a jövőben – nemzetiségre való tekintet nélkül – korrektebben, visszafogottabban és kompetensebben nyilatkozzon Európa intézményeinek szlovákiai képviselőiről. Amikor nagykövet voltam, gyakorolhatta a minisztérium a hatalmát felettem és csupán nemzetiségem miatt visszahívhatott egyik napról a másikra, de az Európai Parlament választott képviselőjeként mandátumommal szabadon és választóim elvárásainak megfelelve élek, ezért nem cselekedhetek mindig és minden területen a szlovák kormány tagjainak utasításai szerint. Kérem, ezt a jövőben tartsa tiszteletben”.

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X