Ismét magyar magyarnak a farkasa Kárpátalján? – nemzetpolitikai lapszemle


-A A+

Megszólalt a héten a Kárpáti Igaz Szóban Dunda György, a kárpátaljai magyar napilap igazgatója. Szembesülve azzal, hogy alig két hónappal a közelgő ukrajnai helyhatósági választások előtt a kárpátaljai magyar választópolgárok határozott elvárása ellenére az ottani két magyar érdekvédelmi szervezet a Kárpátaljai Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) képtelen kiegyezni a közös fellépésben, a Magyar egység: a 92 százalék kötelez! címmel közölt cikkébenr ámutatott: semmilyen szinten nincs helye az egymással rivalizáló külön jelöltlistáknak, hiszen „Kárpátalján a magyar-magyar együttműködésnek nincs alternatívája.”

Annak ellenére, hogy friss közvélemény-kutatásból is kiderült, miszerint mindössze nyolc százaléka az ottani magyaroknak támogatja a külön indulást, a magát erőfölényben érző KMKSZ ragaszkodik ehhez az elképzeléséhez. Történik ez annak ellenére, hogy a korábbi választások már többször is bizonyították: a külön utakon járás csak kurdarcokat hozhat, míg a 2015-ben, bölcs kompromisszumok árán létrejött együttműködés sikeresnek bizonyult. Hiába a lakossági igény, hiába a budapesti kormány nem is titkolt jótékony nyomásgyakorlása, a jelek szerint, a nemzeti összetartozás évében egyesek képtelenek túllépni személyes, politikai és egyéb ambícióikon, illetve újra felülkerekedtek bennük a vélt vagy valós sérelmek.

Vészharangkongatásában Dunda György arra is kitért: még nincs veszve minden, mert most, a 24. órában még létrejöhet a mindenki számára megnyugtató és esélyteremtő megegyezés. Csak akarni kellene… 

1. „Köszöntő Szent István ünnepe alkalmából az ukrán hazafiaktól

Nemzeti ünnepetek napján figyelmeztetünk benneteket, hogy ha a kárpátaljai magyarság továbbra is biztonságban szeretne élni az ukrán földön, le kell mondania a nemzeti enklávé, vagyis a Beregszászi járás megalakításáról az új adminisztrációs reform keretein belül.

Sikerült megvesztegetnetek a kormányt, azonban az ukrán patriótákat nem sikerült félrevezetnetek! Diverziókba kezdünk, terrorcselekményeket fogunk végrehajtani városaitokban, falvaitokban, iskoláitokban és templomaitokban mindaddig, amíg a külön magyar járás létrehozásának ideológiája meg nem szűnik.

Tehát, a biztonságotok a saját kezetekben van. Ha minimalizálni akarjátok az áldozatok számát a magyar közösségen belül, azonnal kezdjétek meg az intézkedéseket Kárpátalján az ukránellenes kezdeményezések visszavonásával kapcsolatban!”

2. „Magyar kutya! Szedd össze a holmidat, fogd a rokonaidat és takarodj a történelmi hazádba! Az enklávétoknak és közösségeteknek nincs helye Ukrajnában! Egy hetet kaptok! Ezután bujtassátok el családjaitokat a pincékben és növesszetek szemeket a hátsóitokon, mindannyiótokat megtanítunk a tiszteletre az ukrán nép javára történő vagyonelkobzások által! A visszaszámlálás elkezdődött!”

Alig egy nap különbséggel, tegnapelőtt, illetve tegnap ezt a két, nem mindennapi „köszöntő” levelet kapták különböző kárpátaljai magyar szervezetek és intézmények az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából.

A Kárpátalja.ma hírportál, ahova mindkét napon megérkezett e-mailben ez a fenyegető üzenet, arról számolt be, hogy míg az első küldemény címzettje rajtuk kívül „még csak” a KMKSZ, az UMDSZ, Beregszászi Városi Tanács és Magyarország Ungvári Főkonzulátusa volt, a második küldeményt már egy szélesebb kör számára jutatta el a magát „ukrán hazafiként” megnevező feladó. Így a „magyar kutyás” változatot az előbb felsoroltakon kívül megkapta a magyarországi támogatásokat lebonyolító GENIUS Jótékonysági Alapítvány, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a Kárpátaljai Református Egyház, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye, az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a Nagyszőlősi Városi Tanács és a Pro Cultura Subcarpatica civil szervezet is.

Ott, ahol az elmúlt években, igaz szórványosan, de eddig is – többnyire a március 15-i ünnepségek idején – már érkeztek hasonló uszító fenyegetések, ezúttal nem lehetett a korábbi esetekhez hasonlóan csak keserűen és lemondóan legyinteni, az akciókat pusztán zavart elméjű ultraradikális szélsőségesek alkalmi hangulatkeltő provokációjaként elkönyvelni. Ugyanis e levelekkel párhuzamosan olyan tettekre is sor került, mind eddig még soha: azokban a római katolikus templomokban, melyek több évtizede hagyományosan a kárpátaljai Szent István-napi ünnepségek fő helyszínei, bombariadók miatt félbe kellett szakítani az új termésből készült kenyeret is megszentelő hálaadó szentmiséket.

Tegyük hozzá, hogy nemcsak katolikus templomok aláaknázásáról vagy éppen azok szentélyébe elhelyezett robbanószerkezetekről kaptak telefonhívásokat három település rendőrségei, hanem – amint azt mi is megírtuk – még az előző napon, szerdán, bombariadó miatt evakuálni kellett Beregszászon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, Magyarország ottani konzulátusát és a helyi 4. számú, Kossuth Lajosról elnevezett középiskolát is.

Előbb a Kárpátalja. ma, majd őt követően a többi kárpátaljai magyar és ukrán médiaorgánum is beszámolt arról, hogy augusztus 20-án a délelőtti órákban a hatóságokkal ismeretlen személyek telefonon közölték, hogy robbanószerkezeteket helyeztek el a beregszászi, a técsői és az aknaszlatinai római katolikus templomban. A bejelentések nyomán a terrorelhárítási egységek azonnal kiszálltak a helyszínekre, félbeszakították az egyházi szertartásokat, a híveket pedig kitessékelték a templomokból.

Utóbb kiderült, mindhárom riasztás vaklárma volt, egyetlen helyszínen se volt semmilyen robbanószerkezet. Viszont ezekkel a hamis bombariadókkal az obskúrus ismeretlenek elérték céljukat, mert sikerült a máskor zavartalan ünnepi hangulatot tönkretenni. Aknaszlatinán például a frissen felújított istenházát is ekkor akarta Majnek Antal római katolikus megyéspüspök újraszentelni, a rég várt ceremóniára a bombaszakértők helyszínelése miatt utóbb csak a templomudvaron kerülhetett sor.

Ha mindehhez hozzátesszük, hogy amúgy előre bejelentetten, és bizonyára merő „véletlen” folytán, éppen augusztus 19-re és 20-ára időzítve nagyszabású terrorelhárítási gyakorlatot tartottak az Ukrán Nemzetbiztonsági Szolgálat (SZBU) speciális egységei az Ukrán Fegyveres Erők, a Nemzeti Gárda, a Nemzeti Rendőrség, az Állami Vészhelyzeti Szolgálat és az Állami Határőrség munkatársaival kiegészülve a Beregszászi és a Munkácsi járásban, – lehet némi fogalmunk arról, hogy miként kellett megélni a kárpátaljai honfitársainknak az idén a vírusjárvány miatt amúgy is beárnyékolt legnagyobb nemzeti ünnepünket.

Ott, ahol amúgy is élénken él a magyar közösség minden egyes tagjában az ungvári KMKSZ központi iroda 2018-as felgyújtásának az emléke, nem is szólva a megannyi, e rovat korábbi cikkeiben ismertetett magyarellenes porovációról, melyeket most kiegészítette ezekben a napokban Beregszász és Munkács valamint a környező települések utcáin a tetőtől talpig felfegyverzett harcias kommandósok látványa, meg az utcákon grasszáló és dübörgő harci járműveik – ünnepi emléknap helyett a megfélemlítés napjává sikerült silányítani augusztus 20.-át.

Ilyen körülmények közepette aligha szükséges különösebb érveket felsorakoztatni arról: miért is van szükség most, sokkal inkább, mint bármikor a legjobban megpróbált Kárpát-medencei magyar közösség életében a megmaradás egyetlen esélyét jelentő összezárásra, a szolidaritásra és az egységes fellépésre.

Hihetetlennek tűnik, de sajnos igaz: miközben a kárpátaljai magyarság történetének legsanyarúbb napjait éli, hiszen túl a fentebb említett megfélemlítő zaklatásokon, azzal is kell szembesülnie, hogy mint nemzeti közösséget a fennmaradásában és szabad fejlődésében fenyegetik, szembetalálja magát ráadásul az örök turáni átokkal is: a megmaradást és megtartatást a széthúzás és belviszály is nehezíti.

Ne feledjük: Ukrajnában a bő másfélszázezres ottani magyar közösségnek a jelenét és főleg jövőjét igyekeznek módszeresen kilátástalanná tenni évek óta azzal, hogy anyanyelvhasználatát korlátozzák, a magyar nyelvű oktatási rendszerét ellehetetleníteni készülnek, önálló intézményeinek működését lépten-nyomon megnehezítik, alapítványaik és civil szervezeteik pedig nemegyszer a titkosszolgálatok és a határőrök túlzottan „éber érdeklődésének” a fókuszába kerülnek, anélkül, hogy erre bármilyen okot szolgáltatnának.

A kárpátaljai kis magyar világban bekövetkezett, meghökkentő és mesterségesen előidézett, csak önsorsrontónak nevezhető friss helyzet kialakulásáról, helyesebben kialakításáról a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója, Dunda György számolt be négy nappal ezelőtt a Magyar egység: a 92 százalék kötelez! címmel publikált írásában.

Hogy miben áll ennek a sajnálatosan nem előzménytelen konstellációnak a lényege az már Dunda indító soraiból megtudhatjuk:

„Alig két hónap múlva helyhatósági választások lesznek Ukrajnában, ami az új, átalakított közigazgatási rendszerben sorsdöntő fontossággal bír a kárpátaljai magyarság számára. Az ukrán politikai erők már lesben állnak, magyar érdekvédelmi szervezeteink azonban a rosszemlékű régi időket idézve civakodnak egymással.

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) a teljes kárpátaljai magyar egység híve. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) csak ott fogna össze, ahol veszélyben érzi a magyar érdekképviselet biztosítását.”

A két gyökeresen eltérő álláspont ismeretében érdemes arra összpontosítani, hogy a KMKSZ tárgyalási javaslatnak álcázott ultimátumairól, melyek ide és ide kattintva teljes terjedelmükben megismerhetők mi a véleménye a leginkább érintetteteknek, azaz az ottani magyar választópolgároknak.  Ezt megtudni cseppet sem ördöngösség, ennek szellemében is tette a dolgát a Kárpáti Igaz Szó redakciója: 

 „A Kárpáti Igaz Szó ezért hagyományos heti kérdésében azt firtatta: Ön támogatja-e a teljes körű magyar– magyar összefogást az őszi választásokon? A kommentekkel együtt közel 800 voks érkezett, amit már illik komolyan venni, az eredmény pedig magáért beszél: a kárpátaljai magyarok elsöprő többsége, 92 százaléka az egységes fellépés mellett foglalt állást! (a cikkszerző kiemelése – n. n.)

Ennek tudatában világosan kell látnunk: a KMKSZ- és az UMDSZ-hívek jelentős többsége teljes és átfogó együttműködést szeretne. Túl kevesen vagyunk már ahhoz, hogy megmaradt erőinket még tovább forgácsoljuk. Különösképp nem tehetjük ezt meg Trianon évszázados árnyékában, nemzeti összetartozásunk évében.”

Hadd jegyezzük meg, hogy ez ügyben az égvilágán nincs semmi meglepő. Öt évvel ezelőtt, szintén egy önkormányzati megmérettetést megelőzően – amint arról mi is hírt adtunk annakidején a maszolban –, hasonló kéréssel már készült közvélemény-kutatás Kárpátalján arról, hogy „Ön szerint össze kell-e fognia a két magyar pártnak, a KMKSZ-nek és az UMDSZ-nek?” A szavazók elsöprő többsége, 91 százaléka arra voksolt, hogy összefogásra van szükség Kárpátalján, mindössze 9 százalékuk ítélte úgy, hogy nincs szükség együttműködésre.

Említettük már, hogy 2015-ben a két magyar párt, a KMKSZ és UMDSZ sokéves testvérháborújában bekövetkezett a fegyverszünet, melynek következménye lett a választásokon való egységes fellépés. Magunk annakidején e rovatban külön is szóltunk arról a pozitív szerepvállalásról, ami a jószolgálati közvetítő, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár érdeme volt. Most újra felé és a többi budapesti illetékes irányába fordul a figyelem, mert a szerzőnk úgy látja, hogy a magyar kormányzati tényezők jól tudják azt, amit a kárpátaljai magyar átlagpolgár mindig is tudott, és amire érdemes lenne most is a KMKSZ csúcsvezetőinek odafigyelni: „a racionalitás mellett erkölcsi vetülete is van a dolognak.”  És talán hatni is sikerül nekik…

„Politikai képviseleteink vezetőinek hatalmas a felelőssége abban, hogy hallgassanak a kárpátaljai magyarság hangjára, képesek legyenek túllépni személyes, politikai és egyéb ambícióikon, félretegyenek minden vélt vagy valós sérelmet. Budapesten jól ítélik meg a helyzetet, amikor Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár, vagy éppen az itteni magyar külképviseletek vezetői azt mondják: Kárpátalján a magyar–magyar együttműködésnek nincs alternatívája. (a cikkszerző kiemelése – n. n.)

Maga Barta József, a KMKSZ alelnöke mondta az UMDSZ kongresszusán: árkok ásása helyett hidak építésére van szüksége a helyi magyarságnak! Tökéletesen egyet lehet érteni vele.”

A folytatásban a Kárpáti Igaz Szó munkatársa szemügyre veszi többek közt a KMKSZ intranzigensnek tűnő álláspontjának lehetséges észérveit. Azokkal viszont azonosulni nem tud… mert nem lehet.

Látva a farkasvakságban szenvedők makacsságát, hadd jegyezzük meg mielőtt újra átadnánk a szót az ungvári újságírónak: talán nem ártana Brenzovicséknak az évtizedes és áldatlan szlovákiai magyar széthúzások példáján némiképp okulni és magukba nézve eltöprengeni. Például azon, hogy oly sok fölösleges energiafecsérlés és károkozás után miért írhattak végre történelmet három nappal ezelőtt a komáromi Tiszti Pavilonban felelősségük morális súlyát felismerő érdekvédők, illetve miként válhatott a magyar egység ünnepnapjává is az idei Szent István-nap a felvidéki magyarok számára?

„Egyáltalán nem örömteli, ami éppen most zajlik a két szervezet között. Meghallgatva, elolvasva az érveiket, nyilván ki-ki saját pártszimpátiája alapján értékeli a helyzetet. Azt is mondhatjuk, van benne valami, amit az egyik vagy éppen a másik fél sulykol. Abban vitathatatlanul igaza van a KMKSZ-nek, hogy két külön listára több jelölt fér fel, mint egy közösre. Ám az már egyáltalán nem biztos, hogy két listáról több mandátum szerezhető, mint egy erős közösről. Meggyőződésem, a külön indulás megzavarja és eltántorítja a kárpátaljai magyar szavazókat, s sokan ezért megbüntetik majd pártjainkat: vagy el sem mennek szavazni, vagy – még rosszabb esetben – ukrán párt magyar jelöltjeire adják a voksukat. Amint az is meggyőződésem, az összefogás listája olyan mozgósító erővel bírhat, ami kiváló és erős pozíciókat biztosíthat közösségünk számára. A megosztottságnak azonban csak vesztesei lehetnek…

Jelenleg csak remélni tudjuk, hogy mindkét oldalon csillapodnak a kedélyek, a harag vagy sérelmek helyett a józan ész, a kárpátaljai magyarság érdeke és óhaja kerekedik felül. 

Vezetőink egyszerűen nem tehetik meg, hogy „merényletet” követnek el a kárpátaljai magyar közösség ellen. Sajnos jól látjuk, a 2015-ben létrejött együttműködés nagyon törékeny, most éppen hogy annak megszilárdításán kellene dolgoznia minden felelős magyar vezetőnek, nem pedig annak további gyengítésén. Szomorú, hogy egyesek ennek az ellenkezőjében érdekeltek…”

Miközben és remélhetőleg nem alaptalanul a kárpátaljai magyar napilap kommentátora reménykedik, hogy talán még mutatkozik némi halvány remény a kiegyezésre, kénytelen arról is számot adni, hogy több jel is mutat arra, hogy „ez a vonat elment”. Mert úgy tűnik: Trianon centenáriumán az az ominózus „Nem, nem, soha!” irredenta jelszó egész más kontextusban nyert értelmet 2020 nyarán a KMKSZ házatáján, mint gondolhatnák egyes valóságtól elrugaszkodott és csökött délibábos álomkergetők. Mert, kár is lenne tagadni, merőben furcsa, s cseppet sem lélekemelő lejárató és befeketítő megnyilvánulásokról is be kell annak számolni, aki az ungvári lapszerkesztőségben végzi a dolgát úgy, hogy közben a különböző magyar és ukrán médiákra meg a közösségi hálózatokra is figyel.

„A kárpátaljai magyarság elsöprő többsége által remélt és óhajtott összefogás alapjának ugyanakkor a kölcsönös bizalomra, tiszteletre, őszinte partnerségre kell(ene) épülnie. És itt látni a legnagyobb problémákat. A KMKSZ hangsúlyozza, hogy visszavárja az UMDSZ-t a tárgyalóasztalhoz, ami valóban üdvözlendő, utóbbi részéről pedig megszívlelendő. Ám miféle vendégvárás az, hogy eközben a médiában és a közösségi felületeken rendületlenül megy a pocskondiázás és sértegetés. Felfoghatatlan, és a megegyezés szándékát kérdőjelezi meg, hogy azt terjesztik az UMDSZ-ről, hogy már megállapodott Zelenszkij zöld pártjával, és máris „Zelenszkij magyarjainak” titulálják őket…

A múltban vájkálva pedig számon kérik az ukrán pártokkal való együttműködést, úgy, hogy megfeledkeznek arról, kik agitáltak Viktor Juscsenko vagy éppen Petro Porosenko mellett, akik hivatali ideje alatt soha korábban nem tapasztalt jogfosztás történt velünk szemben, s akkor még a Viktor Baloga klánnal való egykori kooperációról szót sem ejtettünk. Ez tipikusan a másik szemében levő szálka és gerenda példázatát juttatja az ember eszébe.

Aki együttműködést, összefogást, megegyezést szeretne, az egyszerűen nem pocskondiázhatja, rágalmazhatja ilyen cinikusan és rosszindulatúan potenciális partnerét. Hacsak nem az a cél, hogy még véletlenül se folytatódjék a párbeszéd…”

Dunda György cikkének zárómondata aligha igényel bármilyen kommentárt. Csak remélni merjük, hogy nem kell csalódnia. Ahogyan talán a kárpátaljai honfitársaink 92 százalékának sem…

„A két szervezet döntéshozóinak a kárpátaljai magyar jövő fontossága okán, a történelmi esély megragadása érdekében jó volna túllépniük a provokatív cselekményeken, a magyar ügynek ártani akaró provokátorokon, s bármilyen nehéz is, de a kárpátaljai magyarság érdekében mindent el kell követniük a megegyezésért.”

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X