Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (május 22-28.)


-A A+

Semjén Zsolt szerint Magyarország érdeke, hogy Románia sikeres legyen – kormánya ehhez sajátos módon is képesnek mutatkozik a „közreműködésre”

Megszólalt a héten a hvg.hu és az online lap a gazdasági rovatában egy olyan figyelemreméltó összeállítást tett közzé, melynek tanulságait a külhoni magyar állam– és szavazópolgárok számának a növelésre koncentráló magyar nemzet-politikának dőreség lenne figyelmen kívül hagynia.  A cikk már címével is feladja a leckét és figyelmeztet: Orbán elől Erdélyig mennek a német cégek.

Percig nem tévesztve annak a jelentőségét, hogy a hvg.hu cikkében foglaltak „a jobb későn, mint soha” jegyében arra kellene késztessék a honi és külhoni magyarság gazdasági egymásra találásáról szóló emilyen tervek meg amolyan tervek és képződmények illetékeseit, hogy talán nekik is lenne némi tennivalójuk akkor, amikor az egész Kárpát-medencére kiterjedő gazdaságfejlesztési terveket szövögetnek, de mintha éppen az ötletgazdák házatáján nem stimmelne valami, kezdjük az ominózus cikk megjelenésének másnapján, a 11. RMDSZ kongresszuson elmondott budapesti kormányüzenettel, mely csak első pillantásra nem hozható összefüggésbe a hvg.hu szerkesztőségi oknyomozó írásával, az abban foglaltakkal.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes túl azon, hogy csíkszeredai köszöntőjében biztosította az erdélyi magyarságot arról, hogy a magyar kormány alkotmányos felelősséget visel a határon túli magyar közösségekért, támogatja őket céljaik elérésében és az erdélyi magyarság minden körülmények között számíthat az általa képviselt kormányra, többször is szóbahozta beszédében Romániát, illetve a magyar–román viszony alakulását.

Egyrészt kijelentette: Magyarország a román modell alapján adott lehetőséget arra, hogy határain túl is felvegyék a magyar állampolgárságot. Másrészt a román-magyar kapcsolatokról szólva elmondta, „Magyarország abban érdekelt, hogy Románia minél sikeresebb legyen, hisz akkor az erdélyi magyarság is sikeres lesz. Alapvető fontosságú a két ország kapcsolata, és ebben kitüntetett szerepe van az RMDSZ-nek” – hangsúlyozta, arról sem megfeledkezve, hogy az autópálya építést leszámítva, a román sikereket méltassa.

Természetes volt, hogy mindezek alapján az RMDSZ kongresszusi beszámolói közül több, így a Magyar Távirati Iroda, az MTV Híradója, a Klubrádió, az Origo, a Mandiner, a szlovákiai hírportál, a Hírek.sk, a Vajdaság.ma internetes lap és mások is, a magyar kormány  üzenetéből ezt a Románia sikerességére, annak mint magyar érdeknek a megfogalmazására utaló gondolatot tűzték az élre. Ennek megfelelően, a következő címekkel jelentek meg a tudósításaik: Semjén: Magyarország sikeres Romániában érdekelt, Semjén az RMDSZ kongresszusán: Magyarország sikeres Romániában érdekelt, Semjén: Magyarország érdeke, hogy Románia sikeres legyen. Aligha gondolták volna e szerkesztőségekben, hogy ezzel nem a legjobbat teszik. Hiszen lehet egy más olvasata is a semjéni köszöntőnek: az a kormány, melyet a magyar miniszterelnök-helyettes Csíkszeredában képviselt, az elmúlt három esztendő sajátos gazdaságpolitikájával „tett” is, nem keveset annak érdekében, hogy Románia sikeres legyen, hiszen …Orbán elől Erdélyig mennek a német cégek.

Megkockáztatjuk: talán a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes nem ismerte a hvg.hu cikkét és így nem merült fel benne, hogy a szomszédország gazdasági sikereiről értekezve, mondanivalóját úgy  is lehet értelmezni, hogy kormánya nemcsak drukkol annak, hogy Románia jobban teljesítsen, hanem és nem feltétlenül saját szándékai szerint, „cselekvően” is tesz annak érdekében. Legalábbis a német cégek vonatkozásában biztosan.

Úgy tűnik: a semjéni lelkesedést kormányzati berkekben nem akarták díjazni, és nem mellesleg az ominózus „kitüntetett szerepű RMDSZ”-re vonatkozó kijelentését sem fogadták kitörő örömmel. A budapesti kormányzati kommunikációs stáb minden bizonnyal nem. Sőt. Úgy tettek, mintha el kellene felejteni ezt a csíkszeredai látogatást úgy mindenestül. Mintha meg sem történt volna.

A Semjén-beszédet hiába keresnénk a kormány hivatalos honlapján, a  https://www.kormany.hu/hu oldalon. Ott sem azt, sem pedig bár egy nyúlfarknyi közlést a miniszterelnök-helyettesnek a csíkszeredai jelenlétéről nem olvashatunk. E honlap szerint a csíkszeredai kongresszus napján, május 25-én  említésre méltó, a kormányzati munkára vonatkozó hír volt az hogy Orbán Viktor Debrecenben kijelentette, a  kormány támogatja a Debreceni Református Kollégium felújítását, hogy Martonyi János köszöntötte az ötven éve megalakult Afrikai Egységszervezetet, hogy a lengyelországi Lublinban a Keresztény Szociális Hetek rendezvényén Rétvári államtitkár arról értekezett, hogy Európa az üres bölcsők kontinense,hogy a  kormány kompenzációs csomagot dolgoz ki a fuvarozóknak, hogy a nyíregyházi hagyományos Ruszin Ünnepen Latorcai helyettes államtitkár megnyugtatott mindenkit, hogy a magyarországi nemzetiségek számíthatnak a kormány segítségére, hogy  két kunhegyesi többgyermekes család kapta a 99 999., illetve a százezredik zsák vetőkrumplit (1 zsák=30kg) a Vidékfejlesztési Minisztérium által indított háztáji program keretében személyesen magától a minisztertől és, hogy Zuglóban ismét a sporté volt a főszerep, ahol „a modern táncok, a hip-hop és a rock&roll képviselői is felléptek, de emellett bábcsoport, görkorcsolya és bűvészprodukció szórakoztatta a nagyérdeműt.”

Ezek szerint az, hogy a magyar kormányfő helyettese az RMDSZ kongresszusán járt és ott mondott is valamit, többek közt kormánya meg a partnerkabinet sikereiről, az a kormányzati kommunikációs felelősei számára nem érte el 2x 30 kg vetőkrumpli odaajándékozásának hírértékét. Arra gondolni se merünk, hogy bármilyen másfajta üzenetértéke lenne a Semjén-vizit negligálásának, annak, hogy a kormányzati hierarchiában  alacsonyabb rangú főtisztviselők Orbán-napi programjairól részletekre menően is beszámolhat a  kormány hivatalos honlapja, de a miniszterelnök-helyetteséről nem.

Vajon a „tiszteletbeli székely” címmel is rendelkező Semjén miniszterelnök-helyettes túllőtt volna célon, amikor Victor Ponta román kormányfő és más, a román politikai élet kulcsfiguráinak jelenlétében nem fukarkodott Románia dicséretével, a szomszédok sikereinek a méltatatásával?  Vajon kihúzta volna a gyufát ezzel, és valakik netán a dicsérő szavaiból egyebet is kihallani véltek, mint ami az udvariassági „tiszteletkörökbe” amúgy belefér?

Meglehet, hogy olyan illetékesek, akik olvasták a hvg.hu-ban, egy nappal az RMDSZ kongresszus előtt megjelent szerkesztőségi riportot és amúgy is ingerültek voltak a szintén aznap közreadott felettébb tanulságos leleplező cikk, a Fantomintézetbe ölt Orbán 1,3 milliárdot Kövér kedvéért miatt, esetleg megorrolhattak Semjénre, hogy épp ilyen „nehéz időkben” szól elismeréssel Románia sikereiről? Hiszen az Orbán elől Erdélyig mennek a német cégek cikkből fehéren-feketén kiolvasható: ami kedvező hír Bukarest számára, annak vesztese éppen Budapest lett, a magyarázatot pedig arra, hogy a nagy német cégek egyike-másika nagyon is pragmatikusan viszonyul a „Magyarország jobban teljesít” Fidesz-lózungra, nem a Dâmboviţa partján kell keresni.

„A Magyarországon is aktív német multik a legújabb beruházásaikat inkább Romániába, a magyarok lakta vidékekre viszik. A munkaerő szakképzettsége és nyelvtudása megfelelő, és emellett fontos tényező, hogy a beruházásaikat is nagyobb biztonságban tudhatják – összegzi cikkének summázatát már az alcímében a  hvg.hu összeállítása.

A Daimler 300 millió eurós befektetéssel bővíti telephelyét, az E.On januárban indított a konszern számára fontos stratégiai központot és fektet szélerőművek építésébe. A Bosch alkatrészgyártó újabb helyszínnel bővíti a romániai üzemeit” – indít a cikk, majd megtudjuk, hogy mi a közös a multicégeknek ezekben a kezdeményezéseiben: „Valamennyi cég Magyarországon is tevékeny, a legfrissebb fejlesztéseik mégis inkább a szomszédos Romániába irányulnak.”

Múltév novemberében a Daimler AG-vel kötött stratégiai partnerségi megállapodás aláírása alkalmából Orbán Viktor jóleső érzéssel nyugtázta, hogy Magyarországnak nemcsak a politikában vannak barátai, hozzá barátian viszonyuló, vele baráti kapcsolatot ápoló országok, hanem a globális világgazdaság kiemelkedő szereplői közül is megvan az a néhány, amelyet Magyarország a megkötött stratégiai megállapodás alapján jó okkal tekinthet barátjának, és a jövendőbeli együttműködésben szövetségesnek. Nos, ezért nagyon fontos számunkra, hogy ebben a stratégiai megállapodás-sorozatban kiemelt helyen legyen ott a Daimler. Mert mindenki tudja, aki egy kicsit is foglalkozik a világgazdasággal, hogy a globális cégek közül az egyik olyan vállalat, amelyről mindenki azt gondolja, hogy van jövője, az éppen a Daimler.”

Azóta történt egy és más, ami ezt a kormányfői optimizmust némiképp árnyalni tűnik. A Daimler április végén bejelentette, a Mercedes a jövőben már nem Kecskemétet preferálja: ahelyett, hogy itteni kapacitásait bővítené, az új sebességváltó- és hajtóműgyártó üzemét Szászsebesen és Kudzsíron építi fel 2013-ban és 2014-ben. Itt az ötfokozatú automata sebességváltókat és úgynevezett kettős tengelykapcsolós sebesség-váltókat gyártanak az új Mercedes Benz modellekhez, a beruházás értéke pedig várhatóan meghaladja a 300 millió eurót. Az autógyártó szóvivője a hvg.hu-nak elmondta, hogy a lehetséges befektetési helyszínek gondos felmérése után esett a választás Romániára: „Szerepet játszott az is, hogy a helyi hivatalok mennyire támogatják a beruházást, milyen források állnak rendelkezésre. Bár az új telephely kiépítése még nem fejeződött be, annyit mondhatok, hogy jó kilátásaink vannak, román oldalról pedig nagymértékben támogatják a bővítést.” 

Megtudhatjuk a hvg.hu írásából azt is, hogy a szintén az autóiparhoz kötődő, Miskolcon és Hatvanban is jelen lévő Bosch az elmúlt két évben két új helyszínen, Balázsfalván és a Kolozsvár melletti Nemeszsukon fogott terjeszkedésbe. A Continental gumiabroncsgyártónak pedig összesen nyolc telephelye lesz Romániában, a legújabbnak az alapkövét múltév júliusának utolsó napján tették le Brassó melletti Vidombákon. A járműelektronikai alkatrészek és komplett fedélzeti rendszerek gyártásával foglalkozó Dräxlmaier-csoport az idei év végén fejezi be a Szatmárnémeti melletti telephelye kiépítését, igaz ezügyben nem Magyarország lett a vesztes, hanem Szlovákia, hiszen a termelés Dunaszerdahelyről költözik ide. Közben Temesvár is felkerült az autóelektronikai gyártók térképére, hiszen a bajor Swoboda itt is meg kíván telepedni, és most vásárol meg egy meglévő üzemet. Továbbá tény az is, hogy a német autóipari beszállítók mellett Romániában jelen van a Ford, a Pirelli és a Michelin is. 

Önmagáért beszél, hogy miként magyarázzák a romániai befektetések robbanásszerű növekedését a hvg.hu által megkérdezett szakértők. A Germany Trade and Invest illetékese szerint „Nyugat-és Közép-Romániában a lakosság beszél németül, ami kifejezetten vonzó a német vállalatok számára. Emellett a 19 milliós országban sokkal nagyobb a potenciális munkaerő, mint bárhol a régióban.” Sebastian Metz, a romániai Német Külkereskedelmi Kamara elnöke pedig a lap számára elmondja: a német cégek mintegy 200 ezer munkahelyet teremtettek Romániában és 7 milliárd eurót hoztak be, ami az ország lakosságához képest még mindig bővíthető arány, de a befektetők elégedettek így is. Romániát preferáló döntéseik egyik érve: itt egységesen 16 százalékos a társasági adó szemben a magyarországi 19 százalékkal.

Egy, a lapnak nyilatkozó és kilétét a szerződésében szereplő titoktartási kötelezettség miatt felfedni nem akaró kolozsvári dolgozója, aki egyike a január óta a Magyarországgal szemben inkább Romániát választó E.On Business Service Center munkatársainak, elmondta: a kollégáival együtt hamarosan azoknak az országoknak a könyvelési és humánerőforrás-feladatait végzi majd, melyekben az energiakonszern jelen van. Havonta 2500 lejt keres és bérével elégedett, hiszen ez jóval magasabb, mint sok más környékbeli cégnél elérhető fizetés.  Arról is beszámolt az őt kérdező újságírónak, hogy perspektívát lát a munkahelyében, hiszen  a „cég a konszernszintű adminisztrációt Kolozsváron és Berlinben összpontosítja: mindkét városban az egyetemeknek köszönhetően képzett munkaerő áll  rendelkezésre, és német viszonylatban Berlinben is alacsonynak számítanak a bérek.” Számára az is megnyugtató, hogy a német munkaadók értékelik: az itteni munkaerő „könnyen tud alkalmazkodni az elvárásokhoz, és az uniformizált folyamatokat mindenki ugyanúgy ismeri Romániában is, mint a németeknél.”

A hvg.hu kolozsvári riportalany végül elmondja azt is: „A düsseldorfi székhelyű cég Berlinben 500, Kolozsváron 600 munkahelyet teremt 2015 végéig, de nem az ez egyedüli terve az energiaszolgáltatónak. Ha rendeződnek a megújuló energiaforrásokat érintő törvényi keretek, és a román kormány a kezdeti lendületének megfelelően támogatja ezek kiépítését, 2014 végéig összesen 100 MW szélerőmű-kapacitást helyez üzembe. Az E.On ezzel 200 millió eurót fektetne be a román szélenergiapicon.” 

Azzal, hogy a kolozsvári régió lett az egyik IT-központ Romániában, a német vállalatok romániai terjeszkedésének haszonélvezői a magyarlakta vidékek is. Kutatva ennek a német döntésnek hátterét bukkan a hvg.hu munkatársa Kerekes Sándorra, a Kolozs Megyei Tanács  volt alelnökére, az észak-erdélyi Üzletemberek Egyesületének tagjára. A vele folytatott beszélgetésből kiderül, hogy a helyi politikai szintnek nagy befolyása volt arra, hogy sok befektető érkezik ide. Mint elmondja: helyi kezdeményezés eredménye például a Kolozsvár melletti Tetarom ipari park, ahova „a megyei tanács kezdettől fogva csak csúcstechnológiával dolgozó vállalatokat fogadott be” és ennek eredményeképpen a Bosch mellett egyre több nemzetközi cég költözik ide. 

Kerekes elárul más titkot is a hvg.hu-nak arról, hogy miért élvezi az erdélyi főváros és annak régiója a külföldi, elsősorban a német cégek megkülönböztetett érdeklődését,  és mi az oka annak, hogy a főváros és vonzáskörzetet után ez város és térsége számít a legrohamosabban fejlődő IT-központnak az országban: „Vonzó a külföldi cégek számára, hogy Kolozsváron műszaki és közgazdasági egyetem is működik, és könnyen hozzá lehet jutni pénzügyi-gazdasági, mérnöki és IT-területről frissen végzett munkaerőhöz. Sokan már az egyetemi évek alatt dolgoznak a kollégiumi szobából interneten keresztül a Kolozsváron letelepedett cégeknek” – fogalmaz a szakember és ez adta meg annak az esélyét is, hogy „a térség a szolgáltatói ipar (pl. call-centerek, könyvelési egységek) egyik legkeresettebb kelet-európai központjává vált".

Végül idézzük a hvg.hu összeállítás  befejező részét abban a meggyöző-désben, hogy e cikk úgy a benne foglaltak, mint a levonható tanulságok miatt is, talán a legfontosabb nemcsak gazdasági, hanem igenis,  nemzetpolitikai figyelmeztetés volt 2013 májusában, leginkább azoknak, aki folyton–folyvást Wekerle-terveznek, Kárpát-medencei Üzleti Hálózatot és hálózati irodákat gründolnak Szabadkától  Székelyudvarhelyig, Kassától  Lendváig, és amelyek mint megtudtuk egy múltheti híradásból alkalmasak a találkozásokra, napjaink főbb gazdasági, közéleti témáival való ismerkedésre, ugyanakkor kulturális és gasztronómiai élményeket is nyújtanak.

„A német külkereskedelmi kamara (AHK) 2012-es felmérésében, mely úgy készül, hogy német cégeket kérdeznek külföldi befektetéseikről, Románia Magyarországot megelőzve tizedik helyen áll a legvonzóbb befektetési helyszínek rangsorában. A megkérdezett német vállalatok bizakodóak Románia és saját cégük jövőbeni fejlődését illetően. Az egyedüli pont a közlekedési infrastruktúra, melyben Románia rosszabbul teljesít. De ezzel magyarázható az is, hogy a legtöbb nagyvállalat az ország nyugati részében, Erdélyben telepedett meg, ahol készül az észak-erdélyi pályaszakasz – igaz, ebből a mai napig csak egy Kolozsvárt elkerülő 52 kilométeres szakasz van használatban.”

Semjén Zsoltnak igaza volt abban, hogy román sikereket méltatott Csíkszeredán, de ezekhez az is kellett, hogy annak a kormánynak köszönhetően, melynek ő a miniszterelnök-helyettese, Magyarországot már ne tekintsék már annyira megbízható és kiszámítható partnernek a német befektetők, mint tették ezt korábban, a „szabadságharc” előtt. Közismert, hogy a tőke oda megy szívesen ahol a kedvező adózási feltételek mellett a kiszámítható jogszabályi környezet és főleg a bizalom légköre is jelen van. Márpedig a bizalom légkörét nem erősíti, ha egy német belpolitikai vita eredetileg 2009-es, svájci-német konfliktusra utaló „könnyű lovasság bevetésének” példázatára tájékozatlanságból vagy indulatból valaki a náci Wermacht tankjaival riposztozik vagy, ha – mint történt minap – a Széchenyi Programiroda egyik humán fejlesztési tanácsadója, és egyben a Nők a Magyar Nemzetért Egyesület alelnöke kocsmai hangvételű kioktató nyílt levelet intéz Angela Merkelhez,   emígy rápirítva német kancellárasszonyra: „Nem a maga útja helyes, kedves Merkel asszony, hanem Orbán Viktor útja. Maga, kérem, Merkel asszony, még az esernyőjét sem vihetné Orbán úrnak.”

Íme tehát a hvg.hu Orbán elől Erdélyig mennek a német cégek cikkének  a zárógondolatai:

 „A német külkereskedelmi kamara (AHK) 2012-es felmérésében, mely úgy készül, hogy német cégeket kérdeznek külföldi befektetéseikről, Románia Magyarországot megelőzve tizedik helyen áll a legvonzóbb befektetési helyszínek rangsorában. A megkérdezett német vállalatok bizakodóak Románia és saját cégük jövőbeni fejlődését illetően. Az egyedüli pont a közlekedési infrastruktúra, melyben Románia rosszabbul teljesít. De ezzel magyarázható az is, hogy a legtöbb nagyvállalat az ország nyugati részében, Erdélyben telepedett meg, ahol készül az észak-erdélyi pályaszakasz – igaz, ebből a mai napig csak egy Kolozsvárt elkerülő 52 kilométeres szakasz van használatban.”

Matuska Márton Csurogról: „Csakugyan van itt erő és akarat valamiféle szomszédi megbékélésre?”

Megszólalt a héten Matuska Márton  az újvidéki Magyar Szóban és „Halasztás, halogatás” címmel gondolatébresztő„magánvéleményt” írt arról, hogy az e napokra tervezett magyar-szerb történelmi megbékélési ünnepséget ismételten elodázták  

A bácskai vérbosszúról, arról, hogy a Tito partizánok azzal torolták meg az 1942-es „újvidéki hideg napokat”, hogy 1944 végén és 1945 elején különös kegyetlenséggel több tízezer ártatlan magyart mészároltak le évtizedekig még beszélni sem lehetett Jugoszláviában. A szövetségi állam széthullását követően a hatalom még sokáig tagadta a tragikus eseményeket és akadályozta az igazság feltárását. 

Matuska Márton, a Magyar Szó nyugalmazott újságírója több mint két évtizede az elsők között kezdett el foglalkozni a népirtás eseményeivel és 1990 óta kitartóan és töretlen lendülettel végzi a feltáró munkát. Cikkeivel, tanulmányaival, könyvével a „Megtorlás napjaival”, az ő közreműködésével készült „Temetetlen holtjaink” filmmel, szűkebb pátriájában és annak határain túl tartott előadásaival felbecsülhetetlen szolgálatot tett annak érdekében, hogy megismerhessük a délvidéki magyarság legtragikusabb korszakát. Úgy lett Matuska Márton az 1944-45-ös délvidéki atrocitások ismert és elismert kutatója, hogy közben mindazok, kik olvashatták vagy hallhatták valaha is őt,  – és szerencsére sokan vagyunk ilyenek, kiknek ez megadatott ­–  az igazságkeresés egy elkötelezett egyéniségét, nemes értelemben vett „megszállottját”, is felfedezhették benne. Neki köszönhetően tudjuk, hogy az egykori jugoszláv állam területén mintegy százharminc helységben történtek felelőtlen kivégzések és ötven körüli azoknak a településeknek a száma, ahol magyar áldozatokat takaró tömegsírok vannak. Az áldozatok számát csak becsülni lehet, Matuska Márton a kutatásai szerint a számuk jócskán meghaladja a tízezret.

Ha ezekben a napokban megtörténik az a beígért közös szerb és magyar államfői főhajtás Csurogon, amiben Áder János és Tomislav Nikolić megállapodott tavaly novemberben és amiről e rovatban annakidején magunk is írtunk, a rég várt eseményről szóló híradások Matuska Márton nevét az elsők között említhették volna, hiszen oroszlánrészt vállalt az elhallgatott igazság kiderítésében, abban, hogy a szerb és magyar ártatlan áldozatok emlékét mindkét fél egyformán tisztelhesse. Ez lehetett volna az elégtétel pillanata huszonhárom év konokul következetes, akadályokat nem ismerő kitartó munkájának. De túl sok a „volna”, és erre az elégtételre Matuska Mártonnak, Teleki Júliának és még sokan másoknak még várnia kell: a május utolsó hetére tervezett csurogi emlékpark avatása „technikai okokból” elmaradt, az új időpontot június végére tervezik.

A szerb és a  magyar államfő megállapodása értelmében a csurogi ún.Topalov-raktárat a razzia áldozatainak szentelt múzeummá alakítják át, a csurogi dögtemetőnek abban a részében pedig, ahová az 1944-es ártatlan magyar áldozatokat temették el, emlékpark lesz. Előbbi munkálatainak a költségeit a magyar állam, utóbbiét pedig Szerbia vállalta magára. A Topalov-raktár átalakítása februárban meg is kezdődött, lassan a végéhez ér, a magyar áldozatoknak szentelt emlékhely előkészítése viszont alig kezdődött meg.

Szerbek és magyarok számára Csurog tragikus jelkép, a  településen – és ­ ez éppen  Matuska cikkéből derül ki – két iszonyatos vérengzés is történt. Az első 1942-ben, a magyar fennhatóság idején, amikor a szerzőnk kutatásai szerint 1043 szerb nemzetiségű csurogi lakos esett áldozatul a magyar csendőrterrornak. A másodikról, a bosszú rémuralmáról egy statisztikai adat mindennél többet mond el: a falunak a háború alatt 2700 magyar lakója volt, az 1948-as népszámláláskor pedig mindössze 193. „A többi mind háborús bűnös. Nem segített rajtuk sem a rehabilitációs, sem a restitúciós szerb törvény” – írja a történész-újságíró.

„Egy héttel a tervezett történelmi magyar–szerb megbékélés előtt a kíváncsiság kivitt Csurogra, a Dögtemetőbe, hogy lássam, hogyan folyik az előkészítés. Fél éve lóg a levegőben az esemény, többször lett halasztva. Felmérhetetlen a két nép jövője szempontjából. Évszázados mulasztásokat lehet e fájdalmas, közös gesztussal helyrehozni, nem csupán azt, ami a második világháború idején történt" – fogalmaz a „magánvéleményében” a szerző és felidézi első, 1990-es csurogi látogatását, amikor gyanakodó tekintetektől övezve próbálta beazonosítani az itt kivégzettek jelöletlen tömegsírját, de „a két méter magas gizgaztól semmi sem látszott”

Az újabb terepszemle másképpen nyugtalanító: „Most – írja Matuska Márton – a kutya sem ugatott meg. Messziről nagy gépek látszottak, közelről meg... Öt ember egy lapáttal meg egy kőműves simítólapáttal építgette a tervezett emlékműhöz vezető gyalogutat. Felügyelő hiányzott mögülük? Állami parancs!”

A cseppet sem felemelő látvány nyomán óhatatlanul adódik szerzőnk számára a kérdés: „Csakugyan van itt erő és akarat valamiféle szomszédi megbékélésre?” Nem elhallgatva, hogy a megbékélés korántsem csak szerb-magyar viszonylatban lenne időszerű (írásának a többi példázata, Srebrenica, Vukovár, a bombázott Zágráb mind-mind a csurogi tragédiákkal egy tőről fakad)  Matuska számára bármily meglepő is, nem a halasztás ténye a gond, hanem az, hogy a nyugtalanító kételyét a helyszínen tapasztaltak nem tudják elhessegetni: vajon a  kérdésére adhat-e lelket békítő választ a politika előbb-utóbb minden bizonnyal bekövetkező gesztusa:„Szerintem nem baj, hogy ismét elhalasztották. Nem fog jól sikerülni, ha nem végzünk alapos munkát. Mert nem csak az emlékműhöz vezető gyalogutat kell befejezni.”

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X