Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (jún. 6. – jún. 12.)


-A A+



Ajtóstul rontott be az MKP a pozsonyi várba? Minden jel szerint igen!

Megszólalt a héten a Magyar Nemzetben Beke Beáta, a napilap felvidéki tudósítója a Vitatéma lett a memorandum című Kassáról keltezett tudósításban. Ebben arról számolt be, hogy heves indulatokat váltott ki a beadvány, amelyet a Magyar Közösség Pártja (MKP) nyújtott át a trianoni centenáriumi évforduló előestéjén a pozsonyi miniszterelnöknek a felvidéki magyarság képviselői számára szervezett találkozón, amelyen Igor Matovič példa nélküli történelmi gesztust tett a szlovákiai magyar nemzeti közösség irányába.

A cikkből kiderül az is, hogy nemcsak Matovič élte meg személyes sértésként ezt a provokatív húzást, nemcsak a szlovák politikai pártok és az államfő ítélték el ezt a látványos, de kontraproduktív PR-akciót, hanem megütközött rajta számos ottani magyar véleményformáló is, beleértve a magyar párt egyes tagjait, illetve az MKP választási szövetségeseit is. E dilettáns lépés nyomán új törésvonalak jelentek meg a szlovákiai magyar politikában, amelynek káros következményeivel számolnia kell a tisztújításra készülő magyar pártnak.

Június 2-án estére Igor Matovič szlovák miniszterelnök az egykor a magyar koronát őrző pozsonyi várban trianoni megemlékezést szervezett, amelyre mintegy 100 felvidéki magyart invitált meg, köztük politikusokat, művészeket, tanárokat, tudósokat, az egyházak képviselőit, polgármestereket, vállalkozókat és a szlovákiai magyar sajtó képviselőit. „A múltat nem mi írtuk, de a jövő a mi kezünkben van” címet viselő rendezvényen, amely valójában egy baráti találkozó volt fogadással egybekötve, Matovič miniszterei jelenlétében nagyhatású és vitathatatlanul történelmi jelentőségű beszédet mondott, amelyben felvállalta a magyar-szlovák közös történelmet és Trianont.

Hogy nem túloztunk a minősítésünkkel, arról könnyen meggyőződhet az olvasó, hiszen ide kattintva elolvasható ez a kormányfői megszólalás. Erről a bel- és külföldön hatalmas visszhangot kiváltó beszédről jegyezte meg találóan a kollégánk az emlékezetes Trianon-napi pamfletjében: „Ki gondolta volna, hogy egy szlovák miniszterelnöknek lesz bátorsága kezet nyújtani a szlovákiai magyar kisebbségnek, megfordulni és kitérni a nacionalizmus zsákutcájából. Talán egy nap, egy közönséges hétköznap lesz bátorsága Románia elnökének is erre az útra térni.”

Az MKP ügyvivő elnöksége (a február végi választási kudarcot követő lemondáshullám óta a pártnak nincs legitim vezetősége) úgy döntött, nem megy üres kézzel a szlovák miniszterelnök által kezdeményezett találkozóra. Előre beharangozták a sajtóban, hogy az „ajándék” nem egy szokványos figyelmesség lesz, hanem egy „frappáns szuvenír”: „magyarították” a monarchiabeli szlovákok 1861-es memorandumát, kiemelve abból az eredeti dokumentum négy pontját, behelyettesítve a szövegbe a szlovákiai magyar közösséget. „A fenti pontok ismerősek lehetnek Miniszterelnök Úr számára, hiszen a szlovák nemzet memorandumát ismétli meg közel 160 év elteltével” - írta az MKP Matovičnak.

A Nemzetközösségünk Memoranduma címet viselő dokumentumban, melyet nyilvánosságra is hoztak azonnal, pontokba szedték követeléseiket. Kérték – többek közt –  a szlovák alkotmány preambulumának módosítását, a nemzeti jelképek szabad használatát az élet minden területén, a magyar, mint hivatali nyelv elismerését, a kormány támogatását a magyar katolikus egyházmegye létrehozásához, a kisebbségi kultúra arányosabb támogatását, a magyar állampolgárság felvételének engedélyezését a szlovákiai magyarok számára, a Beneš-dekrétumok hatályon kívül helyezését és azt is, hogy – és  a pontosság kedvéért most hadd idézzük szó szerint – hogy „a kormány pótolja évtizedes mulasztását, biztosítsa a magyar közösség széleskörű önigazgatását.”

Az MKP elnöki tisztségére aspiráló Őry Péter, a párt ügyvivő elnökségének koordinátora annak rendje és módja szerint át is adta a folyamodványt a fogadás alatt Matovič-nak, amely némi komikus közjáték után annál a volt pártelnök Berényi Józsefnél landolt, aki amúgy az ügyvivő elnökség tagjaként – sajtóhírek szerint – nem is tudott az akcióról.

Egy cseppet sem érdektelen fejlemény memorandum-ügyben június 2-án még nem volt ismert, pedig volt jelentősége, és nem is akármilyen. Csak tegnapelőtt derült ki a Körkép portál jóvoltából, hogy Berényi, az MKP korábbi elnöke már nem is tagja a párt átmeneti ügyvivő testületének. Mi több, arra is fény derült, hogy ő nem azért lépett ki az ideiglenes pártelnökségből, mert nehezményezte volna a követeléslista időzítését és az átadás visszatetsző koreográfiáját. Természetesen annak tartalma számára is vállalható volt, hisz abban ugyanazok az elvárások fogalmazódtak meg, amelyet az MKP már akkor is a magáénak vallott, amikor ő állt a párt élén. A szcenárió viszont éppen fordított volt: az Őry Péter, Menyhárt József, Csáky Pál, Bárdos Gyula, Viola Miklós, Farkas Iván, Cziprusz Zoltán, Gergely Papp Adrianna, Furik Csaba, Auxt Ferenc által aláírt memorandum átnyújtása már Berényi kilépésének következménye volt.

A jövő hétvégi tisztújításra készülő MKP provizórikusai magánakciójukkal szélt vetettek és vihart arattak. A kormányfő megsértődött és úgy ítélte meg, hogy az MKP-sok visszaéltek a trianoni ünnepélyes meghívással. Koalíciós partnerei és Čaputová államfő is bírálták a magyar párt lépését, hiszen az 1861-es Szlovák Nemzet Memorandum másolása számukra azt a látszatot keltette, hogy itt az országtól való elszakadás igénye fogalmazódik meg. Az ellenzék pedig javában kajánkodott. Ugyanis, mint olvashattuk szintén a Körképben Matovič „olyan muníciót kapott ajándékba a felvidéki magyar politikusoktól, amelynek előnyeit majd a legközelebbi felmérés tudja igazán megmutatni. A Robert Ficóhoz közeli Erik Tomáš az egyik politikai vitaműsorban egyenesen úgy tálalta a történteket, hogy az alkalmatlan Matovič eleve autonómiában egyezett meg a magyarokkal a találkozón.”

Közbevetőleg hadd jegyezzük meg, nem akarjuk elhinni, hogy Őry Péter, Menyhárt József, Csáky Pál, Bárdos Gyula és a többi petíció-aláíró ne tudták volna előre felmérni: szlovákiai magyar politikusként 2020-ban az 1861. június 6–7-i túrocszentmártoni szlovák nemzeti gyűlésre hivatkozni tökéletes öngól lesz.

Ugyanis az akkor, mintegy 5 ezer fős lelkes tömeg által elfogadott, a Szlovák Nemzet Memorandumaként elhíresült politikai program a Habsburg Birodalmon belüli nemzeti függetlenedési korszellem idején jött létre és az expressis-verbis tartalmazta Felvidéknek a Magyar Királyságból való kiválását. Ezt amúgy Jozef Miloslav Hurban, evangélikus lelkész, a szlovák nemzeti mozgalom szervezője már korábban is szorgalmazta, és ebben társra is talált a szlovák érdekeket a bécsi birodalmi tanácsban képviselő horvát Josip Strossmayer zágrábi püspökben.

Utóbb aztán mindenki számára világossá vált: ahogyan addig is, az augusztusban feloszlatott országgyűlés után nemkülönben, Ferencz József a birodalmi kancellárrá kinevezett Schmerling nevével fémjelzett provizórium éveiben is a szlovák érdekeket csupán a magyarok kijátszására használta fel. Mivel pedig nem sokkal később kiderült, hogy a szlovák politikai célok megvalósíthatatlanná váltak, be is következett a szakadás a programjuk mellett kitartó, Štefan Marko Daxner vezette ún. „memorandisták” és a magyarországi politikához való alkalmazkodást hirdető, Ján Palarik-féle ún. „magyar-pártiak” között. De ez már egy egészen más történet…

Mindezeket annak kapcsán kívántuk elővezetni, hogy az ez alkalommal ismertetendő cikkünk, a Magyar Nemzetben minap megjelent és a napilapot Kassáról rendszeresen tudósító Beke Beáta szerzőségét dicsérő Vitatéma lett a memorandum az immár több mint egy hete a felvidéki magyar közbeszédet meghatározó, a pozsonyi várban történteket és azok utóéletét igyekszik bemutatni. Ebben a pillanatfelvételben éppúgy szót kap az, aki legfőbb érintettként magyarázni kívánja a bizonyítványát, azt, „hogy miért volt szükségszerű és hiábavalóságában is dicsőséges a memorandum átadása” (copyright: Komjáthy Lóránt), mint az is, akinek az a véleménye, hogy a lehető legbarátságtalanabb lépés volt a párbeszéd-kezdeményező kinyújtott kéz elfogadása helyett harcias, demarsként is értékelhető követelés-listával előállni.

Mielőtt rátérnék magára a cikkre, hadd ismerjünk meg két mértékadó véleményt az MKP memorandumos akciójáról. Az egyiket a felvidéki magyarság legemblematikusabb személyisége fogalmazta meg, akinek ez ügyben mondott szavaival csak egyetérthetünk. Ő Duray Miklós, aki mint mindig, most sem kertel, ami a szívén az a száján. Mi tagadás, nem lehet kétségünk, hogy az általa mondottak után, hisz Durayra még mindig sokan figyelnek, csökkenni  látszanak Őry Péter jövő hétvégi, pártelnökké választásának esélyei.

„Annak ellenére, hogy a szlovák kormány miniszterelnöke az eddigi hagyományoktól eltérően, nem várt módon I. Károly, azaz Károly Róbert Anjou-házi királyunkhoz emelkedve egy térséginek is nevezhető találkozót kezdeményezett, a felvidéki magyar politikai gondolkodók vagy észbontók egy részének mégis más jutott az eszébe. A párbeszéd elfogadása helyett memorandumot, azaz egyoldalú beszédet szorgalmaztak. Ráadásul az 1861-es bécsi memorandum mintájára. Ettől nagyobb butaságot el sem tudok képzelni.

2020. június 2-a történelmi fordulópont lehetett volna a szlovák–magyar párbeszéd megkezdésére Szlovákiában. A Magyar Közösség Pártja ezt memorandummal vezeti be, ami nem a párbeszéd, hanem a jegyzék minősítésébe tartozik. Ezen talán érdemes lenne elgondolkodnia az MKP-nak, hogy aki ennek a kezdeményezője volt, a továbbiakban ne befolyásolhassa „zseniális” ötleteivel a közéletünket.

A másik álláspont, mellyel szintén azonosulhatunk, és ezzel messze nem csak mi vagyunk így, az a Nagy Dávid ismert jogászé, aki most, amikor e sorokat írjuk, még tagja az MKP ügyvivő elnökségének. Az ő nyilatkozatához sincs mit különösebben hozzátenni, az önmagáért beszél:

„Tisztázzunk egy dolgot. Nem a memorandum tartalmi oldalával van a baj. Azzal minden jóérzésű magyar ember egyetért. Itt azzal van a fő probléma, hogy a memorandumban jegyzettek megoldása, az írás átadásával fényévnyire került tőlünk. 10 év alatt egyszer kerül az MKP egy terembe a miniszterelnökkel és kormánnyal egy órára és ezt arra használja, hogy elszigetelődjön. Tette ráadásul mindezt egy olyan delegációval, amelynek semmi mandátuma nem volt arra, hogy a pártot képviselje.

Lehet nagy szavakat hangoztatni, hogy kiálltunk a magyar ügy mellett, de az biztos, hogy ezzel az aktussal nem segítettük problémaink megoldásán. Sőt ellehetetlenítettünk bárminemű párbeszédet a kormánnyal és más pártokkal. Párbeszéd nélkül viszont nem születnek kedvező megoldások.”

Lássuk ezek után Beke Beáta cikkét.

Az indításban annak sommázatát olvashatjuk, amiről mi korábban már bővebben is szóltunk. Ugyanitt derül ki, hogy kik is voltak a szerző pártpolitikus beszélgetőpartnerei, akik gyökeresen eltérően vélekednek a történtekről. Nemkülönben azt is megtudhatjuk, milyen volt az MKP-s folyamodvány fogadtatása, továbbá, hogy miben is állt az a várbeli kínos affér, amit mi korábban komikus közjátékként aposztrofáltunk.

„Eltérően ítélik meg Szlovákiában azt a múltheti találkozót, amelyen Igor Matovič kormányfő felvidéki magyar politikusokat és közéleti személyiségeket fogadott a trianoni békediktátum századik évfordulója alkalmából, illetve amelyen a Magyar Közösség Pártja átadta a miniszterelnöknek a felvidéki magyarság memorandumát. Kérdésünkre Őry Péter, az MKP egyik vezetője azt mondta, álvitát gerjesztenek, a memorandum tartalmában egyetértés van, míg Gyimesi György, a vezető szlovák kormánypárt képviselője szerint érzéketlenség volt ekkor átadni ezt a dokumentumot. A memorandumot a szlovák sajtó autonómiakövetelésként is értelmezte.

Hőstettről van-e szó vagy elhibázott lépésről? Eljött-e az ideje, hogy a felvidéki magyarság kiálljon magáért vagy tovább kellett volna várnia a történelmi pillanatra? – ezen vitatkoznak Szlovákiában azóta, hogy Igor Matovič szlovák kormányfő a múlt hét elején a pozsonyi várban fogadta a felvidéki magyar küldöttséget. A Magyar Közösség Pártja (MKP) a találkozón a Nemzetközösségünk memoranduma című feljegyzést adta át a miniszterelnöknek.

Ebben konkrét, a felvidéki magyarság szülőföldjén való megmaradását és gyarapodását biztosító javaslatokat fogalmaztak meg tíz pontban. A két nyelven írt dokumentumot az anyaországban is ismert politikusok közül többek között Őry Péter, Bárdos Gyula, Csáky Pál és Menyhárt József írta alá. Az a furcsa helyzet is előállt, hogy az MKP ügyvezető elnöksége a miniszterelnökön keresztül juttatta el a párt volt vezetőjéhez a dokumentumot: Matovič, anélkül, hogy megnézte volna, átadta azt Berényi Józsefnek, aki nagy szerepet játszott a találkozó létrejöttében.”

A folytatásban a „frappáns ajándék” átnyújtásának visszhangos utóélete kerül terítékre, majd véleményt mond Matovič reakciójáról Tokár Géza politológus, a felvidéki magyar civileket tömörítő Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője.

„A vita két nappal később, éppen június 4-én, az 1920-as trianoni békediktátum centenáriumán éleződött ki: a szlovák sajtó felfokozottan írt a szlovák-magyar viszonyról, felvetve Szlovákia területi integritásának kérdését és a százéves „mumust”, az autonómiát is. Ezt követően nevezte Matovič az MKP képviselőinek lépését – a magyarság radikális igényeit tartalmazó memorandum átadását – a feléjük nyújtott kéz leköpésének, később a Facebookon kérve elnézést a magyar közösségtől.

Ez tipikus hozzáállás volt a részéről. Már többször láthattuk, hogy nagyon impulzív módon cselekszik: ami a szívén, az a száján és a Facebookon. De Matovič akármilyen sokszor meg tudja változtatni a véleményét – mondja kérdésünkre Tokár Géza felvidéki politológus, úgy vélve azonban: azon túlmenően, hogy a kormányfő bocsánatot kért és kifakadt, alapvető elképzelései továbbra is változatlanok maradtak.

Ez azt jelenti, hogy a szlovákiai magyarságot partnernek tekinti például a korrupció felszámolásában, az ország irányítását érintő jövőbeli kérdésekben, és az a véleménye: nem kellene felhánytorgatni a múltat, nem kellene olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek konfliktusokat keltenek. Szerinte a memorandum és a hasonló magyar vonatkozású követelések is a konfliktusokat generáló kategóriába tartoznak – állítja Tokár.”

Miután a Magyar Nemzet felvidéki munkatársa ismerteti az általunk már részletekre terjedően bemutatott Nemzetközösségünk Memoranduma című dokumentumban foglaltakat, Tokár Géza arra hívja fel a figyelmet, hogy „a történtek után az egész szlovák közvélemény és politikai elit összezárt, indokolatlannak nyilvánítva a memorandumban foglaltakat.”

Az ismert politológus végül arra mutat rá, a memorandum egységes elutasítása szlovák részről nem nélkülözi az álságos elemeket sem: „Sokan pedig el sem olvasták, és nem tudják, miről van szó. Ez azt mutatja: a szlovákiai politikusok nem nagyon tudják, mit akarnak a magyarok, és nem is nagyon érdekli őket, hogy mit szeretne a magyar közösség elérni.”  Úgy látja: „a történtek pozitív hozadéka az lehetett volna, hogy a szlovákiai magyar közösség is összezár, és tudatosítjuk: egymásra vagyunk utalva. De ez egyelőre nem történt meg, még a szlovákiai magyar körökben is egymást hibáztatják az emberek.”

Ezt követően kap szót az általunk e helyen múltév szeptemberében bemutatott Mózes Szabolcs, Magyar Közösségi Összefogás Párt elnöke és Sólymos László, aki nemrég váltotta Bugár Bélát a Most-Híd élén. Előbbi kijelentette, hogy „nem egy közösség memorandumáról van szó, ő egy politikai párt reklámfogásának tartja annak átadását”, majd keresetlenül hozzáteszi: „a memorandummal sikerült belepisilni a homokozóba.” A vegyespárt elnöke azért Mózesnél valamivel szofisztikáltabbnak bizonyul: „az MKP a memorandummal „rárúgta az ajtót” Matovičra.”

Velük szemben Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke körömszakadtáig védi a mundér becsületét. Úgy véli, hogy az elmúlt egy hét során egy álvitának lehettek tanúi honfitársai „hiszen a memorandum tartalmában egyetértés van.” Hogy miként érvel az olyan fajsúlyos párttársai, mint Duray Miklós, Berényi József, Nagy Dávid és mások által is elhibázottnak tartott helyzetteremtés jogossága mellett, az a következő monológjából ismerhető meg:

„Nincs probléma sem a tartalommal, sem az átadással, sem az időzítéssel. Alapvetően a felvidéki magyar közösségnek azokat az ügyeit szedtük csokorba, amelyek az elmúlt évtizedekben megoldatlan problémákként gyűltek fel. E problémákra fel kell hívni a figyelmet, és közösen meg kell keresni a megoldást – mondta lapunknak Őry, akit az lepett meg, hogy azok nyilatkoznak negatívan a dokumentumról, akik el sem olvasták azt.

Megdöbbentő számomra, hogy valaki úgy nyilatkozik valamiről, hogy nem látta, nem ismeri azt. Úgy tűnik, természetessé vált, hogy nyugodtan lehet bármiről bármit mondani – fogalmazott. – Nem a tartalomról esik szó, hanem egy versenyfutást látunk. Ha bárki más nyújtotta volna be a memorandumot, most arról születnének a vélemények, hogy az MKP semmit nem vitt, nem tett, pedig itt volt rá a történelmi lehetőség. Egyesek állandóan megtalálják a botot, amellyel az itteni magyar közösséget vagy az MKP-t ütni lehet. Pedig az itteni magyar emberek sokkal többet érdemelnek, mint hogy ilyen művitáknak legyenek kitéve – tette hozzá Őry Péter.

Végül, de nem utolsósorban megszólal a Magyar Nemzet cikkében Gyimesi György, Igor Matovič pártjának, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) parlamenti képviselője, aki úgy látja: nem a memorandumban foglaltakkal, hanem „az időzítéssel és az átadás formájával volt gond.”

Zárásképpen az általa elmondottakat idézzük: 

„Egy ilyen rangú eseményen ezt egyáltalán nem lett volna szabad elővenni. Érzéketlen és rosszul időzített esetről beszélünk. Csodálkozom, hogy ezzel most jöttek elő, mivel nyolc évig volt kormányon az MKP, és soha nem vették elő ezeket a kérdéseket – mondta, hozzáfűzve, ugyanúgy meglepődött Sólymos Lászlónak, illetve Simon Zsoltnak, a Magyar Fórum elnökének az alkotmánymódosítást célzó kijelentésein, miután ők is miniszterek voltak, mégsem beszéltek soha ilyesmiről. (A két politikus az Alaptörvény preambulumában a „Mi, a szlovák nemzet” szövegezés módosítását kéri a „Mi, a Szlovák Köztársaság polgárai” megfogalmazásra.) – Ugyanilyen provokáció szerintem Marian Kotleba felvetése is; ő azt javasolta, június 4-én Trianon tiszteletére játsszák le a pozsonyi parlamentben a szlovák himnuszt. Ezt hármunknak, Michal Šipošsal, az OĽaNO frakcióvezetőjével és Grendel Gábor alelnökkel együtt sikerült meggátolnunk.”

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X