Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (feb. 22. – feb. 28.)


-A A+



Magyar Nemzet: Unokája szerint Nyírő József ellenzéki volt a Szálasit kiszolgáló soproni parlamentben, aki úgy próbálta ellensúlyozni a nyilas rádiós propagandát, hogy valódi híreket olvasott fel a rádióban.”

Megszólalt a héten a Magyar Nemzetben Balázsfi Csaba, Nyírő József most 75 éves unokája és interjút adva a lap munkatársának, Pataki Tamásnak nem kis találékonyságról tanúságot téve teljesen új színben tüntette fel a soproni nyilas parlamentben politizáló nagyapja akkori tevékenységét. A Nyirő József azért küzdött, hogy Erdély el ne vesszen című és A család elutasítja a székely író ellen felhozott vádakat és rágalmakat alcímet viselő, családi vonatkozásokkal bőven megtűzdelt interjú elsősorban nem az írót kívánja méltatni – de erre aligha is lenne különösebben szükség – hanem egy vállalhatatlan és csak megvetést érdemlő politikai szerepvállalást kívánt a valóságtól teljesen elrugaszkodva pozitívként feltüntetni.

Amikor egy héttel ezelőtt e rovatban ismertettük a nemrég indult nyomtatott és online kiadással is rendelkező magyar folyóirat, az Országút főszerkesztője, Falusi Márton és a Magyar Nemzet újságírója, Pataki Tamás közti beszélgetést, jóleső érzéssel tettünk eleget a heti tallózó feladatának. Úgy gondoltuk, s úgy gondoljuk ma is, immár a második megjelent tartalmas lapszámnak az ismeretében, és persze azóta naponta többször is felkeresve az Országút mindegyre frissülő weboldalát, hogy talán jó szolgálatot tehettünk a Maszol olvasóinak azzal, hogy népszerűsítettük ezt az interjút, melyben a nemzeti konzervatív értékrend mellett elkötelezett, ugyanakkor a kritika szükségességét követendő alapelvnek tekintő kulturális szemle irányítója elmondta főszerkesztői hitvallását és beszámolt konkrét terveiről is.

Ugyanakkor kimondatlanul is hálásak voltunk a napilap munkatársának, hiszen nélküle nem szerezhettünk volna tudomást arról, hogy egy nemes kezdeményezés miként vált valósággá. Meggyőződésünk, hogy mindannyiunk javát szolgálja, ha a magyar kulturális sajtó palettája egy olyan új orgánummal bővülhetett, mely nemcsak tudatosan vállalja az elődjének tekintett, a múlt század legnehezebb éveiben iránytűt és fogódzót jelentő progresszív polgári orgánumnak, Az ország útjának haladó hagyományait, hanem ezen túlmenően meg kíván felelni a XXI. századi elvárásoknak is. Úgy, hogy egyszerre orientálni és integrálni is akar.

Ezúttal ismét egy Pataki Tamás által készített Magyar Nemzetben megjelent friss interjú kerül terítékre e rovatban. Csakhogy ennek kapcsán a tallózó a múltheti öröméről vagy elégedettségéről sajnos nem tud beszámolni, sőt…

Valójában a kényszer vitte rá arra, hogy e rovatban szóvá tegye azt a kínosan szerecsenmosdató és a történelemhamisító beszélgetést, melyet három nappal ezelőtt Nyírő József azért küzdött, hogy Erdély el ne vesszen címmel és A család elutasítja a székely író ellen felhozott vádakat és rágalmakat alcímmel publikált a napilap. Tetszik-e vagy sem, de nem tehetjük meg, hogy ne hívjuk fel az olvasóink figyelmét erre a meghökkentően igaztalan kijelentéseket és valótlan állításokat is tartalmazó publikációra, mely nem a napjainkban újra a viták kereszttűzébe került Nyírő Józsefet az írót, az ő irodalmi munkásságát kívánta nagyra értékelni, hanem nagyon veszélyes vizekre evezve, Nyírőnek, a vállalhatatlan politikusnak a rehabilitációja mellett kívánt érvelni.

Az interjúalany Balázsfi Csaba, Nyírő József ma a 75 életévében járó unokája volt, aki egy állítólagos családi legendáriumnak hitelt adva igyekezett nagy rössel a nagyapa 1944/1945-ös politikai szerepvállalását kifejezetten pozitívként beállítani. Erre viszont nincs, és nem lehet mentség. Nem vitatjuk, hogy egy unokáknak nehéz, valóban hálátlan és embert próbáló feladat szembe nézni a nagyapák bűneivel, de ez előbb vagy utóbb ez meg nem kerülhető. Viszont szemet hunyni afölött, ami meg nem bocsátható tévedése volt egy felmenőnknek, nem szabad és nem is lehet. Ráadásul szemforgató módon érdekében históriát hamisítani, az pedig végképp elfogadhatatlan és égbekiáltó.

A gond azért tűnik számunkra nagyobbnak a látszólagosnál, mert szerintünk elvárható lett volna, hogy a történelmi tényekkel köszönőviszonyban sem levő elfogult unoka téves állításaira ne úgy reflektáljon, ahogyan tette beszélgetőpartnere. Ugyanis ahelyett, hogy korrigálta volna a nyilvánvaló ferdítéseket, interjúalanyának képtelen kijelentéseit, megjegyzések nélkül hagyta ezt az elrugaszkodást a valóságtól, sőt olykor maga is még „rátett egy lapáttal”.

Mielőtt elárulnánk, hogy miről is van szó, és miért ez a szokatlan kifakadás részünkről, szögezzük le, hogy a mostani méltatlankodásunk kiváltó oka távolról sem Nyírő József irodalmi munkásságának esetleges negatív megítélése volt.

Természetesen nem kerülte el a figyelmünket annak az áldatlan vitának egyetlen mozzanata sem, ami kirobbant azt követően, hogy a székely író kvázi egyesek szemében botránykővé vált azt követően, hogy főleg Takaró Mihály kurzus-irodalomtörténész tüsténkedésének köszönhetően bekerült, más vitatott írókkal együtt az új magyar Nemzeti Alaptantervbe, de itt ez irányú eszmefuttatásról vagy okfejtésről szó nincs.

Engedtessék meg nekünk, mint egyszerű olvasónak, aki az impozáns szülői könyvtárnak köszönhetően már kamaszkorában végigolvashatta a Jézusfaragó embertől kezdve a Székelyeken át az Elszántakig a Nyírő elbeszéléseket és majdnem mindegyik regényét is a székely írónak, kijelenthessük: a novellák közül nagyon sok, a regényei közül pedig elsősorban az Isten igájában meg az Uz Bence nekünk életre szóló élményt adott. Kissé keserűen szemlélve a napjainkban kibontakozott áldatlan vitát, melyben úgy tűnik megszaporodtak azok a „Nyírő-szakemberek”, akik inkább róla, mint tőle olvastak, inkább csak megadóan legyintünk: nem csak a papír, hanem a számítógépbillentyű is sok minden kibír.

Nyírőt illetően a magunk részéről mai is inkább elvagyunk azokkal a szavakkal, amiket például Schöpflin Aladár írt abban a „kis példányszámú zsidó lapocskában" (copyright: Takaró Mihály), a Nyugatban még a 1930-ban az Isten igájáról és annak szerzőjéről: „Az erdélyi magyar irodalom most már elérte a nagykorúságnak azt a fokát, amikor bízvást leteltnek tekinthetjük azt a kíméleti időt, mely kezdetben megillette. Ennek bizonyítéka Nyirő könyve is, amely általános magyar irodalmi mértékek szerint is mindenképen megállja helyét. Az az írói komolyság pedig, mellyel meg van írva, például szolgálhatna nem egy magyarországi regényírónak.

Hasonlóképpen nekünk, ellentétben sok-sok, gomba módra szaporodó alkalmi „esztétával” inkább igazodási pont például a szépíró Nyirőt és egyik kedvenc könyvünket illetően Benedek Marcell hajdani műbírálata, aki így vélekedett ugyanerről a regényről az Erdélyi Helikon 1930. évi augusztusi-szeptemberi 7-es számában: „Az olvasó az első sortól az utolsóig nem szabadul meg [Nyírő] stílusának varázsától. A régi novellák zordon, félelmes ereje enyhült, az ág-bogot hurcoló, követ görgető áradat csöndesedett, s ma Nyírőnek úgyszólván minden egyes mondata, mint mondat, zavartalan gyönyörűség.”

Ezek után pedig térjünk át arra, amit beígértünk, és amiért úgy ítéltük, hogy nem szabad elhallgatni a Maszol olvasói előtt a Nyírő unokával folytatott dialógusát Pataki Tamásnak, melyben úgymond minden alapot nélkülöző rágalmakkal és vádaskodásokkal szemben veszi fel a harcot a meginterjúvolt és vele együtt maga az interjúkészítő is.

Kettőjük beszélgetése, amint már említettük, nem arra fókuszál, valójában miben is áll a székely író jelentősége, nem azt veszi górcső alá, hogy miért „zavartalan gyönyörűségűek” olykor a nyirői mondatok, nem is arra összpontosít, hogy miért gondolta úgy az egyik legnagyobb műkritikusunk, hogy az Isten igájában szerzőjének írásművészete követendő példaként szolgálhatna kora sok-sok magyarországi regényírójának. Ehelyett „ott kereskednek”, ahol nem kellene és nem is lenne szabad: teljesen hamis színben feltüntetve, idealizálni igyekeznek nagy odaadással azt a politikus Nyírő Józsefet, aki e téren kifejtett szégyenletes közéleti aktivitásával végképp lejáratta magát.

Igen, így módon, ennyire szigorúan csak és kizárólag arról a Nyírő Józsefről szólunk, aki azt követően, hogy a második bécsi döntés révén az Erdélyi Párt színeiben budapesti parlament behívott képviselője lett és a magyar fővárosba költözve, addigi nézeteit is átértékelte. Előbb a szélsőjobboldali Magyar Erő és Magyar Ünnep című lapok szerkesztője lett, majd a nyilas-puccs után az úgynevezett „nyilas parlamentben” lelkesen szolgálta Szálasi Ferenc rendszerét.

Hadd idézzük most szó szerint az interjú Erdélyért a végsőkig című alfejezetét:

„Az egyik leggyakoribb vád Nyírő Józseffel szemben az, hogy az 1944-es októberi nyilas puccs után is tagja maradt a magyar országgyűlésnek. Ám azok, akik ezt felróják neki, egyszerűen figyelmen kívül hagyják a korabeli körülményeket. Az író unokája szerint csak ezért nem lehet egy egész életművet sutba vágni és az írót patás ördögnek kikiáltani, mert szerinte ez lenne „a legvadabb fasizmus, amit el tudok képzelni”.

– Nagyapa teljesen tisztában volt azzal, hogy Erdély örökre elvész a magyarok számára, ha a németek nem tudnak megállni egy tisztességesebb vereségnél. Ő ezért szellemi téren megtett minden tőle telhetőt, hogy Erdély elvesztését elkerüljék. Anyám eskü alatt vallotta, hogy nagyapám semmilyen fasiszta pártnak tagja, propagandistája nem volt. Azt mondta, hogy azért maradt az országgyűlésben, mert látta, hogy a nyilasok rossz irányba viszik az országot, ezért az írók tökéletes naivságával azt vallotta, hogy kell legyen egy parlamenti erő, amely ellenzi őket. A maradék képviselővel fogott össze, egy saját, ellenzéki frakciót alakítottak. Sopronban is úgy próbálta ellensúlyozni a nyilas rádiós propagandát, hogy valódi híreket olvasott fel a rádióban. Egy dolog foglalkoztatta csak: az, hogy ne vesszen el Erdély. Az egész emigrációs gondolkodásmódját is áthatja az Erdélyért való aggódás, őt ilyen értelemben Csonka-Magyarország nem foglalkoztatta annyira – fejtette ki Balázsfi Csaba.

Vegyük csak sorban az unoka egyes állításait és nézzük velük szemben a történelmi tényeket:

1. Az unoka szerint méltatlan a vád Nyírő Józseffel szemben, hogy a nyilas puccs után is tagja maradt a magyar országgyűlésnek, és aki így akarja őt befeketíteni, egyszerűen figyelmen kívül hagyja a korabeli körülményeket.

Mindenekelőtt szögezzük le: a magyar történelem leggyalázatosabb nemzetvesztő puccsistáinak tetteihez asszisztáló, a Sopronba menekülő és Törvényhozók Nemzeti Szövetségeként számon tartott politikatörténeti kuriózumot magyar országgyűlésnek nevezni több mint cinizmus. Ennek a testületnek a „jogszerűségét” mindennél jobban bizonyította az, hogy a Horthy-féle kiugrási kísérlet után a nyilasok által összehívott, úgymond „országgyűlésen”, a korábban megválasztott 372 képviselő közül csak 55-en jelentek meg és mindössze ők szavazták meg Szálasinak a teljhatalmat és a nemzetvezető címet. A többi 317 honatya visszautasított bármiféle együttműködést a magyar nácikkal, többségük már bujkált vagy éppen börtönben volt. Ezt ne tudná Nyírő unokája? Ha pedig tényleg ennyire tájékozatlannak állítja be magát, ezt jóváhagyólag tudomásul kellene venni az őt kérdezőnek?

Ebben a Szálasinak hajbókoló lakájtestületben volt „törvényhozó” Nyírő József, akárcsak Hóman Bálint is. Nyírő József például, a többi 54 „korabeli körülményekhez” értően és felelősen viszonyulóval együtt megszavazta Bajcsy Zsilinszky Endre mentelmi jogának a felfüggesztését, és ezzel akasztófára küldték őt. Nyírő József, akárcsak a többi, a „korabeli körülményekhez” úgymond helyesen viszonyuló bohózat-törvényhozó megszavazta e gyalázatos, Horthy-kormányzót és a hazát is eláruló testület hitvallását, melyben ez állt:

„Mi a magyar történelem útját járjuk politikai felelősségünkben és felfogásunkban, a felismert történelmi lehetőségeket érezzük és követjük akkor, amikor szívvel-lélekkel és minden körülmények között fenntartás nélkül a Nemzetvezető mögött állunk mindannyian… Nagyon jól tudjuk, hogy csak a Nemzetvezető vezérelhet bennünket és mi ehhez tartjuk magunkat.”

Persze volt olyan honatya 1944 őszén, aki „képtelen” volt a „dicső nagyapához” képest felelősségteljesen viszonyulni a korabeli körülményekhez. Például Nyírő helikoni írótársa, egy bizonyos gróf Bánffy Miklós, felsőházi tag. Ő ugyanis a nyilas puccs után azonnal megtette azt, amit emberi-politikai tisztessége és a nemzete iránti felelősségérzete diktált. Bánffy a következő levelet írta meg akkor a felsőház elnökének: „Nagyméltóságú Báró Perényi Zsigmond úrnak, a Felsőház Elnökének. Tekintettel arra, hogy magyar törvényhozásról többé szó sem lehet, van szerencsém Nagyméltóságoddal tudatni, hogy felsőházi tagságomról ezennel lemondok. Kiváló Tisztelettel Bánffy Miklós s. k.” De említhetnék akár egy másik felsőházi tagot, a Háromszék képviseletére behívott Tőkés József esperest, Tőkés László nagyapját is, aki miután szembesült azzal, hogy a náci segédlettel az ország élére állított nyilasokkal bűn lenne együttműködni, Szálasi helyett természetesnek tartotta, hogy a jövőben a málnási református híveit fogja csak szolgálni.

2. Nyírő József nem volt tagja fasiszta pártnak, nem minősíthető a fasizmus propagandistájának – nyilatkozza  Balázsfi Csaba.

Hogy Nyírő József nem volt tagja fasiszta pártnak, az nem vitás. Ő  – mint már olvashattuk – annak az eredetileg Teleki Pál miniszterelnök javaslatára Észak-Erdélyben létrehívott, felülről irányított és mesterségesen, mintegy 200 ezer fős tagsággal tömegpárttá fejlesztett Erdélyi Pártnak volt a behívott képviselője 49 társával együtt a budapesti parlamentben, melyet 1944. augusztus 24-én valamennyi más akkori párttal együtt hivatalosan feloszlattak. Nyirő József a nyilas parlament Sopronban tartott ülésein egy olyan Erdélyi Párt képviselőjeként „jeleskedett” 1944. december 1. és 1945. március 16 között, mely ekkor már rég illegitimnek minősült, sőt ténylegesen nem is létezett.

Az alábbi két Nyírő melletti kiállás úgy véljük talán árnyalja némiképp azt a most sugallt képet miszerint a fasizmus propagálása is távol állt a végzetesen tévútra tévedt írótól. Egyiket egy Goebbelst méltató 1941-es cikkéből, a másikat utolsó, a nyilas parlamentben mondott – figyeljünk a dátumra is – 1945. január 16-i beszédéből idézzük. Utóbbiban csodálatának tárgya maga Adolf Hitler volt:

Most már tudom, hogy ki vagy! Németország szellemi életének vezére, a világégés kellős közepében, amikor hazája dicsőséges harcát vívja, édes anyanyelve tisztaságától borul el. Ez megmagyaráz mindent: azt is, hogy ki Josef Göbbels Reichsminister, és hogy miért ilyen nagy és legyőzhetetlen Németország!" (…) A német ifjúságnak és népnek ez a büszkesége nemcsak nagy, hanem jó ember is, akit nemcsak kell, hanem szeretni érdemes is!”

„…arra kérjük az illetékes kormánytényezőket, hogy Budapest felmentésére vonatkozó tiszteletteljes kérésünket juttassa el a szövetséges Német Birodalom Vezetőjéhez, azzal a csodálattal együtt, melyet ezúttal is kifejezésre juttatunk a német katona hősiessége iránt!"

3. Az állítólag naiv író ellenzéki frakciót alakit társaival együtt Sopronban, a nyilas parlamentben.

Arra, hogy volt-e vagy sem nemzeti ellenzéki frakció nyilas parlamentben egyértelmű választ adott Hóman Bálint felszólalása a nyilas parlament Sopronban megtartott 1944. december 5-i ülésén, melyet az akkori jegyzőkönyv alapján szöveghűen teszünk alább közzé:

„Hóman Bálint: „… rámutat arra, hogy amikor a N. Sz. (Nemzeti Szövetség) alakult, a Nyilaskeresztes Párt, a Nemzeti Szocialista Párt a Magyar Megújulás Pártja együtt kezdeményezték és abban a tudatban léptek be, hogy négy-öt politikai párt nagy kérdésekben egyformán gondolkozó tagjai ülnek össze egy szövetségben. Most azt tapasztaljuk, hogy két párt tagjai teljesen elmaradnak, noha itt vannak Sopronban.

Úgy tűnik, hogy van egy hivatalos kormánypárt a Nyilaskeresztes Párt és van egy KORMÁNYTÁMOGATÓ, de egészen más pártcsoportja a képviselőháznak és a felsőháznak, amely áll a volt Magyar Élet Pártjának jobboldal szárnyából, a Magyar Megújulás Pártjából és az Erdélyi Pártból. Ez nagyon rossz vért szül kifelé és befelé is. Kifejezésre kell juttatni, hogy a N. Sz. munkája valamennyi abban résztvevő párt részvételével történik és jöjjenek el azok is, akik tulajdonképpen KEZDEMÉNYEZTÉK ezt az N. Sz.-et.”

4. A nyilas rádiós propaganda ellensúlyozására a Szálasi-ellenes „találékony ellenálló” Nyírő József állítólag valódi híreket olvasott fel a rádióban.

Ez a kínosan nevetséges fabuláció immár a szerecsenmosdatás non-plus ultrája. Nem tudjuk, hogy sírjunk-e vagy nevessünk. Még hogy Nyírő ellenálló lett volna, miközben a nyilas kormány saját, illetve a von Booth tábornok alatt működő német parancsnokság által az ő kizárólagos rendelkezésre bocsátott hangosanbeszélővel felszerelt másik gépkocsival és németektől kapott vetítőgéppel buzdított kitartásra a végsőkig Jaross Andorral és Stitz Jánossal együtt? Ez szemenszedett hazugság!

Higgyük el azt az otromba csúsztatást, hogy Nyírő József halált megvető bátorsággal vezette volna meg azt a propaganda apparátust, melynek hivatalos vezetője volt, azzal, hogy netán a londoni rádiónak a híreit olvastatta be a katonai hangszórókon közvetített Sopronban és környékén?

Igen, olvastatta és nem olvasta. Ugyanis Nyírő csak gyártotta a nyilas propaganda hanganyagokat a soproni vármegyeháza 17-es szobájában, a tényleges műsorközlő munkát, amint ezt rögzítette is soproni gyülevészek ülésének 1945. január 12-i jegyzőkönyve, több bemondó is végezte. Ehhez tegyük hozzá, hisz ezt is megőrizte a jegyzőkönyv: mindezt tették a von Booth tábornok alatt működő német parancsnoksággal szoros koordinációban, ahonnan még más segítséget is kaptak: „Egy német főhadnagy nagyszerűen beledolgozta magát a magyar politikai viszonyokba és a magyar pszihébe.(sic!)

Nem folytatnánk ezt a nagyon nem kívánt, de meg nem kerülhető szembesítését az interjúban fellelhető, hazug és tendenciózus állításoknak a tényekkel, bár bőven lenne még mit ezekből szóvá tenni. Ehelyett inkább jöjjön két utolsó megjegyzés.

Egyrészt túl azon, amit a Nyírő-leszármazott félrevezetően elénk tárt a nagyapját ért úgymond légből kapott vádak okán, több mint elgondolkodtatónak tarjuk a beszélgetőpartner asszisztálását Balázsfi Csaba-féle szerecsenmosdatásához. Mert mit is mond el a magyar nemzet újságírója cikkének Szolid kiközösítés című fejezetében, arról a nyilas hatalmat serényen kiszolgáló politikus Nyírő Józsefről, persze elhallgatva azt, hogy tulajdonképpen miért is volt „kénytelen” 1945-ben az író-politikus külföldre távozni:

„A mindenre rendkívül érzékeny balliberális világ ebben az ügyben nem törődött az író családjának és hozzátartozóinak érzelmeivel. A média nagy részét nyilván nem érdekelte, hogy mi történt az író leszármazottaival, hogyan alakult a sorsuk és hogyan érzik magukat, ha a nyilvánosságban lényegében bárki bármivel dehonesztáló módon megvádolhatja a nagyapjukat – vagy hogy itt vannak-e egyáltalán Magyarországon, hisz Nyírő József 1945-ben kénytelen volt elhagyni a hazáját.”

A másik szintén egy Pataki Tamás idézet a cikkből. Tanult kollégánk képes volt e szavakkal megörökíteni az „igényes” publikációjában a máig temetetlen Nyírő József emlékezetes végtisztesség megadási kísérletéről:

2012-ben földi maradványait hazahozták, de sikertelenül próbálták meg újratemetni szülővárosában, Székelyzsomboron.”

Székelyzsomboron temetési próbálkozás? Székelyzsombor város?

No comment.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X