Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (feb. 8. – feb. 13.)


-A A+



„Nem tudom elfogadni, hogy az iskoláink magukat tudósembernek kiadó kurzuslovagok és sarlatánok játszóterévé váljanak.” – Vajon Erdélyben és másutt beletörődnek-e majd abba, ami ellen most Felvidéken határozottan tiltakoznak?

Megszólalt a héten a pozsonyi Új Szóban Vataščin Péter és a Kifogások az „alternatív történelemórákkal“ szemben címmel publikált cikkében beszámolt arról, hogy a budapesti székhelyű Rákóczi Szövetség Alternatív történelemórák címmel hirdet Kárpát-medencei magyar iskolások és ifjúsági szervezetek számára a nemzeti összetartozás évében. Ennek keretében a szakmai körökben erősen vitatott historikusok, illetve irodalomtörténészek, mindenek előtt Raffay Ernő és Takaró Mihály gondoskodnának arról, hogy Trianon centenáriuma kapcsán megszólítsák a kisebbségi sorsot megélni kényszerülő fiatalok lelkét és megerősítsék nemzeti identitásukat. A cikkből az is kiderül: Felvidéken erre a zavarkeltésre nincs fogadókészség, ott határozottan nem kérnek ezekből az ügyeletes megmondóemberekből.

Saját honlapjának nyitóoldalán a múlt esztendő első napján megalakult Magyarságkutató Intézet tudományos intézménynek kívánja magát beállítani, hiszen az itt fellehető küldetésnyilatkozatában expressis-verbis ez áll: „A Magyarságkutató Intézet fő célja, hogy a különböző tudományos szakágakban megszületett ismereteket összehozza, értékelje és magas tudományos színvonalon véleményezze, a valószínűségnek olyan fokán, amennyire csak lehetséges. A szervezet feladata, hogy olyan kutatásokat végezzen a magyarság múltjának, nyelvének, eredetének feltárására, amelyekre eddig nem volt lehetőség.”

Megvonva az általa vezetett intézet működésének egyéves mérlegét az Magyarságkutató Intézet főigazgatója, Horváth-Lugossy Gábor, maga is azt akarta nyomatékosítani a Magyar Nemzetnek adott tavaly december 30-i interjújában, hogy neki és munkatársainak egyetlen céljuk van és az kizárólag a tudomány szolgálata. Elmondta: legfontosabb eredményüknek azt tartja, hogy „a hazai és nemzetközi tudományos közélet hamar befogadta az intézetet, így sorban születnek az együttműködési megállapodások egyetemekkel, tudományos és kutatóintézetekkel Oroszországban, Kínában, Mongóliában, Iránban, az Egyesült Államokban, Kazahsztánban, a Kárpát-medence országaiban. Jelenleg Magyarországon kívül eddig 16 országban fejtettünk ki tudományos tevékenységet hazánk és a magyarság javára.”

Mondandóját hangsúlyozandó külön kitért arra is: bár a köztudatban úgy szerepel, hogy a Magyarságkutató Intézetben a magyarság őstörténetét kutatják, ők ennél azért sokkal többre vállalkoztak. Mint mondta: „a magyar nép történetét a Krisztus előtti évszázadoktól, évezredektől egészen a 20. századig kutatjuk.” Hogy ezt valójában miként teszik vagy mégsem – annak valóságos irodalma van ma már. De ezúttal hagyjuk ezt, inkább tegyünk ezúttal úgy, mint tanácsolná Pósalaky úr: „Ugorgyunk”. Horváth-Lugossy ebben a nyilatkozatában egyúttal arról is beszámolt: „Büszke nemzettudatot akarnak kialakítani, Trianon 100. évfordulójára pedig nem kesergő merengéssel, hanem a magyar megmaradás életerejének példáival készülnek.”

A magunk részéről kíváncsian és nem titkolt aggodalommal vártuk, hogy mit is jelenthet majd a hétköznapok nyelvére lefordítva ez készülődés. Hogy aggályoskodásunknak volt némi alapja az bizonyára olvasóink számára se meglepő, hiszen e rovatban már kétszer is cikkeztünk (itt és itt) a Magyarságkutató Intézet körüli „érdekességekről”, melyek szokványosnak aligha mondhatók, sőt kifejezetten nem jellemzőek sehol a világon a klasszikus tudományos műhelyekre.

Hogy ne beszéljünk rébuszokban, idézzük fel, hogy mekkora megütközést váltott ki szakmai körökben, de nemcsak ott, amikor már első pillanatban kiderült: a százfős monstre állami intézményben sok százmillióért új magyar eredetmese készül, amely „a szittyahívők kedvében járva a keleti külkapcsolatokat is egyengetheti”. Hasonlóképpen döbbenetet okozott a teljes magyar közvélemény számára, amikor tavaly júniusban  kitudódott annak Magyarságkutató Intézetben kidolgozott titkos kormány-előterjesztésnek a tervezete, amely a városligeti Vajdahunyad várában Hun–Magyar Múzeumot, a pécsi Megyeházában a Magyar Eredet Múzeumát, monumentális Attila emlékművet, egy hagyományőrző-sportközpont megépítését és még sok-sok egyéb „tudatformáló célkitűzés” megvalósítását szorgalmazta, persze elképesztően sok közpénzből.

Két nappal ezelőtt végre megtudhattuk hogyan néz majd ki a gyakorlatban a büszke nemzettudat-alakítás és a Trianonra történő méltó megemlékezés. A Magyar Hang számolt be arról, hogy a birtokába került nem nyilvános előterjesztés szerint táboroztatási programot tervez a magyar kormány elfogadni 16-18 évesek számára, melynek célja többek közt: „az egészséges, keresztény, nemzeti értékek és jövőkép elmélyítése, tudatformálás, a fiatalok lelkének megszólítása.” A Vándordiák 10 000 nevű program kidolgozása és lebonyolítása a Magyarságkutató Intézet feladata lesz, a program sikerre vitele érdekében pedig meghatározó szerepet kap a mai magyar kultúramindenes Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.

A Vándordiák 10 000 program idén indulna, 2022-ig tartana és évente másfél milliárd, vagyis összesen 4,5 milliárd forint közpénzt áldoznának rá. A program elnevezésében szereplő tízezres szám a bevonni kívánt diákok számát jelöli, ergo 450 ezer forintot kíván áldozni a magyar állam egy-egy olyan fiatal szemléletének formálására, aki a következő parlamenti választásokon már először voksolhat is. A lap szó szerint idézi a program listázott céljait, melyeket mi is alább közreadunk:

 „a) Megerősíteni az anyanyelvű kultúrában élő fiatalok nemzeti identitását, kulturális elköteleződését, egészséges nemzeti jövőképét.

b) Nemzeti identitás megerősítése: magyar hazaszeret, patriotizmus erősítése nemzeti tartalmú programokon keresztül (magyar teljesítmény, történelem, hagyományőrzés, kultúra, identitás bemutatása). Keresztény, nemzeti értékek elmélyítése, tudatformálás.

c) Fiatalok lelkének megszólítása. A táborban megkapott identitás/érdeklődés fenntartásának kidolgozása/biztosítása.”

Ez a nyilvánvalóan a 2022-ben már választópolgárokká érett magyar fiatalokat célzó kezdeményezés, melynek fő felelőse a tudomány magas szinten történő művelésére hivatott Magyarságkutató Intézet – elvégre ezt tekinti hivatásának annak főigazgatója, mint olvashattuk a bevezetőnkben – nem minden előzmény nélküli. Hogy mi minden vezetett el ehhez a lépéshez, arról szintén olvashat bővebben, aki ide kattintva elmélyül a Magyar Hang Kormányzati terv: tudatformáló tábor fiataloknak című cikkében.

Amit mi most szóbahoznánk az már egy bennünket közelebbről érintő másik előzmény, mely nem a magyarországi, hanem kizárólag a határon túli magyar fiatalokra fókuszál. Minden jel szerint ennek a hátterében is a Magyarságkutató Intézetet kell keresni, már csak azért is, hiszen egy olyan tervezett akcióról van szó, melyben az intézmény szellemi atyjai és több munkatársa is kulcsszereplője a történetnek. Ez még akkor is igaz, ha névlegesen, egy Pannóniában bejegyzett civil szervezet a Rákóczi Szövetség nevén fut a dolog. A vezérelv ebben az esetben is ugyanaz, mint a Vándordiák 10 000 programnál, tehát „a fiatalok lelkének megszólítása” meg természetesen a többi fentebb felsorolt pontokba foglalt intenció, a célközönség pedig erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai, horvátországi és Mura-vidéki magyar iskolások lennének.

Az ezúttal bemutatásra választott, Kifogások az „alternatív történelemórákkal“ szemben címmel a pozsonyi Új Szóban megjelent cikkben, melyet a szabadkai Szabad Magyar Szó is közölt, annak szerzője, Vataščin Péter arról számolt be, hogy a budapesti székhelyű Rákóczi Szövetség Alternatív történelemórák címmel hirdet előadásokat Kárpát-medencei iskolái és ifjúsági szervezetei számára a nemzeti összetartozás évének alkalmából. A minap beharangozott program kapcsán viszont azonnal jó néhányan nemtetszésüket fejezték ki Felvidéken, a tervezett országjárás és főleg egyes előadók személye ellen pedig már több szlovákiai magyar értelmiségi és szervezet is – nem mellőzve a keresetlen szavakat sem – határozottan tiltakozott.

„A Rákóczi Szövetség (RSZ) az általuk múlt héten kiküldött felhívásban arra hivatkozik, hogy a magyar Országgyűlés 2020-at a nemzeti összetartozás évének minősítette, ebből az alkalomból pedig „a Szövetség szervezésében a korszakkal foglalkozó történészek vállalják, hogy egy-egy alkalommal ellátogatnak valamelyik Kárpát-medencei iskolába, helyi szervezethez, és ott előadást tartanak” – indítja cikkét Vataščin Péter. A folytatásból rögvest meg is tudjuk a legfontosabbakat: kik is azok a neves történészek és irodalomtörténészek, akik úgymond alternatív históriát fognak majd okítani Székelyhonban és Partiumban, Gömörben és Csallóközben, Bácskában, az Ung és Latorca vidékén meg másutt is a magyar fiatalok számára? 

Öt előadóról van szó, név szerint Babucs Zoltán, Raffay Ernő, Köő Artúr és Szerencsés Károly történészekről, valamint Takaró Mihály irodalom-történészről, akik határon túli vendégfellépéseihez kötődően azt szeretné a Rákóczi Szövetség „ha a helyi közösségek az előadás köré programot, például tanulmányi versenyt, kiállítást, színi előadást szerveznének.”

Közülük Szerencsés Károlyt, Takaró Mihályt vagy Raffay Ernőt, akinek felesége a „Csinszka szakértő” Raffay (Vastag) Andrea a Magyarságkutató Intézetben „ügyvivő szakértőként" dolgozik, aligha kell különösebben az olvasóinknak bemutatnunk. Babucs Zoltán szintén ebben a műintézetben dolgozik, az ottani Történeti Kutatóközpontnak ugyancsak ennek a hungarikum jellegű tudományos címnek, az „ügyvivő szakértőnek” a viselője, Köő Artúr pedig az intézetnek tudományos segédmunkatársa. Babucsról legutóbb nem valamilyen újabb jeles történeti opusa révén hallhattunk, mint volt egykoron a Csíkszereda és Kézdivásárhely hazatérése – 1940 vagy A Felvidék és Kárpátalja hazatérésének emlékalbuma, hanem akkor, midőn két hónappal ezelőtt ujjongva közhírré tette a Kossuth Rádióban „a Magyarságkutató Intézet legnagyobb sikerét, hogy Pápán már nincs Szabó Ervin utca.”

Az Új Szónak nyilatkozó szlovákiai magyar értelmiségiek és intézményvezetők különösen Raffay Ernő és Takaró Mihály személyét kifogásolják az előadók közül – derül ki Vataščin Péter írásából, aki elsőként Andruskó Imrét, a komáromi Selye János Gimnázium igazgatóját szólaltatta meg.

A cikk Ne játsszunk a tűzzel alcímet viselő tételében a szlovákiai magyar középfokú oktatás egyik legfontosabb intézményének vezetője a Rákóczi Szövetsége felhívása kapcsán elmondta: „senki nem vitatja a Felvidéken magyarként, hogy Trianon a magyarság legnagyobb tragédiája. Ugyanakkor illúziónak nevezi azt, ha valaki abban hisz, hogy ezen változtatni lehet akár tárgyalás, akár háború útján.”

Ezt rögtön kiegészíti a következőkkel: „Ezért tartom rossz ötletnek például Raffay Ernőt meghívni előadni. Ő az a történész, aki egykori hadügyminiszteri államtitkárként nyíltan vállalja, hogy a határok könnyen megváltoztathatóak, ehhez össze kell fogni az oroszokkalˮ – tette hozzá Andruskó, aki amúgy nagyra tartja a Rákóczi Szövetség tevékenységét, s külön méltatta is a magyar iskolaválasztás népszerűsítéséért folytatott programjukat. Viszont egyértelműen leszögezte: az ún. alternatív történelemórák budapesti előadói, leszámítva egy vagy két történészt, teljesen elfogadhatatlanok számára.

Takaró Mihályt elsősorban az új magyarországi Nemzeti Alaptanterv kidolgozásában való részvétele miatt tartja kifogásolhatónak, amely ellen tömegesen tiltakoznak a magyarországi, magyar nyelvet, irodalmat és történelmet oktató tanárok. „Nem tudom elfogadni azt, hogy valaki idejön mérgezni a légkört, aztán hazamegy, mi pedig itt magyarázkodhatunkˮ – szögezte le határozottan álláspontját az 1649-ben alapított és a legnagyobb diáklétszámmal büszkélkedő szlovákiai magyar tanítási nyelvű gimnázium igazgatója.

Az Új Szó újságírója megkereste Simon Attilát is, a Történelemtanárok Társulásának elnökét, aki a rangos Fórum Kisebbségkutató Intézet ügyvezető igazgatója és nem mellesleg a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja is. A történész – mint olvasható a publikáció Nem való az iskolákba címet viselő alfejezetében – természetesnek tartja a világ és a vélemények sokszínűségét, ami viszont szerinte nem írhatja felül a tudományosság alapelveit.

Ezt követően viszont cseppet sem kertelve sarkosan mond véleményt a kártékonyságban jeleskedő budapesti „kollégákról”: „Nem tudom elfogadni, hogy az iskoláink magukat tudósembernek kiadó kurzuslovagok és sarlatánok játszóterévé váljanak. Van pár dolog, ami nem való az iskolába. Az első ilyen a tudománytalan, a történettudomány esetében a hiteles forrásokra nem támaszkodó vagy azoknak ellentmondó koncepciók, összeesküvés-elméletek stb. terjesztése. A másik pedig a kirekesztő, intoleráns, vagy antiszemita nézetek propagálása.

A Rákóczi Szövetség az elmúlt évtizedekben sokat tett a felvidéki magyar iskolákért. Ezzel a programmal azonban egyáltalán nem tesznek jó szolgálatot nekünk. A politikai propaganda, az összeesküvés-elméletek és a sarlatánság nem lehetnek alternatívái a valós tényanyagra épülő tudományosságnak. Remélem, ezt a történelmet oktató kollégák, az iskolaigazgatók és a szülők is tudják, és nemet mondanak erre a programra”.

Tavaly július 11-én Magyar kultúra tegnap, ma, holnap címmel Takaró Mihály a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által szervezett Jókai Mór Nyári Egyetemen előadást tartott, melynek végén leszögezte: kizárólag csak azt hajlandó tanítani, ami építi a diákjait, ami pedig szerinte kárt okoz nekik, azt nem.

A károkozást pedig Esterházy Péter Így gondozd a magyarodat című írásával illusztrálta, miközben gátlástalanul csúsztatatott. Konkrétan azt tette, hogy a játékos írásból önkényesen ragadott ki olyan idézeteket, amelyekre szüksége volt az ideológiája aládúcolásához és a végső következtetéséhez: „Esterházy kultúraromboló, tehát nem kell tanítani.” Azóta tudjuk: az idén bevezetendő Nemzeti Alaptanterv „hazafiasítását” éppen erre a Takaró Mihályra bízták, aki pedig nem habozott és száműzte is tantervből Esterházyt.

Nem meglepő, hogy ilyen előzmények után és meghallva, hogy nevezett „tudós férfiú” egyike lesz a következő hetek és hónapok észosztóinak a felvidéki fiatalok számára, Németh Zoltán költő, műfordító, irodalomkritikus, szerkesztő és egyetemi oktató, valamint N. Tóth Anikó író, a nyitrai egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi  Intézetének oktatója, mindketten Bázis irodalmi és művészeti egyesület vezetői, a megdöbbenésüknek adtak hangot az Új Szónak adott nyilatkozatukban. Lássuk előbb, miként tükröződik ez a felháborodás Németh Zoltán részéről a cikkben: 

„Németh Zoltán emlékeztetett arra, hogy az irodalomtörténész a Nyugat című irodalmi folyóiratot „kis példányszámú zsidó lapocskának” nevezte, de hasonló stílusban minősítette már Spiró Györgyöt, Petri Györgyöt vagy Kertész Imrét is.

„Míg a szakma nem tartja őt számon, sőt elhatárolódik személyétől, addig a mai magyar kormány többször is díjazta munkásságát – ez is a mai magyarországi valóság egyik jellegzetes vonása” – fejtegeti Németh, aki szerint a köztudatban Takaró úgy van jelen, mint antiszemita, zsidózó személy, aki nácibarát írókat szeretne belerakni a magyar irodalomtörténetbe és a tankönyvekbe. Többek közt kiemelte azt is, hogy 2019-ben Takaró a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) meghívására Komáromban arról beszélt, hogy Esterházy Péter kultúraromboló, tehát nem kell tanítani.”

N. Tóth Anikó is felettébb aggályosnak tartja a Rákóczi Szövetség kezdeményezését, azt, hogy „kirekesztő, nyíltan antiszemita, a demokráciát megkérdőjelező, revizionizmust közvetítő budapesti előadók jóvoltából bővítenék a felvidéki magyar középiskolások és tanáraik ismereteit az adott korszakról.”

Természetesen az Új Szó munkatársa megkereste a Rákóczi Szövetséget is, ahonnan a következő tájékoztatást kapta, ami már csak azért is kínos magyarázatként hat, mert az ominózus felhívásukban foglaltakat kissé nagyvonalúan „árnyalták”.

„2019 decemberében a szövetség több mint 300 Kárpát-medencei középiskolai szervezetének tanárvezetői találkoztak Hajdúszoboszlón, ahol megfogalmazódott az alternatív történelemórákra való igény.

A Rákóczi Szövetség települési és középiskolai szervezetei élhetnek azzal a pályázati lehetőséggel, amely az idei nemzeti összetartozás évéhez kapcsolódik, s amely keretébe tartozó események arra hívják fel a figyelmet, hogy „mi itt megmaradtunk 100 év után is, nem tűntünk el, optimistán tekintünk a jövőbe és meg akarunk maradni”.

A Rákóczi Szövetség az igényekhez igazodva olyan előadókat szólított meg, akiket maguk a tanárok kértek. „Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezeket az előadókat minden iskolának hívnia kell, sőt azt sem jelenti, hogy csak őket lehet meghívni” – szögezték le, hozzátéve, hogy az előadók több magyarországi egyetem korábbi és jelenlegi oktatói, Takaró Mihály pedig József Attila-díjas irodalomtörténész.”

A felelőtlen kezdeményezésről értesülve megannyi kérdés fogalmazódik meg bennünk, melyek közül itt csupán kettőt tennénk fel, remélve, hogy a civil kurázsi nem kizárólag szlovákiai magyar sajátosság:

1. Vajon Erdélyben és másutt a Kárpát-medencében simán beletörődnek-e majd abba, ami ellen Felvidéken most oly határozottan tiltakoznak?

2. Annak ismeretében is, hogy 2020 választási év nemcsak Szlovákiában, hanem Romániában, Szerbiában, Horvátországban és nagy valószínűséggel Szlovéniában is, Ukrajnában pedig „a helyzet egyre fokozódik”, vajon valóban van szükség bárhol a régiónkban efféle Pestről exportált megmondóemberekre, Trianont alternatív módon értelmező hangulatfokozókra?  

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X