Egy hét magyarságpolitikai írásaiból ( aug. 30–szept. 6.)


-A A+

Csáky Pál: „Felvidéki magyar ügyeink kezdik elérni azt a szintet, amikor a józan ész búcsút inthet a történéseknek”.

Megszólalt a héten a Felvidék.mában Csáky Pál az MKP korábbi elnöke, a szlovákiai magyar párt volt EP-képviselője és a Most kellene észhez térni címmel a legnagyobb közösségi portálon is közzétett publicisztikájában kifejtette: mivel alig félévvel a következő szlovákiai parlamenti választások előtt a magyar voksokra aspiráló MKP, a Most-Híd, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség és a Magyar Fórum mellett most két új magyar mozgalom is megjelent a színen – eldőlni látszik, hogy „egyéni önzések és a rövidlátás miatt a politikai önmegsemmisítés felé haladunk.” Azzal pedig, hogy a Zuzana Čaputovát a Grassalkovich-palotába juttató egyre népszerűbb párt, a Progresszív Szlovákia minap létrehozta magyar tagozatát, immár hétre emelkedett azoknak a pártoknak és csoportosulásoknak a száma, melyek között szét fognak majd forgácsolódni a jövőbeni magyar szavazatok. Értékelésében kertelés nélkül fogalmazza meg lesújtó véleményét a kialakult helyzetről: „Normális emberek már most is siralmasnak tartják ezt a folyamatot és csak szörnyülködni tudnak felette. a minket nem kedvelők pedig jókat röhögnek rajta.” „Ha Pozsony és Királyhelmec között eldobunk egy követ, könnyen lehet, hogy eltalálunk vele egy alakuló magyar érdekképviseleti szervet” – írta keserű iróniával minap az Új Szóban az Ahova lépek, magyar párt terem címmel publikált cikkében Hegedűs Norbert. A pozsonyi magyar napilap Vélemény rovatában megjelent jegyzetet annak szerzője a legnépszerűbb szlovák karikaturista, Ľubomír Kotrha egyik friss alkotásával illusztrálta.

A Hegedűs Norbert idézetet, illetve cikkének  néhány megismerésre feltétlenül érdemes felvetését,  akárcsak a Trencsénben élő, a legtöbb szlovák újságnak dolgozó, illetve a cseh, a német és a svájci lapokban is rendszeresen publikáló, 1980 óta humoristaként is országosan ismert és közkedvelt Kotrhának az MKP-Most-Híd egyeztetési tárgyalások kudarcára reflektáló, alább látható gúnyrajzát nem véletlenül választottuk bemutatásra, még azt megelőzően, hogy rátérnénk annak a politikai kisesszének a részletezésre, melyre ezúttal kívánunk fókuszálni. Tesszük ezt nemcsak azért, mert Csáky Pál néhány napja remekbeszabott elemzését prezentálta a felvidéki magyar közösség jelenlegi válságos politikai helyzetének, hanem abból a megfontolásból is, mivel a veterán felvidéki magyar politikus-író e lármafagyújtása hatalmas visszhangot váltott ki mind a szlovákiai magyar sajtóban, mint pedig – a Mandinernek köszönhetően – Magyarországon is.Mindazok ismeretében, ami a közelmúltban a szlovákiai kis magyar világban történt, s amiről tegnap részletekre is kiterjedően hiteles pillanatfelvételt kaphatott Víg Emesétől a Maszol olvasója, aligha szükséges különösebb magyarázat ahhoz, hogy miért esett a választásunk a Csáky cikk prelúdiumaként Hegedűs Norbertnek a telitalálatnak bizonyuló jegyzetírói humort és gúnyt ötvöző csipkelődésére, illetve a szlovák karikaturista kajánkodására.

Maradva tehát Hegedűs keserű hangvételű látleleténél, melyben az irónia távolról sem öncélú, hadd rögzítsük: a szerző annak okán kívánta véleményét a nagyérdeművel megosztani, hogy a jövő évi szlovákiai parlamenti választások közeledtével gombamód szaporodni kezdtek a magyarok érdekeit védelmezni kívánó politikai formációk.

Mint írta. „A már létező négy magyar párthoz csatlakozott a Progresszív Szlovákia magyar tagozata, a múlt héten pedig szárnyat bontott a prózai egyszerűséggel csak Összefogás nevet viselő csoportosulás. Utóbbi egy nyitott platform akar lenni, amely teret ad mindenkinek, akinek fontos a magyar összefogás. Ugyan a megalakulásról szóló nyilatkozatban leszögezik, hogy nem új pártot akarnak létrehozni, viszont azonnal megkezdték az aláírásgyűjtést, programot írnak és várják az MKP-ból és a Hídból távozókat.”

Nemes gondolatokban bővelkedő és csak megsüvegelendő első látásra az augusztus 30-án zászlót bontó Összefogás mozgalom kezdeményezőinek a hitvallása, benne azzal a „felelősségteljes vállalással”, mely szerint eszük ágában sincsen új párttal bővíteni az amúgy se túl szerény szlovákiai magyar politikai palettát, melyen amúgy két nappal később már megjelent az Összefogást támogató Új Egység Mozgalom is. Viszont, mi tagadás, nekünk is szöget ütött a fejünkbe Hegedűs következő két mondata, amivel vitatkozni aligha lehet: „Márpedig ha valami úgy hápog, mint egy kacsa, úgy totyog, mint egy kacsa, és úgy is néz ki, mint egy kacsa…

Az pedig végtelenül ironikus lenne, ha az összefogás jelszava alatt, fél évvel a választások előtt megalakulna az ötödik szlovákiai magyar párt és az elszívott szavazatoknak köszönhetően kigolyózná a Hidat, az MKP-t és önmagát is.”

A kommentár írója nem tagadja, hogy akár jogosnak is tűnhet, hogy a Híd és az MKP bénázását látva az elégedetlenkedők úgy döntöttek, ebből elég volt és ők lépnek, mert ennél jobbat tudnak. Mivel pedig a felvidéki magyarság valóban többet érdemel, s az egymásra találásra van is társadalmi igény, ezért megpróbálnak az Összefogás létrehívásával egy alulról építkező mozgalmat megszervezni, mely átlépheti majd az 5 százalékos parlamenti küszöböt. Az se tagadható, hogy a kezdeményezők számára ott lebeghetett a tetszetős minta, a látszólag követhető szlovák példa, hiszen a tavaly még alig jegyzett Progresszív Szlovákia, az üstökösként feltűnt és az civil jog- és környezetvédő Zuzana Čaputovával 2019-ben, hallatlanul rövid idő alatt tényleg „történelmet írt”.

Csakhogy, mint leszögezi hírmagyarázónk, s ezzel a véleményével se érdemes vitába szállni, lehet nagyot álmodni, de talán jobb lenne a most tüsténkedőknek a realitás talaján megmaradni. Mert az önbecsapás sehova se vezet: „Az időzítés tényleg problémás, mert egy új szubjektum fél évvel a választások előtt kizárólag a szavazatok szétforgácsolódását eredményezné, és elvileg ennek megakadályozása lenne a cél. A szlovákiai magyar közeg jelenleg túl kicsi, túl megosztott, és túlságosan elege van a politikából ahhoz, hogy még egy pártot elbírjon. Egyesek a Čaputová-jelenség megismétlődésében bíznak, de ehhez egy Čaputovához hasonló jelölt, marketingcsapat és üzenet is kellene.”

Üzenetet amúgy Hegedűs Norbert is megfogalmaz a glosszájában, olyat, ami szarkasztikus, de egyúttal méltó ahhoz az egyszerre nevetséges és kétségbeejtő vergődéshez, melynek láttán már most, 2019 szeptemberének elején egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a félév múlva, a várhatóan 2020. február 29-én sorra kerülő szlovákiai parlamenti választásokat követően egyetlen magyar képviselője se lesz a pozsonyi törvényhozásnak. Ha pedig mégis lenne ilyen, az esetleg egy szlovák politikai formáció színeiben lehet. A jegyzetíró üzenete s egyben kitörési javaslata a legfrissebb történések ismeretében sokatmondóan és keserűen ironikus:

„Nem nézhetem tétlenül, hogy magyar szavazatok vesszenek el a politikai spektrum felaprózódása miatt. Ezért alakítok egy új magyar pártot, ami mindenkit képviselni fog. A neve: „Magyar Összetartás”. Ma kezdem az aláírásgyűjtést és ősszel bemutatom a programot. Várok minden érdeklődőt, köztük a Híd, az MKP, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség, a Magyar Fórum, a Progresszív Szlovákia magyar tagozata és az Összefogás kiábrándult tagjait is.  Együtt sikerülhet!”

Ez a keserűség, ami átsejlett az előbbiekben terjedelmesebben idézettekből, s ahol a publicista a maró, fanyar humor eszközével élt, tükröződik az egyik legtekintélyesebb szlovákiai magyar politikus friss megszólalásának minden egyes sorából, melyet előbb a saját Facebook oldalán, majd ezt követően a Felvidék.ma portálon tett közzé. Ő Csáky Pál, az MKP volt elnöke, akit olvasóinknak aligha kell bemutatnunk, s aki a Most kellene észhez térni címmel közreadott gyors értékelésében tartotta fontosnak gondolatait megfogalmazni a közelgő parlamenti választások előtti felvidéki magyar politikai helyzettel kapcsolatban.

Közbevetőleg tegyük hozzá, mert kiemelt jelentősége van az időtényezőnek: mint már jeleztük, a választásokig ugyan még több mint egy fél esztendő van hátra, viszont az azon indulni szándékozó pártoknak, a szlovákiai hatályos törvény szerint még az idén le kell adni a 150 nevet tartalmazó jelöltlistáikat. Ergo: egy most létrehívott szerveződésnek, amennyiben részt kíván venni a soron következő országos megmérettetésen decemberig össze kell gyűjteni 10 ezer támogató aláírást, azokat törvényesen hitelesítenie kell, majd megtörténik az új alakulat belügyminisztériumi bejegyzése. Ha mindez kellő időben megtörtént, következhet a másfélszázas jelöltlista benyújtása, ugyanis a képviselőjelöltek számának meg kell egyeznie a 150 fős parlamenti létszámmal. 

Értelemszerűen Csáky olyan felelős politikusként kívánt megszólalni, akinek élete összekapcsolódott az MKP-val, azzal az érdekvédelmi szervezettel, amihez most is hűséges akar maradni. Ebből az alapállásból kiindulva, megdöbbenve és értetlenül szemléli azokat az egykori harcostársakat, konkrétan Duray Miklóst és Bauer Editet, akik most gyakorlatilag annak a pártnak gyengítése mellett kötelezték el magukat, melynek amúgy ma is tagjai. De erről majd később…

Csáky már az indító soraiban egy utolsó kísérletet tesz a szerinte vesztükbe rohanók figyelmeztetésére. Már itt, szókérésének bevezetőjében rámutat: minden újabb magyar politikai alakulat létrehívása Felvidéken csak növeli létező bajt, ezek a kísérletek egyet jelentenek a politikai öngyilkossággal. Nemcsak e szervezeteket illetően, hanem az egész magyar közösség számára:

„Felvidéki magyar ügyeink kezdik elérni azt a szintet, amikor a józan ész búcsút inthet a történéseknek. Jó lenne ezt elkerülni. A felszínen persze mindenki csak a legjobbakat akarja. A valóság pedig az, hogy egyéni önzések és rövidlátás miatt a politikai önmegsemmisítés felé haladunk. Jó lenne ezt elkerülni.”

Hogy miért látja így, azt természetesen meg is indokolja. Érvei érzelemmentesek, tételesen sorolja a konkrétumokat: „Tegyük félre az emóciókat és nézzük a tényeket. A meztelen, könyörtelen tényeket. A szlovákiai magyar választók kegyeiért ma négy bejegyzett párt verseng. Az MKP, amely az elmúlt 10 évben meglepő stabilitásról tett tanúbizonyságot. 10 évet viszonylag jó kondícióban volt képes átvészelni, meghatározó erő helyi és regionális szinten, s bizonyítottan a legnagyobb viszonylagos támogatottsága van a felvidéki magyar társadalomban. A problémája a nem kellő dinamika és bizonyára találhatók egyéb kifogásolnivalók is a tevékenységében, de ezt nem most, hanem a jövő évi választások után kell majd alaposan kielemezni. Az MKP jeleníti meg – minden jogos vagy jogtalan kritika ellenére – a klasszikus felvidéki magyar értékrendet, s számomra nem kétséges, hogy valamilyen formában (másokkal összefogva vagy egyedül) indulnia kell a jövő évi parlamenti választáson. Ez a felvidéki magyar közösség érdeke, nem elsősorban pártérdek.

Ott van a Most-Híd, a maga komoly bajaival. Ennek az írásnak nem feladata, hogy itt és most kitérjen ezek elemzésére. Köztudott, hogy magam nagyon kritikusan értékelem ennek a pártnak a tevékenységét, főleg a felvidéki magyar közösség hosszú távú túlélése és fejlődése szempontjából. Tudomásul vettem azonban, hogy pártom, az MKP, tárgyalásokat folytatott velük, egyszerűen egy szükséghelyzetből kifolyólag. Ez pedig az, hogy egyre fogy a felvidéki magyar szavazó, s bizony a mostani helyzetben kockázatos lenne megismételni a szlovákiai magyar politikai rulett újabb fordulóját.

Többször elmondtam azonban, hogy megegyezni bármilyen taktikai lépésben csak úgy szabad, ha az nem veszélyezteti a felvidéki magyar közösség hosszú távú érdekeit. Magyarán: csak elvszerű, a közösség érdekeit szolgáló megállapodást lehet kötni. A dolgok mai állását ismerjük: a Híd úgy döntött, hogy egyedül indul a választáson.

Mondom, egyedül, annak ellenére, hogy felveszi listájára a harmadik párt tagjait is, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetségét. Ez nem meglepő, hiszen köztudott, hogy ez a párt a Most-Híd támogatásával jött létre és működött-működik elsősorban azért, hogy szavazókat vegyen el az MKP-tól. Az is köztudott, hogy ezt a pártot furcsa körülmények között, pénzért vették meg és utána festették át a nevét – de most ez esetükben sem a mélyelemzés helye. Témánk szempontjából az a tudatosítandó, hogy a harmadik párt a második listáján indul.

Van itt egy új, negyedik párt is, a Magyar Fórum, egyelőre alig mérhető támogatással. Eme párt létrejöttének is megvannak a saját specifikumai, amelyeket ismét csak nem itt kell kielemezni. Tény, hogy bejegyezték őket a belügyminisztériumban, s joguk van indulni a választáson valamilyen formában.”

Miután tömören megrajzolta a kétségtelenül bonyolult, nem sok örömre okot adó, augusztus 28-ig érvényes alaphelyzetet, beszámol a következő napon történt fordulatról, melyet „az agybaj” indító dátumaként aposztrofált.

Jut eszünkbe: vajon az Összefogás mozgalom zászlóbontói, akik mint utólag kiderült, eredetileg Szent István napján, augusztus 20-én tervezték megtenni az ünnepélyes bejelentésüket gondoltak-e arra, hogy ezt éppen a mohácsi vész évfordulójának másnapján teszik meg? Továbbá gondoltak-e arra, amire Csáky is rákérdez: vajon a szép szavak elegendők lehetnek a fásultak, a közönyösek vagy kiábrándultak megszólításához, nem kellene számukra a „múltat végképp eltörölni” tetszetős felhívás mellett némi konkrétabban értelmezhető munícióval is előállni? Közben pedig nem ártott volna a szlovák törvényeket is tanulmányozni.

„Bejelentette megalakulását és megkezdte a bejegyzéshez szükséges aláírások gyűjtését a sorrendben ötödik párt, az Összefogás is. A sok probléma mellett, amelyet létrejöttük nyilvánvalóvá tesz, az egyik alapgond az, hogy már az indulásukkor hazudnak. Azt mondják, hogy nem párt akarnak lenni, de indulni akarnak a választáson. Nagy József brüsszeli exkollégám már be is jelentette, hogy ennek a pártnak a listáján indulna szívesen.

(A párt ténykedésével kapcsolatos mellébeszélések szíves kritikáját a választási törvény 18. paragrafusának első és második bekezdése tartalmazza: választáson bejegyzett politikai pártok vagy mozgalmak indulhatnak, s ha koalíciót kötnek, önmaguk nem indulhatnak.) Ők ezt persze pontosan tudják, ezért gyűjtik az aláírásokat. S van annak is némi diszkrét bája, hogy Zászlós Gábor, a párt egyik magyarországi-szlovákiai gazdasági tútora azt mondja, hogy gyorsan le kell ülniük és megfogalmazniuk, mit szeretnének programszerűen felmutatni. Magyarán: minden és mindenki rossz, de hogy mi a rossz és mi lenne a jó, azt gyorsan ki kellene találni.”

A folytatásból kiderül, Csáky nem bántó szándékkal kívánta a nyilvánosság elé tárni kételyeit s a bíráló észrevételeit. Csupán azt óhajtotta elérni töprengéseinek közreadásával, hogy „a tényekre támaszkodva minél több ember elkezdjen gondolkodni afölött, merre is haladunk.” Nem titkolja, hogy az „összefogás” kifejezést maga is számtalanszor használta már retorikájában, de – mint mondja – tette ezt „igaz módon: úgy gondolom, a nemzetileg elkötelezett erők csoportosulása használhatná a legnagyobb joggal ezt a kifejezést, ám ott a prímet az eddig is a politikai csatatér első vonalában küzdő MKP-nak kellene játszania, s ez a kifejezés nem használható fel az MKP-val szemben.”

Amit az elkövetkezendőkben szóvá tesz, azzal immár nyílt levéllé minősül át ez a szókérése. Választ igénylő kérdésekkel szembesíti a mozgalmárokat, akik az összefogás mindenki számára rokonszenves jelszavával napok alatt már a második magyar alakulatot is tető alá hozták, úgymond „az egységes fellépés” érdekében. Csáky számára a döbbenet erejével ér fel, hogy olyan MKP-tag pártütők is bábáskodnak e mozgalmak háza táján, akik neve egybeforrott a magyar pártéval. Meg is nevezve Duray Miklóst és Bauer Editet rámutat, ők ketten évtizedeken keresztül igazodási pontok voltak sokak számára, akik mindig kitartottak az MKP mellett, ők olyan emblematikus szereplői voltak a felvidéki magyar közéletnek, akiknek korábbi MKP-s teljesítménye vitathatatlan és csak a tiszteletet érdemlik meg. Nem mondja ki, de a sorok között átsejlik a kérdése: mi történhetett most velük?

„Értem én, hogy vannak itt többen, akik éppen most, a választás előtt fél évvel jönnek rá arra, hogy parlamenti képviselők szeretnének lenni, s joguk is van az ilyen jellegű igényüket megfogalmazni, de azért azt is tegyük a mérleg másik serpenyőjébe, ki mit tett le eddig az asztalra. Az, hogy valaki fiatal, önmagában nagyon múlandó stílusjegy.

Mondom ezt azért, mert itt a hatodik kezdemény is, az Új Egység Mozgalom, amely Gútán egy erős helyi „nemszeretlek” meglétében gyökerezik. Természetesen ők is fiatal titánok és csak a legjobbat akarják a felvidéki magyaroknak. Őket sem akarom bántani, de miután mindenkit ismerek a felvidéki magyar közéletben, engedtessék meg csendben megjegyeznem, hogy ez sem tűnik hatékony kezdeményezésnek.

S még egy apróság: miután tisztelem Duray Miklós és Bauer Edit eddigi munkásságát is, azért csak megkérdezem, hogyan kell értékelni azt, hogy Miklós a gútaiak fényképein, Edit pedig az Összefogás(?) körül jelenik meg – bizonyos fokig egymással is szemben, s az MKP-val is szemben? Ők, akik annyit tettek a kilencvenes években a valódi összefogás megteremtéséért. (Kedves Edit, Miklós, nem bántó szándékkal jegyzem meg, de úgy tudom, mindketten MKP-tagok vagytok.)”

Az ismétlés a tudás anyja – vallja Csáky Pál is, a valaha volt szlovák kormányok talán legsikeresebb miniszterelnök-helyettese, akinek újabb EP-mandátuma idén júniusban mindössze 396 hiányzó vokson múlott, ennyivel több kellett volna a megszerzett 48 929 szavazatnál. Történt ez miközben a súlytalan ottani, – mint olvashattuk fentebb – a „zsebpártként” aposztrofált magyar kereszténydemokraták „történelmi sikerüket” aratták a maguk 0,23-os országos arányukkal, konkrétan 2270 szavazatot elnyerve. Jöjjön tehát a rekapituláció, majd utána hozzá az a szintén nyugtalanító adalék, melyről bővebben már mi is szóltunk e rovatban nemrég:

„Mivel nem könnyű észben tartani mindent, megismétlem: eddig a hatodik politikai csoportosulásnál tartunk. Az újak is természetesen csakis a közösség érdekében bontottak zászlót és csakis a köz érdekében szeretnének parlamenti képviselők lenni – a köz részéről egyelőre mérhetetlen támogatással. S még nincs vége a felsorolásnak.

Hetedikként megjelent vadászmezőinken a Progresszív Szlovákia is. Azt sem tudják, mi az a felvidéki magyar társadalom, eddig egyetlen megnyilvánulásuk sem volt ilyen irányban. De mostantól majd ők lesznek a…! Hogy mit, mikor és hogyan szeretnének tenni, arra nagy lepel borul – de bizonyára akadnak majd, akiket megvakít a PSZ körül jelenleg tapasztalható tüzijáték, s rájuk szavaznak majd. S jön még nyolcadikként Kiska pártja magyar maszlagokkal is és jönnek kilencedikként a magyar gazdák, akik szintén csak elvszerű és csak ők…”

A magyar szavazópolgárok voksaira áhítozó formációk Szlovákiában egyre szaporodnak, a voksolni akarók száma pedig választásokról választásokra vészesen fogyatkozik – állapítja meg látleletének végéhez közeledve Csáky. Amit ehhez hozzátesz, ahhoz kommentár aligha szüksége. Legfeljebb annyi: nekünk az Összefogás mozgalom színre lépésének napjáról az jutott eszünkbe, hogy előtte 493 évvel, épp e napot megelőzően, Mohácsnál egy ország bukott el. Csákynak pedig az, hogy a soron következő szlovákiai választásokra pontosan Trianon évében fog majd sor kerülni.

„Szavazó meg egyre kevesebb. Azt mondja erre a régi, ókori mondás: amikor az istenek nagyon meg akarnak verni valakit, elveszik a józan eszét. Nos, ezt kellene elkerülnünk, itt kellene megállnunk mindnyájunknak. Ez az út ugyanis a biztos bukáshoz vezet.

A lényeg: nem egyik vagy másik szervezet bukásához, hanem a közösség bukásához, eljelentéktelenedéséhez. Normális emberek már most is siralmasnak tartják ezt a folyamatot és csak szörnyülködni tudnak felette. A minket nem kedvelők pedig jókat röhögnek mindezen. Nem tudom, hogy érv-e, de ideírom: történik pedig majd mindez Trianon századik évfordulóján, 2020-ban.

A magam részéről tehát szeretném elmondani, hogy nem írok alá egyetlen új pártalapítási papírt sem, mert nem az a járható út. A megoldás az ellenkező irány: a valódi magyar együttműködés iránya. Mostantól össze felé kellene fésülni ezeket az energiákat, van rá két hónapunk. Ahogy nézem, erre egyedül az MKP-ban van fogadókészség.

Utána maximum csak a kármentés következhet.”

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X