Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (május 3-9.)


-A A+

Valóban egyre valószínűbb, hogy magyar mandátum nélkül marad a felvidéki magyarság Európában?

Megszólalt a héten a Paraméterben két alkalommal is Hajtman Gábor, a dunaszerdahelyi hírportál bloggere. Előbb a Lesz-e magyar érdekképviselet Európában? címmel közreadott elemzésében vészharangot kongatott, mert három héttel a szlovákiai EP-választások előtt úgy tűnik: megnőtt az esélye annak, hogy a következő uniós törvényhozásban a felvidéki magyaroknak nem lesz egyetlen képviselője sem. A legfrissebb közvélemény-kutatás előrejelzései sajnos erre engednek következtetni. A másik, Elszalasztott lehetőségek címet viselő értékelésében a szlovákiai magyar politika lehetséges jövőjét próbálta feltérképezni. Úgy vélte: „a két párt együttműködését már rég meg kellett volna teremteni akkor, amikor több volt erre a lehetőség és a társadalmi igény, ami persze most is megvan. A társadalmi elvárás szerintem egyre erősebb, csak pillanatnyilag ott tartunk, hogy a két párt a kimúlás felé halad. Így nem lehet tudni, hogy melyik párt marad meg, melyik lesz a vezető erő, ha egyáltalán e kettő közül kerül ki az új magy   ar képviselet vezető ereje.”

„Közelednek az EP-választások, így az egyes politikai pártoknál már javában zajlik a kampány ugyanúgy, mint a magyar pártoknál, csak azzal a különbséggel, hogy a közvélemény-kutató cégek felmérései alapján nem várható magyar mandátumszerzés. Nézzük, hogy milyen eséllyel vágnak neki a magyar érdekeltségű pártok az Európai Parlamenti választásoknak.

Az előrejelzések alapján sem a Most-Híd, sem pedig az MKP nem szerez mandátumot május 26-án. A Focus szerint a Híd 3,9%-on, az MKP pedig 3,2%-on áll, ami nem túl pozitív prognózis egyik párt számára sem. Az ember azt hinné, hogy nem kell a prognózisoknak és a számoknak mindig hinni, mégis azt kell mondani, hogy a számok többnyire a realitást mutatják.”

A május 25-i szlovákiai EP-választásokat követő napon (Szlovákiában hagyományosan mindig szombaton kerül sor a szavazásokra) könnyen megeshet, hogy először azóta, hogy az ország 15 évvel ezelőtt, 2004. május 1-jén Ciprussal, Csehországgal, Észtországgal, Lengyelországgal, Lettországgal, Litvániával, Magyarországgal, Máltával és Szlovéniával együtt csatlakozott az EU-hoz, a felvidéki nemzettársaink arra ébredhetnek: a következő Európai Parlamentnek immár nem lesz egyetlen, az ő érdekeiket képviselni hivatott magyar törvényhozója sem.

Ezt a cseppet sem bíztató, viszont ma sajnos, akár valószínűsíthető fordulatot előrevetíteni tűnnek azok a felmérések, melyek közül az egyik legtekintélyesebb közvélemény-kutatónak, a Focusnak a friss adataira hivatkozott Hajtman Gábor a Paraméter portál bloggere, akinek Lesz-e magyar érdekképviselet Európában? című cikkéből idéztünk. A másik ismert szlovákiai közvélemény-kutató cégnek, az AKO-nak a legutóbbi felmérése se ad túl sok okot a derűlátásra. Az ügynökség május 7-én közzétett adataiból az derült ki, hogy amennyiben most lennének az általános választások, az MKP a maga 2,6 százalékos teljesítményével továbbra is a parlamenten kívül rekedne, míg az 5 százalékos Most-Híd vegyespárt épp a bejutási küszöbön billegne.

A pártok népszerűségét a szlovákiai közvélemény kutatói nem az EP-választásokon való esetleges választói részvételre való tekintettel kívánták vizsgálni. A kérdés arra vonatkozott: ha most rendeznének parlamenti választásokat a megkérdezettek kikre voksolnának? Azt viszont, meg sem kísérelték megtudakolni, hogy mely pártokat szeretnének a brüsszeli/strasbourgi uniós törvényhozásba juttatni. E tartózkodó magatartás hátterében az húzódik: jól tudják, az uniós tagállamok közül az EP választásokon a részvételi hajlandóság 2004 óta mindig a legalacsonyabb Szlovákiában. A legutóbbi 2014-es voksolások idején például ez a részvételi arány mindössze 13 százalékos volt, a 4 414 433 választásra jogosult lakosból alig 575 876 járult az urnákhoz. (Romániában ekkor 34,7, Magyarországon pedig 29 százalékos volt a részvételi arány)

„Szlovákiában talán a legnagyobb kihívás az EP választásokon a lakosságot az urnákhoz vinni. – fogalmazott egy szakértő nemrég, majd hozzátette: Így az egyes pártok mandátumszerzési esélye nem kis mértékben azon is múlik, hogy ki milyen sikerrel vezeti az urnákhoz a szavazóbázisát.” Egyúttal arra is rámutatott: „egyes szlovák elemzők ezt azzal is magyarázzák, hogy míg a lakosság az országos, valamint a helyi választások jelentőségével tisztában van, addig az EP megméretésé a homályba vész. Az uniós képviseletet még a rendszeres szavazók is másodrendű fontosságúnak vélik.  A meggyőzés, illetve mozgósítás pedig fontos lenne.”

Hát igen, a meggyőzés, illetve mozgósítás kérdése mindennek az erdője. Ez pedig éppúgy igaz a szlovák pártok, mint a két, a szlovákiai magyarok szavazataira aspiráló párt esetében.

2014-ben, a már említett siralmasan alacsony, csak 13 százalékos részvétellel zárult voksolás idején az MKP-ra leadott 36 629 voks 6,53 százalékos eredményt és egy EP-képviselői mandátumot „hozott a konyhára”, ami már eleve visszalépés volt, hiszen korábban a magyar párt mindig két törvényhozót küldhetett az uniós parlamentbe. Ekkor egyedül Csáky Pál kerülhetett ide, szemben 2009-el, amikor a magyar párt közel ennek két és félszeresét, pontosabban 93 750 voksot kapott és 11,33 százalékos támogatottság mellett Bauer Edit és Mészáros Alajos került be a felvidéki párt színeiben a parlamentbe.

Az első ízben 2014-ben „ringbe szálló” Most-Híd vegyespárt akkor mintegy négyezer szavazattal lemaradva a riválisától 32 708 voksot gyűjtött be, s ezzel az 5,83 százalékos támogatottsággal szintén egy képviselőt, név szerint Nagy Józsefet delegálhatta az EP-parlamentbe.

És mi a helyzet most, mire lehet nem egészen három hét múlva számítani? Miért az a borúlátó hang, ami áthatja Hajtman Gábor minden mondatát? Az elfogulatlan elemző higgadtan indokolt, amit elmondott értékelésében, azt megfellebbezhetetlenül tükrözték a közvélemény-kutatások kíméletlen adatai.

Lássuk előbb a Paraméter bloggerének Most-Híd diagnózisát:

„A Híd népszerűsége zuhanóban van, a lassú fogyásból erős zuhanás következhet. Az EP-listát a jelenlegi Európai Parlamenti képviselő Nagy József vezeti. A lista összeállításakor úgy gondolták a Híd-ban, hogy egy tapasztalt vezető meg tudja szólítani a választókat. Nagy tényleg rutinos politikus, aki az Európai Parlamentben is bizonyított már, ráadásul azon kevés hidas politikusok közé tartozik, aki olykor kritikus a saját pártjával is és az MKP-t sem látja ősellenségnek. A Híd kampányáról azonban alig hallani valamit, pedig február végén hozták nyilvánosságra a listájukat, azóta viszont eltelt jó pár hónap, de az EP-választásokról nem adott a párt semmiféle életjelet.

Egyedül Nagy József a saját közösségi oldalán próbálja fenntartani a témát, de a párt hivatalos kampánya még nem indult be. Ez várható volt, hiszen a Híd körül nem állnak jól a dolgok, egy sikertelen elnökválasztás után, a Himnusz-törvény körüli botrány is rátett egy lapáttal, így a párt a sorozatos kudarcokat követően nem igazán tudott továbblépni, ez pedig meg is látszik az EP kampányuk jelenlegi állapotán. Valószínű, hogy a hajrában azért beindul a kampánygépezet, de a párt eddigi kommunikációja minimális.”

Az eddig elmondottakból egyértelműen kitűnik, hogy az egykor a legnépszerűbb országos politikusok közé tartozó Bugár Béla pártelnök tekintélyvesztése együtt járt a vegyespárt iránti választói bizalomvesztéssel.

Az igaz ugyan, hogy Szlovákia EU-s csatlakozásának 15. évfordulója előtt egy nappal Nagy József listavezető a többi képviselőjelölt társaságában bemutatta a Most-Híd 15 pontos programját, amellyel az európai parlamenti választáson szeretné megszólítani választóit és ebben részletezi is, hogy miként kívánja az Európai Uniót jobbá tenni polgárai számára, de azóta mély csend honol. Bármennyire is meglepőnek tűnik, de a programbeharangozó óta eltelt tíz napban a párt honlapjának hírei között egyetlen egy, bárhonnani kampányrendezvényről se olvashattunk egyetlen beszámolót sem.

Ezek után nézzük, hogyan teljesít a rivális MKP, mely május 3-án, Dunaszerdahelyen sajtótájékoztatót tartott, ahol egy sajtótájékoztató keretében megtörtént a párt európai parlamenti választási célkitűzéseinek és választási programjának bemutatása. A sajtótájékoztatót Csáky Pál, az MKP európai parlamenti képviselője, Berényi József, az MKP volt elnöke, az idei EP-választás két csúcsjelöltje, valamint további jelöltek tartották.

Hajtman Gábornak némiképp kedvezőbb a véleménye a magyar párt kampányáról, mint a Most-Híd lagymatag eddigi produkciójáról. Ugyanakkor azt se hallgatja el: az a Csáky Pál, aki most oroszlánrészt vállal a mozgósítás érdekében és korábbi brüsszeli/strasbourgi teljesítménye is nagyra értékelhető (erről mi magunk is cikkeztünk e helyen február elején), sajnos megosztó személyiség; a felvidéki magyarok között éppúgy megtalálhatók az elkötelezett támogatói, mint azok is, akik épp őmiatta nem szavaznának az MKP listájára.

„Az MKP lendületesebb, kampánya már március elején elkezdődött, plakátjai sokaságát lehet látni a déli járásokban. A párt EP listáját az egyetlen megválasztott képviselőjük, Csáky Pál vezeti. A politikus elmúlt négy éves időszaka nagyon aktív volt, hiszen a közösségi hálón mindig beszámolt az Európai Parlamenti munkásságáról. Csáky nemcsak a felvidéki magyarság ügyeivel foglalkozott, mint pl. a  Minority Safepack, hanem a videóiban és a bejegyzéseiben beszámolt a szlovákiai belpolitikai aktuális témáiról is, így a Ján Kuciak meggyilkolt újságíróról is tartott egy sajtótájékoztatót, illetve megemlékezést az Európai Parlamentben.

Csáky 2014-től EP-képviselő, így a párt részéről érthető, hogy őt állították a lista élére, hiszen rendszeresen beszámol az aktív munkásságairól. A volt pártelnök azok közé a politikusok közé tartozott, aki megosztó személyiség volt, hiszen 2010-ben sokan őt hibáztatták amiatt, hogy az MKP kiszorult a szlovák törvényhozásból. 2014-óta azon dolgozik, hogy szakmai munkásságával bizonyítsa a választóinak a szlovákiai magyarság tisztes képviseletét.

A politikus igyekszik pártjának mandátumot szerezni és átlépni az 5%-os küszöböt, ám nem biztos, hogy személyisége széles rétegeket tud majd megszólítani. Az MKP listáját több fiatal is erősíti, a jelöltjeiket február 9-én mutatták be. Ha megvizsgáljuk a párt kommunikációját, akkor kiemelt szerepet kapnak az uniós témák az óriásplakátokon. Erős, de általános üzenetek láthatóak mint: „Változást Brüsszelben, jövőt Európának” majd a „Védjük meg Európa értékeit!” és az „Isten, áldd meg a magyart”-kiirásokkal próbálják megszólítani a választókat. Úgy gondolom, hogy ezek fontos üzenetek, de nem adnak konkrét válaszokat, és sokszor közhelyessé illetve általánossá vállnak ezek a szlogenek, így az üzenet valódi tartalma nem biztos, hogy eljut a célzott közösséghez.

Ahogyan mifelénk is várható, úgy Szlovákiában is a magyar EP-képviselőjelöltek esélyeit nemcsak a saját közösségük választói aktivitása befolyásolhatja, hanem nagyon sok múlhat azon is, hogy a többségi lakosság mennyire érzi fontosnak a választásokon való részvételt. Korábban szóltunk már arról, hogy eddig Szlovákia az EU-s megmérettetéseken sereghajtónak bizonyult, a mindig csípős nyelvű Barak Lászlóval szólva, ez az ország volt mindig az EP-választásokon „a közöny bajnoka”.

Viszont nem kizárt, hogy ez a hozzáállás május utolsó szombatján megváltozhat. Elképzelhető, hogy a közkeletű állítás, miszerint „A szlovákokat nem érdekli az EP választás” ezúttal érvényét veszti, s ebben szerepe lehet annak, hogy a közelmúltban lezajlott államfőválasztáson győztes Zuzana Čaputová imponálóan nyerni tudott egy olyan új és tiszta hanggal, amivel a politika iránti bizalmat és az egymás iránti tiszteletet hangsúlyozta.

Sikerét annak köszönhette, hogy – amint azt a kitűnő történész Szarka László meg is fogalmazta – ott, ahol „2018 februárja, a Kuciak-gyilkosság óta a szlovák társadalom talpon van”, még azok számára is, hitelessé tudott válni, akik őt, a kétgyermekes, elvált nőt, kvázi-ismeretlenként, eredetileg gyanakodva szemléltek. Nekik is egyértelműen és őszintén tudta a rokonszenves krédóját elmondani. Ily módon pedig „az egyszerűségével és a nagyszerűségével meg tudta szólítani a társadalmi igazságtalanság miatt csalódott tömegeket”. Személyében végre megjelent az értékorientált politikus, az, akire oly annyira vártak, akinek elhiszik, hogy „áthidalhatja a "kelet-nyugat", a "város-falu", a "szegény-gazdag", az "idős-fiatal", a "kelet-, nyugatorientált" közti ellentéteket”.

Mindezeket amiatt is szóvá kívántuk most tenni, mert május végén kiderülhet, hogy Zuzana Čaputová, és az őt jelölő párt, a Progresszív Szlovákia továbbra is élvezi-e a szavazók bizalmát? Ez pedig azt is jelenheti, hogy a többségi lakosság minden eddigi EP-választáshoz képest nagyobb arányban jelenik meg majd a szavazóhelyiségekben. Ha pedig ez azzal párosul, ami a legutóbbi, 2014-es hasonló szavazás idején is megtapasztalható volt, azaz hogy a felvidéki magyarok részvétele most is elmarad a szlovákokétól, akkor Csáky Pál és Nagy József is végképp búcsút mondhat Brüsszelnek és Strasbourgnak.

 cseppet se fölöslegesnek tűnő közbevetés után vegyük szemügyre a szerzőnk cikkzáró eszmefuttatását, melyben nemcsak a felvidéki magyarok választói magatartása kerül terítékre, hanem az „ősbűn” és annak következménye is, aminek a fenyegető árnyéka rávetül a közelgő EP-választásokra. A megosztottság, a kiegyezés-képtelenség pedig azt jelentheti: annak ellenére, hogy a legutóbbi népszámlálás szerint Szlovákia lakosságának a 8,5 százaléka vallotta magát magyarnak és 9,4 százaléka pedig a magyart anyanyelvként használja, mégis magyar mandátum nélkül marad a felvidéki magyarság Európában.

„Mindkét magyar érdekeltségű párt igyekszik megtartani az EP-mandátumát, ám nem szabad elfelejtünk azt, hogy négy éve 13%-os választási részvételnél érte el mindkét párt a sikert. Idén minden bizonnyal nagyobb lesz választási kedv, így az előrejelzések reális eredményt mutatnak főleg úgy, hogy Dél-Szlovákiában az emberek többsége távol szokott maradni az urnáktól.

A pártok sikerét az hozhatja meg, hogy a szokottnál nagyobb lesz a választási részvétel a magyar lakta régiókban. Ha eljátszunk azzal a gondolattal, hogy a két párt együtt indul, akkor sem garantált a magyar mandátum, a magas részvétel ellenére sem, mert a választási politika nem ilyen egyszerű, nem elég összeadni a számokat. A Híd és az MKP távolodása már régóta megtörtént, valójában hosszú idő kell ahhoz, hogy a két párt valamikor szövetkezzen a jövőben. Az viszont egyre valószínűbb, hogy magyar mandátum nélkül marad a felvidéki magyarság Európában. Ez pedig egy sokk hatást eredményezhet, de lehet, ez kell ahhoz, hogy legyen egységes magyar politizálás?”

A Lesz-e magyar érdekképviselet Európában? címmel közreadott elemzés végén Hajtman beígérte, hogy hamarosan megválaszolja majd a fentebb előadottak kérdőjeles, utolsó mondatát. Vállalásnak nagyon hamar eleget is tett, hiszen két nappal ezelőtt már napvilágot is látott Elszalasztott lehetőségek címmel az újabb szókérése.

Ebben hivatkozik a portálon korábban közreadott írásaira, melyek legtöbbje a felvidéki kis magyar világ választópolgárai többségének legfőbb  vágyát vette górcső alá, nevezetesen azt, hogy „a két párt együttműködését már rég meg kellett volna teremteni akkor, amikor több volt erre a lehetőség és a társadalmi igény, ami persze most is megvan.”

Most, az EP-kampány napjaiban úgy látja, hogy „a társadalmi elvárás egyre erősebb, csak pillanatnyilag ott tartunk, hogy a két párt a kimúlás felé halad. Így nem lehet tudni, hogy melyik párt marad meg, melyik lesz a vezető erő, ha egyáltalán e kettő közül kerül ki az új magyar képviselet vezető ereje.

Azt nem lehet mondani, hogy ne lett volna lehetőség az együttműködésre, mert volt és azt többször is elszalasztotta a két párt. Arról is esett már szó, hogy igazából a személyes ellentétek akadályozták meg ennek a megteremtését, nem ideológiai kérdések miatt hiúsult meg az egységes magyar érdekképviselet. Akárhogy is töprengek az elmúlt időszak eseményein, mindig arra a következtetésre jutok, hogy a Híd létrejötte és az MKP sorozatos tehetetlensége és bezárkózása együtt alapozta meg a jelenlegi helyzetet.”

Az elmúlt években, e rovatban is megannyi olyan megszólalást ismertettünk, amikor a felvidéki magyar szembenálló felek egy-egy vezéregyénisége maga is szót emelt az egymásra találás és kiegyezés létérdeke mellett, majd a tetszetős retorikai fordulatok, a szavak szépségversenye után mindig következett a másikra mutogatás, a „mi akarjuk a kiegyezést, de ők ehhez nem partnerek” kölcsönös mantrája.

Fenntartva meglátását, mely mindkét párt közös felelősségét hangsúlyozza a kialakult áldatlan állapotokért, cikkének abban a fejezetében, ahol előbb a Bugár Béla nevével összefonódott vegyespárt kerül terítékre Hajtman Gábor ekképp látja az aktuális helyzetet: 

„A felvidéki magyarság továbbra is azon küszködik, hogy megtalálja az egyéni hangját, a saját témáit és azt a célközösségét, amellyel el is tudja hitetni azt, hogy a szlovákiai magyarság képes önerőből talpra állni.

A Híd 2010 óta parlamenti párt, 2016-tól pedig kormánytényező, de nem igazán tudta elhitetni a felvidéki közösséggel azt, hogy a magyarság érdekeit képviseli, hiszen nem haladnak előre a magyarságot érintő ügyek.  Parlamenti képviseletüket nagyrészt a szlovákoknak köszönhetik, akik viszont már eltávolodtak Bugáréktól, a jelenlegi kormánykoalíció megtépázta a Híd szlovák szavazóinak bizalmát és nyilván a magyarokét is. Főleg a Himnusz-törvénynek köszönhetően. A Híd tehát lefelé halad a lejtőn és  már azon is gondolkodik, hogy miként tudna jobban közeledni az MKP-hoz, a Híd szóvivője Debnár Klára kijelentette, hogy nem zárja ki az MKP-val való együttműködés lehetőségét.”

A vegyespárt tehát a szerzőnk által „megméretett és könnyűnek találtatott”. De miként hangzik a vonatkozó értékelése az MKP-t illetően? Vajon erre a parlamenti küszöböt 2010 óta átlépni képtelen pártra is érvényes a Dániel könyvéből kölcsönzött diagnózis? Hajtman Gábor látleletének folytatásából megkapjuk a választ, de az korántsem megnyugtató. Még akkor sem, ha „az identitáspárt” és „az együttműködés pártja” újabb, március 25-én esedékes párviadalában a blogger az előbbinek ad több esélyt. Persze közben a Menyhárt József vezette tömörülés háza táján is lát bőven kivetnivaló. Mindenekelőtt az MKP kampánystratégiájának az eredetiségét hiányolja.

„Korábban említettem az egyéni témák hiányát, ezt elsősorban az MKP-ra értettem, hiszen a párton látszik a megújulás elmaradása és az önálló ötletek hatékony kivitelezése.

Az egy dolog, hogy a néppártnak vannak kapcsolatai, sőt az EP- választások előtt különösen fontosak a szövetségesek, de a párt arculatán látszik a Fidesz kampánystratégiájának a teljes átmásolása. Az MKP ezt már többször eljátszotta, minden körülmények között a magyarországi kormánypártra támaszkodott, onnan várta a segítséget, és most is azt látjuk, hogy a Fidesztől várja el az Európai Parlamenti választáson való sikeres szereplést. Ha egy politikai párt teljes mértékben a szövetségesére van utalva, az csak  azt jelenti, hogy az üzenetét nem tudja átadni a saját választói közösségének, bizonyos értelemben ez politikailag életképtelen. Márpedig az MKP-nál pontosan ez a helyzet.

Természetesen ez az egyik szemlélet, más oldalról nézve az MKP-nak sok olyan szavazója van, akik a Fidesz politikai retorikájával azonosulnak, hozzájuk eljut az üzenet. A párt valódi sikertelenségét viszont a választásokon való alacsony részvétel okozza, ezt most a Híd is meg fogja tapasztalni. Azt viszont ne felejtsük el, hogy kellő mozgósítással sikerülhet az 5% fölötti küszöb elérése, ezt inkább az MKP-nál tudom elképzelni, hiszen szavazói fegyelmezettebbek.”

Hajtman e második elemzésének következtetései már-már felérnek egy vitaindító írással, egy nyílt levéllel. Amit felvet ennek a szókérésének záró passzusában, abban kimondatlanul is felsejleni véljük azt az országosan is megmutatkozó közóhajt, amire egy politikusként gyakorlatilag teljesen ismeretlen környezetvédő aktivista Zuzana Čaputová váratlan győzelme mutatott rá. Nevezetesen arra gondolunk, hogy akárcsak a szlovákok, úgy a felvidéki magyarok is leginkább az egységre és a nyugalomra fogékonyak. Arról pedig szerzőnk nincs meggyőződve, hogy ennek garanciáit csak úgymond a „hivatásos érdekérvényesítők”, a politikai pártok kizárólagosságában gondolkodók adhatják meg. Megítélése szerint május 25 egyfajta vízválasztó lesz a felvidéki magyarság legújabbkori történetében, s mi tagadás, főleg az előzmények ismeretében magunk is hajlunk arra, hogy ezzel a véleményével egyetértsünk.

„A két párt sorsát az EP-választásokon való részvétel mindenképp meghatározza, az eredmények kiértékelése után biztos vagyok benne, hogy intenzívebben napirenden lesznek a felvidéki magyarságot érintő politikai kérdések. Azt nehéz megmondani, hogy a szlovákiai magyar közösség számára mi hozhatja meg a sikert?

Minden lehetséges, pozitív és negatív hozadéka is van az esetleges forgatókönyveknek, úgy gondolom, hogy javarészt ez csak nézőpont kérdése. Azonban azzal a gondolattal is meg kell barátkozni, hogy a szlovákiai magyar érdekérvényesítésnek vannak más formái is, nem feltétlenül kell a két párttól várni a felvidéki közösség hatékony érdekérvényesítését. A szlovákiai magyar civil mozgalmak igyekeznek önszerveződni, az alulról jövő kezdeményezések megmutatják, hogy nyomást lehet gyakorolni azokra a szervekre, amelyek a felmerülő közösségi problémákat megoldanák, ilyenek például a KDSZ (Kétnyelvű Dél-Szlovákia) aktivistái, akik a közelmúltban számos gerilla akciót hajtottak végre.

A kérdés csak az, hogy milyen kondícióban van az önálló  felvidéki polgári társadalom?  Lesznek-e a jövőben is hasonló megmozdulások, amelyek a polgári aktivizmust alakítja? Ezen magam is sokat töprengek.”

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X