Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (április 18-25.)

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (április 18-25.)


-A A+

Kelemen Hunor a pozsonyi Új Szóban: „Többször mondtam már románoknak is: ha azt az energiát, amit mi arra fordítottunk az elmúlt évtizedekben, hogy ezeket az identitásunkhoz fontos ügyeket megvédjük, próbáljuk a jogalkotásba bevinni, vagy ti, amit az elmúlt évtizedekben a jogfosztásra, jogkorlátozásra fordítottatok, azt valami más, jó, alkotó ügyre fordítottuk volna közösen, mennyivel előrébb lehetnénk.”

Megszólalt a héten a szlovákiai magyarok napilapjában, az Új Szóban Kelemen Hunor és interjút adva a lap munkatársának, Kerényi Györgynek elmondta, hogy milyen mozgástere van az RMDSZ-nek, mely jelen van a bukaresti törvényhozásban és többször kormánytényező is volt „egy nagyon offenzív, Budapest központú, ugyanakkor a kisebbségi magyaroknak a korábbinál jóval több forrást biztosító magyarországi kisebbségpolitika esetében.” Azt is leszögezte: „az erdélyi politikusok nagy többsége pragmatikus ember. Tudja, hogy mi az, amit otthon kell megoldani, mi az, amit Bukarestben, mi az, amihez támogatást lehet szerezni Magyarországról. és mi az, ami román-magyar együttműködésnek lehet a tárgya. Ne becsüljük alá az erdélyi emberek történelmi tapasztalatait”.

„Budapestről vonatozom Kolozsvárra. A határon jön a román kalauz, kéri a jegyeket. A mellettem ülő csíki melós az orra alatt dörmögi: szálltál volna föl az ezeréves határon! Vigyorgunk mind, magyarok: erre varrjál gombot, kutya Trianon!

A magyar ember revizionista, no. Van ebben valami otthonosság, még a legliberálisabbaknak is.

Én, anyásként, duplán derülhetek: nem engem szívatnak 100 éve román, szlovák, szerb kalauzok. Idősödő utastársaim mindegyike a gyerekénél, unokáinál járt Magyarba’ – és azok bizony az én nyugdíjamat fogják fizetni. Magyarország demográfiai csökkenését ’90 óta határon túli véreink pótolták, ha nem is teljesen.”

Indító mondatait idéztük fentebb az Új Szó Pozsonyban is élő magyarországi újságírójának, Kerényi Györgynek a nemrégiben megjelent, Mindent vissza! Sőt: mindent is! címet viselő jegyzetéből. A szerzőnek, aki egy korábbi interjújában bevallotta, hogy „a 80-as, de még a 90-es években is – kis túlzással – életem felét Erdélyben töltöttem”, ez a mostani „érzelmes utazása” további, cseppet sem tanulságmentes reflexiókra is késztette. Így eszmefuttatásának folytatásában szintén közügyeinket érintő fajsúlyos kérdéseket járt körül. Például, hogy „a virtuális nemzetegyesítés intézményesedik”, mert „a Fidesz tagadhatatlanul működteti a kisebbségi magyar társadalmakat. Cserébe pártjaikat a NER részévé tette, és a magyar állam fennhatósága megjelent a határon túl is.”

Publicisztikájában egyebek mellett kifejtette még azt is, hogy „a Kárpát-medencében nem hogy a társnemzeti lét, hanem már az interetnikus alkuk is elfelejtődnek, nincs más, csak a budapesti geopolitikai építkezés. Kormánybiztos felügyeli Kárpátalját, a kormány ezután az uniós és magyar közpénzből felhizlalt magyar – egyébként piacképtelen – oligarchái régiós befektetéseihez tolja az ingyenpénzt, s az otthoni után a külhoni magyar sajtót is megvette a Fidesz. Előbb Szlovéniában, majd Romániában, ahol Demeter Szilárd intézte a Fidesz sajtóbevásárlását, akit a párt most a magyar kultúra „rendbe tételére” helyezett át.”

Kerényi e cikkében viszont nem árulta el kolozsvári utazásának célját. Amikor Nagycsütörtökön rábukkantunk az Új Szóban az impozáns méretű Kelemen Hunorral készített mélyinterjújára, kiderült számunkra, mi is volt ennek az erdélyi „érzelmes utazásnak” a valódi intenciója. Megismerve a Kelemen Hunor: Nem járok focimeccsre címmel megjelentetett beszélgetést, nem volt semmi kétségünk afelől, hogy erről az összmagyar szinten a Népszava után a második legnépszerűbb és legolvasottabb országos magyar közéleti napilapban megjelent interjúról tudni érdemes a maszol olvasóinak is.

Ennek indoklása remélhetőleg kitűnik majd az elkövetkezendőkből. Ami pedig egyedül nem derülhet ki, azt hadd mondjuk el rögvest, itt, elöljáróban: emlékezetünk szerint ilyen nagy lélegzetű interjút egy külhoni magyar politikussal még nem készített az Új Szó a rendszerváltás óta eltelt majd’ 30 esztendőben.

Kerényi felvezetője telitalálat a javából. Ez a három mondata nemcsak az olvasó érdeklődésének felkeltésére alkalmas, hanem egyben tömör szintézisét is adja egy 39 kérdésből és az arra adott válaszokból álló, a „forró témákat” sem megkerülő dinamikus beszélgetésnek úgy, hogy közben értékítéletet is mond egy pragmatikus politizálásról.

„A Románia Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Kelemen Hunor kiegyezett a Fidesszel, amikor az is belátta, hogy az RMDSZ továbbra is jóval befolyásosabb a romániai magyarság körében, mint a korábban a Fidesz által támogatott ellenfelei. Arról is kérdeztük, milyen mozgástere van egy kisebbségi magyar pártnak – ami ott van a román parlamentben, és többször kormányon is volt - egy nagyon offenzív, Budapest központú, ugyanakkor a kisebbségi magyaroknak a korábbinál jóval több forrást biztosító magyarországi kisebbségpolitika esetében. Megelőlegezzük: az RMDSZ elnökének szavai mögött a transzszilván politikai hagyományokat véljük fölfedezni: jó viszony a nagy testvérrel, de migránsozás és felcsúti páholy nélkül.”

A Kerényi György–Kelemen Hunor beszélgetés elején óhatatlanul adódik az indító kérdés, mely az RMDSZ elnök Ukrajnából történő furcsa és megmagyarázhatatlan kitiltására utal. A „Tudja már, mit követett el, ami miatt kitiltották Ukrajnából?” kezdő kérdésre, mint el is árulta közbevetőleg a riporterünk, nevetve válaszolt a meginterjúvolt. Ez a spontán kuncogás viszont távolról sem volt holmi derű bizonyítéka. Ez a kacaj egy önmagát kinevettető állami vegzatúra, egy kínos hatósági abszurditás egyetlen lehetséges módon történő lereagálásaként tört ki Kelemen Hunorból. Egy olyan állam adminisztrációjának e szánalmas lépéséhez csak ekképpen lehet viszonyulni, mely szavakban a nyugati demokráciák csodálója, de tettekben – mint például az RMDSZ elnökének Ukrajnából való kitiltása – a letűnni remélt kommunista diktatúra módszereit alkalmazza. Egy olyan államigazgatás mutatta meg magát a pőre valóságában, melyet cseppet sem zavar, hogy valótlant állítson, s ha rajtakapták, hogy hazudik, durcásan hallgatásba burkolózik. Ez ügyben sokatmondó bizonyíték Oleksander Bankov bukaresti ukrán nagykövetnek, az interjú megjelenése utáni, pontosabban április 24-i keltezésű, úgymond „alaposan megindokolt” levele Kelemen Hunorhoz.

„Nem tudom, mert nem kaptam választ a bukaresti ukrán nagykövettől. Találgatunk: kárpátaljai barátaink szerint egy szélsőséges ukrán nacionalista szervezet listájára kerültem föl, mások szerint az elmúlt években az ukrán oktatási törvényről tett nyilatkozataimmal hívtam föl magamra a figyelmet. Annak idején Porosenko elnökhöz is fordultam, hogy ne léptessék életbe a törvényt. Másrészt a Minority Safe Pack kezdeményező bizottságának alelnöke vagyok, és az ukránok azt a kezdeményezést nem nagyon szerették. De nem tettem semmit, ami az ukrán területi integritást, vagy akár az ukránok szempontjait veszélyeztetné. Sőt, mindig azt mondom, hogy egy erős ukrán államra lenne szükségünk biztonságpolitikailag is, mert nem érdekünk sem nekünk, sem Magyarországnak - de Magyarország nevében nem beszélhetek -, hogy ne legyen Oroszország és köztünk valami. Oroszország felől soha nem jött sem szabadság, sem biztonság, sem jólét. Ezért nekünk ebben a régióban az a jó, ha Oroszország és Románia között van egy Ukrajna, egy Moldova, és egy Fekete-tenger. Ilyen okból is mindig az ukrán álláspontot képviseltem, a Krím-félsziget esetében is.”

A kitiltás-téma itt akár le is zárulhatna, de a vérbeli újságírónk egy magas labdát vél felfedezni az RMDSZ elnök válaszában a „Magyarország nevében nem beszélhetek”-kel. Alakulóban ezután a szópárbaj a felek között, ami egyébként – tegyük hozzá az olvasó szerencséjére – a pro és kontra érvek felsorakoztatásával mindvégig lendületessé és fordulatossá teszi a beszélgetést. A csapi határátkelőn április 6-án történtek sajátos utóéletének felidézése révén pergőtűzként következnek az RMDSZ elnököt „helyzetbe hozni” kívánó további kérdések. Viszont mint az kitűnik az alábbiakból, riporterünk ezúttal emberére akadt.

„Magyarország nevében nem beszélhet, de az mintha az Ön és az Ön állama nevében beszélne: a magyar külügyminisztérium hívatta be az ukrán nagykövetet, hogy tiltakozzon az Ön kitiltása miatt. Jó az Önnek, hogy egy másik ország interveniál Önért, és nem is a saját országánál, hanem egy harmadiknál?

Az a jó, hogy ha magyar ügyről van szó, akkor a mindenkori magyar kormány határozott és egyértelmű álláspontot képvisel. Itt a magyar-magyar kapcsolattartásról volt szó, ami az összes relációban rendezett kell legyen. Ez benne van a magyar-ukrán és az ukrán-román alapszerződésekben is.

Ahhoz az olvasathoz mit szól, hogy ezzel a magyar kormány egyértelművé tette, hogy a romániai magyarok kvázi az ő fennhatósága alá tartoznak?

Szerintem ez nagyon erőltetett megközelítés, mert...

Ráadásul Orbán Viktort az oroszokkal hadban álló Ukrajnában is Putyin előretolt ékének tartják.

Ezekről érdemes beszélni, de nem magyar-magyar viszonylatban. Mert ha a mindenkori magyar kormány komolyan veszi azt, ami az alkotmányban szerepel, hogy felelős a magyar közösségekért, és nincsenek revizionista szándékai, akkor egy ilyen álláspontot innen kéne megérteni, nem más szempontból.

A másik: az Orbán-Putyin viszony miben más, mint a Merkel-Putyin? Azért mert Paks 2-t épít, oroszokkal, egy orosz technológiát tovább építve? Ami sokkal kisebb, mint az Északi Áramlat 2? Tehát ebből a szempontból próbáljuk meg az üzletet üzletként nézni, és…

Világos, de a látszat…

..a politikát politikaként. Orbán mindig megszavazta a szankciókat. Ne keverjük össze a dolgokat.

De mégiscsak Románia legfőbb szuverénjének, parlamentjének tagját egy másik ország véd meg. Nem a virtuális nemzetegyesítés intézményesülését jelenti ez?

Továbbra is azt gondolom, hogy Budapest megközelítéséből ezt nem szabad így értelmezni. A román hatóságok is magyarázatot kértek az ukrán hatóságoktól.

Magyarázatot kértek, de nem tiltakoztak.

A román és a magyar diplomácia között jelentős különbség érezhető. A magyar sokkal inkább a közvélemény előtt bonyolítja az ilyen ügyeket, míg a románok ezekről nagyon visszafogottan nyilatkoznak. De ez nem azt jelenti, hogy nem ugyanolyan intenzitással intézik. Beszéltem a román külügyminisztériummal, és utána kérték a magyarázatot az ukránoktól.

Egyébként a héten a luxembourgi külügyminiszterek tanácsán mind Szijjártó, mind Meleşcanu fölvetette ezt a kérdést. Együtt érveltek, és elmondták, hogy ez tarthatatlan.

Ukrán kontextusban is látnunk kell ezt a helyzetet: Magyarországnak van egy olyan tisztviselője, aki a Kárpátalja fejlesztéséért felelős biztos címet viseli, amit ott sokan a szuverenitásuk megsértésének tartanak.

Nem ismerem alaposan ennek a részleteit, nem akarok ebbe belemenni. A román kormánynak is van olyan tisztviselője, aki a román diaszpóráért felel...

Persze, a magyar kormánynak is mindig volt a határon túliakért felelős embere, de az nem egy másik ország egyik régiójának fejlesztéséért felelt.

Hát, ha van egy olyan kisebbségpolitika, amelynek vannak komoly fejlesztési részei... De, mondom, nem ismerem ennek a biztosnak a hatáskörét, a munkáját, nem akarom ezt kommentálni.”

Az interjú kitiltási blokkja után következik az EP-választási fejezet, melynek során terítékre kerül az a politikai támogatás, melyet a magyar miniszterelnök ígért az RMDSZ-nek. Erről már csak a pontosság kedvéért hadd jegyezzük meg, erről nem a budapesti kormányfő szólt a nyilvánosság előtt, hanem az RMDSZ elnök nyilatkozott a hvg.hu-nak április elején. Ugyanis ő jelentette be: megállapodott Orbán Viktorral arról, hogy május elején Erdélybe utazik. A politikai segítségnyújtás mellett természetesen szó került az anyagi támogatások kérdéséről is a beszélgetés e részében.

„Orbán Viktor bejelentette, hogy Erdélyben is fog kampányolni az EP-választások előtt. Nem tart attól, hogy elviszi az Ön választóit?

Május 9-én Szebenben lesz az Európai Tanács rendkívüli ülése, ugye, most Románia a soros elnöke a Tanácsnak. Én magam hívtam Orbán Viktort, hogy ha teheti, akkor előtte vagy utána szakítson időt erre a látogatásra. Most nem tudnám megerősíteni, hogy fog-e kampányolni, de ha igen, akkor amellett, hogy erős magyar képviseletre van szükség, és ezt az RMDSZ tudja biztosítani. Egyébként Romániában most nem lehet Fidesz listára szavazni, nem küldenek a magyar hatóságok listát. Az uniós választásokon ott szavazol, ahol élsz, mindegy, milyen állampolgár vagy. A nem uniós tag Kárpátalján és Délvidéken magyar állampolgárok szavazhatnak magyarországi pártlistára, de Szlovákiában és nálunk ilyen lehetőség nincs.

Nagyságrenddel több támogatás jött az erdélyi magyar közösségnek 2010 óta. Mennyivel?

Azt nem tudnám megmondani, de sokkal, és paradigmaváltás is történt. Nem csak az identitás megőrzéséhez szorosan kapcsolódó célokra érkeznek támogatások, hanem gazdaságfejlesztésre és sportra is. Mondjuk én a sportot is az identitás fontos elemének tartom, vagy legalábbis bizonyos részét.

Az RMDSZ milyen szerepet kapott a támogatások céljainak kijelölésében és az elosztásban? 2010 előtt a határon túli közösségek vezetői ebben komolyan részt vettek.

A 2010 utáni időszakot is két részre oszthatjuk. 2010-12 között is voltak egyeztetéseink a Fidesszel, de valóban jóval kevesebb, mint előtte. Engem 2011-ben választottak meg elnöknek, és eldöntöttem, hogy ezt a viszonyt rendeznünk kell. Sikerült. Rendszeresen konzultálunk a magyar kormány tagjaival, a miniszterelnökkel, a miniszterelnök-helyettessel, másokkal. Vannak olyan támogatások, amelyekben megkérdezik a véleményünket, például a kulturális intézmények normatív, meghívásos pályázatai esetében, ezek a nagy, már régóta működő rendszerek, de ott is nőtt a nagyságrend.

Az egyházi támogatások ügyében velünk nem konzultálnak, gondolom, az egyházi vezetőkkel egyeztetnek. Én nem is kívánok abba beleszólni.”

Ahogy a magyarországi közbeszédben és a sajtóban is mindegyre a viták kereszttűzébe kerül a minden korábbinál nagyságrendekkel nagyobb összegekkel támogatott sportcélú beruházások és fejlesztések kérdése, ez nincsen másképp Felvidéken sem, főleg, ha az ott élő magyarságot érintő budapesti kezdeményezésekről szólnak a hírek. Legyen szó akár a magyar kormánytámogatásból létesítendő rimaszombati futballakadémiáról, melynek ügye egy biztató kezdet után úgy tűnik holtpontra jutott, vagy egy olyan sokakat foglalkoztató kérdésről, mely egy nem várt, mintegy 6 millió eurós budapesti adomány okán robbantott ki élénk vitát a felvidéki kis magyar világban, és persze Hungáriában is. A polémiát az váltotta ki, hogy Észak-Komárom magyar polgármestere csak a Magyar Közlönyből tudta meg: bár maga nem is kért támogatást, viszont városa egy ekkora összegű magyar állami támogatást kapott stadionépítésre. Örülni, persze aztán maga is tudott a nem várt ajándéknak.

Ilyen körülmények között érhető, ha Szlovákia egyetlen magyar napilapjának munkatársa rákérdez Kelemen Hunorra: mi a helyzet e téren Erdélyben, hogyan viszonyul a focihoz, meg általában a magyarországi sporttámogatásokhoz az RMDSZ első embere? És persze itt önként adja magát egy első látásra szintén magasnak tűnő labda: miért éppen az ő szülőfalujában létesült a csíkországi hokiakadémia? 

A következő interjú-fejezetből nemcsak az derül ki, hogy ezúttal a kérdező „lesre futott”. Úgy tűnik, maga Kelemen Hunor kifejezetten hálás az eredetileg kötözködőnek szánt faggatózásért, hisz így lehetősége nyílt a Csíkkarcfalván kialakított Székelyföldi Jégkorong Akadémia hiteles históriájáról beszámolni. Amit elmondott, minden bizonnyal nemcsak a felvidéki olvasók számára lesz érdekes.

„Sportakadémiák?

Azoknál igen. A hokit én magam kértem a miniszterelnöktől.

De ugye nem Ön kérte a saját szülőfalujába, Csíkkarcfalvára?

De, oda kértem, mindjárt elmondom, miért. Nincs köze ahhoz, hogy az a szülőfalum. Focival kapcsolatban én soha nem mondtam véleményt, mert nem értek hozzá, de a kollégáim mondtak, akik járatosak ebben. Az ökölvívást a székelyföldiek kérésére én javasoltam, és még vannak tervezési fázisban lévő támogatások.

Volt már a felcsúti stadion páholyában?

Nem. Nem járok focimeccsre. A 80-as évek közepén voltam utoljára, mikor Bölöni még itthon játszott. Hokira, teniszre elmegyek, de focira nem.

Csíkkarcfalva.

Sok évvel ezelőtt egy magánkezdeményezést, melyhez nekem alig volt közöm, megsegített a román kormány. Kurkó János csíki vállalkozó, aki annak idején a csíki hokiklubnak volt a támogatója, elindította, hogy legyen a csíki hokisportnak utánpótlás programja, ő beszáll anyagilag, építsünk egy műjégpályát valahol Csíkszeredán kívül. A különféle települések vezetői javaslatokat tettek, és ő a csíkkarcfalvit választotta ki. Elkezdődött ott egy beruházás, ami haladt, de aztán elakadt.

Ez még az Ön RMDSZ elnöksége előtt volt.

Igen, valamikor a 2000-es évek elején. Amikor elakadt, akkor javasoltuk a román kormánynak, hogy vegye át a beruházást az önkormányzattól, és fedje be a már elkészült jégpályát. Ez úgy 2007 táján volt. Ez volt az első vidéki műjégpálya, amin augusztustól áprilisig-májusig van jég. Ezt szerettük volna tovább építeni, hogy legyen mellette egy metodikai központ, kollégium, mert látszott, hogy az utánpótlásban óriási fantázia van. Közben a román kormánynál vittük tovább a hokifejlesztést: a brassói pályát felújítottuk, elkészült a kézdivásárhelyi, mind román kormánytámogatással. És felmerült, hogy a csíki hokiakadémiát föl kéne építeni, de milyen helyszínen? Felmerült Szereda, ahol van román állami tulajdonban lévő műjégpálya, és Karcfalva is, ahol van pálya, és ahol a legtovább van jég. Tavasz végén mindenki oda jár edzeni. Én azt javasoltam, hogy mivel ott van egyházi tulajdonban föld, legyen ott, mert szempont volt, hogy ne kerülhessen román állami tulajdonba. És ez most egy egyházi alapítvány tulajdonában van, és ott készült el a metodikai központ. Én ott születtem, mert a szüleimet oda helyezték egyetem után, de a családi ágak máshová kötnek. Az tény, hogy ott élek.”

Annak kapcsán, hogy a Trianon centenáriumára való készülődés mentén már most elszabadulni látszanak az indulatok Magyarországon, s mint láthattuk például előző heti cikkünkben, ennek már kézzelfogható jelét mutatta az is, hogy miközben még meg sem történt az első kapavágás a Kossuth tér-közeli Nemzeti összetartozás emlékhelye kialakításáért, az eltérő nézeteket vallók máris  egymásnak estek – megkerülhetetlenül terítékre kerül az interjúban az emlékezetpolitika kérdésköre is.

Rátérve erre a témakörre Kerényi nem köntörfalaz. Neki is szegezi a kérdést az RMDSZ elnökének: mi várható e téren Erdélyben a századik évfordulón, vajon sikerül-e kellő mértéktartással emlékezni a gyászos évfordulón, úgy hogy ne izzanak fel az indulatok? Majd arra is kíváncsi, hogy amennyiben egy-egy, a többségiek számára provokációval felérő jelenség is felbukkan a Trianon emlékévben, és ezeket meglovagolva fellángol majd a magyarellenesség, ez netán kapóra is jöhet majd az RMDSZ számára az etnikai mozgósítás érdekében?

„Közeledik a Trianon-emlékév. Mit fognak csinálni, ha egy-egy polgármesterük kitűzi majd a gyászlobogót?

Volt már ilyen az elmúlt években. Nem gondolom, hogy nekünk Trianonról nem kellene beszélni, vagy azt kellene üzenni, hogy ez egy elfelejtett, letudott, megoldott probléma. Mindannyian felelősek vagyunk, mi is, ők is. A románoknak is meg kell érteni, hogy nem fogunk tudni együtt ünnepelni. Nem várhatják, hogy megünnepeljük a vereségünket.

Gyászlobogó?

Ezek megközelítések kérdései. Eddig is tudtuk úgy kezelni, hogy bár érzékeny kérdés, de haladjunk az őszinte beszéd felé. Még ha ez időnként fáj is. És ebben időnként van egy fekete lobogó, vagy egy olyan álláspont, amit én kaptam a román akadémia elnökétől, hogy én nincs mit keressek ebben az országban, menjek el, mert aki nem ismeri el december elsejét, és nem ünnepli, az nem lehet román állampolgár. Én elismerem december 1-ét, nem kérdőjelezem meg, de ünnepelni nem tudom, nem tudjuk. Nem mondtam egyébként mást, mint az elmúlt 28 évben, különböző megfogalmazásokban az RMDSZ vezetői. Nyilván egy olyan időpontban mondtam, amikor a dolog érzékenyebbé vált a 18-as évforduló kapcsán.

Szlovákiában most épp a Himnusz éneklése van napirenden, itt a székely zászló a vissza-visszatérő motívum a szimbolikus ügyek közül. Választás előtt az RMDSZ megint etnikai mobilizációra készül, úgyhogy ezek azért jól jönnek neki is, nem?

Azt szeretném, hogy ne legyenek olyan ügyek, amelyek esetleg jól jöhetnek etnikai mobilizáció szempontjából. Ezeket szeretném magunk mögött tudni. Mindegy, hogy a kétnyelvű feliratokról van szó, a székely zászlóról vagy a Himnuszról. Többször mondtam már románoknak is: ha azt az energiát, amit mi arra fordítottunk az elmúlt évtizedekben, hogy ezeket az identitásunkhoz fontos ügyeket megvédjük, próbáljuk a jogalkotásba bevinni, vagy ti, amit az elmúlt évtizedekben a jogfosztásra, jogkorlátozásra fordítottatok, azt valami más, jó, alkotó ügyre fordítottuk volna közösen, mennyivel előrébb lehetnénk. Mert ezeket meg lehetett volna oldani a 90-es évek elején. Persze, ma már tudjuk, hogy nem lehetett volna megoldani, nem volt rá a társadalom felkészülve. Sőt, 2019-re sincs fölkészülve. Ennek nem örülök, viszont amíg aktuális, addig nem is tudok ettől eltekinteni. Ha megnézem a román pártok programját, bármelyiket, egyikben sincs semmi a magyar közösségről.”

Értelemszerűen a terjedelmi korlátok számunkra határt szabnak s így nem áll módunkban a nagylélegzetű interjú valamennyi kérdését, illetve az azokra adott válaszokat bemutatni. Ezért most csupán ez említés szintjén szólunk arról, hogy e beszélgetésben az RMDSZ elnök megvilágítja azt is, mennyire érdemes a kisebbségnek részt vennie a többség politikai projektjeiben, akár a közös kormányzás szintjén is, vagy mi az álláspontja a korrupcióellenes fellépés ügyében, illetve hogyan viszonyul Laura Codruţa Kövesi európai ügyésszé választásához? Nemkülönben szól arról is – de terjedelmi okokból ezt se részletezhetjük –, hogy milyennek ítéli meg, mennyire erős a menekült/migráns téma Romániában és ez mennyire van hatással az erdélyi magyarokra, akik nagyrészt magyarországi médiát fogyasztanak, ahonnan ez tartalom árad?

Rögzítve, hogy utóbbi hisztériakeltés okán az elnök egyetlen mondatával, az 

„Itt ez nem akkora ügy, hogy ezzel kéne nap mint nap foglalkoznunk”-kal világosan jelzi álláspontját: az EP-kampányában a Szövetség nagykorúnak tekinti a potenciális szavazóit, és nem közegidegen kérdésekkel kívánja az erdélyi magyar közösséget mobilizálni, – végül emeljünk ki ebből a beszélgetésből két olyan kérdéskört, melyeket kihagyni, úgy hisszük: hiba lenne.

Az egyik az, hogy miként látja az RMDSZ elnöke a legfőbb politikai célkitűzés,

az autonómia ügyét, főleg annak ismeretében – így Kerényi megközelítése  –, hogy „korábban sem volt erre fogadókészség a többség részéről, de mennyire tette illuzórikussá, megvalósíthatatlanná a kettős állampolgárság?”

„Érdemes ezt a dolgot szétszálazni, mert az autonómia önmagában nehezen értelmezhető. Az erdélyi magyar közösség Romániában annyira különböző élethelyzetekben él, hogy az identitás védelmére egyfajta autonómia, intézményes megoldás nem lehetséges. A tömbben nyilván a kulturális autonómia nem megoldás, mert ott egyébként is mi magunk döntünk az intézményeinkről, elsősorban önkormányzatokon keresztül. Tehát ott olyan autonómiaformát javasoltunk, mint a dél-tiroli. Ami nem etnikai autonómia, hanem a nyelvi kompetenciákat hordozza, és az identitás szempontjából arányos képviseletet biztosit egy területen belül.

De nincs is mellé osztrák állampolgárság, bár most elkezdték pedzegetni az osztrák kormánypártok.

Igen. De az egy más helyzetben született, az ENSZ közvetítésével, és ez volt az ára, mert az egy osztrák határrégió. Az a modell működik, de az út, ahogy el lehet érni, ma már nem.

A kulturális autonómia viszont etnikai autonómia, mert ott csak a kulturális, oktatási intézményekben kap nagy kompetenciát a közösség. Az a szórványban, és a nem tömbben élő magyarság számára jelent megoldást. Ezt a 2 típusú autonómiamodellt látom kivitelezhetőnek. Ezekről nyilván nem kell lemondani, de azt az illuzórikus állapotot sem kell fenntartani, hogy ez holnap meg fog valósulni. Mert a többség nélkül ez nem fog menni. És a románokat meggyőzni nagyon nehéz, nagyon elutasítják. Bár 30 év után a nyelvi, oktatási kérdésekben elfogadóbbá vált a román társadalom, ma már nem 90-es évek legelejét éljük - még ha időnként van is olyan érzésünk, hogy visszalépünk -, de az autonómia vörös posztó. Hiába magyarázod, hogy ez nem veszélyezteti a területi integritást, nem vesz el senkitől semmit, hogy ez egy európai gyakorlat. Az előítéleteket kell lebontani.

Arra még nem válaszolt, hogy a kettős állampolgárság megnehezíti-e az elérését.

Mindjárt eljutunk oda is. Szóval én azt hiszem, hogy a célkitűzés megmarad. Nevezhetjük másképp is, de ez egy  intézményes megoldás kell legyen, hogy a kisebbség ne érezze veszélyben az identitását, ne gondolja, hogy az állam, a többség különböző trükkökkel ezt el akarja venni. Mert az utóbbi években ilyen trükkökről beszélünk: feljelentések, bíróság. A parlamenti kezdeményezések nagyjából megoldhatóak, mert ott vagyunk, és ott nagy dráma nem történt. Ha ezt a biztonságot érzi a közösség, akkor azt gondolom, hogy mindegy az intézmény neve.

A kettős állampolgárság nem könnyíti meg a helyzetet. De mivel nem egy Magyarországgal szomszédos régióról van szó, hanem Székelyföldről, ez nem akkora gond. Azt nem mondom, hogy a 21. században nem lehet olyan megoldást találni, hogy ne okozzon problémát, de nem merném állítani, hogy megkönnyíti az érvelésünket.”

A másik, szerintünk szintén kihagyhatatlan tétele a Kerényi György-Kelemen Hunor beszélgetésnek, melyet úgy vélünk, feltétlenül meg kell szöveghűen osztanunk az olvasóval az a dialógus záró kérdése és az arra adott válasz. Úgy gondoljuk, ez a kérdezz-felelek kommentárt nem is igényel:

„Utolsó kérdés. A Fidesz mostani nemzetpolitikája erősen centralizált, Budapest központú, rengeteg pénzzel megtámogatva. Mennyire nehezíti meg az RMDSZ helyzetét, hogy a helyi emberei, polgármesterei vigyázó szemüket Budapestre, és nem ide, az RMDSZ székházra vetik? Az RMDSZ közvetítő, kijáró szerepe nem rendül-e meg, ha minden helyi politikusa egyből Budapesthez fordul?

Azért nem látom, hogy Orbánnál vagy Semjénnél olyan nagy lenne a járás-kelés. Mivel nagyon megnőtt a paradigmaváltást követően a támogatások szórása is, nem csak egy bizonyos szegmensre megy, nyilván ennek a koordinálása is sokkal nehezebb. Az RMDSZ helyzetét nem nehezíti, sőt, szerintem ez a természetes állapot, hogy engem megkérdeznek, amikor akarnak, az esetek nagy többségében, és meg is hallgatják, amit mondok.

Másrészt az erdélyi politikusok nagy többsége pragmatikus ember. Tudja, hogy mi az, amit otthon kell megoldani, mi az, amit Bukarestben, mi az, amihez támogatást lehet szerezni Magyarországról, és mi az, ami román-magyar együttműködésnek lehet a tárgya. Ne becsüljük alá az erdélyi emberek történelmi tapasztalatait.”

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X