Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (április 5-11.)

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (április 5-11.)


-A A+

Mózes Szabolcs Pozsonyból: „Kerek 138 nap, 2 plenáris és 3 bizottsági ülés. Ennyi lehetőségük volt a hidas képviselőknek, hogy észrevegyék, valami gond van a „himnusztörvénnyel”. Bónuszként pedigegy szlovák honatya is figyelmeztette őket a vitában – csak annyi kellett volna, hogy ott legyenek a teremben.”

Megszólalt a héten Mózes Szabolcs a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója és a Mandineren közölt Szlovákiai himnuszbotrány: nincs mentség című publicisztikájában feltárta: miként történhetett meg az a példátlan eset, hogy a szlovák parlamentben a Most-Híd képviselőinek, köztük kilenc magyarnak az asszisztálásával nemrég elfogadták a „himnuszgate” néven elhíresült jogszabályt. Egyúttal rámutatott arra is, hogy a hatalmas botrányt kirobbantó fejlemény milyen következményekkel járhat a népszerűségét amúgy is folyamatosan vesztő Bugár Béla vezette vegyespártra.

„A himnuszos félreszavazás a legérzékenyebb pontokon érintette a Hidat. Pofon csapja azt a kommunikációs ívet, hogy az SNS (Szlovák Nemzeti Párt – n.n.) már nem nacionalista és vállalható vele a kormányzás. Megkérdőjelezi azt az alaptételt, hogy milyen sokat lehet elérni magyar ügyekben, mert korrektek a partnerek.

Bugárék éveken át gondosan ápolták azt az imázselemet, hogy a Híd a szakértők pártja – a mostani eset minden volt, csak nem ennek igazolása. (…) A pártot úgy ütötte el a botrány, mint kamion az esti sztrádán botorkáló sündisznót – váratlanul, menekülési útvonalak és energiák nélkül.”

Pár óráig kamuzhatták, hogy az SNS az utolsó pillanatban verte át őket, de hamar kiderült, hogy már november elején elolvashatták volna a tervezetet, Ondrej Dostál két különböző parlamenti ülésen is felszólalt miatta, és három bizottságban volt róla szó.

S az sem igaz, hogy a Híd nélkül is átment volna: a koalíciós szerződés értelmében ugyanis egyik kormánypárt sem verheti át saját akaratát koalíciós társa ellenében, az ellenzékkel szövetkezve – tehát koalíciós vétót kérhettek volna. Most reménykedhetnek, hogy Kiska és az SNS meg a Smer betartja ígéretét. Ha ugyanis emiatt kellene szétrobbantani a koalíciót, azt a szlovák választóik nem értenék – az ő szemszögükből százszor sárosabb ügyek miatt sem álltak fel –, a magyarok viszont aligha értékelnék.”

Mózes Szabolcs, az egyetemi kollégiumként, diákközösségként és egyben oktatási intézményként is működő Pozsonyi Magyar Szakkollégiumnak a szlovák főváros Comenius Egyetemének történelem szakán diplomázott igazgatója, aki rendszeresen publikál az Új Szóban is, két nappal ezelőtt A himnusz a Híd CT-je címmel cikket közölt – indító idézetünk ebből a szókéréséből származik.

Az írásának címében szereplő CT arra az öt évvel ezelőtti Pöstyénben kirobbant korrupciós botrányra utalt, melybe a korrupciós ügyeiről elhíresült Robert Fico vezette szlovák kormányzópárt akkor beleremegett és nem sok hiányzott ahhoz, hogy bekövetkezzen annak bukása.

Az ok egy olyan látszólag „apró” ügy volt, mely akár el is sikkadhatott volna, hisz hasonlókkal bőven lehetett találkozni nemcsak Szlovákiában, hanem térségünkben bárhol, ahol a közbeszerzés a korrupció melegágya. Az történt, hogy a pöstyéni kórház egy 1,6 millió eurós CT készüléket szerzett be közbeszerzés útján, miközben ugyanezt a típust egy másik kórház 540 ezerért vásárolta meg. A több mint félmillió euróval túlárazott diagnosztikai eszköz megvásárlása felkeltette a sajtó érdeklődését, az esetet megírták, s a gyanús ügylet hatalmas közfelháborodást váltott ki. A kormányzópárt, a Smer élvonalbeli politikusaihoz kötődő mutyizás miatti lakossági háborgás országszerte tiltakozó tüntetésekbe torkollott, a nyilvánvaló korrupciós ügyletbe előbb az egészségügyi miniszter, majd a törvényhozás alelnöke, végül pedig a Smer egyik legerősebb emberének számító házelnök is belebukott.

Az egykori skandalum, a Smer 2014-es óriási presztízsvesztesége nem véletlenül ötlött fel most Mózes Szabolcsban, amikor a Most-Híd vegyespárt a pozsonyi törvényhozásban néhány napja nemcsak a sokat vitatott nyugdíjplafontörvény elfogadását tette lehetővé több mint „érdekes” körülmények között, hanem szintén minap megszavazta azt a jogszabályt, mely szerint Szlovákiában május 15-től tilos annak a külföldi országnak a himnuszát elénekelni, amelyiknek a helyszínen nincs hivatalos küldöttsége.

Amint arról mi is beszámoltunk, a nem is titkoltan a magyar himnusz betiltását célzó jogszabály március 27-én történt elfogadását a 13 tagú a Most-Híd frakcióból kilencen szavazták meg, köztük a magyar nemzetiségű képviselők is. Ketten tartózkodtak, az operációja után otthonában lábadozó Bugár Béla pártelnök és egy másik képviselőtársa nem volt jelen.

Egy hétig az égvilágon senki számára nem tűnt fel a példátlan eset. A bomba csak azt követően robbant, hogy a sajtó, mint hajdan a pöstyéni Smeres simliskedés idején, fel nem hívta a közvélemény figyelmet: itt valami nincs rendjén. Mi több, ezúttal, nem egy „átlagos” közbeszerzési csalás történt, hanem a parlamentben esett meg egy valódi merénylet.

A Paraméter főszerkesztőjének, Barak Lászlónak a vészjelzése után általános lett a felháborodás, aminek részleteiről szintén tudósítottunk mi is az elmúlt napokban. (Lásd itt, itt és itt.) Ahhoz se fér kétség, hogy ma már nincs olyan felvidéki vagy máshol élő magyar ember, aki ne tudna erről a magyar segédlettel összehozott „barbár törvényről”, melyhez hasonlót még a kommunista diktatúra idején se merészeltek volna elfogadni. Nemkülönben jól tudja ma már minden szlovákiai magyar választópolgár azt is, „ki a ludas az ügyben”.

Azzal, hogy említést tett a választópolgárokról Mózes Szabolcs valójában kimondta a kulcsszót. Ahogy Fico pártjának öt évvel ezelőtti CT-botránya, a Bugárék-féle vegyespárt gyomorforgató asszisztálása a himnusztörvény elfogadásához „egyszerű, emberi léptékű és több azonosulási pontot kínáló történet” – ez pedig többet mond el a mindenkori átlag választópolgárnak, mint például a számára talán fel sem fogható 1 600 000 €.

E diagnózisa után jut el a következtetéséhez, ami egy leszerepléses köztársaságielnök-választás után, az EP-választási kampány küszöbén, és egy évvel a szlovákiai parlamenti választások előtt, miközben Szlovákiában javában zajlik a politikai erők átrendeződése, riasztó figyelmeztetés kell legyen Bugár Béla és a Most-Híd számára: „A politika olykor kegyetlen. Van, hogy óriási mulasztásokat lehet büntetlenül kibeszélni, míg az aprónak tűnő, de bosszantó hibákért nagy árat kell fizetni.”

Mindezeket annak apropója okán tettük szóvá, hogy Mózes Szabolcs néhány napja a Mandineren közreadta Szlovákiai himnuszbotrány: nincs mentség című publicisztikáját. Ebben a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója arra mutatott rá: a dolgok jelenlegi állása szerint május 15. után a templomi himnuszéneklésért is hétezer eurós bírságot készíthetnek a felvidéki magyar plébánosok és tiszteletesek, és hasonló büntetésre számíthatnak azoknak az ünnepségeknek és rendezvényeknek a szervezői, ahol eléneklik a himnuszunkat. Persze ez a példa nélküli retorzió Kiska államfő és a Most-Híd koalíciós partnerei ígéreteinek függvényében kevésbé tűnik valószínűnek, de ettől függetlenül a tények makacs dolgok: a himnusztiltás ma Szlovákiában törvényben rögzített. Amúgy pedig immár kereken szász esztendeje megtapasztalhatta nemegyszer Közép- és Kelet-Európában a kissebségi sorsba kényszerített magyar polgár, hogy mit is jelent valójában „az ígéretek földjén” élni.

Hogy mennyire bízhatnak Bugárék az adott szóban, arra is kitér majd szerzőnk megszólalása végén, de ne szaladjunk előre. Lássuk előbb inkább, hogyan jut el ebben a bemutatásra választott cikkében szerzőnk ahhoz a következtetéséhez, miszerint a minapi hiteltelenítő blama a Most-Hídasok számára akár végzetes is lehet. Mert ezen a tavaszon ők talán annál is jobban „beförödtek”, mint megesett az, évekkel ezelőtt a „régi jó Gvadányi” által hajdan „versekbe foglalt" Pöstyénben a Smerrel. 

Mózes Szabolcs írása elején csupán tényeket sorol fel, melyek meg nem kérdőjelezhetőek. A glédába szedett szavak viszont, épp annak ismeretében, hogy a valótlanságok hangoztatásától se visszariadó kínnal-bajjal magyarázkodók mi mindent összehordtak a nyilvánosság előtt, amikor az ügy kipattant, egy csapásra vádiratként hangzanak: 

„Kerek 138 nap, 2 plenáris és 3 bizottsági ülés. Ennyi lehetőségük volt a hidas képviselőknek, hogy észrevegyék, valami gond van a „himnusztörvénnyel”.

Bónuszként pedig egy szlovák honatya is figyelmeztette őket a vitában – csak annyi kellett volna, hogy ott legyenek a teremben.”

Sokan és sokfele jelentek meg tudósítások, nyilatkozatok, állásfoglalások Kárpát-medence szerte az elmúlt napokban, a magyar sajtóban a szlovákiai himnusztörvénnyel kapcsolatban. Viszont vajmi kevés hangzott el arról, hogy mi is vezetett el ide? Ki és miért kezdeményezte a Barak László által nemes egyszerűséggel csak „a hülyeség törvényének” titulált jogszabályt, melyet amúgy csak egy hete becéznek – teljesen megérdemelten – a dunaszerdahelyi focidrukkerek miatt „DAC-törvénynek”.

A törvénynek eredeti beceneve, még tervezet formájában, hónapokon át, míg úgymond „munkálkodtak” rajta azok a törvényhozók, akik éppen nem lógtak a munkahelyükről, mint a Hídasok, Lex-hokejky” volt. Valójában az indítványozók a szlovák jégkorong válogatott új logójára akartak replikázni az állami/nemzeti jelképek használatát szabályozó törvény módosítási javaslatát előterjesztve.

Már csak a tisztánlátás miatt is érdemes a Mózes Szabolcs által elmondottakat közelebbről is megismerni:

„A szlovák parlament március 27-én szavazta meg az állami jelképekről szóló törvény módosítását, aminek része a szlovákon kívül mindenféle himnusz lejátszásának és eléneklésének tiltása és büntetése.

Az előterjesztő koalíciós Szlovák Nemzeti Párt – aminek anno Ján Slota volt az elnöke, most viszont magyarokkal együtt kormányoz – eredetileg a hokiválogatott új logójára akart ezzel reagálni. A válogatott mezein a magyar címerből is ismert kettős kereszt alatti hármashalmon három hokibot díszeleg, ami megfelelő alkalom volt az SNS-nek arra, hogy elterelje a figyelmet saját botrányairól, például Andrej Danko pártelnök-házelnök kisdoktorijának plágiumügyéről.

Ha már lúd, legyen kövér, gondolták a nacionalista frakcióban, és becsempészték a beadványba a magyar himnusz betiltását is. Abban a koalíciós Híd politikusainak igaza lehet, hogy erre nem hívták fel a figyelmet a koalíciós tanács ülésén. Viszont a himnuszos rész a tavaly november 9-én beterjesztett módosítóban már szerepelt, tehát nem igaz, hogy az utolsó pillanatban csúsztatták volna bele.

Szerepelt a beadvány indoklásban is, a képviselők – köztük a hidasok – így szavazták meg első, második és harmadik olvasatban, közben pedig három bizottságban is téma volt, mindháromban van hidas magyar képviselő.”

A folytatásban arra is fény derül, hogy az országos botránnyá eszkalálódott eset idejében elkerülhető lett volna, ha a Most-Híd képviselői, akik most szánalmas és nevetséges magyarázkodásokkal próbálják jóvátenni a jóvátehetetlent, képviselőként teszik a dolgukat. Csak annyit kellett volna tenniük, hogy rászolgálva az őket odajuttatók bizalmára és nem mellesleg az adófizetők pénzére is, ott üljenek a teremben és meghallgassák a Lex-hokejky” teljes felvezetését.

„Ráadásul a tervezet első és második olvasatának plenáris vitájában is szóba került a himnuszprobléma, egy, a magyarokkal szemben mindig korrekt szlovák honatya, Ondrej Dostál kritizálta. Ha lett volna az ülésteremben hidas képviselő, utolsó esélyként ebből megtudta volna. Ha ott van és odafigyel.

Ahogy Bugár Béla mondja, „ha jön egy módosítás, akkor meg kell nézni az eredeti törvényt, a módosítást és össze kell olvasni”. Valóban. Ezért fizetik a képviselőket, az asszisztenseket és a párt stábját. A módosítás november 9-től előttük volt, az eredeti törvényt egy kattintással lehívhatták, olvasni pedig elvileg hatéves koruktól tudnak.”

A gúnyos hang, Mózes felháborodása teljesen indokolt. Amit ezt követően is hozzátesz, annak jogosságához sem fér semmi kétség:

 Az egész beadvány 2 oldal, 11 pont, egy darab törvényt módosít – vagyis a lehető legegyszerűbb feladat állt a képviselők előtt.

Nincsenek benne képletek, adók, értelmezhetetlen számok, specifikus műszaki leírások, keresztül-kasul utalások.”

A nem mindennapi históriának, a mundér becsületét mindenáron védelmező érveléseknek jellemzője volt egyes Híd-politikusok részéről a mellébeszélés. Ez a mismásolás pedig, aligha kockáztatunk sokat ezt kijelentve, már nagyon hamar megbosszulhatja magát. Főleg azt szem előtt tartva, hogy egy éven belül kétszer is az urnákhoz fognak járulni a szlovákiai magyarok. Az se javítja Bugárék jövőbeni esélyeit, hogy az államfő, mint a tanító néni szokta a renitens nebulókat, ki is oktatta a most hetet-havat összehordókat:

„A Híd végső védekezése úgy hangzik, hogy végül is nem rajtuk múlott, mivel a szükséges 76 helyett 108 képviselő szavazta meg a beterjesztést – ők pedig ehhez csak kilenc igent (közte hat magyar) adtak. Csakhogy ez is csúsztatás. A koalíciós szerződés értelmében ugyanis bármelyik koalíciós pártnak joga van megvétózni azt a tervezetet, amely nem a kormányprogramot hajtja végre és amellyel nem ért egyet. A koalíciós szerződés emellett tiltja azt is, hogy az egyik partner a másik kárára az ellenzékkel összefogva vigye át akaratát. Tehát elég lett volna koalíciós (nem formális) vétót emelni, és bukik a beadvány.

A megoldást az jelentheti, ha az államfő megvétózza a törvényt, amely így visszakerül a parlamentbe. „Andrej Kiska köztársasági elnök meg szeretné kérni a koalíciós képviselőket, hogy először olvassák el, miről szavaznak, de sokkal jobb lenne, ha már a törvény előkészítésének is nagyobb figyelmet szentelnének” szúrt oda a Hídnak a kormánnyal harcban álló Kiska.”

E legorombítás után a meakulpázások sokat nem lendíthetnek már a dolgon, de a parlamenti képviselők Szlovákiában se arról híresek, hogy amennyiben elkövetnek egy kapitális baklövést, be is ismerjék alkalmatlanságukat. A lemondás szó ismeretlen a szótárukban. Mi tagadás, bár vannak szirénhangok is, a felvidéki magyarok többsége minden bizonnyal azokkal a dunaszerdahelyi fociszurkolókkal ért egyet, akik szombaton a „MOST KÉNE ABBAHAGNI!” feliratú molinót emelték a magasba a Zsolna elleni DAC meccsen:

„A Híd képviselőinek így már csak a kínosabbnál kínosabb magyarázkodások maradnak. „Hibát követtünk el, ezt el kell ismernie minden képviselőnek, köztük nekem is. De ha nem lennénk a parlamentben, akkor ezt most nem tudnánk helyrehozni” nyilatkozta az Új Szónak Vavrek István képviselő. „Ígéretet kaptunk Andrej Kiska államfőtől, ahogy a koalíciós partnerektől is, hogy rendezzük ezt a kérdést. Így azt a hibát, amit elkövettünk, azt gondolom, hogy azonnal rendbe tettem. A parlamenti mandátumról ezért azonban nem kell lemondani” – intézte el az egészet Bastrnák Tibor, akit frakcióvezetőként a legnagyobb felelősség terhel az esetért.

Bugár Béla pártelnök azt nyilatkozta: ha nem sikerül módosítani az elbaltázott törvényt, akkor távoznak a koalícióból. Ezt viszont aligha hiszik el sokan nekik, miután tavaly a legnagyobb országos botrányok után is végig maradtak a kormányban.”

Mózes Szabolcs cikkének végén következik a tömör Híd-helyzetértékelés, a vegyespárt évtizedes történetének legnagyobb kudarcát jelentő himnuszgate várható következményeinek felvázolása. Az általa elővezetettek előtt csupán annyit jegyeznénk meg, hogy a törvény kapcsán olvastunk egy olyan felvidéki magyar megközelítést is, amit egyet-kettőt aludva a történtekre, talán nem kellene figyelmen kívül hagyni.

Czúth Csaba, a Bumm portálon reflektálva a szövevényes Himnusz-ügyre a mostani eseményeknek egy fontos, eleddig nem hangoztatott vonatkozására is fókuszálni kívánt. Az Ízelítő a magyar érdekképviselet nélküli szlovák parlamentből című kommentárjában egyebek mellett fehéren-feketén ez áll:

„De van egy másik, talán még fontosabb dimenziója is a mostani eseményeknek: rámutatott, milyen lenne a törvényhozás magyar érdekképviselet nélkül. A mostani törvénymódosítás ugyanis a Híd nélkül is átment volna (ez persze nem menti fel őket a szavazatukért vállalandó felelősség alól), és ha most a Híd nem lenne a parlamentben, mi több, nem lenne kormányon (és nem lenne zsarolási potenciálja), akkor feltehetően hatályba is lépne a himnusz büntethetősége. És akkor nem csak a Híd-szimpatizánsok, de minden magyar a saját bőrén érezné ennek súlyát.”

Szerintünk is megfontolásra érdemes szavak ezek. Mert lehet indulatból cikkezni egy népszerű portálon arról, hogy „Nem elég „felégetni” a Hidat, sóval is be kell hinteni a helyét”, egy másikon pedig, ily módon: „nem annak lesz köszönhető, hogy az operáció után lábadozó Bugár felhívta Kiskát, sőt egyetlen hazai vegyes jellegű utólagos ellenintézkedéseknek sem! Bármennyire is fogják verni a mellüket, hogy lássátok, kár volt a felhajtás! Hanem annak, hogy Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a himnusz ügyről egyeztetést folytatott szlovák kollégájával, Miroslav Lajčákkal csütörtökön Washingtonban.” Viszont, ha ennek az amúgy jogos dühnek az lesz a következménye, hogy 2020 márciusa után sem a Híd, sem az MKP nem kerül be majd a pozsonyi törvényhozásba, akkor ennek vesztese lesz minden egyes felvidéki magyar.

Zárásképpen következzen Mózes Szabolcs cikkének már beharangozott végszava:

„A Hídnak nem is jöhetett volna rosszabbkor a himnuszgate: Bugár Béla három hete szerepelt le az államfőválasztáson (3,1%), május végén pedig EP-választások lesznek. A botrány ráadásul pont a legérzékenyebb pontjain érinti a Hidat. A párt 2016-tól azt kommunikálja, az SNS már nem nacionalista magyarellenes párt, hanem akceptálható koalíciós partner. Emellett végig azt mondták, ebben a koalícióban lehet a legtöbbet elérni a magyarság számára. A Híd 2009-es megalakulásától gondosan ápolta a szakértők pártja imázselemet, amit a mostani blama alapvetően hiteltelenít. Végezetül: a Híd kritikusai évek óta bizniszpártként emlegetik őket, akiknek nem fontosak a magyar nemzeti ügyek – erre önhibából megszavazzák a magyar himnusz betiltását.

A Híd csak abban bízhat, hogy az államfő és a koalíciós partnerek valóban betartják ígéretüket. Ha ugyanis nem változna a törvény, egy koalíciós szakítás sem sokat segítene rajtuk. Szlovák választóik számára érthetetlen lenne, hogy a sok botrány után miért egy ilyen ügy miatt lépnek ki – 2016-os szavazóik mintegy fele szlovák volt –, a magyar választóknak pedig ez alighanem kevés lenne, ha közben hatályba lépne a „himnuszos paragrafus” és befutnának az első büntetések.”

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X