Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (január 10-16.)


-A A+

„Új magyar eredetmese készül százmilliókból” – Magyarságkutató Intézet alakult élén egy „jól beágyazott” jogásszal.

Megszólalt a héten Hamvay Péter és a HVG idei második számában közölt publicisztikájában beszámolt a magyar „őstörténet megújításra” hivatott új intézmény megannyi hungarikumszámba menő „érdekességet” felsorakoztató megszületésének sajátos körülményeiről. Cikkéből kiderült: „a százfős monstre állami intézményben, amely a szittyahívők kedvében járva a keleti külkapcsolatokat is egyengetheti” harcba fognak szállni mindazokkal, akik eddig „eltagadták, elferdítették a magyarok dicső múltját.”

Kezdjük egy egészen friss információval, melyet a Válasz Online munkatársa Borbás Barna két napja osztott meg a világhálón.

A második legolvasottabb országos magyar hetilapként 2018 nyarán megszüntetett Heti Válasz munkatársai által nemrég, tavaly decemberben indított portálon, két nappal ezelőtt Borbás Barna Szittya mese vagy az új magyar őstörténet? Itt a Magyarságkutató Intézet teljes háttere címmel jelentetett meg egy tényfeltáró cikket. Ebben megkísérelte kideríteni, hogy mi célból jött létre a Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter által ihletett és szorgalmazott, 880 millió forintos költségvetéssel kistafírozott, hivatalosan az év első napján megalakuló Magyarságkutató Intézet (MKI). Nemkülönben arra is kereste a választ Borbás, hogy miként befolyásolhatja ez a ténylegesen még fel sem állt, de akadémiai körökben a „MaKi” becenevet már megkapó műintézet a magyar őstörténet alakulását. Mint rámutatott: intézmény még sehol, viszont „különféle lobbicsoportok vannak mozgásban körülötte és nem világos, hogy mi sül ki a nagy helyezkedés végére.”

Hogy itt nem egy szokványos tudományos kutatóintézet alapításáról, majd annak megszervezéséről lehet szó, arról cseppet sem elhanyagolható, mondhatni furcsa kísérőjelenségek árulkodnak. Nézzünk közülük csak egyet, jelesül a szellemi műhely vezetőjének a kinevezését, ami joggal keltett szakmai körökben nem kis megütközést. Kiválasztása természetesen a hatályos törvények szerint pályázat révén történt, de az a tény, hogy a kiírásban történészek mellett kifejezetten jogászok indulását is lehetővé tették, már sejtetni engedte, hogy nem szakmai jelölt fogja irányítani a Kásler miniszternek oly kedves területet. Sokat nem kockáztatva kijelenthetjük: a jelek szerint az eljárás legalább annyira unortodox módon történt, mint amennyire a készülő magyar őstörténetre is alkalmas lehet majd az unortodox jelző. Nem véletlenül éppen ezt a vonatkozást kívánta kiemelni a friss HVG fentebb megtekinthető címlapjával is, ahol a címlapsztori beharangozója így hangzott: Hun az igazság? – Készül az unortodox magyarságtörténet.

„A Magyarságkutató Intézet főigazgatójának január 4-én bejelentett Horváth-Lugossy Gábor már tavaly novemberben vezetőként tartott „terepszemlét” az I. kerületi Úri utcában, a MaKi kiszemelt székhelyén. Ez azért furcsa, mert a főigazgatói pályázatot a Magyar Idők szerint akkoriban éppen hogy csak kiírták, beadási határideje pedig 2018. december 17. napja volt. Mégis, a „terepszemle” tényét a Válasznak több forrás megerősítette. „Már jóval a bejelentés előtt tudtunk róla. Csak azt nem tudtuk, hogy kicsoda” – mondja az egyik MTA-közeli forrásunk.

Pedig egyáltalán nem mindegy, hogy ki és hogyan kerül az új intézet élére: mióta tudományszervezés létezik e hazában, magyarságkutatásra ennyi pénzt – a már említett 880 millió forintot – egyszerre még soha sem fordítottak. Összevetésként: a László Gyula Intézetet tizedannyival, 80 millió közforinttal hozták létre 2017 utolsó napjaiban (bár eddig látható működésük nem volt), az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoportja pedig kevesebb, mint 20 millióból gazdálkodik évente.”

E bevezető után lássuk az eheti bemutatásra érdemesített HVG-s szókérést, melyben Hamvay Péter a legnépszerűbb magyarhoni hetilap címlapsztorijává előléptetett publicisztikájában arról cikkezett, hogy „új eredetmese készül sok százmillióért, egy százfős monstre állami intézményben, amely a szittyahívők kedvében járva a keleti külkapcsolatokat is egyengetheti.”

A Herendi Gábor rendezte emlékezetes filmvígjátékból, a Magyar vándorból kölcsönzött remek képekkel is illusztrált cikkét Hamvay egy múlt őszi a Magyar Időkben október 11-én megjelent Kásler interjúra való hivatkozással kezdi.

Ebben az apai ágon dévai felmenőkkel rendelkező EMMI miniszter (amúgy erdélyi kötödéseiről ide kattintva olvasható interjújából tudhatók meg életrajzi részletek) első alkalommal szólt a nyilvánosság előtt a dédelgetett terve „szárba szökkenéséről”, nevezetesen arról, hogy a Magyarságkutató Intézet létrehozásáról szóló javaslata hamarosan a kormány elé kerül. Akkor elmondta: „A történészek, régészek, nyelvészek, néprajzkutatók, antropológusok és más tudományágak képviselői ma elbeszélnek egymás mellett. Amit az egyik tudományág bizonyít, azt a másik nem veszi figyelembe. Egy intézményben, meghatározott célok mentén kellene folytatni a kutatásokat, és a legmagasabb szintű tudományos igényességgel szintetizálni az eredményeket. Ezzel véget vethetnénk a régi türk-finnugor hipotetikus eredet- vagy nyelveredetvitának, és fény derülhet a tudományosan megalapozott valóságra.”

Felettébb dicséretes a tudományos megalapozottságú valóság-keresés igénye – ezt bárki részéről megkérdőjelezni botor dolog lenne, ilyesmit nem is akar senki se tenni. Viszont ténykérdés – mint írja a HVG cikkszerzője – a magyar őstörténet-kutatás új alapokra helyezésére már történtek a múltban is, amúgy meddővé vált kísérletek. Ugyanakkor az is igaz, hogy az őstörténetünk „tudományosan megalapozott újraírása” kapóra jöhet a mai politika számára.

Mindezekről ekképpen olvashatunk a folytatásban:

„A „halzsíros” finnugor rokonságot már a XIX–XX. században sem találták elég elegánsnak, sokan inkább a fél világot leigázó hunoktól származtatták volna a magyarságot. Orbánnak valószínűleg nincsenek ilyen érzelmi viszonyulásai a magyar őstörténethez, praktikusabb okokat látnak az intézetalapítás mögötti kormányfői áldás motivációi között az általunk megkérdezett szakértők.

A keleti nyitás jegyében a magyar politikusok rendre előveszik a magyarság vélt keleti rokonságait. Orbán Kirgizisztánban épp a török népeknek akart udvarolni, amikor a magyar nyelv – szerinte – török eredetéről beszélt. De valószínűleg nem gondolta komolyabban, mint Matolcsy, amikor a magyarság japán rokonságát „bizonyította” azzal, hogy „kisgyermekeink fenekén hat hétig kis, piros pont van”.

Gyurgyák János, az Osiris Könyvkiadó igazgatója, a Fidesz és a Századvég őskorszakának meghatározó alakja szerint nem kellene ez ügyben fölösleges szcenáriókat feltételezni. „Ha az alternatív magyar (ős)történelem megalkotása politikai prioritás lenne Orbánnak, akkor megcsinálná azt” – nyilatkozta a HVG-nek a szellemtörténész. Viszont szerzőnk mégis úgy véli, az eb mégis valahol e tájon lehet elhantolva, mivel „a kultúra és tudomány területén megvalósuló őrségváltásra, és a nyugatos vagy liberális eszme képviselői elleni harc fenntartására van elsősorban igénye.” Ebben, mint kifejti, a magyar miniszterelnöknek voltak és vannak elkötelezett szövetségesei. Közülük Hamvay néhányat nevesít is:

Erre a feladatra jelentkezett be 2010-ben Szőcs Géza, aki kulturális államtitkárként szintén beígérte a magyarságkutatást és az ahhoz kapcsolódó genetikai vizsgálatokat. De így tett – a közelmúltban elhunyt – Kerényi Imre is, aki a „baloldali irodalmi kánon” megtörését ígérte, majd jött Schmidt Mária, aki száműzné a történelemtanításból a magyar diákokban „kisebbrendűségi érzést” keltő részeket, ezért például Magyarország második világháborús szerepét is újraértelmezné („utolsó csatlós” helyett áldozat).

Most Kásleren a sor, aki a dicső magyar őstörténet megalkotására vállalkozott, és egyben átértékelné a kalandozó hadjáratokat is. Ennek a kulcsa lenne az MKI, amely – Kásler közelgő távozását vizionálók szerint – a professzor lelépési pénzeként is funkcionálna, ahol nyugdíjas éveiben az állami forrásokban dúskálva hódolhat majd kedvenc szenvedélyének.”

Itt érünk el a HVG cikkben ahhoz a mozzanathoz mely az új esztendő első napjaiban „kiverte a biztosítékot” a szakmában. Ekkor ugyanis kiderült: megtörtént a „MaKi” első emberének az EMMI minisztere részéről történő kinevezése és ezzel a döntésével a tárcavezető szelet vetett és vihart aratott. Csak a Szász Jenő nemzetstratégává történt „felkenésével” összevethető bombameglepetés tanúi lehettünk: a főigazgató az a Horváth-Lugossy Gábor gyakorló jogász lett, aki teljesen ismeretlen volt történészek, régészek, nyelvészek, néprajzosok, antropológusok és más, az őstörténetünk számára nélkülözhetetlen tudományágak szakértői számára. Mi több, róla utóbb az is kiderült, amiről Borbás Barnának köszönhetően már e cikk olvasói is értesülhettek, hogy jóval a vonatkozó pályázat beadási határidejének lejárta előtt, már büszke intézményi rányitóként tekintette meg a Budai Várban a neki szánt „feudumot”.

Hogy kicsoda is ez a fő-fő magyarságkutató „szakember”, azt megtudhatjuk Hamvay alábbi sommás prezentációjából. Viszont még előtte, hadd mondjuk el, hogy nevezett főigazgató úr legutóbb a Központi Statisztikai Hivatalban (KSH) volt műszaki és üzemeltetési osztályvezető, korábban pedig egy társasházakat kezelő cég, a Magyar Társasház Kft. cég tulajdonosaként volt ismeretes főleg házmesteri, pontosabban közös képviselői körökben. Ott pedig egy közeli barátja, bizonyos Szakács Árpád is dolgozott, aki újabban egész más területen hasznosítja sokoldalú szakértelmét.

Lássuk tehát a korántsem érdektelen bemutatását annak a kiválóságunknak, aki most arra lett hivatott, hogy vezesse azt a kutatóintézetet, melynek dolga „a legmagasabb szintű tudományos igényességgel szintetizálni az eredményeket.” (copyright: Kásler Miklós)

„Ő annak a Szakács Árpádnak az üzlettársa volt egy társasházakat üzemeltető cégben, aki a Magyar Időkben megjelenő cikksorozatával hónapok óta fújja a kultúrharc harsonáját. Többek között neki köszönhető, hogy Prőhle Gergelynek távoznia kellett a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről, amely poszt – Demeter Szilárd minapi igazgatói megbízatásával – a Magyar Idők rovatvezetőjének, Orbán János Dénesnek a körébe került.

Szakács Árpád és Horváth-Lugossy Gábor alapította meg a Nagy Magyarország című történelmi folyóiratot kiadó Kárpátia Stúdió Kft.-t. A folyóirat létrehozását 2011-ben azzal magyarázta a Kurultáj „magyar törzsi gyűlés” sajtósaként is tevékenykedő publicista, hogy „továbbra is a balliberális oldal uralja a történetkutatást”. Akkor nem sikerült ehhez állami támogatást szerezni, hiszen a Fidesz a szélsőséges nacionalizmust és a jó szándékú sztyeppei hagyományőrzést, a lóról nyilazós, jurtában kumiszt készítő szubkultúrát akkor még átengedte a Jobbiknak.

Ennek az (ex)jobbikos rétegnek üzent a kabinet most azzal, hogy harcba száll azokkal, akik eddig „eltagadták, elferdítették a magyarok dicső múltját”. S ehhez nem kell feltétlenül végső igazságokat kimondani, hiszen mindenki azt lát bele, amit akar. Ahogy az „ellenséget” is mindenki maga azonosíthatja.”

Dolgozatának második részében a HVG munkatársa szélesebb kontextusba helyezve a meghökkentő „MaKi” jelenséget, felfejti, hogy mi is állhat az eddig prezentált történések hátterében. Vajon arról lenne-e szó, hogy a Kurultáj-lobbinak áll majd ezután a zászló, s ennek nyomán immár zöld utat kap a kultúrkamf a magyar őstörténetben is?

Közben pedig jut eszünkbe felidézni: az elszánt kultúrharcos Szakács Árpád egykor a Kurultáj – Magyar törzsi gyűlés mozgalom sajtófőnöke volt. De az is felötlik bennünk mindezek mentén, akárcsak, – mint látni fogjuk – Hamvay Péternek is: kell-e nekünk a ködevés, kell-e nekünk kopírozni azokat, akiket amúgy megmosolyogtunk a trák-géta-dák, meg a dáko-román elméletükért? Vajon tényleg szükségünk van-e 2019-ben piros-fehér-zöld Constantin és Hadrian Daicoviciu-klónokra, Duna-Tisza közi Iosif Constantin Drăganokra?

Az alábbi, terjedelmesebb cikkrészlet mindenesetre ezt a talán nem alaptalan félelmünket nem engedi elhessegetni:

„Jól látható, hogy Orbán János Dénessel, Szakács Árpáddal, Demeter Szilárddal, Horváth-Lugossy Gáborral, a László Gyula Régészeti Intézetet vezető Szabados Györggyel kezd felépülni egy fiatal, radikális, kultúrharcos, kormányközeli kulturális irányító réteg, amelyben a konzervatív professzorok, intézményvezetők joggal látnak komoly fenyegetést. Az MKI felállítása is ebbe a sorba illeszkedik, amely kiválóan alkalmas az MTA további gyengítésére. Jó ideje tart az akadémiai intézethálózat kiéheztetése, januártól csak a bérekre szükséges összeget utalja át az innovációs tárca.

Reális forgatókönyv, hogy az Akadémiával harcban álló tárca az MKI-n keresztül finanszírozza majd az őstörténeti, kora középkori programokat, például a parkolópályára küldött Árpád-ház-programot. Kérdés, hogy a pénzért cserébe előírja, sugallja-e, hogy milyen eredményre kell jutni? S ehhez lesznek-e olyanok, akik szállítják a várt eredményeket, és akár olyan, állami szintű történelemhamisítás következik, mint Romániában a dákoromán elmélet terjesztésével? Az általunk megkérdezett tudósok szerint a tudomány immunrendszere még megfelelően működik ennek megakadályozására.

Az MKI az akadémiai intézetekkel párhuzamosan, azok vetélytársaiként felépített hálózatba illeszkedik. Ilyen a Veritas, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a Terror Házának számos szatellitintézménye. Ezek egyébként nem igazolták a kezdeti félelmeket, s néhány botrányos nyilatkozatot leszámítva – például a  veritasos Szakály Sándorét, aki szerint a zsidótörvények nem a zsidók jogfosztásához, csak a jogkorlátozásukhoz vezettek – nem váltak a kormánypropagandát alátámasztó hazugsággyártó cégekké. Vagy moderált jobboldali tudományos műhelyként működnek, mint a Veritas, vagy egyszerű kifizetőhelyként, mint a Szász Jenő-féle Nemzetstratégiai Kutatóintézet, továbbá az MKI-be most beolvadó Magyar Nyelvstratégiai Intézet (Manysi). Utóbbi nehezen is tudott volna kutatásokat végezni, hiszen az igazgatónak és a munkatársak zömének nincs is tudományos tevékenysége.”

Nyilván a fentebb elővezetettek újabb és újabb kérdéseket vetnek fel. A HVG munkatársa által megkérdezett tudósok többsége értetlenül figyeli az új kutatóintézet létrehívását, főleg annak ismeretében, hogy a tudomány ezt a területet eddig se kezelte mostohán.  Jogos a felvetés: mi szükség egy új, ráadásul furcsa körülmények közt fogant új őstörténet-kutató műhelyre, ha a terület szakmailag és intézményes formában is lefedett? Vagy netán itt egész másról szólna a szándék?

„Elképzelhető, hogy az MKI is ilyen pénzfaló, alvó intézet lesz, ahol melegedhetnek az akadémiáról kiszorultak, és felnőhet egy új tudományos réteg, amelynél a szakmai etikát alapértelmezetten felülírja a kormányhűség. Nagy kérdés, hogy a 101 fősre tervezett intézményt kikkel töltik fel. Hiányzik legalább ötven szakember akkor is, ha megérkezik a Manysi tucatnyi munkatársa, illetve a Lezsák Sándor bábáskodásával az MKI-hez hasonló céllal nemrég létrejött László Gyula Régészeti Intézettel is szimbiózisban működnek majd. Szakmai vezető egyelőre nincs, kérdésünkre a korábban hírbe hozott Maróth Miklós és Benkő Elek akadémikusok is azt mondták a HVG-nek, nem kérték fel őket.

„Tudományos szempontból semmi szükség a Magyarságkutatóra” – mondja Kenesei István, az MTA Nyelvtudományi Intézetének volt igazgatója. Gyurgyák János „izgatottan várja” a kikerülő új műveket, de szerinte inkább a „hübriszről és a magyar abszurdról szól az MKI megalapítása”. A Corvin-lánccal is kitüntetett klasszika-filológus Maróth Miklós akadémikus ellenben jóindulattal figyeli azt. Szerinte „vannak olyan szeletei a magyar őstörténet kutatásának, amelyeket nem fednek le az akadémiai intézetek, és amelyeket elhanyagoltak korábban”. Ilyen szerinte a szlavisztika, hiszen „számos szláv népet találtak eleink a Kárpát-medencében, de a latin forrásokat is a XIX. század végén adták ki utoljára” – sorolja az elvégzendő feladatokat a professzor. De ő is úgy véli, hogy a monstre intézmények kora lejárt. „Amatőr kérdésfelvetésnek” nevezte, hogy szükség van-e a finnugor–türk eredetvita eldöntésére: „A magyar nyelv finnugor eredetét legfeljebb azok kérdőjelezhetik meg, akik nem tudnak magyarul, finnül és törökül” – fogalmazott az ellenzékiséggel semmiképp sem vádolható Maróth.”

Hamvay cikkének végén rávilágít arra, hogy a Magyarságkutató Intézet alakulását kívülről figyelő tudományos körökben miért okozta a legnagyobb felhördülést az a hivatalos közlemény, mely szerint „a szervezet feladata, hogy olyan kutatásokat végezzen a magyarság múltjának, nyelvének, eredetének feltárására, amikre eddig a tudományos belterjesség ellenállása miatt nem volt lehetőség.”

Elhibázott, sőt bántó ez az indoklás, ez a hivatkozás a tudományos belterjesség ellenállására: Fogalmazhatunk akár sarkosabban is: egyszerűen minden alapot nélkülöz, légből kapott ez a vád. Ahogyan az igaz a magyar múlt más területeire is, az őstörténetünk kutatásában sincsenek tabu témák. Nincs olyan vonatkozás, melynek feltárását bármely tudományművelő tudatosan akadályozná.

Nemkülönben éppoly igazságtalan az az amatőr történésztől származó megfogalmazás is, miszerint a különböző, őstörténeti kutatásban illetékes szakmák úgymond „elbeszélnek egymás mellett”. Összetett kérdésről van itt szó, amit szakmai tudással és kellő alázattal lehet és kell kutatni. Ennek szükségszerűségét és mikéntjét is részletezi megszólalásának végén Hamvay Péter:

„Nem azért nem áll össze egységes, gránitszilárdságú magyar őstörténet, mert a „történészek, régészek, nyelvészek, néprajzkutatók, antropológusok és más tudományágak képviselői elbeszélnek egymás mellett” – ahogy Kásler, az onkológusból lett amatőr őstörténész hiszi, mondják forrásaink. Nagyon bonyolult tudományról van szó, a vándorló magyarságnak voltak bizonyos időszakai és helyszínei, amikről nincs megbízható tudásunk. Ugyanakkor vannak nagyon ígéretes archeogenetikai vizsgálatok. A hagyományos régészet a természettudományos vizsgálatokkal egészíti ki azt a programot, amelyik az orosz, ukrán, moldovai múzeumok anyagait tekinti át, és igyekszik bekapcsolódni olyan helyi ásatásokba, ahol „magyargyanús” sírok kerülnek elő. Érdemes volna több tervásatást végezni, tehát olyan ismert lelőhelyeket megvizsgálni, amik fontos helyszínei voltak a honfoglalás, államalapítás korának.

Az efféle kutatások összefogására alkalmas lenne az MTA néhány tízmillió forintból gazdálkodó Őstörténeti Témacsoportja is. De ha nagyon új intézetet akar létrehozni a kormány, akkor néhány tucat fős ernyőszervezet is megfelelő volna, elégséges állami támogatással – vélik a szakértők. Ezt ígérte egyébként decemberben még Kásler is. Mindenesetre abból a pénzből, amit az MKI mostantól magára költhet, bőven finanszírozni lehetne a kutatásokat. Már ha tényleg a magyarok valódi őstörténetének megismerése volna a kormány célja.”

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X