• 2018. december 16., vasárnap
    Etelka, Aletta
  • Kolozsvár
    • -4°
      Csíkszereda
    • -0°
      Székelyudvarhely
    • -6°
      Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • -1°
      Kovászna
    • -5°
      Kézdivásárhely
    • -4°
      Barót
    • -1°
      Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • Gyulafehérvár
    • Nagyvárad
    • -4°
      Beszterce
    • -4°
      Déva
    • Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • Zilah
    • Szatmár
    • Nagyszeben
    • Temesvár
    • -1°
      Brassó
    • Bukarest
  • 1 EUR = 4.6540 LEI
    • 1 USD = 4.1197 LEI
    • 1 GBP = 5.1867 LEI
    • 100 HUF = 1.4376 LEI

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (november 23-29.)


-A A+

„A nyugodt munka érdekében, a provokációk elkerülése végett kénytelenek voltunk őrző-védő szolgálattal megerősíteni a portát” – interjú Orosz Ildikóval, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Főiskola rektorával.

Megszólalt a héten a Népszavában Orosz Ildikó, a kárpátaljai magyar főiskola rektora és elmondta az őt kérdező Kósa Andrásnak: „az állam elvárja a kárpátaljai magyaroktól, hogy az ukránt anyanyelvi szinten ismerje, bár ehhez nem biztosítja a feltételeket. Például a harminc év alatt állami pénzen nem készült iskolai kéziszótár, csak a magyar állam támoga-tásával.” A vele készített interjúban arról is beszámolt, hogy „a főiskola fenntartása a magyar állam támogatásának köszönhetően zavartalan. Az ukrán államtól megalakulásunk óta nem kaptunk egy fillért sem. Az ukrán állam eddigi működésünk alatt számtalanszor átvizsgált minket, ezek az eljárások mind az intézmény bezárására irányultak.”

A fasizmus legyőzésére szólító ukrán nyelvű magyarellenes óriásplakátokat helyeztek el ismeretlenek több helyütt múlt csütörtökön, Kárpátalján – számolt be a mukachevo.net munkácsi hírportál arról a legújabb provokációról, melyre eredetileg egy huszti emberjogi aktivista, név szerint Roman Kelemen hívta fel a figyelmet a Facebook közösségi oldalán. A munkácsi online lap maga is provokációnak nevezve a tettet, közre is adta az egyik ilyen rejtélyes eredetű plakát fotóját, mely a huszti járásban éktelenkedett az út mentén.

A banneren Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, megyei képviselő, a Kárpátaljai Megyei Tanács oktatási bizottságának elnöke és Hennagyij Moszkal Kárpátalja kormányzója, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció elnöke volt látható egy turulmadár társaságában. A plakátok alján levő felirat pedig arra szólította fel a polgárokat, hogy „Együtt győzzük le a fasizmust!”

Rejtélyesnek neveztük az előbbiekben az óriásplakátokat, és ezt jó okkal tettük. Ugyanis sem az ukrán rendvédelmi szervek, sem pedig az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársainak nem sikerült azok nyomára bukkanni, akik kihelyezték ezeket – írta meg szintén a munkácsi hírportál. Egyúttal rámutatott: több jel is arra utal, hogy a mostani provokációs cselekedetnek köze lehet ahhoz az emlékezetes esethez, amelyről mi is beszámoltunk annakidején, amikor néhány hete, október 20-án „Állítsuk meg a szeparatistákat!” felirattal és a kárpátaljai magyarság három vezetőjének – köztük Orosz Ildikónak – a neveivel és fényképeivel jelentek meg hasonló „reklámanyagok” a főutak mentén Ungvár, Munkács és Beregszász körzetében.  

Akkor és persze azóta sem nem derült fény a Brenzovics László KMKSZ elnököt, Barta Józsefet, a megyei tanács első elnökhelyettesét és Orosz Ildikót megbélyegző óriásplakátok kivitelezőinek illetve megrendelőinek kilétére. Alighanem hasonlóképpen zárul majd a mostani eset is. Talán nem kockáztatunk sokat azt feltételezve, hogy ezúttal sem fogják az illetékesek megtalálni az elkövetőket.  

Rejtélyesnek tekinthető továbbá a mostani óriásplakátok felirata is, hisz – amint rá is mutatott erre az érdekességre a Kárpáti Igaz Szó minapi Újabb magyarellenes provokáció címet viselő cikke – az ukrán nyelvű felhívás szövege kétértelmű. Egy jóhiszemű szemlélő akár értelmezhetné úgy is a banner feliratát, hogy a megye első embere és a főiskolai rektor közösen legyőzik a fasizmust. Ugyanakkor a szövegnek van egy másik olvasata is, de csak azok számára, akik jól tudnak ukránul. Ez pedig a következő: most ők ketten testesítik meg a fasizmus veszélyét. Nincs kétségünk afelől, hogy a szöveg melyik értelmezése járhatott azok fejében, akik a múlt heti plakátállításokat kigondolták, majd „közkinccsé” is tették az üzenetüket.

A mukachevo.net munkácsi hírportál hivatkozott cikke arról se feledkezett meg, hogy emlékeztesse olvasóit arra, amiről mi szintén hírt adtunk nemrég, miszerint  Orosz Ildikót az SZBU kárpátaljai kirendeltsége a múlt héten Ungváron kihallgatta az október 23-án Budapesten, az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulóján tartott központi megemlékezésen mondott beszéde miatt. Ebben a megszólalásában a kárpátaljai vendég egyebek közt kijelentette, hogy napjaink ukrajnai eseményei emlékeztetnek a 100-150 évvel ezelőtti, zsidók elleni tüntetésekre és a XX. század kommunista, fasiszta hatalomgyakorlás eszközei napjainkban is léteznek Ukrajnában.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy e kihallgatás okán is szaporodtak azok a bizonyos rejtélyek. A nemzetbiztonsági szolgálat munkatársai ugyanis azt közölték vele, hogy azért hallgatják ki, mert feljelentette őt egy ukrán parlamenti képviselő. Viszont a feljelentő kilétét nem kívánták felfedni előtte, csupán annyit mondtak el neki, hogy a feljelentés tárgyát a Terror Háza Múzeumnál általa elmondottak képezték.

A dolgok jelenlegi állása szerint tehát Orosz Ildikó Kárpátalja korrekt és magyarbarát kormányzójával együtt került legújabban az ukrán túlbuzgó nacionalisták tűzkeresztjébe.

Hadd emlékeztessük közbevetőleg az olvasót arra, hogy Hennagyij Moszkalt idén áprilisban mutattuk be e rovatban. Akkor elmondtuk róla egyebek mellett – s talán ezt nem fölösleges elismételni –, hogy a megyevezető szembemenve az országos fősodorral, a kijevi kormányt sem kímélve, mindig határozottan kiállt a kárpátaljai magyarok védelmében, miközben egyedüli fajsúlyos ukrán politikusként soha nem feledkezett meg arra is rámutatni: nemcsak az itt élő magyarok, hanem a régió minden itt élő lakója nyertese a magyar kormány Kárpátaljára történő megkülönböztetett odafigyelésének. Ehhez még érdemes azt is hozzátenni: Moszkalról tudni kell azt is, hogy idén tavasszal hitet téve a Magyarországgal kialakított jó kapcsolatok fontossága és folytatása mellett, még azzal is odapörkölt az ukrán nacionalista politikusoknak és a hangulatkeltő közvélemény-formálóknak: nem bírálni kellene Budapest nemzetpolitikáját, hanem inkább tanulni belőle.

Nyilván Orosz Ildikó cseppet sem kívánt „népszerűsége” késztethette arra Kósa Andrást, hogy interjút készítsen az Ungvári Állami Egyetem matematikai szakán diplomázott oktatáspolitikus szakemberrel, aki Kárpátaljai Pedagógusszövetség alapító-elnöke, 1990 óta több ciklusban is a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője volt és az ma is, illetve az 1996-ban alapított II. Rákóczi Ferenc  Kárpátaljai Magyar Főiskolának jelenlegi rektora. Ennek a hétfői Népszavában Kénytelenek voltunk őrző-védő szolgálattal megerősíteni a portát – interjú a kárpátaljai magyar főiskola rektorával címmel megjelent beszélgetésnek a bemutatására vállalkozunk ezúttal.

Az eddigiekben csak az óriásplakátokat szóbahozva utaltunk a kárpátaljai magyarellenes provokációkra. Viszont aki e rovat korábbi kárpátaljai megszólalásait felidézi magában, bizonyára jól emlékszik arra, hogy számos alkalommal cikkeztünk már az elmúlt években a zaklatás és uszítás e jól bevált fegyverének megannyi más ukrajnai mozzanatairól a tévécsatornák kárpátaljai magyarokat becsmérlő műsoraitól kezdve a magyar történelmi emlékhelyek, szobrok, emléktáblák megrongálásán át a félelemkeltő fáklyás menetek szervezéséig vagy éppen halállisták gyártásáig a kettős állampolgárokról.

Az Orosz Ildikóval folytatott beszélgetés indító kérdéseiben is azt feszegeti az interjúkészítő: amikor már nem elszigetelt jelenség a magyarellenes provokáció, hanem ilyen cselekedeteknek már a sorozatával lehet szembesülni Kárpátalján, milyen is lehet ebben a régióban a magyar-ukrán együttélés, van-e a sértés és bántás e módozatának érezhető hatása az említett együttélésre.

Orosz Ildikó úgy látja, „az őshonos kárpátaljaiak, magyarok és ukránok egyaránt tisztán látják a helyzetet, ezen a szinten zavartalan az együttélés.” A helyi lakosok nem vevők semmiféle provokációra, viszont a hatóságok emberei az állami intézmények munkatársai már igen. Mi több, legtöbbször ők egyenesen a gerjesztői is a mindennapokat megkeserítő provokatív kezdeményezéseknek és konkrét lépéseknek. Hogy mennyire így van, azt egy személyesen is megtapasztalt példával, a határátkelőkön szándékosan véghezvitt kutyakomédiának beillő hivatalos eljárás példázatával érzékelteti:

„Például a határon a hatóságok, egy lista alapján kiemelik a sorokból a járási és megyei magyar érdekvédelmi szervezetek képviselőit, akiket aztán esetenként többórás átvizsgálásnak vetnek alá, és autójukat is szétszedik. Kihívják az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) képviselőt is, majd jelenlétükben is megismétlik a vizsgálatot. A vizsgálat céljáról nem tájékoztatnak, követelésre sem állítanak ki jegyzőkönyvet. A vizsgálatok lassítják mások átkelését is, természetesen feszültséget váltanak ki a várakozó magyarok és nem magyarok között, így ez felér egy bújtatott feszültségkeltéssel.”

Közkeletű ukrajnai vélekedés szerint, s ezt a megközelítést sokan osztják másutt is, a kárpátaljai provokációk legtöbbször orosz elkövetőkhöz köthetők, e cselekmények hátterében pedig indokolt jobbára Oroszországot feltételezni. A rektor asszony viszont nem érzékel szűkebb pátriájában orosz destabilizációs kísérleteket, az erre vonatkozó kijelentések kapcsán kötelességének érzi rámutatni: 

„Ezek egyelőre feltevések. A szervek eddig egyetlen esetben sem találták meg a megrendelőket, nem vonták őket felelősségre. Ha időben megtalálják és felelősségre vonják az első provokációk megrendelőit, nem jutottunk volna el például a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) székházának felgyújtásához, a magyar emlékművek megrongálásához.”

Óhatatlanul adódik ezek után a kérdés: ilyen kedvezőtlen peremfeltételek közepett vajon tud-e zavartalanul működni a beregszászi magyar főiskola. Kósa András arra is rákérdez a beszélgetés e szakaszában, hogy az ukrán kormányzati szervekkel milyen az együttműködésük.

A problémamentes működést firtató kérdésre adott keserű válasz egy része visszaköszön a cikk címében – ami, mint cseppben a tenger megvilágítja a lényeget. Ami ezen túlmenően elmond Orosz Ildikó, az is nem kevésbé bicskanyitogatóan hangzik:

„A főiskola fenntartása a magyar állam támogatásának köszönhetően zavartalan. Az ukrán államtól megalakulásunk óta nem kaptunk egy fillért sem. Az ukrán állam eddigi működésünk alatt számtalanszor átvizsgált minket, s ezek az eljárások mind az intézmény bezárására irányultak. Három teljes körű vizsgálatunk volt 5–6 évente, a legutóbbi a 2013–2014-es tanévben. A nyugodt munka érdekében, a provokációk elkerülése végett kénytelenek voltunk őrző-védő szolgálattal megerősíteni a portát és a beléptetést.”

Az hogy a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány által 22 esztendővel ezelőtt életre hívott, kezdetben Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola néven működött, ma pedig a II. Rákóczi Ferenc  nevét viselő főiskola alapítványi oktatási intézmény természetesen nem jelenti, hogy ne lenne szoros az együttműködés a kijevi szakminisztériummal. A konkrétumok nyelvére lefordítva ezt Orosz Ildikó a következőképpen érzékelteti: „A főiskola ukrán magánegyetemként működik, amely anyagi támogatással ugyan nem jár, de az ukrán törvények minden betűje vonatkozik ránk is, ezért a kapcsolattartás folyamatos. Például, minden szakot ötévente akkreditáltatni kell, így évente 4–5 miniszteri bizottság is ellenőrzi munkánkat.”

Biztosítsák alkotmányos jogainkat, és személyes, valamint kulturális, oktatási értékeink védelmét az Ukrajna által is aláírt nemzetközi és kétoldalú szerződéseknek megfelelően.” – fejti ki a továbbiakban Kósa András kérdésére tömören az interjúalany álláspontját arról, hogy mit is várna el a kijevi kormánytól. Ezt követően pedig a sokat vitatott nyelvhasználati kérdések kerülnek terítékre és nem is véletlenül. Ugyanis vissza-visszatérő vádként fogalmazódik meg Kijevből mindegyre, hogy a kárpátaljai magyarok nem tudnak és nem is akarnak megtanulni ukránul.

Az interjú erre az állítólagos szabotálásra vonatkozó három kérdésére adott válaszaiban a rektorasszony „rendet vág”; amit ennek mentén elmondott, azok önmagukért beszélnek. És beszédes bizonyítékai annak a szálka-gerenda szemléletnek, amely a kormányzati potentátok, illetve más állami intézmények hangadóinak sajátossága.

Íme, a Kósa András-Orosz Ildikó dialógus ezen fejezete:

Jogos igénynek tartja, hogy egy ukrán állampolgár legalább olyan szinten beszélje az ukrán nyelvet, hogy közigazgatási ügyeit ezen a nyelven intézhesse?

Az alkotmány szerint az ukrán állampolgárokat nemzetiségüktől függetlenül egyenlő jogok illetik. Azt kellene biztosítani, hogy a nemzetiségek a közéletben és a magánszférában egyaránt használhassák anyanyelvüket.

A kárpátaljai magyarok mekkora hányada beszél ukránul, oroszul?

2001 óta nem volt népszámlálás. Akkor a kárpátaljai ukránok 69, a románok 4, a magyarok 41 százaléka nyilatkozott úgy, hogy anyanyelvén kívül nem beszél más nyelvet, ami azt jelenti, hogy a magyarok közel 60 százaléka beszél más nyelvet.

Ön szerint miért nem tanultak meg többen ukránul, oroszul?

Az állam elvárja a kárpátaljai magyaroktól, hogy az ukránt anyanyelvi szinten ismerje, bár ehhez nem biztosítja a feltételeket. Például a harminc év alatt állami pénzen nem készült iskolai kéziszótár, csak a magyar állam támogatásával. Számos megye, de a főváros lakóinak nagy része sem beszél ukránul. Ennek ékes bizonyítéka az: több olyan műsort is sugároztak oroszul arról, hogy a kárpátaljai magyarok nem tudnak ukránul. Aki egy napot eltölt Kijevben, hallhatja, hogy szinte mindenki mindenütt oroszul beszél, a reklámok zöme orosz nyelvű.”

E helyen számos alkalommal szóltunk már arról, hogy Kárpátalján valójában a magyarok és persze a nem magyarok elvándorlása a legégetőbb gond. Hogy hányan is kelnek honfitársaink közül útra évről évre erre vonatkozóan megbízható statisztikai adatok nincsenek csak becslések. Amikor a dialógus során ez a kérdés felmerül, Orosz Ildikótól megtudjuk, hogy mivel magyarázható mindez. Elmondja: „mivel 17 éve nem volt népszámlálás, nincs hiteles adatunk. Nem tudjuk, ez arányaiban mennyire tér el az országos átlagtól.” Egyfajta támpontot jelenthet e téren Klimkin külügyminiszter nemrégi közlése, amit Kósa András interjúalanya oszt meg velünk, miszerint Ukrajnából külföldre évente egy millió állampolgár távozik. Hasonlóképpen nincs adat arról sem, hogy a beregszászi magyar főiskola végzettjei közül hányan helyezkednek el Magyarországon vagy másutt külföldön. Megbízható statisztikák hiányában a főiskola irányítója csak a következőket tudja kijelenteni:

„A más országban diplomázottakhoz hasonlóan mindenki keresi a számára elérhető legjobb munkát, és oda megy, ahol megtalálja azt. Nehéz döntés, mivel a környező országok bármelyikében kaphatnak állást, ahol tízszer vagy hússzor többet kereshetnek, mint itthon. Ennek ellenére többségük próbál itthon boldogulni mindaddig, míg komfortérzetük és tűréshatáruk engedi.”

Köztudott, hogy a magyar-ukrán viszony fagyossá válása a múlt év őszén elfogadott, a nemzeti türelmetlenség iskolapéldájává lett új ukrán oktatási törvény miatt következett be. Azóta Kijevben a kormányzati illetékesek ígértek mentességeket, halasztásokat, de a konkrétumok szintjén semmi se történt. Orosz Ildikó szerint, még akkor is, ha bekövetkezne az erre vonatkozó ígéretek betartása, a kárpátaljai magyarok számára, még akkor se lenne elfogadható a nyilvánvaló kibúvókeresés, az csak köztes taktikai lépésként jöhetne számításba. Ezt ekképp indokolta: „alkotmányos jogaink súlyosan sérülnek. Ezeket vissza kell állítani, de időt biztosítana a „félregombolt mellény újragombolására”

Az interjú végéhez közeledve szóba kerül a magyar kormány által most kezdeményezett kisebbségvédelmi egyezmény kérdése, az, hogy miként enyhíthetné az Orbán-kabinet a politikai feszültséget és miként vélekedik a kárpátaljai pedagógus-politikus arról a megközelítésről, mely szerint a jelenlegi politikai feszültség legnagyobb vesztesei a kárpátaljai magyarok, a legnagyobb nyertese pedig Oroszország?”

Orosz Ildikó nem ismeri a magyar diplomáciai kezdeményezés tartalmát és úgy véli, valójában egy kényszerű pótcselekvésről lehet szó, ami megítélése szerint amúgy fölösleges. Ki is mondja: „Egyébként nem is lenne szükség újabb egyezményre, ha betartanák az 1992-ben kötött magyar–ukrán és több más vonatkozó nemzetközi egyezményt, de mint látjuk, Európában nincs mechanizmus a szerződések érvényesítésére.” Ami a két ország közötti feszültség enyhítését illeti, szerinte a magyar fél kényszerhelyzetében csak egyet tehet, „azzal főz, amije van.” Azaz: „Miután nincs európai mechanizmus arra, hogy érvényt szerezzenek a korábbi kétoldalú szerződéseknek, így a kormánynak nem maradt más lehetősége, mint a magyar érdekekért időben alkalmazni a hatáskörének megfelelő eszközöket, például a vétójogot.”

Arra vonatkozóan pedig, hogy ki a vesztese és ki a nyertese a jelenlegi ukrajnai feszültségnek a következőképpen vélekedik: „Mi biztosan vesztesei vagyunk, de gazdasági szempontból a nyertesek közt van Ukrajna és annak főleg oligarcha rétege. A napokban napvilágot látott hírek szerint az elmúlt évben az ukrán–orosz kereskedelmi egyenleg jelentősen növekedett.”

Hacsak a múlt hétvégén Ukrajnában hadiállapot kihirdetését magával hozó feszültségeszkalálódás nem rajzolja át teljesen a jövő évi politikai naptárt, 2019 márciusában, Ukrajnában elnökválasztásra kerül majd sor s vele egy időben parlamenti választások is lesznek.

Amikor a beszélgetésben a tervezett választások jönnek szóba, a szomorú tapasztalat mondatja Orosz Ildikóval el azt, hogy miért is nem kell attól tartania, hogy esetleg a jövő tavaszi kampányban a nemzetiségi kérdés kampánytéma lesz. Az ok magától értetődő, hisz Ukrajnáról van szó, ahol a választási hadjáratok permanensek, voksolásoktól voksolásokig tartanak. Ezért nyilatkozza a következőket: Ez már három éve kampánytéma. Szükséges még egy bűnbak, hogy a mély nemzeti érzelműek a csődközeli gazdasági helyzetben is a hatalmon lévőkre szavazzanak. Ezt építik egyesek három éve lépésről lépésre, célkeresztben a magyar közösséggel.”

Az interjú záró kérdésében egy hatalmas vihart kavart és politikai szempontból meglehetősen kínos úgy kapcsán tudakolja beszélgetőpartnere véleményét a Népszava újságírója. Íme, a kérdés, majd az arra adott válasz:

„Bár nem az ön kompetenciája, de nem tartja szerencsétlennek, hogy a magyar konzulátuson egy Magyarországról küldött kormánytisztviselő világosítja fel a magyar útlevelet szerző kárpátaljai magyarokat, hogy miként játsszák ki az ukrán törvényeket?

Az, hogy egy magyar tisztviselő mit mond a magyar állam területének számító konzulátuson, az személyes ügye, vagy a munkaköri le­írása határozza meg azt. Számomra érdekes, hogy az a fiatalember, aki a felvételt készítette a konzulátuson az állampolgári esküről titkos eszközzel, és a helyi hírek szerint határőr, tehát esküt tett az ukrán állam védelmére, továbbra is kettős állampolgár. Tehát ezek szerint, más közlésekkel ellentétben a kettős állampolgárság nem törvénytelen.” 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X