Lépten-nyomon, Marosvásárhelyen (I.): körbeutazzuk Erdélyt Márkus Éva videobloggerrel


-A A+

Márkus Évával, az első erdélyi magyar doku-reality videoblog szerzőjével utazzuk körbe a tágabb értelemben vett Erdélyt. Ebben az epizódban Marosvásárhelyt fedezzük fel. Első rész.

A Lépten-nyomon eddigi epizódjaiban többnyire partiumi és közép-erdélyi településekre látogattunk, de ezúttal Székelyföld felé vesszük az irányt. A következő részben a székelység ősi központjába, Marosvásárhelyre látogatunk. Marosvásárhely egyike azon erdélyi településeknek, amelyekről sokan sokat tudunk, de sohasem eleget. A következő rész megtekintésére azokat hívjuk meg, akik szeretnek nagyokat sétálni. Ugyanis ellátogatunk a központban emelkedő dombon álló marosvásárhelyi várhoz és teszünk egy sétát az 1964-ben Rend László által alapított állatkertbe is, ahol az is kiderül, hogy a nagyobb állat bizony nagyobbat harap, mint a kicsi. Természetesen a geometria Kopernikuszáról, a Kulturpalotáról és a Teleki Tékáról sem feledkezünk meg, de erről egy kicsit később.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X