Zenemű Márton Áronról - újra

 Újabb erdélyi körútra indul a Márton Áron életét feldolgozó zenemű. A Népemért vállalom című zeneművet március 15-én Gyulafehérváron a Szent Mihály Székesegyházban, március 16-án Sepsiszentgyörgyön a Szent József Templomban,  17-én Gyergyószentmiklóson a Művelődési Házban, 18-án Marosvásárhelyen a Nemzeti Színházban mutatják be. Az előadások kezdési időpontja 19 óra.

Népemért Vállalom - Gyergyószentmiklós M arc 17

A Magyar mise, a Magnificat, a Te Deum és a Hiszek a romokon oratóriumok után a Mustármag Énekegyüttes ezzel a művel folytatja a több éve elkezdett missziós szolgálatát. Az Együttes tagjai elmondták, ezek a zeneművek csak eszközök arra, hogy az embereket közelebb vigyék Istenhez, és önmagukhoz. A mű szövegkönyvét Papp László írta, zenéjét Csiszér László és Gyárfás Levente szerezték.

Márton Áron püspök jellemét nagy idők sorsfordító viharai formálták és próbálták meg. Az érettségi padból kivitték a doberdói harctérre, átélte az ezeréves keresztény magyar királyság szétdarabolását, megélte  a II. Világháború borzalmait, és az erőszakos román kommunista rendszer tombolását. Végigjárta a legendás bérmakörutakat, majd a börtönök megalázó nyomorúságát. Részt vett az egyháztörténelmet új irányba fordító II. Vatikáni Zsinaton. Papp László a mű szövegkönyvének írója elmondta az alkotás három szerkezeti egységre épül, melyek elsősorban nem életrajzi linearitást követnek, hanem a személyiség belső érését, fejlődését, Istennel való kapcsolatát követi: I. megerősödik a háborús idő megpróbáltatásaiban, II. belegyökerezik Krisztusba és népének örökségébe, III. Helytáll népe szolgálatában, a börtönben és a történelmi kényszerek között. „Személyiségének titkát kutatják, s ezek mentén haladva jutnak el az életet és erőt összegyűjtő hajszálgyökerekig, amelyek Jézus Krisztusban s a csíki székely lelkivilágába kapaszkodnak” – hangsúlyozta Papp László.

Kimaradt?