Música apasionada – elkezdődött Csíkszeredában a Régizene Fesztivál

Az esős idő miatt a szokásos, a Mikó-vár udvarán berendezett színpad helyett a Városi Művelődési Házban, a Csíki Játékszín székhelyén nyitották meg vasárnap a 35-ik Régizene Fesztivált. Az idei eseményt három fő téma köré szervezték: a spanyol régizene, Mátyás király születésének és megkoronázásának kerek évfordulói, valamint a Barokk Fesztiválzenekar megalakulásának tízedik évfordulója.

A Régizene Fesztiválon idén részben fizetős, részben ingyenes koncerteken is részt vehetnek az érdeklődők. Az első napon, még a megnyitó előtt Madéfalván, a vasárnapi szentmisét követően a Siculicidium-kápolnában Gebe-Fügi Renáta és Erich Türk Mekkora kell legyen egy orgona? című előadását hallhatták a jelenlévők. A színházban tartott megnyitó beszédeket követően pedig a hosszú évek után újra összeállt Barozda együttes a Szűz Mária dicsérete a középkor zenéjében – Énekek a Cantigas de Santa Maria (CSM, 13. sz.) és a Llibre Vermell de Montserrat (LVM, 14. sz.) gyűjteményekből adott elő részleteket. Ezt követően a franciaországi Les Paladins zenekar Viva España című műsorát hallgathattuk.

A megnyitón elsőként Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba szólalt fel, aki a szombaton Nagygalambfalván örök nyugalomra helyezett Kányádi Sándor Bartók című versének utolsó soraival köszöntötte a jelenlévőket: „nagy baj nem lehet amíg / velünk a zene”. A megyeitanács-elnök kifejtette, hogy a kultúra szeretete segít a mindennapok gondjain túllépni, ennek jegyében kívánt jó kikapcsolódást az elkövetkező fesztiválhétre.

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar dráma és színjátszás bölcsője Csíksomlyón található, ezért reményét fejezte ki, hogy a kegyhely a jövőben nagyobb szerepet kap a fesztivál életében. Majd hozzátette, hogy személyesen is kötődik a fesztiválhoz, amelyen már a kezdetekkor, a 80-as évek elején is részt vett önkéntesként. Elmondta továbbá, hogy korábban is volt olyan időszak, amikor a fesztiválra belépőt kellett váltani, ami szerinte azért is jó, mert az emberek így jobban értékelik az eseményt.

Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről kifejtette, hogy Csíkszereda beállt abba a versenybe, amelyet az erdélyi nagyvárosok azért folytatnak, hogy hol legyen a magyarság kulturális központja. Ennek a törekvésnek a Régizene Fesztivál kiváló eszköze. A szervezőket méltatta, mert „olyan műfaj mellett tették le a voksukat, amely valódi értéket hordoz”, annak ellenére, hogy a régizene nem tartozik a fősodorba.

„Nem lehet mindig a bérceken állni, néha le kell jönni a völgybe feltöltődni, hogy utána újra kezdhessük a harcot, erre ad jó lehetőséget a fesztivál” – mondta a főkonzul utalva ezzel arra, hogy az elmúlt héten több alkalommal is igazságtalan bírósági döntések születtek az erdélyi magyar közösség kárára.

Ferencz Angéla, a főszervező intézmény, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója a „lelkéből beszélt”, és elmondta, meglátása szerint minden szervező egyenes háttal és derékkal állhat itt. Hozzátette, hogy ma már minden csíkszeredai családnak van valamilyen kötődése a Régizene Fesztiválhoz.

Filip Ignác Csaba, a fesztivál művészeti vezetője utolsó felszólalóként elmondta, hogy minden évben arra törekednek, hogy sok jó zenét hozzanak el Csíkszeredába, ez pedig idén is sikerült. „A jó zene időtlen, örökkévaló, kapocs a múlandóság és az örökkévalóság között” – mutatott rá, majd kifejtette, hogy miért döntöttek úgy, hogy három különböző központi témája is legyen az idei fesztiválnak. Végezetül megjegyezte, hogy 2019-ben Kájoni János személye köré szervezik a fesztivált, mivel a csíksomlyói nyomdalapító, énekszerző és -fordító ferences szerzetes születésének 390-ik évfordulója lesz.

Kapcsolódók

Kimaradt?