Az évtized, amikor Kolozsvár hirtelen nagyváros lett


-A A+



A Kolozsvárra a vasútállomás irányából érkező turista a Szamos-híd négy sarkán álló bérpalotákat pillantja meg először a belvárosból, a műemléképületekről azonban jó eséllyel téves információkat talál az interneten. Ezeket igyekezett cáfolni Nagy Béla helytörténész kedd esti előadásában.

A 19. század utolsó évtizedében megnégyszereződött, mintegy ötszázra emelkedett Kolozsváron a kétemeletes épületek száma. A tehetős polgári réteg megjelenésének köszönhető építészeti „boom” terméke az említett, mindössze hét év alatt felhúzott palotaegyüttes is. A várostörténeti jelentőségük ellenére mellőzött épületekre ismét ráirányul a figyelem: a Széchenyi térre néző Babos-palotát nemrég újítatta fel tulajdonosa, az Erdélyi Református Egyházkerület, a vele átellenben álló Széki-palota restaurálásáról pedig nemrég döntött az önkormányzat.

A különböző netes forrásokban olvasható épülettörténeti adatok között rengeteg téves, hívta fel a figyelmet Nagy Béla nyugalmazott mérnök, helytörténész a Kolozsvár Társaság meghívására tartott előadásában. Az egyik legordasabb tévedés például az, hogy a Babos-palotát Kós Károly tervezte volna, miközben az 1883-ban született építész az épület átadásakor még gyermek volt. Néhány éve folytatott szenvedélyes kutatása eredményeit Nagy Béla eddig a Szabadság napilapban publikálta, most pedig a Kolozsvár kincsteremtő polgárai előadássorozat formájában is nyilvánosság elé tárja.

A kedd esti előadást felvezető Egyed Ákos történész a 19. század végén fellendülő műemlékvédelem és a Jakab Elek történész vezetésével kidolgozott városrendezési terv fontosságát emelte ki. Jakab Eleknek köszönhető, hogy megmenekült a kolozsvári várfal egy része, például a Bethlen-bástya, és ebben az időszakban kezdték komolyan szabályozni az építkezéseket, több zónára osztva a várost, így a belvárosban kitétel volt, hogy a járda szélessége legalább négy méter legyen, a saroképületek pedig legalább kétemeletesek. A terv része volt négy bérpalota is az újonnan felépítendő Szamos-híd négy sarkára.

Az üzlethelyiséget tartalmazó bérház a gazdag polgárok fő jövedelemforrása volt. A reprezentatív külső mögött többféle célú bérleményeket különítettek el. Az utcai fronton üzlethelyiségek nyíltak, a földszint az olcsóbb bérlakásoké volt, a nagyobb, drágább bérlakások az emeleten kaptak helyet. A mellékhelyiségek a belső udvarra néztek. A helyiségek kialakítása a hierarchikus társadalmat tükrözte. A komfort egyre inkább fontos szemponttá vált: a 19. század végétől már általános volt a vízvezeték és a vízöblítéses árnyékszék is. Forrás: Kalmár Miklós: A historizmus kora. In: Az építészet története. Historizmus, századforduló. A polgári építészet kialakulása. Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001, Budapest, 13-33.

A bérpaloták építtetői a város legtöbb adót fizető polgárai közül kerültek ki, akik tagjai voltak a helyi Törvényhozó Bizottságnak is. Benigni Sámuel palotája volt az első, 1891-ben épült fel, eredetileg gőzmotor által hajtott liftet is terveztek bele, de ez végül kimaradt az épületből. Széki Miklós gyógyszerész palotája volt a második 1892-ben, amelyben a földszinten nemcsak a ma is látható neogótikus bútorzattal ellátott patika nyílt meg, hanem borospince is működött. Babos Sándor gazdag órás-ékszerész építtette a harmadik palotát, a negyediket pedig az eredeti telektulajdonos, Oriold József özvegye, aki érdekes módon éppen ahhoz a B. Bak Lajos műbútorasztaloshoz ment másodszor feleségül, aki a szomszéd Széki Miklós gyógyszertárának bútorzatát is tervezte. Róluk, a „kincsteremtő polgárokról” további előadásokat tart majd a Kolozsvár Társaságnál Nagy Béla.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X