A modern festészet sztárjait állítják ki Nagyváradtól másfél órányi autóútra

Megérkeztek Debrecenbe kedden a dél-afrikai Johannesburgból azok a nagy értékű műtárgyak, amelyekből június 18-án nyílik kiállítás a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban. 

Koroknai Edit, a Modem igazgatója az MTI-nek elmondta: a mintegy 10 milliárd forint biztosítási összértékű modern képzőművészeti gyűjtemény több mint egyéves előkészítő munka és komoly diplomáciai összefogás eredményeként érkezett Debrecenbe. Az alkotásokat 11 ládába csomagolták és vasárnap tették repülőre Johannesburgban és kedden délután érkeztek meg a művek a Modembe.A ládákban több mint félszáz remekmű, köztük Monet, Van Gogh, Cézanne, Matisse, Modigliani, Picasso, Andy Warhol és Lichtenstein olajképei, rajzai találhatóak meg - mondta el az igazgató, hozzátéve, hogy a művek csaknem 48 órán át akklimatizálódnak, kicsomagolásuk csak azt követően kezdődik. 

A 9 ezer darabos gyűjteménnyel rendelkező Johannesburgi Művészeti Galéria (JAG) két szakembere is elkísérte az anyagot, a JAG gyűjteménykezelője és művészettörténésze a bontás, állapotfelmérés és installálás során végig felügyeli a debreceni munkálatokat.A Magyarországon még nem látott alkotásokból nyíló tárlatra a Modemben infrakapukat és új bejáratot is építettek, emellett fegyveres őr is vigyázza majd az alkotásokat. Az Impressziók című tárlat legtöbbre becsült darabja, a több mint 3 milliárd forintra értékelt Folyópart Veneux-nél című 1881-es olajkép, amelyet a legtisztább impresszionistaként emlegetett és legképzettebb alkotónak tartott Alfred Sisley készített - hangsúlyozta az igazgató.

A tárlat hat szekcióban mutatja be a 19. század második felének és a 20. század első felének művészeti törekvéseit Süli Zakar Szabolcs kurátor munkája nyomán. Az elsősorban kronológiai elvet követő rendezés a preraffaeliták (köztük John Everett Millais és Dante Gabriel Rossetti), a barbizoni iskola (Gustave Courbet és Jean-Francois Millet), az impresszionisták (Boudin, Degas, Sisley, Monet), a posztimpresszionisták (többek között Cézanne, Signac, Derain) alkotásai mellett külön szekcióban vonultat fel válogatást a korszak rajzaiból olyan alkotóktól, mint például Picasso, Van Gogh vagy Modigliani - ismertette a részleteket Koroknai Edit. A válogatás figyelmet szentel a 20. század dél-afrikai művészetének is: az ezt bemutató szekcióban főként a helyi expresszionizmus egyik jelentős képviselőjének számító Maggie Laubser, továbbá Maude Sumner, Selby Mvusi és George Pemba munkái kerülnek a falakra. 

Hozzátette: az Impressziók utolsó szekciójában a század második felének kiemelkedő képviselői, Pablo Picasso és Francis Bacon, valamint az amerikai pop art két főszereplője, Robert Lichtenstein és Andy Warhol jelenik meg, utóbbitól a Joseph Beuysnek ajánlott triptichon szerepel a kiállításon, amely szeptember 23-ig látható a Modemben.

Kapcsolódók

Kimaradt?