Megnéztük, hű lett-e hajdani állapotához a kívül megújult New York-szálló


-A A+



Teljes pompájában díszeleg a kolozsváriak előtt a város egyik legjellegzetesebb műemléképülete, a 19–20. század fontos elit helye, a New York-szálló. A központi épület külső restaurációjának a végére értek, a belső tér csak ezután következik. Hogy a felújított épület hű lett-e hajdani állapotához, arról Guttmann Szabolcs építészt kérdeztük. 

A Ioan Bene üzletember tulajdonában álló Napocamin cég 2016-ban kapta meg az engedélyt a tatarozáshoz, azonban az érdemi munka csak később kezdődött el. Azóta az egykori szállodából semmit nem láthattunk, így valóságos meglepetésként érte a lakosságot, amikor a hónap elején lekerült róla a védőháló.

A munkálatok azonban több ízben kifogásolhatóak Guttmann Szabolcs szerint. Megjegyezte, sem ő, sem más műemlékvédelmi szakember nem látott semmiféle tervet az épület helyreállításáról. Ez azért lett volna fontos, mert egy ilyen jelentőségű, a város központjában elhelyezkedő épület esetében „illett volna jó példát mutatni”.

„Ez egyből elárulja azt, hogy túl a Continental egyedi esetén, jóval nagyobb gondok vannak Kolozsváron, mint gondolnánk” – mutatott rá a szakember. Sokrétűen ki lehet bújni a törvénykezés alól, ami bizonytalanná teszi a műemlékek sorsát. „Nem tudjuk, milyen típusú anyagokat használtak, milyen szakmai felügyelet mellett dolgoztak és milyen garanciával” – sorolta az építész a gyakran felmerülő aggályokat.  

Kőrészletek helyett habfehér épület

„Nem volt túl nagy színkultúrája” a kivitelezőnek – vallja Guttmann, aki figyelmeztetett, hogy a szállodát egy olyan periódusban építették, amikor nem a habfehér épületek domináltak Kolozsváron, hanem a kőimitált, kőrészletekkel ellátott épületek. „Egy fehér házzal állunk szembe, ami nem az épület eredeti megjelenéséről árulkodik” – magyarázta.

Az épület komoly részleteit kidomborítja ugyan a fehér szín, csak néhány kőszínűre festett oszlopdíszítést látni, ami szintén fehérbe megy át a talapzatnál, valamint egy kőszínű alapkövet. Az építész szerint mindez azt mutatja, hogy komoly stúdiumok nem készültek a Continentalról. „Felelősségre kellene vonni egy ilyen tulajdonost, aki ennyire külön utakat jár” – tette hozzá.

A New York- szállót és kávéházat 1895 decemberében nyitották meg, a megnyitás pillanatában összesen 65 szobája volt. A város egykori főépítesze, Pákey Lajos tervezte. Messze megelőzte a többi épületet, az első saját villany- és áramfejlesztővel rendelkező épületként tartják számon Kolozsváron. A kor meghatározó irodalmi személyiségei – és nem csak – jártak ide. Kolozsvári útjai alkalmával Jókai Mór is itt szállt meg, a két világháború között híres törzsvendége volt Áprily Lajos, Balogh Edgár, Dsida Jenő, Gaál Gábor, Hunyady Sándor és Kuncz Aladár. Az 1912-ben elhunyt báró Horváth-Inczédy Ödönné Rhédey Johanna a tulajdonát képező New York szállodát a Rhédey palotával együtt a Debreceni Református Kollégiumra hagyta, hogy az „Gróf Rhédey János Alapítvány” elnevezéssel kezelje őket, de kikötötte, hogy két leánya és azok leszármazói három generáción át haszonélvezeti joggal rendelkezzenek. Az épületet 2005-ben eladták, a szálloda és az étterem bezárt.

Luxusszálloda? Üzletlánc?

Az épület belsejének a felújítása ezután következik, azonban ennek részleteit még homály fedi. Guttmann Szabolcsnak sincsenek információi arról, hogy a továbbiakban mi várható. Szerinte adott a lehetőség arra, hogy alapos munka szülessen, és olyan dolgokat is visszaállítsanak, amik menet közben eltűntek, ugyanis a teljes terv anyagát őrzik: Pákey munkásságának 50 százaléka elérhető az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárában, a másik fele pedig a Magyar Építészeti Múzeumban, Budapesten.

Mindehhez persze tudni kellene, hogy milyen funkciót szánnak az épületnek. Ioan Bene 2013-ban még arról beszélt, hogy luxusszállodát tervez, az alagsorban éjszakai klubot, fent pedig tetőteraszt, de azt is megrebesgették már, hogy bérbe adják és üzletláncot alakítanak ki. Guttmann szerint a hajdani funkció továbbgondolása lenne az ideális, a vendégfogadás nagyon magas szintjét lehetne a New York-szállóban művelni. 

Elítélt üzletember a tulajdonos

Ioan Bene üzletember 2013-ban 5 millió euróért vásárolta meg az egykori szállodát. Mivel műemléképületről van szó, a polgármesteri hivatalnak elővásárlási joga volt, ám ezzel nem élt az önkormányzat. A tulajdonost időközben 3 év és 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték vesztegetés felajánlása, magánokirat-hamisítás és pénzmosásra tett kísérlet miatt Horea Uioreanu, a volt Kolozs megyei tanácselnök korrupciós perében.

A legfrissebb hírek szerint Benét Olaszországban kerítették kézre a rendőrök, aki kérte, hogy ott tölthesse le a büntetését. Ezt a hatóságok lehetővé is tették, sőt szabadlábon töltheti le az ítélelet, mert az olasz törvények szerint nem kell börtönben ülni a nem erőszakos bűncselekmények miatt kiszabott öt évnél rövidebb büntetések miatt. A Continental tulajdonosa tehát bő 3 és fél évig nem hagyhatja el Olaszországot. 

Az is látszik, hogy az épület felújítása valószínűleg az önkormányzat felszólítására történt meg, 2015 decemberében ugyanis egy járókelő fejére esett a homlokzatáról egy vakolatdarab. A belső térre azonban ez a felszólítás nem vonatkozik, mondta Guttmann Szabolcs, ezért az is megtörténhet, hogy még nagyon sokáig semmi mozgolódás nem lesz. Arra a kérdésünkre, hogy Ioan Bene bírósági ügye hogyan befolyásolhatja a további munkálatokat, az építész úgy fogalmazott: „Ebbe nem is merek belegondolni. Egyáltalán örvendetes, hogy az épület még áll és javítgatják”. 

Emlékeztetett, a városházának lehetősége lett volna kézbe venni az épület sorsát, de az sem garantálhatta volna a kiváló restaurálást, hiszen látni erre jó és rossz példákat egyaránt, magyarázta.

 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X