Fogyatékos gyerekeknek zenél az Erdélyben turnézó Alma

A Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal jóvoltából egy csoport fogyatékos gyerek is részt vesz a március 12-i sepsiszentgyörgyi Alma koncerten. A Magyarország legnépszerűbb gyerekzenekara a Marosvásárhelyi Kulturális Központ és a vasarhely.ro szervezésében március 12-én 14 órától, kedden a kézdivásárhelyi Vigadóban, 18 órától pedig a sepsiszentgyörgyi Unitárius templomban szórakoztatja a kicsiket és nagyokat.

SepsiszentgyorgySztakics Éva Sepsiszentgyörgy alpolgármestere elmondta a Philadelphia Pro Familia Support Egyesület –  melynek célja a fogyatékosok elfogadásának segítése, társadalmi beilleszkedésük könnyebbé tétele –  támogatása mindig is fontos volt a hivatal számára, hiszen „mindent tőlünk telhető segítséget meg kell adjunk ezeknek a gyerekeknek, ahhoz, hogy teljes életet élhessenek, hogy fontosnak érezzék magukat – hangsúlyozta az alpolgármester, aki elmondta, minden ilyen lehetőség előrelépés a gyerekek életében, és örül, hogy van egy Egyesület, hogy van a Diakónia Keresztyén Alapítvány, amelynek köszönhetően elérhetőek ezek a gyerekek.

A fogyatékos gyerekek jelenléte az Alma Zenekar számára is kiemelten fontos, hiszen a zenekar nagyon gyakran vállal ingyenes koncerteket beteg, sérült, fogyatékos és rászoruló gyermekek részére, ezáétal segítve őket életük minél teljesebb megélésében.

A sepsiszentgyörgyi koncert mellett, a nagy népszerűségnek örvendő magyarországi Alma Együttes Marosvásárhelyen, Kézdivásárhelyen, Gyergyóremetén, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Szatmárnémetiben lép fel.

A március 12-i kézdivásárhelyi és sepsiszentgyörgyi koncertre jegyek még kaphatók a Vigadó jegyirodájában, illetve a sepsiszentgyörgyi Városi Kulturális Szervezőirodában. Az eseményt támogatja Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala, illetve a Merkur üzletlánc.

Az Alma erdélyi turnéjának állomásai

MAROSVÁSÁRHELY

Helyszín: Kultúrpalota

Időpont: március 11., 16 óra, 18 óra

Jegyek elővételben a Kultúrpalota jegypénztáránál kaphatók.

Támogatja: a Marosvasarhelyi RMDSZ, Maros Megyei Múzeum, Merkúr

SZÉKELYUDVARHELY

Helyszín: Művelődési Ház

Időpont: március 14., 11 óra, 17 óra

Jegyek elővételben a Művelődési Ház jegypénztáránál kaphatók.

Támogatja a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal, Hargita megye Tanácsa, Merkúr

CSÍKSZEREDA

Helyszín: Szakszervezetek Művelődési Háza

Időpont: március 13., 18 óra

Jegyek elővételben a Szakszervezetek Művelődési Házának jegypénztáránál kaphatók.

Támogatja Hargita megye Tanácsa, Merkúr

SEPSISZENTGYÖRGY

Helyszín: Unitárius templom

Időpont: március 12., 18 óra

Jegyek elővételben a Városi Kulturális Szervezőirodánál kaphatók.

Támogatja a Merkúr

KÉZDIVÁSÁRHELY

Helyszín: Vigadó

Időpont: március 12., 14 óra

Jegyek elővételben a Vigadó jegyirodájánál kaphatók.

Támogatja Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala

SZATMÁRNÉMETI

Helyszín: Dinu Lipatti Filharmónia

Időpont: március 16., 11 óra

Jegyek elővételben a Filharmónia jegyirodájánál kaphatók.

Támogatja a Szatmár Megyei RMDSZ

Kimaradt?