Bukarestben és Brassóban népszerűsítik a magyar zenét és előadóművészeket

Vasárnaptól magyar komolyzenei művekkel és előadóművészekkel ismerkedhetnek a bukarestiek: a Balassi Intézet több koncert és mesterkurzus mellett a Magyar Zene Fesztivált is megszervezi.

„Elég intenzív komolyzenei két hetünk lesz” – fogalmazott portálunknak Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója, aki arra hívja föl olvasóink figyelmét, hogy érdemes lesz a román fővárosba látogatóknak belepillantaniuk a műsorkínálatba, de, a program láttán megjegyezhetjük, hogy a zenei képzésben résztvevőknek is vonzó lehet a program.

Május 4-6. között a bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetemen mesterkurzust tartott Mohai Bálint magyar fagottművész, aki vasárnap a nagyhírű zenepalotában, a Román Atheneumban koncertet is adott Gödri Orbán bukaresti fagott-művésszel közösen, így együtt zenélt a Magyar Állami Operaház, illetve a bukaresti George Enescu Filharmónia szólófagottosa.

Ugyancsak vasárnap az Odeon Színház újra bemutatta a Cristina Sârbu rendezésében megszületett Fából faragott királyfit, mely a Kósa András vezette intézmény kezdeményezésére, a 2017-es magyarországi Bartók-év programja támogatásával készült, a Clasic e fantastic (A klasszikus fantasztikus) sorozat keretében. Az előadás érdekessége különben, hogy számos kulcsszót magyar nyelven hagytak a szövegkönyvben, melyet a színművészek az előadásba illesztve meg is magyaráznak.

Május 10-11-én romániai premierre kerül sor: a Bartók Béla Fából faragott királyfi táncjátékát először adja elő a George Enescu Filharmónia - a produkció megvalósulásában szintén részt vesz a kulturális intézet.

Május 13-án a Visegrádi Csoport (V4) magyar elnöksége egyik jelentős bukaresti rendezvényére kerül sor: Fülei Balázs világhírű zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezetője előadásában szintén a Román Atheneumban.

„Ritka, hogy valaki ilyen fiatalon tanszékvezető legyen. A koncert a négy visegrádi ország egy-egy zeneszerzőjének műveiből áll össze” – tudtuk meg az igazgatótól. Műsoron: Leos Janáček: Szonáta 1905. X.1; Frédéric Chopin: f-moll ballada, Op. 52; Ján Cikker: Sonatina Op. 12, no. 1; Bartók Béla: Improvizációk magyar parasztdalokra, Op. 20)

Az intézményvezető előjelezte: május 14-17. között lesz az intézmény által 14. éve szervezett Magyar Zene Fesztivál is, melynek gálakoncertjén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem két tehetséges mesteris hallgatója brácsa-zongora duóban lép fel. Várallyay Kinga és Kurgyis András ez alkalommal a brassóiak számára is játszik majd, minderről – valamint a program időpontjairól – az intézet honlapján szolgálnak részletes információkkal.

Kapcsolódók

Kimaradt?