Pro Urbe díjat ad Sepsiszentgyörgy Farkas Árpádnak

Idén a Kossuth-, József Attila és Babérkoszorú díjas Farkas Árpád, költő, író, műfordító kapja meg Sepsiszentgyörgy városának elismeréseként a Pro Urbe díjat.

A háromszéki megyeszékhely önkormányzata hétfői, rendkívüli ülésén döntött arról, hogy kik kapják a Pro Urbe díjat, amiért önzetlenül „taps nélkül” tesznek a városért és a közösségért. A képviselő testület öt jelölt közül egyöntetű szavazattal döntött arról, hogy a Szent György napok alkalmával Farkas Árpád költő, író, műfordítónak adják a Pro Urbe díjat.

Farkas Árpád idén, március 15-én Kossuth-díjat vett át a magyar Parlamentben „az egyetemes magyar irodalmat autentikus erdélyi színezettel gazdagító, örökérvényű témákkal foglalkozó költői életműve elismeréseként”. Farkas Árpád pályája viszonylag fiatalon indult, első verseskötete, a Másnapos ének 1968-ban jelent meg. Mint fogalmazott, második kötetével, az 1971-ben kiadott Jegenyekörrel találta meg saját hangját. A kilencvenes évektől úgy érezte, nincs tétje a versírásnak, ezért éveken át inkább ismét újságszerkesztéssel foglalkozott: 1992-től 2010-ig a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap főszerkesztője volt. Farkas Árpádnak tavaly válogatás kötete jelent meg legszebb verseiből.

Idén a román közösség jelöltjét is díjazzák

Mint arról beszámoltunk a sepsiszentgyörgyi önkormányzat kompromisszumos megoldásként úgy döntött, hogy idén kivételesen nem egy, hanem két Pro Urbe díjat osztanak ki, így a másik elismerést a román közösség jelöltjének, Ioan Cucu ortodox lelkésznek ítélték oda.

Sepsiszentgyörgy önkormányzata 1997 óta díjazza azokat a helyi személyiségeket, akik munkásságukkal „pénz és taps nélkül ” öregbítették a háromszéki megyeszékhely hírnevét. 2014-ig évente három magyar és egy román személy kapta a díjat, majd megváltoztatták a szabályzatot és három évig csak egy érdemes sepsiszentgyörgyi polgár kapta meg a Pro Urbe díjat. Idén az elismeréseket a Szent György napok alkalmával, április 29-én, vasárnap a Bod Péter Könyvtár Gábor Áron termében adják át.

Kapcsolódók

Kimaradt?