Andersen-bábelőadást mutat be a temesvári színház, nem csak gyerekeknek

A dramaturgiailag legösszetettebbnek tartott Andersen-mese, A Hókirálynő bábszínházi adaptációját állította színpadra Traian Savinescu bábrendező és Tasnádi-Sáhy Péter dramaturg a temesvári színházban.

Március elején kezdődtek el a Csiky Gergely Állami Magyar Színház legújabb bábos produkciójának próbái. A színház közleménye szerint a dán klasszikus nyomán készülő zenés mesejáték egyszerre szól kicsiknek és nagyoknak, a bábszínház, a zenés színház és a (felnőtt) mesék szerelmeseinek. Az Andersen meséjéből született színpadi adaptáció az őszinte, igaz barátság, a világ szépségébe, jóságosságába vetett hit és a gyermeki fantázia erejéről mesél Gerda és Edgár történetén keresztül.Traian Savinescu aradi származású zeneszerző, író, opera, prózai színházi és bábrendező, a kolozsvári Puck Bábszínház volt igazgatója és művészeti vezetője. Pályafutását, kortársaival ellentétben azonban nem színházi szakemberként, hanem középiskolai kémiatanárként kezdte, csak a forradalom után, 1991-ben kezdett el színházművészettel foglalkozni.  Nem csak az országban, de Európa szerte is ismert rendezői tevékenysége, Spanyolországtól Tordáig számos előadást állított színpadra pályafutása során.

A Hókirálynő magával ragadó, kortalan szórakozást ígérő világának megteremtésében Tasnádi-Sáhy Péter budapesti származású, jelenleg Nagyváradon élő dramaturg, Andreea Novac koreográfus, Erőss László videó és light-designer, Cári Tibor UNITER díjas zeneszerző és Carmencita Brojboiu, szintén UNITER díjas díszlet- és jelmeztervező is közreműködnek.

A színház művészei közül Szilasi Eszter Júlia, Lukács Szilárd, Vass Richárd, Mihály Csongor, Éder Enikő, Borbély B. Emília, Lőrincz Rita, Simó Emese, Tar Mónika, Kiss Attila, Molnos András Csaba és Molnár Bence játszik az előadásban.

A bemutató előadás április 15-én, vasárnap délután 5 órától kezdődik a színház Stúdió termében.

Kapcsolódók

Kimaradt?