Közeledik A legyek ura bemutatója a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban

Közeledik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház új ifjúsági előadásának, A legyek ura bemutatója. A Pál utcai fiúkat is színpadra állító Vidovszky György rendező az év végén válogatott fiatal szereplőket a Nobel-díjas író, William Golding regényének színpadi változatához, közölte a színház.

A 12 éven felülieknek ajánlott előadás története szerint az atomháború idején iskolás fiúk egy csoportja, az őket menekítő repülőgép balesete miatt egy lakatlan szigetre vetődik. Eleinte izgalmasnak indul a felnőttek nélküli kaland: a sziget gazdagsága, a felhőtlen szabadság élménye elkápráztatja őket. Ismert társadalmi minták alapján próbálják berendezni életüket: vezért választanak, gyűléseket tartanak, feladatokat jelölnek ki egymás között. A csapat azonban elég hamar két táborra szakad. A választott vezér, Ralph, a menekülés egyetlen reményét, a tűz életben tartását tartja a legfontosabbnak, míg ellenlábasa, Jack, a vadászat, a hús megszerzésének rabja lesz. Mindeközben pedig úrrá lesz rajtuk a félelem, amelyet egy titokzatos Szörny felbukkanása vált ki.„Túlélőjáték tizenévesekkel a színpadon, nyugtalanító példázat arról, hogy milyenek vagyunk, milyenek lehetünk, ha...” – fogalmaz a színház közleménye.

Vidovszky György másfél évtizednyi drámapedagógusi gyakorlattal rendelkező színházi rendező. Elsősorban olyan ifjúsági előadások kötődnek nevéhez, amelyeknek szereposztását iskolás korú, színészi képzettséggel nem rendelkező fiatalok képezik.

Szereplők: Barabás Hunor, András Gedeon, Zelkó Barna, Pál Mátyás-Áron, Koronka Gábor, Bíró László-Gergő, Szabó János-Szilárd, Kilyén Dávid, Fazakas Mátyás, Nagy László, Jakab Dávid-Szilárd, Hajducsi Márk, Dull Bence, Molnár-Ázbe Hunor, Ádám Kornél. Színpadi adaptáció: Nigel Williams, a színpadi adaptációt fordította: Deres Péter, díszlettervező: Heike Vollmer, jelmeztervező: Bocskai Gyopár, mozgástervező, drámapedagógus: Gyevi-Bíró Eszter, zeneszerző: Faragó Béla, korrepetitor: Strausz Imre István, rendezőasszisztens: Fülöp Bea, a díszlettervező asszisztense: Szabó Réka, a jelmeztervező asszisztense: Györgybíró Éva.

A szombat este hét órakor kezdődő bemutatóra érvényesek a Bernády György mecénás- és a Kemény János bemutatóbérletek. Az előadás látható még vasárnap délután 5-től (Kántorné nyugdíjasbérlet) és hétfőn este héttől (Delly Ferenc nyugdíjasbérlet) is. Jegyek válthatók a színház jegypénztáraiban és online.

Kapcsolódók

Kimaradt?