A Váróterem Projekt alkotói és a sZempöl frontembere dolgoztak a Csíki Játékszínnel

John Millington Synge A Nyugat hőse című tragikomédiája lesz a Csíki Játékszín 2017/2018-as évadának negyedik nagyszínpadi, felnőtt-, és ifjúsági bérletes bemutatója, április 13-án este hét órakor. Az előadást Visky Andrej állította színpadra, aki a Yale School of Drama rendezői mesterképzésének végzettje.

A cselekmény Nyugaton játszódik, vagyis Írország legnyugatibb csücskében, mindentől távol. Az alkoholgőzös szereplőkkel benépesített országúti kocsmába titokzatos, furcsa idegen érkezik. Nemsokára mindenki legmélyebb csodálatát és tiszteletét váltja ki azzal, hogy elmeséli: kettéhasította az apja koponyáját. Ettől a ponttól kezdve a tett elkövetője egyre jobban elrugaszkodik a valóságtól, hallgatósága pedig egyre többet hajlandó elhinni neki, mindaddig, amíg a kocsmaajtón belép egy másik idegen.„Miért van szükségünk sztárokra, ikonokra, és hogyan jellemeznek ők bennünket? Milyen világ az, ahol egy fikcionált, divatos identitást kell felvennünk ahhoz, hogy valakivé váljunk? Van-e esélye az őszinte emberi kapcsolatoknak ott, ahol az anyagi érdekek mindenek fölött állnak, és az alkohol eltorzítja az embert kívül-belül? Van-e esélye a szerelemnek?” – olvasható a színház beharangozó közleményében.

A Nádasdy Ádám fordításában játszott előadás az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

Szereplők:
Cristopher Mahon, becenevén Christy: PUSKÁS LÁSZLÓ
Öreg Mahon, az apja: FÜLÖP ZOLTÁN
Michael James Flaherty, kocsmáros: GIACOMELLO ROBERTO
Margaret Flaherty, becenevén Pegeen, a lánya: RÁDULY BEÁTA
Shawn Keogh, Pegeen másod-unokatestvére: VASS CSABA
Özvegy Quinné: FEKETE BERNADETTA
Philly O’Cullen: KOSZTÁNDI ZSOLT
Jimmy Farrell: KERESZTES SZABOLCS
Sara Tansey: BOKOR ANDREA
Susan Brady: SÁNDOR ANNA
Konferanszié: BILIBÓK ATTILA

A rendező, Visky Andrej, Kolozsváron élő, szabadúszó rendező, aki korábban dolgozott a debreceni Csokonai Színházban (Menekülők), a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatával (Carlo Goldoni: Terecske) és a chicagói Theater Y-ban (Csehov Három nővérének kortárs adaptációja). Alapító tagja a kolozsvári székhelyű Váróterem Projekt Független Társulatnak, ahol színészként és rendezőként egyaránt tevékenykedett.  A Maszol interjúja a kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium diákjaival rendezett Hair előadás kapcsán itt olvasható.

A Nyugat hőse előadáson Visky Andrej alkotótársa Bertóti Johanna, dramaturg, előadó, műfordító, a Váróterem Projekt állandó munkatársa, Kupás Anna, díszlet- és jelmeztervező, a Váróterem Projekt önkéntese, aki már negyedik alkalommal dolgozik a Csíki Játékszínnel és Bocsárdi Magor, a sZempöl zenekar alapító tagja és frontembere (interjúnk a tíz éves sZempöl Offchestráról itt), aki az utóbbi időben több előadásnak és filmnek írt zenét.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?