Kevésbé lesz falufesztivál az idei Double Rise

Minden bizonnyal kinőtte a fesztivál Torockót, ez tavaly is látszódott, ezért a koncerteket és a bulikat idén kiviszik a Székelykő lábához, de nem pont oda, ahol az eddigi években volt a nagyszínpad, hanem egy fásabb, erdősebb részbe, a kemping pedig szintén a falu szélén, a színpadok közvetlen közelében lesz. A szervezők sajtótájékoztatón számoltak be a június 27–30. között sorra kerülő 3. Double Rise fesztivál újdonságairól szerdán, Kolozsváron.

Gazdag Balázs főszervező leszögezte: az elmúlt két kiadás azt bizonyította, helye van Erdélyben egy ilyen fesztiválnak, és Erdélynek is az európai fesztiválpalettán. Idén is a magyar kultúráé lesz a főszerep, de nyitni akarnak a magyarországi és Kárpát-medencei magyar közönség felé is, ami egy első lépés arra, hogy a jövőben a nemzetközi közönséget is bevonzzák, mondta a főszervező.

„Úgy döntöttünk, idén csavarunk egyet a koncepciónkon – nem a faluban akarunk egy fesztivált, hanem egy fesztiválhelyszínen próbálunk felépíteni egy falut”- fogalmazott a főszervező. Kiderült, enyhe tulzással tulajdonképpen két fesztivál fog zajlani párhuzamosan: a nappali programok – a művészeti, kulturális és közéleti jellegű programok – a falu szívében, az esti és éjjeli koncerteknek, buliknak és a Folkudvarnak pedig egy külön helyszínt építenek Torockó szélén, nem messze attól a tértől, ahol a korábbi években a nagyszínpad volt. Erdős, fás részről van szó, tehát a fesztiválozóknak nem a tűző napon kell majd ácsorogniuk.

Hozzátette, a kemping a színpadok közvetlen szomszédságában lesz. Az autósoknak tilos lesz a faluban parkolni, csak a kempinghez közeli kijelölt parkolóhelyen lehet majd letenni a járműveket, mert nem akarják parkolóházzá alakítani a falut.

17 koncert a nagyszínpadon

A főszervező négy pontban összegezte 3. Double Rise újdonságait: új helyszín, új időbeli beosztás, színpadi struktúrák átszervezése és több tematikus udvar. A magyarországi Everness fesztivállal karöltve például egy nagy életmód udvart építenek, ahol jógázni, pilátesezni lehet, és az egészséges életmódról tartanak majd előadásokat.

Gazdag Balázs tájékoztatása szerint az eddigi zenei programokat három műfaj köré szervezték: mainstream, folk és elektronikus zene. Idén bővíteni akarják a palettát, 4 fő zenei helyszín lesz, amiből egy az elektronikus zenéé.

  • A nagyszínpadon a tavalyi tizenkettőhöz képest idén 17 koncert lesz, jön a Kerekes Band, Soerii & Poolek, Péterfy Bori, Irie Maffia, BRAINS, Tankcsapda, Mary PopKids, Lovasi ’18, Middlemist Red, Hiperkarma, 30y, Quimby, Lóci játszik, Bohemian Betyars, Soulwave, The Carbonfools és a Konyha.
  • A kisszínpadon a délutáni órákban az erdélyi és más Kárpát-medencei együttesek mutatkoznak be, és a Legszebb Erdélyi Magyar Dal verseny döntősei is fellépnek. Amikor pedig lejártak a nagyszínpadi koncertek, ismert magyarországi és erdélyi rockzenekarok zenélnek ugyanitt.
  • Az elektronikus zenei helyszín napközben house és techno zenét, este meg inkább drum and bass zenét szolgáltat majd.
  • A Folkudvar házigazdája idén is a Tokos zenekar, Berecz István és Kacsó Hanga Borbála lesz, és nem maradnak el a hajnalig tartó táncházas mulatságok, a különféle hivatásos és amatőr tánccsoportok előadásai, a gyermekprogramok, valamint a borkóstolók sem – részletezte az idei kínálatot Vajas Albert, a Tokos zenekar prímása, a Folkudvar felelőse. A budapesti Hagyományok Háza idén is támogatja a fesztivált.

Csepán Gellért művészeti koordinátor elmondta: délelőttönként a Kriza János Művelődési Házban színházi előadások lesznek, a falu különböző helyszínein irodalmi beszélgetéseket, slam poetryt, kiállításokat, komolyzenei koncerteket és közéleti beszélgetéseket szerveznek. A művelődési ház udvarán egy találkozópontot építenek ki, ahol az előadások között lehetőség lesz megpihenni, beszélgetni.

Összesen ötven zenekart, mintegy negyven DJ-t és tizenkét folkprodukciót várnak. A sportprogramok sem maradnak el, ezeket idén is az Erdélyi Beerpong egyesülettel közösen valósítják meg, illetve a kalandvágyóknak különféle turistaprogramokat is szerveznek.

A több erdélyi városban megszervezett tematikus Double Rise-estek idén a fesztivál előtt elmaradnak, de utána tervezik ezeket folytatni koncertekkel, irodalmi és közéleti beszélgetésekkel, borkóstolókkal.

Az idei fesztiválhimnuszt Baricz Gergőék és Bagossyék után a Hiperkarma jegyzi, a videóklipre és a dalra az ortodox húsvét utáni héten lehet számítani.

Mi állhat még a költözés mögött?

Információink szerint a zenei programok elköltöztetését az is indokolja, hogy egyrészt az önkormányzat idén nem engedélyezte, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan a faluban legyen megszervezve a legtöbb program, másrészt pedig a szervezők adósságokat halmoztak fel bizonyos helyi szállásadóknál.

Arra a kérdésünkre, hogy igazak-e ezek az információk, a főszervező úgy fogalmazott, tartozásokról nem tud, a szállásadók mindegyike ki lett fizetve. A költözésről az önkormányzattal közösen döntöttek, hiszen mindkét fél érezte, hogy „nem feltétlenül tud jól működni a dolog, ha bent maradunk a faluban”. A főszervező elmondta, a falunak is jobb, ha nem szabadítanak rá 25 ezer résztvevőt négy napon keresztül, és a szervezőknek is jobb, ha nincsenek nagyon szétszórva a programok helyszínei.

Más újságírói kérdésre Gazdag kifejtette: a költségek mintegy haramadrészét jegybevételekből fedezik, egy másik harmadot a fesztivál szponzorai biztosítanak, a harmadik harmadot pedig pályázati forrásokból teremtik elő.

A sajtótájékoztatón az is kiderült: új kommunikációs csapattal dolgoznak, mivel olyan új szponzorok és befektetők csatlakoztak a fesztivál támogatásához, akiknek elvárásuk volt egy magasabb szintű kommunikációs munka, amit szinte saját csapattal valósítanak meg. Hogy kik ezek a támogatók, egyelőre nem árulta el a főszervező.

Tavaly 25 ezer fizető vendég vett részt a fesztiválon, idén enyhe növekedésre számítanak. Jegyekkel és bérletekkel kapcsolatos információkért kövessék a fesztivál Facebook-oldalát

(Címlapfotó: Gönczy Tamás)

Kapcsolódók

Kimaradt?