Hungarikummá válhat a csíksomlyói búcsú

A Hungarikumok listájára terjesztette fel kedden a csíksomlyói búcsút az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság elnöke. A felterjesztést az erdélyi ferences rend tartományfőnökének jóváhagyását követően továbbították a bizottsághoz, amely előreláthatóan még az idén dönt a Hungarikumok listájának bővítéséről.

Az RMDSZ közleménye szerint a nemzeti értékpiramis legmagasabb fokára való besorolás kiemeli a búcsú egyedi, vallásos és közösségépítő jellegét, valamint ráirányítja a figyelmet az egész Kárpát-medencei magyarság közös szellemi örökségére. „A keresztény vallásokon átívelő csíksomlyói búcsú a magyarság kiemelkedő közösségi eseményeként a nemzet összetartozását fejezi ki" – állt a Hungarikum Bizottság indoklásában, amelyet a csíksomlyói búcsú Magyar Értéktárba való felvételekor állítottak ki. Mindez magában hordozza a búcsú  egyetemességét: a világ bármely pontján élő magyarok közös találkozási pontja és ünnepe. A búcsúról úgy tartják, hogy az erőt, egészséget adó Szentlélekkel való találkozás kiemelt ideje, valamint bizonyítéka annak, hogy az erdélyi magyarság már évszázadok óta kitart hite és hagyományai mellett.

„Éppen ezért, idén sem állhatunk meg, nem hátrálhatunk meg. Továbbra is arra törekszünk, hogy erdélyi értékeink védnökei legyünk, megőrizzük és felújítsuk azon értékeinket, amelyek nemcsak az erdélyi magyarok, de az egész nemzet számára reprezentatívak. A csíksomlyói búcsú az egész Kárpát-medencei magyarság közös értéke, ezért reménykedünk abban, hogy Hungarikummá válhat” –nyilatkozta Hegedüs Csilla, az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság elnöke. Elmondása szerint ez lenne az egyik legszebb hozzájárulás az európai kulturális örökség évéhez, hisz a csíksomlyói búcsú értékei évről évre lelki és szellemi táplálékot nyújtanak a magyar embereknek, bárhol is éljenek a Kárpát-medencében.

Kapcsolódók

Kimaradt?