• 2018. november 19., hétfő
    Erzsébet
  • -2°
    Kolozsvár
    • -3°
      Csíkszereda
    • -2°
      Székelyudvarhely
    • -4°
      Gyergyószentmiklós
    • -2°
      Székelykeresztúr
    • -2°
      Kovászna
    • -3°
      Kézdivásárhely
    • -3°
      Barót
    • -2°
      Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • -0°
      Gyulafehérvár
    • Nagyvárad
    • -4°
      Beszterce
    • -1°
      Déva
    • -1°
      Nagybánya
    • -2°
      Marosvásárhely
    • Zilah
    • -1°
      Szatmár
    • -1°
      Nagyszeben
    • Temesvár
    • -2°
      Brassó
    • Bukarest
  • 1 EUR = 4.6639 LEI
    • 1 USD = 4.1179 LEI
    • 1 GBP = 5.2762 LEI
    • 100 HUF = 1.4490 LEI

A Nemzeti dal és Petőfi, az „előadóművész”


-A A+

„Örökre fogom látni és hallani” – írja egy kortársa a Nemzeti dalt szavaló Petőfi Sándorról. Mint Szilágyi Márton irodalomtörténész előadásából kiderült, 1848. március 15. jelképei, köztük a szavaló Petőfivel, rögtönzött, ugyanakkor nagyon is tudatos „imidzsépítés” eredményei.

Az 1848-’49-es forradalom és szabadságharc iránt érdeklődő kolozsváriak szerencsés helyzetben voltak a héten, ugyanis több olyan előadást is meghallgathattak, amelyek árnyalták a köztudatba ivódott forradalomképet. Nyáry Krisztián interaktív könyvbemutatóján szó volt például arról, hogy Petőfi a közhiedelemmel ellentétben nem szavalta el a Nemzeti dalt a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjén, illetve, hogy a nyomdában, ahol cenzori jóváhagyás nélkül akarták kinyomtatni a verset, kénytelen volt lediktálni a szöveget a szedőknek, ugyanis otthon felejtette a kéziratot. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem szervezte mini-konferencia egyik előadója, Szilágyi Márton, az Eötvös Loránd Tudományegyetem 18-19. századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének tanszékvezetője ugyanezt a nyomdai jelenetet másképp értelmezi: szerinte Petőfi tudatosan nem vitte magával a kéziratot, egyrészt fejből tudta a verset, másrészt így nem találhattak nála semmilyen tárgyi bizonyítékot.

Március 15. véletlenül vált emlékezetes nappá

A forradalmi mozgósítás nagy napja eredetileg március 19. lett volna, a reformkövetelések támogatói francia mintára ún. „reformlakomát” szerveztek erre a napra a Pest melletti Rákos mezejére, a középkori országgyűlések mitizált helyszínére. Követeléseiket petícióban fogalmazták volna meg, amely Kossuth Lajos március 3-án, a Pozsonyban ülésező országgyűlés előtt elmondott beszédében már megfogalmazott politikai követeléscsomagra támaszkodott, benne az önálló magyar minisztérium gondolatával.

A tervek azonban felborultak, mikor a március 13-i bécsi forradalom híre 14-én a bécsi gőzhajóval eljutott Pestre: ekkor a petíció azonnali közzététele mellett döntöttek, és kezdődött az improvizált forradalom. Petőfi Sándor nem volt ott az Ellenzéki Kör azon gyűlésén, ahol ezt a döntést meghozták, és az események előkészítésében sem vett részt, csak március 15-én kapcsolódott be. A márciusi ifjak fő gyülekezőhelye az ő Jókai Mórral közös lakása volt, ahol a két tapasztalt újságíró, Jókai és Bulyovszky Gyula elkezdett dolgozni a 12 pont összeállításán.

A reformlakoma aktualitását vesztette, sokkal inkább szükség volt egy mozgósítani képes versre, ez lett Petőfi Nemzeti dala. A költő visszaemlékezése szerint ezt a szöveget már március 13-án megírta, eredetileg éppen a reformlakomára. A közönség először a Pilvax kávéházban hallhatta tőle március 15-én, estére pedig már meg is zenésítették.

A vers Landerer Lajos nyomdájánál „vált el materiálisan is szerzőjétől” – fogalmazott előadásában Szilágyi Márton. Petőfi először a Pilvax kávéházban szavalta el versét, majd az orvosi egyetemen, a Szeminárium-téren és a nyomda előtt. Mint az irodalomtörténész megjegyezte, a márciusi ifjak az eredeti tervekhez képest teljesen más forradalmi tömeget toboroztak: a Rákos mezei vásárosok helyett elsősorban egyetemistákat, akik a falragaszokról már értesültek az előzőleg tervezett reformlakomára készülő petícióról.

Egressy Gábor, a kor legjelentősebb férfiszínésze így emlékezik Petőfi szavalatára: „Ekkor Petőfi fölemelkedik, mint egy túlvilági alak, mint megtestesült népszenvedés, mint egy ezeréves tantaluszi szomjúság, mint végítélet halálangyala. Elüvölti Nemzeti dalát. E hangok leírhatatlanok. Most is látom és hallom azokat és örökre fogom látni és hallani, mert e kép és hang elválaszthatatlanok. (…).”

A Magyarországon előzmény nélküli forradalom tárgyi emléke

Petőfiék mintegy 2000 fős tömeggel érkeztek a nyomdához. A költő, aki korábban is tanúbizonyságot tett színészi képességeiről és kiváló memóriájáról, itt ismét, negyedszer is elszavalta a verset, amelynek kéziratát Szilágyi szerint tudatosan nem tartotta magánál: nem volt rá szüksége, másrészt így nem volt tárgyi bizonyíték nála. Petőfi tehát a nyomdában írta le a szedőknek a verset, a lapot kettétépték, hogy a szedők párhuzamosan elkezdhessék szedni a strófákat. A refrént viszont csak egyszer írta le Petőfi, a második szedőnek így külön le kellett diktálni, így hiteles lehet a diktálásról szóló visszaemlékezés is.

A Nemzeti Dalt tartalmazó röplapot Petőfi rögtön emléktárgyként kezelte, a forradalmi események rögtönzött, előzmény nélküli, de hagyományt teremtő jellegével összhangban. Egy példányt kézjegyével ellátva elküldött Arany Jánosnak Nagyszalontára, tőle később Petőfi Zoltánhoz, a keresztfiához, majd az ő halála után Petőfi Istvánhoz került, akinek hagyatékával együtt az Országos Széchenyi Könyvtár őrzi.

Egy abszurdnak ható ebédszünet alatt – miközben a tüntetők szüneteltek, a szervezők pedig a nap további eseményeiről gondoskodtak – meggyőzték a színházigazgató Bajza Józsefet, hogy estére műsorra tűzze a Bánk bánt, amely szerencsére szerepelt a színház repertoárján és vélhetően korábban is érzékelhette benne a forradalmi áthallásokat az, akinek volt erre füle. Az előadás kiegészítéseként pedig Egressy Gábor elszavalta a Nemzeti dalt, majd előadták a vers időközben elkészült megzenésített változatát is.



HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X